Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-14 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 41. szám

g INTERJÚ 2017. OKTÓBER 14., SZOMBAT „Egy. ideje,teljesen kizártam az életemből*a bulvárt^* Délután találkozunk a fővá­rosi Nagymező utcában, a kulturális élet lüktető ne­gyedében. Elegáns, finom, arisztokratikus angol úr­ként érkezik az operettszín­ház felől. Kék zakót visel, a zsebében makulátlanul élé­re vasalt díszzsebkendő pi­hen. Nacsa Olivér jól isme­ri a környéket, hiszen pá­lyáját húsz évvel ezelőtt pont a tőszomszédságban, a nagy nevettetők közelé­ben kezdte. Pár éve komo­lyan elkezdte építeni kultu­rális menedzseri tevékeny­ségét. Megálmodta, majd producerként társával meg is valósította a Budavári Palotakoncertet. Jelenleg egy új magánszínház alap­jainak lerakásán dolgozik, miközben a Duna Televízió műsorán lévő Bagi Nacsa Show-ra is komoly figyelmet fordít. Lelkes, szenvedélyes ember, tele van tervekkel, miközben Európa jövőjét egyre borúsabbnak látja. Tarnóczy Orsolya- Úton idefelé operát, operet­tet vagy rádiót hallgatott a ko­csiban?- Rendszerint Bartók és Klasszik Rádiót hallgatok, de előszeretettel kalandozom a különböző rádióállomások között. Ha véletlenül belefu­tok egy jó beszélgetésbe, ak­kor szívesen ott ragadok. Ma reggel például Müller Péter­nél időztem el hosszasan, aki rendkívül tanulságos gondo­latokat osztott meg a hallga­tókkal. Amikor csak alkal­mam nyílik rá, igyekszem kizárólag tartalmas, színvo­nalas dolgokkal foglalkozni. Talán ennek is köszönhető, hogy egy ideje teljesen kizár­tam az életemből a bulvárt.- Közszereplőként ilyen egy­szerűen ki lehet szállni a mó­kuskerékből?- Azt hiszem, igen. Próbál­kozások persze mindig van­nak, de ezeket a megkeresé­seket rendszerint szelíden el szoktam elhárítani. Egysze­rűen nem tudok azonosulni a jelenlegi bulvársajtóval.- Régen ez másmilyen volt?- Teljesen, még öt évvel ezelőtt is. Mostanában na­pi szinten igénytelen, otrom­ba, szörnyű cikkekkel talál­kozom, ami mélyen elszomo­rít. Nagyon megváltozott a vi­lág. A kereskedelmi médiá­ban sem a minőség és az ér­ték számít, hanem az, amivel a legnagyobb profitot lehet el­érni. Szerencsére az én ge­nerációm még tud mihez vi­szonyítani, mert vannak más emlékei is. Gondolja csak el, tizenhat éves koromban ke­rültem a Rádiókabaréba, ahol olyan nagy nevekkel dolgoz­hattam együtt, mint Antal Imre, Sinkovits Imre, Agárdi Gábor vagy Hofi Géza.- Eredetileg sportriporternek készült, mégis a humor és a nevettetés mellett döntött. Miért?- Véletlenszerűen alakult így az életem. Vicces fiú vol­„Amikor 1998-ban Bagi Ivánnal megnyertük a Humorfesztivált, végleg eldőlt a sorsom" Fotó: MW tam az iskolában, de akkor még nem döntöttem el, hogy a két műfaj közül melyiket választom. Amikor 1998-ban Bagi Ivánnal megnyertük a Humorfesztivált, végleg el­dőlt a sorsom. A sport iránti rajongásom persze a mai na­pig megmaradt. Óriási foci­drukker vagyok. Nekünk ez a sport olyan, mint egy mo­dern gladiátorjáték.- Jár focizni?- Régen többet játszottam a barátokkal, ismerősökkel, de ma már sajnos egyre keve­sebbet, mivel rengeteg egyéb dologgal is foglalkozom. Öt évvel ezelőtt egyfajta külde­tésemnek éreztem, hogy az operett­színházzal kö- \ zösen egy olyan vi- lágszínvo- - nalú pro­dukciót hoz zunk létre, amely az operett műfajá­nak visszaadja az őt megillető helyet. 