Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 2. szám
2018. JANUAR 13., SZOMBAT MŰVÉSZBEJÁRÓ ^ Charlie és Leslie Mandoki a Grammy-gálán lépnek fel New Yorkban „Húszéves baratsag a mienk” Egyikük ötven, másikuk negyven éve van a pályán, számtalan világszínvonalú dal fűződik a nevükhöz. Munkásságukról több könyvet is lehetne írni, kevés olyan korszakos muzsikusa volt az elmúlt évszázadnak, mint ők ketten. Finoman szólva is többet láttak, mint bárki más a világon. De bárhol is jártak, mindig tudtak egymásról. A megbeszélt találkozóra először Charlie érkezett, mozdulatai, gesztusai most is éppen annyira szenvedélyesek, mint amikor a nagyszínpadon vagy éppen egy klubban lép fel. Leslie Mandoki utána lépett be az ajtón, majd leültünk hármasban beszélgetni. „Hé, nem álmodsz! -csíptem meg magam. Ennek a két vérbeli művésznek, a feje búbjától a kislábujjáig élő ikonnak az egyszemélyes közönsége lehetsz.” Tarnóczy Orsolya- Úgy hallottam, januárban New Yorkban közös koncertet fognak tartani. Igaz a hír? Leslie Mandoki: A Man Doki Soulmates január 29-én a Madison Square Garden Beacon Theatre-ben fog játszani, a Grammy-gálán. Amikor említettem a srácoknak, hogy jövök Pestre Charlie barátomhoz a születésnapjára, és mi lenne, ha szülinapi ajándékként őt is meghívnánk New Yorkba, egyöntetű lelkesedéssel válaszolták, hogy ott a helye, így végre nem csak Budapesten fognak találkozni vele.- Meglepődött? Charlie: Abszolút. Reggel még a televízióban szerepeltünk Lacival, ott élő adásban mondta el nekem, hogy hamarosan repülünk. Húszéves barátság a miénk, ez a fellépés megpecsételése lesz ennek a régi köteléknek.- Húsz éve barátok? Leslie Mandoki: Jóval régebbre nyúlik vissza a mi kapcsolatunk. Alig tizenhat éves lehettem, amikor Charlie már ismert énekes volt az országban. A negyvenedik hódításánál tarthatott, én az ő számát hallgatva csókolóz- tam először. Én voltam a kissrác, ő meg az ikon. Nem szereti, ha a szemébe mondom, de ő az a csodálatos művész, aki több generációnak adott inspirációt és hitet. Köztük nekem is. (Egymásra néznek.) Véleményem szerint, ha Erdős Péter (a teljes magyar popzenei világ irányítója a Kádár-diktatúra alatt - a szerk.) annak idején nem vágta volna el a pályáját, akkor ő lehetett volna a másik Joe Cocker. Bárhol jártunk a világban, mindig tudtunk egymásról. Most is miatta utaztam haza. Charlie: Október 28-án ünnepeltem a hetvenedik születésnapomat, és tudod, ahogy az idő telik, a múlt egyre inkább megszépül számomra. Őszinte ember vagyok, de nem szeretek magamról beszélni. A zenéről meg szinte lehetetlen. Tizennyolc éves Hamarosan közös koncertet adnak New Yorkban Fotó: Földi D. Attila képpen le lehet írni. Említhetném Bródy János „Tini”, Horváth Attila, valamint Dusán dalszövegeit. Ezek az emberek igazi művészek, napjaink Petőfi Sándorai.- Kitől kapta a Charlie előadóművész-nevet? Charlie: Több becenevem is volt, korábban Késő, majd Csőr lettem, az iskolában meg leginkább Horrinak hívtak, ami a Horváth vezetéknévből jött. A Charlie-t a Balett- intézetben akasztották rám a nagyobb srácok. Imponált nekik, hogy a trombitátokban rendszerint mindig szendvicseket rejtettem el, a hangszert meg „véletlenül” mindig otthon hagytam. Azt mondták, úgy nézek ki, mint Charlie Parker. Folyamatosan azt üvöltötték utánam: „Hé, ott megy Charlie!”