Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-30 / 253. szám

10 TETTHELY-TV-IVIŰSOR 2017. OKTÓBER 30., HÉTFŐ Ötvennégy esztendő után is választ vár Amerika és á világ Részben már feloldották a Kennedy-aktákat JFK és felesége, Jackie Kennedy a végzetes napon Fotó: AFP Miért nem hozzáférhető az összes dokumentum? Önként lett túsz a bátor magyar tengerész NIGÉRIA Önként vállalta a ha­jóhídon állva, hogy túsznak áll az a magyar tengerész, akit kalózok ejtettek fogságba Ni­gériában - írta meg a Blikk. A lap szerint a magyar férfi ezzel akarta menteni társait. A 60 év körüli tengerész főgépészként teljesített szolgálatot a hajón. Hajdú János, a Terrorelhá­rítási Központ (TEK) főigaz­gatója nemrég bejelentette, hogy él és a körülményekhez képest jól van a túszul ejtett férfi. Kiszabadítása egy-két hónapig is eltarthat, egy nem­zetközi team vesz részt a tár­gyalásokon. A Demeter né­met konténerszállító egy hete az Egyenlítői-Guinea fővárosá­ból a libériái Monroviába tart­va megállt Onne kikötőjében. Főgépészként telje­sített szolgálatot a német hajón Az emberrabló kalózok egy fe­kete motorcsónakkal közelítet­ték meg a hajót és túszokat ej­tettek. A külügyi tárca meg­erősítette, hogy egy magyar is van a fedélzeten. Az elmúlt hónapban ez volt a negyedik kalóztámadás Ni­géria partjainál. A kalóztáma­dások ez idáig 794 millió dol­lárnyi kárt okoztak, az elmúlt egy évben 237 támadást haj­tottak végre, amelyek során több száz embert raboltak el. MW Hiába lobbizott a CIA és az FBI, Donald Trump amerikai elnök nyilvánosságra hozat­ta a Kennedy-merénylet ed­dig titkosított dokumentu­mainak java részét. A mai napig nem tisztázott, hogy Lee Harvey Oswald 1963- ban egyedül hajtotta-e vég­re a John Fitzgerald Kenne­dy egykori elnök elleni me­rényletet, vagy egy összees­küvés résztvevője volt. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu EGYESÜLT ÁLLAMOK Csütörtök óta böngészhetőek a Kenne- dy-gyilkosság frissen nyil­vánosságra hozott aktái az Egyesült Államok Országos Levéltára (National Archives) honlapján. 2800 dokumen­tum került fel, ám mintegy 300 feljegyzés, hangfelvétel és egyéb irat továbbra is tit­kos maradt. Ennek ellenére máris ér­dekes új információkat talál­tak a feloldott akták között. Ezek közé tartozik, mennyi­re aggódott J. Edgar Hoover, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) akkori igazgatója, hogy sikerüljön meggyőzni a köz­véleményt Oswald bűnössé­géről. A közzétett dokumen­tumok között szerepelnek azok a leiratok is, amelyek Oswald és egy KGB-ügynök telefonbeszélgetéseinek le­hallgatásairól készültek. Os­wald ugyanis két hónappal a gyilkosság elkövetése előtt telefonon egyeztetett a mexi­kóvárosi szovjet nagykövet­ség egyik ügynökével, ami azért is különös, mert teljes­séggel szokatlan volt, hogy a rettegett szovjet titkosszolgá­lat ilyen jellegű beszélgetést nagykövetségről bonyolítson le. Hoover 1963. november' 24-én, azon a napon, amikor Jack Ruby agyonlőtte az elfo­gott Oswaldot, feljegyzést írt arról, hogy Lee Harvey Os­wald meggyilkolása kétsége­ket ébreszthet az amerikaiak­ban afelől, ki is ölte meg Ken­nedy elnököt. Egy dokumentum arról is tanúskodik, hogy Lyndon B. Johnson elnök szerint Kenne- dyt külföldi ösztökélésre gyil­kolták meg. A BBC brit köz- szolgálati