Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-17 / 268. szám

2017. NOVEMBER 17., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g Olimpiai bajnok tartott edzőtábort a kaposvári Lo­vasakadémián. A holland származású Bert Romp a díjugrató versenyzőknek, to­vábbá a lovasedző szakos hallgatóknak tartott kur­zust, naponta öt edzésen ve­hettek részt a fiatalok. Góz Lilla sonline@sonline.hu TOPONÁR Egymás után ugrat­tak a lovasedző szakos haUga- tók, trénerük, a holland olim­piai bajnok, Bert Romp tolmács segítségével látta el őket taná­csokkal. A fiataloknak a vág­taszámot sorolta az akadályok előtt, ami segítségével egy sike­res ugrást teljesíthetnek. Patyi Dorottya harmadik napja vett részt az edzéseken. Azt mond­ja: az első két nap a különböző vonalakat gyakorolták, majd pályát ugrottak. - Megnéztük hány vágtaugrásra, milyen tá­volságra vannak egymástól az akadályok - tette hozzá Patyi Dorottya az edzés hatására nem csak magamon, de a lovon is kiemelkedő fejlődést érzek. Bert Romp először jár Magyar- országon, de azt mondja, jó ta­pasztalatokkal fog hazatér­ni. - Az emberek nagyon ked­vesek, jó a hozzáállásuk, a lo­vasok pedig tanulni akarnak, ami mindenképp dicsérendő - mondta. - A lovakkal is lehet dolgozni, nem nehéz felfogá­A nemzetközi szinten is elis­mert edző a kaposvári Pannon Lovasakadémia meghívására érkezett és öt napot tölt Kapos­váron. Halas Áron igazgató el­mondta: Bert Romp nagyon jó módszerrel oktat, sok a pozi­tív visszacsatolás, nincsenek sztárelemek, elég puritán mó­don építi fel az edzés elemeit. súak, könnyű nekik újat taníta­ni, ez mind nagyon fontos szá­momra - tette hozzá az olimpi­ai bajnok. A tréner csütörtökön fejezte be a munkát a lovasaka­démián, ahova a jövőben is hív­nak külföldi szakembereket, így segítve a hallgatók, a verseny­zők fejlődését.- Valószínű, ezekre a jól érthe­tő edzésekre van igazán szük­ségünk - vélte Halas Áron. A holland olimpiai bajnok, lovasedző a hallgatókon kí­vül a díjugrató versenyzőket is tréningezte. - Két csoport­tal dolgozom, az egyik egye­temista csoport, a másik pe­dig profi lovasokból álló csa­pat - mondta el Bert Romp. - Velük másképpen kell foglal­kozni, a profi lovasoknál nehe­zebb feladatokra van mindig szükség, az a cél, hogy a lova­kat minél jobb állapotba hoz­zák, új feladatokat tanítsanak meg nekik. Ugyanakkor a ta­nulóknál a lovasokat kell fej­leszteni, hogy minél nagyobb legyen az önbizalmuk és min­dig a szintjükhöz képest tanul­janak új feladatokat. Dicsérendő, hogy tanulni akarnak Nyolcszázmilliónál is nagyobb értékű utalványt KAPOSVÁR A megyei nyugdíjas szövetség számítása szerint közel 830 millió forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak a somogyi szépkorúak, amit no­vember 24-én kezdenek pos­tázni.- Minden forint jól jön a nyugdíjasoknak, különösen most, amikor lassan minden­ki készülődik a közelgő ün­nepekre - mondta csütörtö­kön Stikel János, a Nyugdíja­sok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének elnöke. - A fejenként tízezer forint ér­tékű Erzsébet-utalványból so­kan várhatóan ajándékot vesz­nek az unokáknak vagy élel­miszert a családi összejövete­lekre. Karácsonykor általában nagy a vendégjárás, • s jóval több húst, tejterméket, zöld­ségfélét és édességet vásárol a lakosság, s az utalvány nagy részét előreláthatóan erre for­dítják a szépkorúak. kapnak Somogybán közel 83 ezer nyugdíjas él, az átlagnyugdíj közel 114 400 forint. A nyugdíj­prémiummal növelt novembe­ri nyugdíjak postázása most is zajlik. Legfeljebb 12 ezer forin­tot kaphatnak azok, akiknek a nyugdíja legalább 80 ezer fo­rint, s kevesebb jár azoknak, akiknek a nyugdíja nem éri el a 80 ezer forintot. A távirati iro­da beszámolója szerint Novák Katalin, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának csalód­ás ifjúságügyért felelő államtit­kára arról szólt: az idén várható 4,1 százalékos gazdasági növe­kedés lehetővé teszi, hogy vala­mennyi generáció anyagi meg­becsülését növelje a kormány­zat. Vagyis ki szeretnék fejez­ni megbecsülésüket a nyugdí­jasok iránt is a nyugdíjkiegé­szítéssel, a nyugdíjprémium­mal és egyszeri juttatásként a 10 ezer forint értékű Erzsébet- utalvánnyal is. Harsányi M. Képpel üzenhetnek a bántalmazottak SOMOGY Bántalmazott nők fo­tóit várja a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen (NANE) Egye­sület december 4-ig. A #Van- kepemhozza címmel meghir­detett fotóprojektre beérke­zett képekből kiállítást is ren­deznek a fővárosban. A NANE akciójával lehetősé­get kíván biztosítani azok­nak a nőknek, akik a hétköz­napokban hallgatásra kény­szerülnek, hogy üzenhesse­nek képeiken keresztül. A fotósprojektet az egyesü­let azért hirdette meg, mert tapasztalataik szerint a csa­ládon belüli erőszak áldozata­it ritkán vagy egyáltalán nem hallgatják meg a környeze­tükben élők. Ha mégis, akkor többnyire nem hisznek nekik, vagy nem tartják komolynak a helyzetüket. A jelentkezők a vankepem- hozza@nane.hu címre küld­hetik be a fotóikat egy pár mondatos történet kíséreté­ben. A képek természetesen anonim módon jelennek majd meg, ezért a NANE arra kéri a jelentkezőket, hogy az alko­tás ne legyen beazonosítható. Koszorús R. Kezdjünk etetni, de ne hagyjuk abba tavaszig! Csalogató madárkalács KAPOSVÁR A fagyok beköszön­tővel érdemes elkezdeni etetni a madarakat. Az etetőkbe ola­jos magvakat, almát és fagy- gyút is tehetünk, ám kenyér- morzsát, füstölt szalonnát nem kaphatnak. Az Arany János utcai óvo­dások kerti kisasztalukon Ildi néni segítségével válogatják az olajos magokat. Tudják, hogy a fekete napraforgó a legjobb a madárkáknak. Miután megtöl­tik az etetőket, kirakják a fák­ra, s itatót is raknak ki. A kicsik minden évben tesz­nek ki táplálékot és figyelik a madarakat. Az óvodában ki­emelt figyelmet fordítanak a természet- és a környezetvéde­lem témakörére, több alkalom­mal elnyerték már a Zöld óvoda címet. Schmidt Edéné óvodape­dagógus elmondta: a fagyok be­álltával megkezdtük az etetést, hogy a madarak megszokják, hol találnak eleséget. - A gye­rekeket a szülők segítségével neveljük az állatok szeretetére, azért, hogy ebben nőjenek fel, s felnőttként is ezt vigyék tovább - mondta. Gőz Lilla A madarak kedvence a fekete héjú napraforgó Fotó: Lang Róbert Az etetők első vendégei a kis cinegék Molnár Marcell, a Magyar Ma­dártani Egyesület kaposvári he­lyi csoportjának vezetője el­mondta: olajos magvakkal etes­sük a madarakat, dióval, mo­gyoróval, de a legjobb a feke­te napraforgó. Kedvelik a cine- gakalácsot, amikor faggyúba rakják be a különféle magokat.- Amit semmiképpen se adja­nak a madaraknak az a kenyér- morzsa, a péksütemény-ma­radékok - hívta fel a figyelmet -, továbbá füstölt, vagy sózott szalonnával sem szabad etet­ni a madarakat. Ha elkezdtük az etetést, tavaszig adjuk nekik a megszokott helyen az eleséget. NOVEMBER 17. NAGYPIAC 07:00-1200 Bolhapiac Csiky Gergely Színház előadása az Agórában 19:00 A vágy villamosa, Kiss Ma- nyi-bérlet 19:00 Könnyek nélkül. Stúdióelő­adás, bemutató ROXÍNHÁZ 15:00 Süsü, a sárkány kalandjai. Roxínház „G” bérlet SZIVÁRVÁNY KULTÚRPALOTA 1900 Örömlányok végnapjai. Zenés vígjáték két felvonásban CINEMA CITY Thor Ragnarök 3D (12) szinkr. amerikai kalandfilm 17:00,19:40, 22:20 Thor Ragnarök (12) szinkr. amerikai kalandfilm 14:20. Ször­nyen boldog család 3D szinkr. né­met animációs vígjáték 13:40. Gyil­kosság az Orient expresszen(12) magyarul beszélő, amerikai kri­mi, 14:00,18:15. Rossz anyák ka­rácsonya (16) magyarul beszé­lő, amerikai-kínai vígjáték (16) 15:45, 18:00, 20:15, 22:30. Az igazság ligája (12) 3D szinkr. ame­rikai kalandfilm 17:30, 20:00. Az igazság ligája (12) szinkr. ameri­kai kalandfilm 15:00. Az igazság ligája (12) feliratos amerikai ka­landfilm 22:30. Boldog halálna­pot! szinkr. amerikai thriller 16:15, 20:30, 22:30. KARDOSFA Zselici Csillagpark 17:30­PROGRAMAJÁNLÓ tói távcsöves bemutató és csillaghul­lásles. NOVEMBER 18. NAGYPIAC 0700-1200 Bolhapiac EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLA 14:00 órától Diabétesz Világnap. A rendezvény ideje alatt 14:00-16:00 óráig különféle ingyenes szűrővizs­gálatok, diétás termékek bemutató­ja és vására, gyógyászati segédesz­közök kiállítása. DISZNÓTOR SIMONFÁN A délelőtt folyamán az elmúlt évek­hez hasonlóan sütünk hurkát, kol­bászt és pecsenyét, melyhez sava­nyúságot, kenyeret és egy pohár bort is biztosítunk. Részvételi díj: 1000 Ft/fő tagoknak, 1300 Ft/fő vendégeknek. 900-1300 „Rókaűzés” futóverseny - 8 km-es futóverseny, „rókavadá- szat" felnőtt és gyermek verseny­zőknek a Sziágyi Erdészeti Iskola környékén. CS1PKEBOGYÓSZEDES Találkozás a távolsági autóbusz-pá­lyaudvaron a 7:45-korSzentborbás- ra menő busznál. HOTEL DOROTTYA Kaposvári Csokoládé Örömün­nep. Magyar kézműves édességek és készítőik bemutatkozása. FEKETE ISTVÁN LÁTOGATÓKÖZ­PONT 14:00 Desedai Panoráma Csiky Gergely Színház előadása az Agórában. 0 A vágy villamosa. Blaháné-bér- let 19:0 • Könnyek nélkül. Stúdióelő­adás, bemutató. CINEMA CfTY Thor Ragnarök 3D (12) szinkr. ameri­kai kalandfilm 11:40,17:00,19:40, 22:20. Thor Ragnarök (12) szinkr. amerikai kalandfilm 14:20. Szörnyen boldog család 3D szinkr. német ani­mációs vígjáték 13:40. Szörnyen bol- . dog család szinkr. német animációs vígjáték 11:30. Gyilkosság az Orient expresszen (12) magyarul beszélő, amerikai krimi, 14:00,18:15. Rossz anyák karácsonya (16) magyarul be­szélő, amerikai-kínai vígjáték (16) 15:45,18:00,20:15,22:30. Az igaz­ság ligája (12) 3D szinkr. amerikai ka­landfilm 12:30,17:30,20:00,22:30. Az igazság ligája (12) szinkr. ameri­kai kalandfilm 10:00,15:00. Boldog halálnapot! szinkr. amerikai thriller 12:00,16:15,20:30,22:30. My little Pony: A film amerikai animációs víg­játék 10:00. PATCA KATICATANYA 07:30-19:00 Mesterségek nap­ja. Speciális program: 14:00-18:00: Csipkeverés Illés Veronikával. Hely­szín és információ: Katica Tanya, 7477 Patca, 30/411-6002, info@ katicatanya.hu, www.katicatanya.hu IGAU GYÓGYFÜRDŐ Szauna Maraton.

Next

/
Thumbnails
Contents