2012 ben a műfaj iránti olthatat- lan szerelemből született meg az első Budavári Palotakon­cert. Azóta üzlettársammal, Vadász Dániellel folyamato­san azon dolgozunk, hogy hagyományt teremtve, min­den évben kulturálisan egy­re színesebb, tartalmasabb és különlegesebb programot mutathassunk be a nagykö­zönségnek. Olyannyira, hogy az idei évben már többnapos fesztivált szerveztünk, közel 300 művésszel.- Évtizedek óta egyfajta cuk­ros máz lengi körbe az operet­tet, sokan emiatt nézik le ezt a műfajt.- Mindez elsősorban a szo­cializmusnak köszönhető. Abban az időszakban érték ezt a műfajt a legsúlyosabb veszteségek. Az akkori kul­turális megmondóemberek megpróbálták egyfajta ol­csó, vásári komédiának be­állítani. Ettől a méltatlan sztereotípiától hosszú évti­zedekig nem tudott megsza­badulni. Sokan nem tudják, hogy az operett legendás ki­rályai, Kálmán Imre és Lehár Ferenc jelenleg a legjátszot- tabb zeneszerzők a világon. Példának okáért Lehár A mo­soly országa című műve majd­hogynem egy Puccini szin­tű operának felel meg. Pucci­ni ráadásul annyira tisztelte pályatársát, hogy azt mondta neki: „Ha maga Olaszország­ba született volna, akkor ön lenne Puccini. Ebben egészen biztos vagyok!” Pont emiatt éreztem annyira fontosnak, hogy ezt a műfajt megpróbál­jam eljuttatni a saját, illetve az utánam következő gene­ráció tagjaihoz. Azt hiszem, e tekintetben a Budavári Pa­lotakoncerttel egy igen fon­tos célt sikerült elérnem. Rá­adásul Lőrinczy Györgytől, a Budapesti Operettszínház fő­igazgatójától idén átvehettem a megtisztelő operett nagykö­vete címet.- Nem szabad elfelejteni, hogy az operett mellett az opera és a balett is nehéz helyzet­ben van.- Ezért is várom már na­gyon, hogy mielőbb elindít­hassam a saját magánszín­házamat. Maradandót szeret­nék alkotni.- Korábban arról volt szó, hogy Németh Kristóffal közö­sen teszik le ennek az új szín­háznak az alapjait. Ő pár hó­napja már el is indította a Fó­rum Színházat. Erről a teát­rumról van szó?- Nem. A barátságunk Kristóffal továbbra is töret­len, ám végül úgy döntöt­tünk, hogy külön utakon pró­báljuk megvalósítani a cél­kitűzéseinket. Egy olyan or­szágban, ahol tavaly nyolc­millió színházjegyet adtak el, nem kérdés, hogy több ma­gánszínháznak is helye van. Szeretném a fiatalokhoz jóval közelebb hozni a színházat és a kultúrát. Ki kell őket vala­hogy rángatni az online vi­lág tudatszűkítő fogságából. Ha ez ügyben is előrébb tu­dok lépni, akkör éppen olyan boldog leszek, mint az ope­rett műfajának a területén el­ért sikerekkel kapcsolatosan.- Kikkel dolgozna együtt szí­vesen?- Alapvetően fontos feladat­nak tartom a színházi szak­ma újraegyesítését. Hiszek abban, hogy a különböző po­litikai szimpátiáktól függet­lenül a színészek megfelelő légkörben jól együtt tudnak dolgozni a színpadon. Renge­teg olyan előadóművészt is­merek, akivel magánember­ként nem árulnék egy gyéké­nyen, mégis kölcsönösen tisz­teljük egymást.- Évekkel ezelőtt nyíltan fel­vállalta keresztény, polgá­ri-nemzeti elkötelezettségét, többször hangoztatta, hogy ki kell állni az európai értékek mellett, hiszen ez határozza meg a jövőnket. Mi a vélemé­nye a mai Európa kihívásairól?- Az Európai Unióban tö­megével próbálnak meg in­tegrálni olyan embereket, akik alapvető értékekről, mint amilyen a család vagy a házasság szentsége, teljesen másképp éreznek és gondol­kodnak, mint mi, európaiak. Vajon mi sülhet ki ebből? Sze­rintem semmi jó. Ráadásul a súlyos migrációs nyomás mi­att a legtöbb európai ország­ban, sajnálatos módon, a szél­sőjobboldali pártok látványo­san megerősödtek. Ez tapasz­talható Franciaországban, Németországban és Hollandi­ában is. Ez igen veszélyes ten­dencia. Nem szabadna meg­várni azt a pontot, amikor az események visszafordíthatat­lanná válnak.- Kanyarodjunk vissza a szín­házhoz. Olyan teátrumot kép.- zelt el, ahol a különböző gon­dolkodású emberek jól meg­férnek majd egymás mellett?- A színházam ajtaja min­denki előtt ugyanúgy nyitva áll majd, legyen szó konzer­vatív vagy liberális beállított­ságú emberekről. Én csupán egy dolgot tartok szem előtt, azt viszont nagyon: a minő­ségi szórakoztatást. Erről jut eszembe, hogy Gálvölgyi Já­nos egy interjúban azt mond­ta, hogy nagyon kedvel min­ket, mert rajtunk felhőtlenül tud szórakozni. Számomra ő hatalmas példakép, többek között miatta kezdtem el ezt a pályát. Tehát ahhoz, hogy köl­csönösen szeressük és tisz­teljük egymást, nem kell ne­künk politikailag egy oldalon állni. Ez ilyen egyszerű.- Szeptember 16-án múlt hat éve, hogy Böröczky József hu­morista, a magyar Bili Clinton itt hagyott minket. Ráadásul a nagy nevettető a fogadott fiá­nak tartotta önt.- Igen, ő volt az én fogadott édesapám. Mindig itt van ve­lem, nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Mindössze 63 éves volt, amikor meghalt, mégis valahogy tudta, ho­gyan kell élni. Érdekes módon az elmúlt 21 év során mindig fantasztikus emberek vettek körbe. A Magyar Televíziónál jelenleg futó műsorunkba rá­adásul olyan vendégeket hív­hatunk meg Ivánnal, aki­ket mindig is szerettünk vol­na. Törőcsik Mari legutóbb azt mondta nekem: „Maguk­hoz elmegyek, mert magu­kat imádom!” Molnár Piros­ka minden adásunkat felve­szi, majd miután megnézte, elismerő üzenetet küld ne­künk. Ezek a visszajelzések is megerősítenek minket ab­ban, hogy a műsorunkkal ér­téket közvetítünk. Kern And­rás szerint „amit ti csináltok, az már valahol színészet”. És valóban nehéz ezt a műfajt jól meghatározni: van benne egy kis színjátszás, irónia, humor és társadalomkritika is.- Úgy tudom, Áder János köz- társasági elnök is szívesen nézi a Bagi Nacsa Show-t.- így van! Minden évben el­készítjük a saját újévi köszön­tőnket. Az eredeti és a miénk között mindössze csak né­hány óra telik el. Egyszer va­laki fel is vetette, hogy mi­lyen izgalmas lenne, ha vélet­lenül egyszer összekevernék a két kazettát.- A politikai humorban még­is nagyon vékony a mezsgye. Mennyire nehéz megtalálni a középutat?- Nem könnyű, de nekünk ez mindig sikerült. Szerin­tem arányérzék kérdése. Úgy gondolom, hogy a magyar po­litikusok általában jól fogad­ják a róluk készült paródiá­kat. A következő részben pél­dául Kosa Lajos bőrébe bú­junk, én alakítom Áder Já­nost, Iván pedig Kosát. Illetve sokak szerint Iván rendkívül jól levette Donald Trump spe­ciális hanghordozását és jel­legzetes mozdulatait. Olyany- nyira, hogy Amerikából kap­tunk egy levelet egy kint élő magyar származású idős úr­tól, aki szerint Iván sokkal jobban utánozza az amerikai elnököt, mint Alec Baldwin.- Külsőleg is hasonlít rá?- Az a borzasztó, hogy megszólalásig. De ő alakítja Angela Merkelt és Vlagyimir Putyint is. Rájuk is kísérteti­esen hasonlít.- Évekkel ezelőtt mesélt egy Kabos Gyula-filmről, amit sze­retett volna leforgatni. Hol tart a munkálatokkal?- Még az anyagok begyűj­tésénél, illetve egy tehetsé­ges forgatókönyvírót kere­sek. Kabos Gyula személyét még mindig rengeteg homály fedi, ugyanis a nagy nevette­tő drámai életútja sokak szá­mára teljesen ismeretlen. Azt hitte, Amerikában majd si­ker és csillogás várja, de az­tán végül nem sok szerepet kapott. Az ország egykor ün­nepelt sztárja így rossz kö­rülmények között, szegényen halt meg. 4»

Next

/
Thumbnails
Contents