médiatársaság pe­dig rábukkant egy feljegyzés­re, amely szerint a Cambridge News vidéki brit lap már Ken­nedy meggyilkolása előtt rej­télyes figyelmeztetést kapott arról, hogy hamarosan vala­milyen „nagy hír” várható. A brit MI5 titkosszolgálat kalku­lációja szerint a rejtélyes hívó 25 perccel Kennedy meggyil­kolása előtt telefonált a lap ri­porterének, aki azelőtt soha nem kapott hasonló telefon- hívást - áll az FBI igazgatóhe­lyettesének egyik felbukkant feljegyzésében. Az Egyesült Államok tör­ténelmébe két Kennedy-gyil- kosság is beleíródott. Az 1963- ban agyonlőtt John F. Kenne­dy elnök után öccsével, Robert Kennedyvel is merénylő vég­zett 1968-ban. Utóbbi igazság­ügyi miniszterként dolgozott bátyja kormányzatában. A Kennedy-gyilkosság ugyan 1963 novemberében, azaz csak­nem 54 éve történt, de a szóban forgó titkosítást a 90-es években foganatosították, vagyis az ak­ták feloldása ma is érintheti az aktív titkosszolgálati állományt. A kormányügynökségek el is ér­ték Trump elnöknél, hogy a szó­ban forgó iratok közül csak azo­kat hozzák nyilvánosságra, ame­lyek olyan személyek nevét és cí­mét tartalmazzák, akik már nin­csenek életben. Attól is tartanak, hogy ma is alkalmazott CIA-s műveleti módszerek lepleződ- nek le. Trump be is ismerte, hogy döntése előtt behatóan tanács­kozott a CIA-vel és más szerveze­tekkel is, ezért döntött a részle­ges feloldás mellett. Pedig most sokan reménykedtek abban, hogy végre minden tisztázódik, hiszen az elnök szerdán még azt ígérte, hogy „lerántja a leplet” minden ismeretlen részletről. A The Hill című lap szerint az elnök elrendelte, hogy az elkövetke­ző 180 napban vizsgálják át ala­posan a visszatartott dokumen­tumokat, ezt követően pedig va­lószínűleg hozzáférhetővé teszik majd őket. TELEVÍZIÓ-MŰSOR i 2017. OKTOBER 30., HÉTFŐ 4.10 5.00 5.25 7.15 9.20 10.20 12.10 12.40 13.55 Q* i 15.45 O 16-15 </> O I 17.20 s 18.00 18.55 20.45 22.05 22.40 23.40 0.15 0.50 1.25 1.55 2.55 Szerelemben, háborúban © TopShop Jó reggelt, skacok! Reggeli @ Asztro-Show TopShop Pénzügyesek ® Éjjel-nappal Budapest © A Konyhafőnök VIP ® Story Extra © Elif-A szeretet útján© Fókusz© RTL Híradó, Késő esti kiadás A Konyhafőnök VIP© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Dr. Csont © RTL Híradó, Késő esti kiadás Magyarul Balóval Autogram ® Fitt Mánia © Revolution ® Revolution te o (A 9 22.40 Dr. Csont Óránként Híradó és idöjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 9.50 Egy Perc Híradó 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harang- szó 12.50 V4 Híradó 13.35 Élet­kor 14.35 Minden tudás 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.33 Szemtől szembe 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhírado 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hí­rek 23.50 Kínai nyelvű hírek 4.15 Doktor House© 5.05 Csapdába csalva© 5.30 Hawaii Five-0 ® 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó © 13.35 Családi Titkok® 14.45 Paula és Paulina © 15.45 A sors útjai© 16.50 Bosszú vagy szerelem© 18.00 Tények 19.00 Ninja Warrior Hungary © 21.35 Tények Extra 22.00 S.W.A.T.- Különleges kommandó © 0.30 Bűnös Chicago ® 1.35 Tények Este 2.15 MotoGP összefoglaló © 2.45 Whitney élete ® 3.10 Whitney élete © 3.35 Hawaii Five-0 © 22.00 S.W.A.T- Különleges... 