Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-15 / 266. szám

X MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 15., SZERDA Egy könyvtárat és 17 millió forintot hagyott Nemesdédre a neves tüdőgyógyász Közeleg a tél: nagyon váljék már a szociális tűzifát is a rászorulók Készül az új betonút Nemesdéden, a közmunkaprogram segítségével fontos, régóta dolgos kezekre váró kőművesmunkák készültek el a somogyi kistelepülésen Fotó: Muzslay Péter A legtöbb szociális tűzifát Nemesdéd kapta a marca­li járásban, ám a helybeliek szerint ez sem lesz elég. Az önkormányzat munkatársai azt ígérték, a legnagyobb hi­degben végiglátogatják majd az időseket, hogy megtudják, kinek mire van szüksége. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu NEMESDÉD A somogyi kistele­pülésen mindössze 772-en él­nek ma, több mint hetven szá­zalékuk hátrányos helyzet­ben, a helybéliek kemény és hideg télre készülnek. A me­gye nyugati szélén fekvő köz­ség az idén 167 köbméter szo­ciális tűzifát kapott, míg ta­valy ennek csupán az egyhar- madát. Ebből az egyedül élők­nek egy köbméter, egy három fős családnak másfél, a nagy- családosoknak pedig két köb­méter jut. A bevett gyakorlat­hoz híven az önkormányzat által kiszállított, igény esetén olcsón felvágott szociális tüze­lőre ebben az esztendőben ed­dig száz kérelem érkezett.- Nem tudjuk, mikor kap­juk meg, de egy köbméter nem lesz elég - mondta egy, éppen az alsós gyermekükért az isko­lába siető fiatal pár ottjártunk- kor. - Gyenge egy hónapig tart ki csupán a szociális tűzifa - osztotta meg velünk saját ta­pasztalatát az éppen arra bi­cikliző Orsós Attila, aki egy fa­csemetével a hóna alatt sietett haza rövid szóváltásunk után.- Tudjuk, hogy nem lehet ve­le egy telet kifűteni, de egyelő­re ennyi jut, mert ebben a járás­ban nálunk van a legtöbb rászo­ruló - összegzett Tompa Boldi­zsár Étidre polgármester. - Kö­zeledik a tél, rá kell nézni az idősekre. Képviselőtársaimmal napi kapcsolatban vagyunk ve­lük. Havat lapátoltunk, fát hord- tunk náluk korábban. Sokan egyedül élnek, oda kell figyel­nünk rájuk, különösen ezekben a nehéz, hideg hónapokban. Az erdő közepén fekvő Ne­mesdéd néhány éve a falopá­sok miatt került a nagyobb fi­gyelem középpontjába. A helyi­ek szerint alig csitult a helyzet, most is teherautószámra viszik a fát az erdőből, de mint meg­fogalmazták, ezek a tolvajok alig-alig buknak le, nem úgy, mint akiket a szükség visz rá.- A szegénység az oka a fa­lopásnak - mondta határozot­tan egy sapkás fiatalember az utcán mikor a falopások után érdeklődtünk. - Már nem éri meg, mert szigorúbb a bünte­tés. Régen volt az, amikor de­rékban tarolták a fákat tolvajok a környéken, mert lusták vol­tak lehajolni a fűrésszel. Minek lopjanak? - veti közbe kerítése mögül egy másik helybéli férfi, hiszen ad fát a varászlói erdész szociális alapon... Nemesdéd virágzó település volt egykor, Mária Terézia ide­jében örökös mezővárosi ran­got kapott. Itt állt a Stepha­ics-kúria, az egykori somogyi alispánnak még börtöne is volt a községben. A nagy múltú fa­luban azonban napjainkra igen sok lett a leromlott állapotú ré­gi ház. Sok régi házat közmun­kában újított fel az önkormány­zat. Most pályázatot nyújtottak be a szolgálati lakások renová­lása érdekében, sőt, újakat épí­tenének a rászorulóknak. Öt ut­cát már le is betonoztak a falu­ban.- Sok jómódú gazda, jelentős zsidóság élt egykor a faluban. Az 1910-es években több mint 1400-an éltek nálunk - mondta Halászi Attiláné, a helyi nyug­díjasklub vezetője. - Később a vései téesz fénykorában híres volt a nemesdédi körte, Buda­pestre vitték eladni a gazdák. Az önkormányzat jelenleg 52 embert foglalkoztat közmunká­ban, de volt ez a létszám száz fölött is, egy időben összesen 103-an voltak a programban. Nehéz munkát találni a környé­ken, a helyiek léptékével túl tá­volinak, szinte elérhetetlennek tűnnek az innen nem oly mesz- sze lévő városok... Marcali 25, Nagykanizsa 25, Kaposvár pe­dig 50 kilométerre fekszik Ne- mesdédtől. Korszerű fűtésre vár a felújított óvoda, a felsős gyerekek Vásáré járnak iskolába Fűtéskorszerűsítés előtt áll a har­minc fős gyermeklétszámot re­gisztráló óvoda, melynek épüle­tét nemrég újították fel. Alsó ta­gozatos iskola szintén van a tele­pülésen, ahová 28 helybeli gyer­mekjár. Felső tagozatba Vesé­re viszik át a nemesdédi gyerme­keket. A faluban az oktatás és a kultúra nemrégiben váratlan tá­mogatáshoz jutott. Baráth Mik­lós tüdőgyógyász végrendeleté­ben a háromezer kötetes könyv­tárát és 17 millió forintot hagyott a falura - tudtuk meg Halászi At- tilánétól. Ebből a pénzből még szemléltető eszközökre is futja a gyerekeknek az oktatásban. llílili IIH|»IHII tó | Szerencsére harminc vidám lurkótól minden nap hangos a nemesdédi óvoda Fotó: Muzslay P. Egerből is érkeztek a falu ultibajnokságára Úgy tűnik, elfelejtettük a fatüzelés veszélyeit Szobi ulti - szubkontra Láng nő ki a szikrából S0M0GYSZ0B Negyedik alka­lommal rendezték meg a terü­leti ultiversenyt a településen. Nagy István főszervező szerint olyan jó híre van a somogyszo- bi csatározásnak, hogy még a fővárosból és Egerből is érkez­tek játékosok. Az ötvenhét ultis közül a leg­jobbnak a berzencei Buzics Ist­ván bizonyult. Őt követte a so- mogyudvarhelyi Mónus Lász­ló és a bolhási Kovács István, s az Egerből érkezett Rigó István lett a negyedik. A legjobb so- mogyszobinak járó díjat Szent- györgyi István kapta meg, a dí­jakat Eller János polgármester adta át. Györke József Buzics István (balról), az új ultibajnok érdemelte ki a trófeát Fotó: Gy. J. SOMOGY Szép látvány a kan­dalló előtt a puha szőnyeg vagy állatbőr, de ezt egy kipat­tanó szikra könnyen lángra gyújthatja. Az ehhez hasonló, egyre gyakoribbá váló tűzese­tek miatt a somogyi katasztró­favédők szükségét érzik a tü­zelőanyagok tárolásával kap­csolatos biztonsági szabályok felelevenítésének.- A gázfűtés jegyében eltelt évtizedek alatt sokaknál fele­désbe merültek, esetleg kima­radtak azok a fontos tapaszta­latok, amelyek elengedhetet­lenek a szilárd tüzelésű kály­hák biztonságos használatá­hoz - húzták alá közleményük­ben. A szakemberek azt taná­csolják: a kályhák körül senki ne tároljon tüzelőanyagot, s ne szárítson a fűtőkészülék tete­jén. A berendezések tisztítása­Figyeljünk oda ka­zánjaink, kályháink működésére! kor az összegyűlt hamut, sala­kot csak teljesen kihűlt állapot­ban, vagy lehűtött - vízzel le­öntött - állapotban öntsék a sa­laktárolóba. A kandallók, vagy cserépkályhák esetén is indo­kolt a fokozott figyelem: a ki­pattanó szikra tüzet okozhat.- Az éghető folyadékok - töb­bek közt benzin, lakkhigító, kö­römlakklemosó, etanol, seb­benzin - szobahőmérsékleten is könnyen párolognak, s ezek gőze gyúlékony. A függönyök már csak anyaguk, elhelyezke­désük miatt is könnyen lángra kapnak, hiszen a tűz legkön­nyebben felfelé terjed. Ügyel­jünk arra, hogy egy esetleges huzat ne mozgassa a nyílt láng felé ezeket a textiltárgyakat. A lángok másodpercek alatt ro­hamosan elterjedhetnek, s ha látunk esélyt a tűz eloltására, akkor azt azonnal kezdjük meg, illetve ezzel egy időben értesít­sük a tűzoltókat. H. M.

Next

/
Thumbnails
Contents