- Azt mondják, hogy az élet szüli a legsikeresebb nótákat. Ez igaz? Leslie Mandoki: A jó nótákat nem mi írjuk, hanem a sors. Mi csak felírjuk ezeket a dalokat. koromban kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel a világgal.- Egyikük balett-táncosnak készült, másikuk meg irodalommal és festészettel kacérkodott. Hogyan jött akkor a zene? Charlie: Egy betegség miatt kellett felhagynom a baletttáncolással. Markó Iván volt az osztálytársam; később Somló Tamás is ebbe az iskolába járt. Tulajdonképpen gyermekkoromtól kezdve énekeltem, majd trombitán játszottam. Imádtam a dixielandzenét és a dzsesszt. Állandóan Louis Armstrongot hallgattam. Majd berobbant a Beatles, ami megőrjített. Innentől fogva nem volt megállás. Egyértelmű lett, hogy akkor zenélni fogok. Tudod, zenész és zenész között is óriási a különbség van, de nekem mindig szerencsém volt, hiszen különleges emberekkel hozott ösz- sze a sors. Az első zenekarom az Olympia volt, már Tátrai Tibor is játszott benne, aki a legjobb barátom lett. Hozzánk képest akkor a Rolling Stones tagjai szépfiúk voltak. Hosszú hajunk volt, nekem meg óriási szakállam. A Vörös Október ruhagyár csodás kollekcióiból öltözködtünk, és mégis jobban néztünk ki, mint bármelyik akkori nyugati zenekar. Az Olympiával csináltunk nagyjából harminc dalt, de egyiket sem játszhatta a rádió. Tiltották. Velem meg nem tudtak mit kezdeni, ezért kiküldtek Afrikába. Leslie Mandoki: Vonzott az irodalom is, de a zene csábítóbb volt, ezért elvégeztem a konzervatóriumot. A JAM dzsessz-rock együttest vezettem, főként a Bem rakparton levő klubban léptünk fel. Miután többször kértem nyugati útlevelet, de nem kaptam meg, 1975-ben Csupó Gáborral és Szűcs Lászlóval együtt úgy döntöttünk, hogy Nyugatra szökünk.- Az évek alatt bejárták a fél világot, mindenhol óriási sikerük volt. Ez minek köszönhető? Leslie Mandoki: Minket soha nem érdekelt a pénz. A zenében rejlő varázslat, hit és a művészet iránti elkötelezettség vitt előre. Charlie: Szerintem ha igazán élvezed, amit csinálsz és vannak céljaid, akkor sikeres leszel. Mi ma is imádjuk ezt az egészet.- Milyen emlékeik vannak a külföldi fellépéseikről? Leslie Mandoki: Rövid menekülttábori tartózkodásomat követően stúdiózenészként dolgoztam, akkor még elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha olyan világsztárokkal fogok zenélni, mint Al Di Meola, Jack Bruce vagy Ian Anderson. Mindenki kinevetett, amikor elmondtam a tervemet. De ez engem nem gátolt, mentem a magam útján, hogy megvalósítsam az álmaimat. Több mint harminc éve ezekkel az ikonokkal zenélek. Felléptünk már a világ számos pontján, és mindig óriási hatást tettünk az emberekre. Charlie: Mozgalmas életem volt, több mint tizenöt évet játszottam külföldön. Nem volt megállás, az év szinte minden napján színpadon voltam. Nagyon felkészült csapattal, luxushelyeken léptünk fel. Közel-keleti sejkeknek, sőt még Rockefellernek is énekeltem. Kivétel nélkül minden éjszaka magasra tettük a lécet. Olyan különleges műsort állítottunk össze, amitől a vendégeknek leesett az álluk. Több ezer dalt adtunk elő, rengeteg lemezt és dalt csináltunk. Egy stósz kottám megmaradt ebből az időszakból, halomban otthon porosodik.- Soha nem volt honvágyuk? Leslie Mandoki: Mindent, amit az életemben tettem, az itthon tanultaknak köszönhetem, és ha alkalmam adódik, akkor visszatérek ide. Nekem hatalmas nagy megtiszteltetés Budapesten koncertezni. Charlie: Mindig haza akartam jönni, de előre lekötött szerződéseim voltak. Később itthon, amikor már nagyon ment a szekér, sokan elmondták, hogy ők milyen tehetségesnek tartottak, és hittek abban, be fogok futni. Egy frászt! Ezek az emberek évekig az ellenségeim voltak. Szemtől szembe nem mertek rám rosz- szat mondani. De, tudod, én sosem felejtek...- Közösen készítettek egy lemezt 1997-ben Találkozások címmel, Zorán, Demjén Ferenc, Cserháti Zsuzsa és Somló Tamás is énekelt rajta. Elképzelhető, hogy az albumnak lesz valamilyen folytatása? Charlie: Pontosan emlékszem az album megszületésére, Laci éppen itthon volt, és arról értekeztünk, hogy kiket kellene bevenni a csapatba. Erre csak annyit feleltem: a legjobbakat. Szegény Somló Tamás mindig azt mondta, ha életében nem csinált volna mást, csak ezt az egy dolgot, akkor is őrülten szerencsés lett volna. Soha nem gondoltam, hogy egyszer együtt zenélhetek olyan óriásokkal, mint Bobby Kimbal, David Clayton-Thomas, lan Anderson, Jack Bruce. Ez mind Lacinak köszönhető, hálás vagyok neki. Leslie Mandoki: Mivel a közönség nagyon szerette ezt a lemezt, egyfajta kötelezettségnek érezzük a folytatást. Szerintem jövő tavasszal neki is állunk az elkészítésének.-Mi a véleményük a felgyorsult zenei világról? Charlie: Elég siralmas a helyzet, jelenleg az a trend, hogy kétakkordos dalokat játszanak a rádiókban - tisztelet a kivételnek. Szerintem nem slágert kell csinálni, hanem egyszerűen jó zenét. Leslie Mandoki: Ez nem egy magyar betegség, az angolszász területeken is borzalmas állapotok uralkodnak. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar szövegek felülmúlhatatlanok. Charlie: Elképesztő ereje van a magyar nyelvnek, egy érzést, egy élményt ezerféle- Ha már a daloknál tartunk, akkor a Jég dupla whiskyvel című klasszikus hogyan született? Charlie: Eredetileg Sáros csizma, hosszú út lett volna a címe, de végül még gyúrtuk egy kicsit. Úgy emlékszem, állandó szövegírómmal, Horváth Attilával egy éjszaka lementünk a Piaiba (a főváros egyik ismert szórakozóhelye - a szerk.), ahol a főnökasszonytól mindig whiskyt kértem. Kivétel nélkül mindig feltettem neki azt a kérdést: „Jég van hozzá?” Azt hiszem, ennek az éjszakának az élményét írta meg Attila. Vele gyakorlatilag félszavakból is megértjük egymást. Rengeteg történet volt az életemben, és nagyon sok jó ember, akik már sajnos nincsenek velem. Három éve ment el a drága feleségem, Kati. Őt követte Somló Tamás, akivel az utolsó tíz évben éjjel-nappal együtt voltunk. Felléptünk Amerikában, Torontóban, mindenhol. Folyamatosan tartottuk egymásban azíerőt. Hittek abban, hogy meg fognak gyógyulni, de sajnos egyiküknek se sikerült. (Sóhajt.)- December 29-én az Arénában szülinapi koncertet tartott, ahol fellépett többek mellett Leslie Mandoki, Tátrai Tibor és Tóth Vera is. Várta már ezt az eseményt? Charlie: Nagyon, hiszen ez egy koncertturné megkoronázása volt, melyre több vidéki helyszínen melegítettünk be. Ott voltak azok a barátaim, akik fontosak nekem, Tátrai Tibi és Laci is. Tóth Verát kivételes énekesnek tartom, az apukájának hív. Örültem volna, hogyha a fiam is csatlakozott volna hozzánk, de ő másképp döntött. Nagyon tehetséges és helyes srác, ami nem mellékes szempont. Szerintem megvan benne az a tűz, ami ehhez a pályához kell. Rettentően büszke vagyok rá! Charlie-t legutóbb az Arénában láthatta a közönség Fotó: MTI
