Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-15 / 266. szám
2017. NOVEMBER 15., SZERDA Indul a túlélőshow a cukrászdák számára, tovább drágul a tojás Töretlenül emelkedik a tojás ára, s ez a vevők pénztárcáján kívül hatással van a somogyi tojásfeldolgozókra és cukrászdákra is. Azt mondják, nem tudják a vásárlókra hárítani a drágulást, a túlélésben reménykednek. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu ÁDÁND-MARCALI-KAPOSVÁR Akár a hatvan forintot is elérheti a tojás darabonkénti ára karácsonyra. A magasabb tojásárat igyekeznek túlélni a cukrászdák és az ágazat somogyi szereplői. Az ádándi Tr. Gledicia 2000 Kft. tojástermékeit, a fertőtlenített tojást, pasztőrözött teljes tojáslét, tojássárgájalét, tojásfehérjelét cukrászatok, pékségek, tésztaüzemek, szállodák, konyhák, a nyári szezonban pedig a szezonális Ba- laton-parti büfék, lángossü- tők és más vendéglátóhelyek részére értékesítik. Ők is érzik, hogy Európa-szerte hatalmas tojáshiány alakult ki, amelyért az év elejei madárinfluenzát, majd később a fip- ronilszennyezést okolják.- A cégünket is hátrányosan érinti, hogy a termelők drasztikusan emelik a tojásárakat, szinte napról napra - mondta Balogh Brigitta, a Tr. Gledicia 2000 Kft. egyik tulajdonosa. - Ennek oka a megnövekedett külföldi kereslet, amely magasabb árat kínál, mint a hazai piaci szereplők, így generálva az áremelkedést. Ami nemcsak a közvetlen fogyasztásra van hatással, hanem sok édesipari, konyhai termékre, számos nélkülözhetetlen alapanyagra. Információink szerint több somogyi cukrászat, tésztaüzem is fontolgatja, hogy átmenetileg leáll a termeléssel, hiszen a drasztikus áremelkedést már nem tudja a vevőkA kaposvári nagypiacon sincs tojáshiány Fotó: Muzslay Péter re áthárítani. Állítják, a drágulás maga után vonhatja a tojás, tészták, sütemények fogyasztásának csökkenését, de bizonyára akadnak olyanok is, akik lemondanak ezen termékekről.- A tojásár emelkedése miatt a száraztészták és a kész sütemények mintegy 20 százalékkal lehetnek majd drágábbak - mondta Ható András, a marcali Mester cukrászda tulajdonosa. - Ha így folytatódik, mi is kénytelenek leszünk árat emelni jövőre.- Megpróbáljuk túlélni a jelenlegi helyzetet - mondta a kaposvári Nagyhegyesi Cukrászda képviseletében Nagyhegyesiné Szilágyi Kata. - Mi nem tudjuk áthárítani a tojásár drágulást a vevőkre. A sütemény ugyanis nem alapvető élelmiszer, ha túl drága, lemondanak róla az emberek. Azt hallottuk, hogy húsvé- tig is eltart, mire felnő az új tyúkállomány Európában, akkortól lehet olcsóbb a tojás. Az év végéig is kitarthat az étkezési tojás árának emelkedése, erre figyelmeztetett a Baromfi Termék Tanács. Az árváltozásokat az okozza, hogy az év eleji madárinflu- enza-járvány, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtó szeres tojásszennyezési ügy miatt Európa-szerte sok tyúkot kellett levágni. Piaci adatok szerint a megbízható termelésből származó, jó minőségű magyar étkezési tojások árai megközelítik, illetve meg is haladják a darabonkénti 40 forintot. A magyar vásárlók számára előnyösebb helyzetet teremt, hogy az étkezési tojás általános forgalmi adója az év elejétől 27 százalékról öt százalékra csökkent. A kisebb áfa miatt a hazai fogyasztók a mostani drágulás után darabonként 5-8 forinttal olcsóbban juthatnak majd étkezési tojásokhoz. Három autó ütközött össze Aszalónál SOMOGYASZALÓ Három személyautó ütközött össze a község külterületén, a 67-es úton. A járművek utasai közül ketten megsérültek, a kaposvári hivatásos tűzoltók áramtala- nították a gépjárműveket. Bá- zelné Mihályka Szabina, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője azt is közölte: Tapsonyban egy melléképület égett le. A lakóház és a nyári konyha közé épített garázs teljes terjedelmében égett, a marcali és a böhönyei tűzoltóknak három vízsugárral sikerült eloltaniuk a lángokat. Az épületben tárolt tűzifa és háztartási eszközök megsemmisültek. H. M. India képekben a Toldiban KAPOSVÁR Nem először láthatják az érdeklődők a somogyi megyeszékhelyen Klencsár Gábor fotós indiai útja során készült képeit. A Föld hetedik legnagyobb és második legnépesebb országában készült fotókból a kaposvári Toldi Galériában nyílt kiállítás kedden. A dél-ázsiai országot és lakóit bemutató alkotások december 4-ig láthatók az iskola galériájában. Fotó: Klencsár Gábor Újdonsült sztárok Kolumbán Tünde sonline@sonline.hu MEGYEI KÖRKÉP O m. ______________________________________________________a.,.;..._____________________ E g y friss kutatás szerint a 10 és 15 év közötti fiatalok közel negyede naponta négy óránál is többet tölt el azzal, hogy a legnagyobb videómegosztó csatornáit nézi. A felmérés arra is kitér, hogy a 10 és 29 év közötti fiatalok 96 százaléka ugyancsak rendszeresen lóg a YouTube-on, saját bevallásuk szerint átlagosan napi két órát töltenek azzal, hogy videókat nézegetnek. Siófoki kollégáim kérdezik, hogy mégis mit néznek napi két órán át a mai somogyi srácok a különböző csatornákon. A válasz egyszerű: olyan fiatalokat, akik az ő értékrendjük szerint menőnek számítanak, mert véleményvezérek a maguk világában. Szakszóval influencereknek hívják őket, akik képesek befolyásolni kortársaikat. Nem is olyan régen gyerekek hívták fel a figyelmemet egy fiatal nőre, aki első ránézésére úgy tűnt, hogy nem csinál mást, mint magát fotózza. Kiderült, hogy a lány - aki egy átlagfelnőttre valószínűleg semmilyen hatást nem gyakorolna - videoblogger, és a közönségének igyekezett megmutatni, épp milyen élményben van része. Azt mondják, a mai fiatalok már nem rajonganak úgy sztárokért, mint ahogy az előző generációk a 80-as vagy a 90-es években. Nincsenek bálványok, és ez már a popzenére is negatív hatással van. A mai kislányok nem egy zenekar frontemberébe szerelmesek, hanem egy tinibe, aki videojátékokról beszél, többségük pedig olyan fiatalokat követ a YouTube- on, akik - tisztelet a kivételnek - többségükben semmilyen értéket nem közvetítenek. A kortársaik vásárlási szokásaira azonban az új sztárok erőteljes hatással vannak, és ez a lényeg. Ebben pedig semmiben nem különböznek a régi sztároktól. A popzenéért azért van okunk aggódni... A mai fiatalok nem rajonganak úgy sztárokért, mint az előző generációk Bevásárlókörútra hívott a dietetikus Bemutatták, miből együnk többet, illetve kevesebbet Fotó: M. P. KAPOSVÁR Vércukorszintmé- réssel és táplálkozási tanácsokkal várták a szakemberek a vásárlókat a Kaposvári Nagypiacon. A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Prevenciós és Egészség- fejlesztési Irodájával közösen életre hívott diabétesznapon a cukorbetegség kockázataira hívták fel a figyelmet. A helyszínen egészségtotót tölthettek ki az érdeklődök, a szelvényt leadok között természetesen egészséges nyereményeket sorsoltak: paleosüteményt vagy friss zöldségekből összeállított csomagot. A piacon egy dietetikus tanácsokat adott az érdeklődőknek. Sőt kérésre vásárlókör- útra ment az érdeklődőkkel, hogy útmutatásai alapján kerüljenek egészséges termékek a bevásárlókosárba. A Képes vagy rá nevű életmódváltó programra is jelentkezni lehetett. Ennek célja, hogy egészségmegőrző módszerekkel támogatják a résztvevőket, megismertetik velük az egészséges életmódot. S abban is segítenek, hogy az életmódváltás hosszú távú legyen, így megelőzve számos krónikus betegséget. Koszorús R. HIRDETÉS ■Ifogtj rtű a legjobb az év kÁkvAlévő Ms.zaM-áIoM?' PELION Az ünnepi hangolódás... Extra kedvező árakon a Petionban MÁR AKÁR 12 900 FT / FŐ / ÉJ ÁRTÓL. ...majd a karácsonyi forgatag, szívének szállodájában még 19 900 FT / FŐ / ÉJ ' EGYEDI ONLINE KEDVEZMÉNNYEL. Információ és szobafoglalás: 8300 Tapolca. Köztársaság tér *0. - Tét: -36 {87} 5*3 102: ▼36 (87) 513 100 • hotelpelion@hunguesthoteis.fui • www.hoteipeiion.hynguesthctets.com