6.00 Háttér-kép ® 7.30 Tájkép 8.05 Hazai Vadász 8.30 Kibeszélő 9.05 Heti mérleg 10.05 Pátosz nél­kül 11.05 Hazahúzó 12.30 Élő örök­ség 13.05 Napirend előtti felszóla­lások 14.30 Építők 15.05 Számla 15.30 Trend 16.30 Klinika @17.05 Zöld világ 17.30 Kibeszélő 18.30 Informátor ® 19.10 Napi aktuális 20.30 Sajtóklub 21.30 Hosszabbí­tás 22.30 Asztaltársaság 23.30 Saj­tóklub 0.30 Hazahúzó 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenó 6.45 Roma Magazin 7.15 Domovina 7.45 Ridikül © 8.45 Elfeledett szerelem 9.30 Mámoros szerelem 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.55 Jamie 30 perces kajái 13.25 Robbie, a fókacsemete 14.15 DonMatteo 15.20 A vidéki doktor 16.10 Mámoros szerelem 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.40 Rexfelügyelő© 19.30 Végtelen szerelem © 20.25 Kékfény© 21.25 Hawaii Five-0 © 22.15 Kenó 22.20 Poirot 23.50 Agatha Christie: Randevú a halállal © 1.35 Azén,56-om 1.50 P’amende 2.20 Hazajáró 2.45 Szerelmes földrajz 3.15 Noé barátai 22.20 Poirot 6.05 ATV START 9.00 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi kony­hája 12.25 Világhíradó 14.15 700- as klub © 14.45 Kőbánya Híradó 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 19.15 Egyenes be­széd 21.00 Este 9 21.40 Heti Nap­ló Sváby Andrással ® 22.50 Világ­híradó 23.10 Hazahúzó 23.55 Épé tészet mesterei 0.00 Este 9 0.35 Világhíradó 0.50 Egyenes beszéd 2.15 Fórum 3.40 Világhíradó 5.30 Időmetszetek-Archív fotóválogatás 6.00 Szót kér a természet 6.05 Szerelemhajó 6.55 Szót kér a természet 7.00 Híradó 7.20 Retrock 7.40 A Kisasszony© 8.40 Haiálbiztos diagnózis © 9.35 Életképek© 10.50 Arany János emlékére 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Bűvölet® 12.20 Vészhelyzet© 13.10 Roxinpad 14.05 Észak és Dél® 15.50 A Kisasszony© 16.50 Arany János emlékére 17.00 Híradó 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.05 Bűvölet© 19.05 Életképek® 20.20 Vészhelyzet© 21.15 T.I.R.© 22.20 Csillagok változásai 23.45 Legyen a zene mindenkié 0.35 Derrick® 1.45 Hajrá, fegyencváros! 15.50 A Kisasszony 6.10 A nagy házalakítás ® 6.55 McLeod lánjól ® 7.45 A dadus © 8.45 Don Matteo © 10.00 Doktor House © 11.00 A Grace klinika © 12.00 A dadus © 13.00 Bűbájos bo­szorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Ha­zudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS: Los Angeles ® 18.00 Gyilkos számok ® 19.00 Nyomtalanul ® 20.00 NCIS: LosAngeles®21.00Atenger vadjai © 0.50 A sötétség kora © 6.00 Evangélium 6.35 Kulturális híradó 8.10 Mindenki Akadémiája 8.40 Másfélmillió lépés Magyarországon-32 év múlva 9.35 A nagy kékség varázsára 10.25 A világ madárszemmel © 12.00 Szerelmem, Kanada 13.00 Ki hitte volna? 13.30 Nagyszámok örvénye © 14.40 Szólalj meg! - németül 14.45 Szólalj meg!-franciául 14.50 Szólalj meg!-olaszul 14.55 Szólalj meg!-spanyolul 15.00 Szólalj meg! - oroszul 15.05 Szólalj meg!-angolul 15.25 Az én kis családom © 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 A világ madárszemmel © 18.10 Tudomány minden napra 18.25 Ön is tudja - műveltségi vetélkedő 20.10 Univerzum 21.10 Előszó 21.15 Armel operák 23.25 Esti kérdés 1525 Az én kis családon 5.00 Vad galamb © 6.15 Ékszer TV 7.15 Én kicsi szörnyem - A mélység legendája © 9.25 Én a vízilovakkal vagyok ® 11.30 Krokodil Dundee 2. ©13.55 Az emlékmás ©16.20 Holnapután © 18.55 Rambo 3. © 21.00 Mélyütés © 23.35 Lo­pakodók © 1.40 A Barbár - Le­genda a szellemharcosról © 3.25 Underworld 4. - Az ébredés © 5.45 TV Shop 6.15 Will és Grace© 6.40 Will és Grace© 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok© 7.55 Ausztrál mesterszakács © 9.00 Szívek szállodája © 10.00 Szivek szállodája © 11.00 A mentalista® 12.00 A mentalista© 12.55 Alias 14.00 Alias 15.00 Gordon Ramsay-A pokol konyhája© 16.00 A mentalista© 16.55 A mentalista© 17.50 Castle© 18.55 Castle© 19.55 Észbontók© 20.25 Észbontók© 21.00 Feleségek luxuskivitelben 22.05 A közellenség 0.50 A mentalista© 1.45 A mentalista® 2.30 Alias 3.15 Gordon Ramsay-Apokol konyhája® 12.55 Alias 6.40 Hal a tortán ® 7.35 ízes élet © 8.35 Zsaruk © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Tit­kok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Csap­dába csalva © 14.50 Csajok, Pa­sik, Balaton © 16.40 Családi Tit­kok © 17.45 Hal A Tortán - Teljes Gőzzel © 18.55 Csajok, Pasik, Ba­laton © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Napos oldal © 0.55 Erősza­kos múlt ® 2.40 Az én bűnöm © 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.35 A suttyó család© holland vígjáték 1986 11.50 A Sárkánykapu repülő kardjai © kínai akciófilm 2011 14.10 A szellemlovas 2.-A bosszú ereje © amerikai-emirátusokbéli akciófilm 2012 16.00 A sötét lovag© amerikai akcióthriller 2008 R.: Christopher Nolan Sz.: Christian Bale, Heath Ledger, Aaron Eckhart, Morgan Freeman, Michael Caine 18.55 Beépített tudat© angol-amerikai sci-fi akciófilm 2016 21.00 Kolibri kód® amerikai akciófilm 2013 23.00 Tökéletes bűnözők © amerikai akciófilm 2010 1.05 Tiszta ügy© amerikai krimi 2002 R.: Carl Franklin 3.15 A Sárkánykapu repülő kardjai © kínai akciófilm 2011 R.tHarkTsui 16.00 A sötét lovag 4.00 Póker 5.00 Póker 6.00 Televí­ziós vásárlás 7.30 Autósport. Tem­pó magazin 8.00 Póker 9.00 Póker 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Ke­zeket fel! a Sport TV kézimagazinja 11.15 NFL 14.45 Labdarúgás 16.45 Labdarúgás 18.45 Mai helyzet 19.00 Labdarúgás 20.00 Harma­dik félidő 22.00 UFC 1.00 Ökölvívás 2.00 Labdarúgás 7.00 M4 Sportreggeli 7.50 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Puskás Akadémia FC - Vasas FC 9.50 M4 Sportreggeli 10.35 Góóól 11.35 Kézilabda közvetítés K&H női kézilabda Liga: Siófok KTC KFT-FTC- Rail Cargo Hungária 13.20 Jövünk! magazin 13.55 Öttusa magazin 14.25 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Mezőkövesd ZsóryFC- FerencvárosiTC 16.30 Kosárlabda magazin 17.30 Kézilabda magazin 18.30 Sport7fő Hétről hétre sport 19.30 Sporthíradó 19.45 M4 Sport stúdió Jégkorong 20.00 Jégkorong közvetítés 22.20 M4 Sport stúdió Jégkorong 22.45 Sporthíradó 23.00 Kézilabda magazin 0.00 Forma-1 - Nagydíj futam Forma-1 Mexikói Nagydíj -Futam 20.00 Jégkorong közvetítés 6.00 Szafarikonyha © 9.00 Teríté­ken Lengyelország © 11.00 Alma Obregon desszertjei © 12.00 Jó szakács, rossz szakács © 13.00 Jamie takarékos kajái © 14.30 Szafarikonyha © 16.00 Michael konyhája © 17.30 Receptdaraló © 18.00 Jamie takarékos kajái ® 19.00 Lyndey és Herbie lakomái © 20.00 Gerard Depardieu felfalja Eu­rópát © 21.00 Terítéken Lengyelor­szág © 21.30 Michael konyhája © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents