Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 50. szám

Zserbo pohárban HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): A DIÓS MORZSÁHOZ: 50 g liszt, 50 g kristálycukor, 50 g laktóz- mentes vaj, só, 50 g dióbél. A KRÉMHEZ: 200 ml laktózmen- tes tejszín, só, 1 db vaníliarúd, 4 db tojássárgája, 50 g kristály- cukor, 150 g étcsokoládé. A TÁLALÁSHOZ: 8 tk. sárgaba­racklekvár, 8 db aszalt sárga­barack. ELKÉSZÍTÉSE: 1 Morzsoljuk el a lisztet a cu­korral, a vajjal, 1 csipet sóval és a durvára vágott dióval. Osz- szuk el a keveréket egy sütőpa­pírral kibélelt tepsiben, és süs­sük a 180 fokos sütőben mint­egy 8-10 percig. Keverjük át, majd süssük ropogósra további néhány perc alatt. A krémhez melegítsük meg a tejszínt 1 csipet sóval és a vaníliarúd kikapart magjaival. Közben a tojássárgájákat ha- bosítsuk fel a cukorral. Amikor a tejszín forrásközeli állapotba kerül, lassan öntsük a tojásos elegyhez, és keverjük össze. Te­gyük vissza a masszát a tűz­re, főzzük sűrűre. Ügyeljünk rá, hogy ne forrjon fel! Öntsük a to­jásos krémet egy tálba, adjuk hozzá a felaprított étcsokit, és habverővel keverjük simára. 3. Szórjuk 4 pohárba a diós morzsa háromnegyedét, és hal­mozzuk rá a lekvárt a felaprí­tott aszalt sárgabarackkal. Azután kanalazzuk rá a cso­kis krémet. A megmaradt diós morzsával megszórva tálaljuk. GASZTRONÓMIA 0 2017. DECEMBER 16., SZOMBAT ^»ülhetnek édességek tejcukor nélkül is Gesztenyés pavlova HOZZÁVALÓK (10 SZELETHEZ): 4 db tojásfehérje, só, 240 g porcukor, citromlé, 1 ek. kuko­ricaliszt, 200 g laktózmentes tejszín, 200 g cukormentes gesztenyemassza. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Verjük kemény habbá a to­jásfehérjéket 1 csipet sóval. Apránként szórjuk bele a por­cukrot, és verjük tovább addig, amíg sima, fényes, sűrű masz- szát nem kapunk. Azután for­gassunk bele néhány csepp citromlét, majd óvatos mozdu­latokkal dolgozzuk bele a ku­koricalisztet. 2. Kör alakban halmozzuk a fe­hérjehabot egy sütőpapírral ki­bélelt sütőtálcába, és toljuk a 150 fokos sütőbe 75 percre. Ezután kapcsoljuk ki a készü­léket, nyissuk ki az ajtaját, és hagyjuk kihűlni a desszertet. 3. Helyezzük a pavlovát egy tálra, kanalazzuk rá a lágy habbá vert tejszínt, majd re­szeljük rá a gesztenyét. Ol­vasztott étcsokival és geszte­nyegolyókkal díszíthetjük. íme három recept az ünnepre, amelyet a laktózérzékenyek is I bátran kipróbálhatnak! íe dia Work s/ Fa n ny !ÍS»i Marcipános-kókuszos szaloncukor HOZZÁVALÓK (KB. 15 DARABHOZ): 200 g natúr marcipánmassza, 20 g kókuszreszelék, kókusztej vagy -tejszín, 200 g étcsokoládé. A GESZTENYEKRÉMHEZ: 3 db to­jásfehérje, 12,5 dkg cukor, 4 db zselatinlap, 0,6 dl meggylé, 22,5 dkg cukrozatlan gesztenyemasz- sza, 25 dkg mascarpone, 2 ek. rum, 1 tk. vaníliaaroma, só, 2,4 dl tejszín, 1 ek. méz, 1,5 dl diólikőr, 2 ek. kakaópor + a szóráshoz. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Reszeljük tálba a marcipánt. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket néhány evőkanál kókusztejjel vagy-tejszínnel együtt, és kézzel alaposan gyúrjuk össze az egé­szet. 2. Formázzunk a marcipános masszából egy hengert, és éles késsel vágjuk fel 2-3 cm hosszú darabokra. Azután formázzunk belőlük szaloncukrokat. Tegyük mindet a hűtőszekrénybe, hogy kissé megdermedjenek. 3. Vízgőz fölött olvasszuk meg a felaprított étcsokoládét. Egyen­ként tűzzük villára a szaloncukro­kat, és mártsuk őket a csokimáz­ba. Végül rendezzük el őket egy sütőpapírral kibélelt tálcán, és te­gyük a hűtőbe, hogy a máz meg­szilárduljon. Jő étélektől indul energikusan a nap, tartalmazzanak szénhidrátokat, vitaminokat és fehérjét Reggelizz bőségesen, úgy, mint egy király! EGÉSZSÉGES A reggeli nem­csak azoknak .fontos, akik fogyni szeretnének, hanem mindenki számára ez a nap legfontosabb étkezése. Vajon mi kerüljön a tányérra, hogy igazán energikusan induljon a napja? AMI FONTOS: Akár súlycsök­kentő étrenden van valaki, akár nem, a reggelinek min­denképpen tartalmaznia kell szénhidrátokat, fehérjét, vita­minokat és ásványi anyago­kat. A titok nyitja a mennyisé­gekben rejlik! SZENDVICS: Ha nem fogyó­kúrázik, 7,5 dkg teljes kiőr­lésű lisztből készült pékáru, egy kevés margarin vagy vaj, 8-10 dkg sonka és/vagy 5-6 dkg sajt, 15-20 dkg zöldségfé­le. Folyadék: például tea. Súlycsökkentéskor 5 dkg teljes kiőrlésű lisztből készült pékáru, 15-20 dkg friss zöld­ség, feltétként 5-6 dkg son­ka, vagy 3-4 dkg sajt, vagy 10 dkg túró, esetleg 1 db nagyobb vagy 2 kisebb tojás. Ne kenjen semmit a pékárura! Folyadék: valamilyen energiamentes ital, például cukor nélküli tea. MÜZLI: Ha nem fogyókúrázik, 2,5-3 dl normál zsírtartalmú tej, 3-5 ek. gyümölcsös müz­li (tehát nem kukoricapehely!). Súlycsökkentéskor 2 dl zsír­szegény tej, 3 ek. cukormentes müzli (nem kukoricapehely!), 1 tk. zabkorpa, Vz db reszelt alma. Receptajánlatok ZÖLDSÉGES OMLETT ELKÉSZÍTÉSE: Süssön omlettet 1 db egész tojásból, 1 db tojás- fehérjéből, 1 db felszeletelt pa­radicsomból, 1 db apróra vá­gott pritaminpaprikából és 1 kk. felaprított petrezselyem­zöldből. Ízesítse egy kevés só­val és őrölt borssal. Fogyasz- szon el mellé 1 szelet megpirí­tott lenmagos kenyeret is. TÖLTÖTT GOMBA ELKÉSZÍTÉSE: Tisztítson és mosson meg 2 közepes fej gombát, majd távolítsa el a tönkjüket. Keverjen ösz- sze 2-3 ek. ricottát némi ap­róra vágott, friss zöldfűszer­rel (például oregánó, petre­zselyemzöld, bazsalikom) és őrölt fekete borssal, va­lamint egy kevés reszelt parmezán sajttal. Kanalaz­za a masszát a gombafejek­be, majd helyezze őket olíva­olajjal enyhén kikent tepsi­be. Alig néhány perc alatt el­készül a forró sütőben - vagy akár a mikrobán is. Fogyasz- szon el mellé 1-1 db paradi­csomot és retket, valamint 1 kisebb szelet megpirított rozskenyeret is. GYÜMÖLCSÖS MÜZLI ELKÉSZÍTÉSE: Vágjon apró darabokra 1 db almát, 1 db körtét és 'A db banánt, keverje össze, majd locsolja meg Vz db narancs frissen kifacsart levő­vel. Vegyítsen el 2 ek. cukro­zatlan müzlit, valamint 1 tk. mézet (az utóbbi elhagyható) 1 kis doboz natúr joghurttal, és az egészet kanalazza rá a gyümölcskeverékre. MW HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents