Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-12 / 239. szám
2017. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK Gyógypedagógusból kevés van, kihívásból azonban annál több 2020-ig négyezer gyógypedagógust kellene kiképezni - hangzott el a kaposvári egyetemen tartott konferencián. Góz Lilla sonline@sonline.hu SOMOGY A Kaposvári Egyetemen 1982-ben indult gyógypedagógia szak a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola képzéseként. A 90-es évek közepe óta önállóan indítanak gyógypedagógiai képzést. Idén negyedével több hallgatót vettek fel, mint tavaly - mondta előadásában Podráczky Judit. A Pedagógiai Kar dékánja hozzátette: 2020-ig négyezer gyógypedagógust kellene beléptetni, hogy mindenhol megfelelően ellátott legyen a feladat. A végzett gyógypedagógusok hamar találnak állást. Vannak, akik a Bárczi Gusztáv Módszertani Központban helyezkednek el. Kovács Attila főigazgató-helyettes elmondta: 350 gyermekkel foglalkoznak Kaposváron és a nagybajomi tagintézményükben. - A tanulásban és értelmileg akadályozott, vagy más sérüléssel élő gyerekek számára nagyon fontos a minél korábbi Fotó: Lang Róbert Négyezer gyógypedagógus kellene életszakaszban elkezdett hatékony fejlesztés - tette hozzá. A Duráczky Módszertani Központ specialitása a beszédképzés és a tanulási zavarral küzdő gyerekek fejlesztése. Gyuri- na Éva, az intézmény vezetője szerint ahhoz, hogy az országban minden gyermek megfelelő támogatást, illetve fejlesztést kapjon, több gyógypedagógusra és több továbbképzésre lenne szükség.- Valóban kevés a szakember, ezért lenne jelentősége, hogy a pedagógusok már az óvodától kezdődően olyan gyakorlati fogásokat tudjanak, tanulhassanak a gyógypedagógusoktól, amit a napi munkájukban hasznosítani tudnak - tette hozzá. Hegedűs Mária Katalin, a kaposvári Nemzetőrsori Központi Óvoda vezetője azt mondta, azért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a szakmai konferencián, mert új kihívásokkal néznek szembe a pedagógusok a felgyorsult világban. - Hiába van mögöttem 39 év szakmai tapasztalat, meg kell felelnünk a kor követelményeinek a gyerekek érdekében. Sok és rendszeres szakmai, egyéni és intézményi segítséget kapunk a szakszolgálattól - tette hozzá. Bizakodóak a fonyódiak, mindenki a megegyezést keresi Nincs kőbe vésve a zajfogó sorsa FONYÓD Bizakodóak a fonyódi zajvédőfalat ellenzők: szerdán Pécsett folytatódtak az egyeztetések a balatoni panorámát kitakaró vasúti zajfogó ügyével kapcsolatban. Mint arról korábban beszámoltunk, ingatlantulajdonosok tiltakoznak a dél-balatoni vasútfejlesztés kapcsán a fonyódi löszfalnál vezető szakaszhoz tervezett zajvédő fal megépítése ellen. Élőláncot alkotva, transzparensek tucatjaival fejezték ki nemtetszésüket. A fonyódiak arra hivatkoznak, hogy a 2,5 méter magas fal eltakarná a gyönyörű balatoni kilátást, amelyet most még élvezhetnek a kerékpárosok és vonaton utazók. Mészáros Judit az ellenzők táborának szószólója kérdésünkre elmondta: nagyon segítőkészen állnak a hatóságok a kérdéshez. - Biztattak bennünket - mondta Mészáros Judit. - Nagyon örülünk neki, hogy minden állami szerv, hatóság - amely érintett a zajvédő fal ügyében - megértette, hogy mi is a probléma ezzel. És mostanra együtt igyekeznek kompromisszumot találni, amely mindenki számára megnyugtató. Mészáros Judit hozzátette: az, hogy letetették a tervezett zajvédő fal alapjait még nem jelenti azt, hogy nincs megnyugtató megoldás. Mindenki azon van, hogy segítsen. Az ellenzők reményei szerint, ha épül is fal, akkor olyan alacsony lesz, hogy megmaradjon a látvány. Az egyeztetés hétfőn a fővárosban folytatódik. Koszorús Rita Díjat kapott a táncosok fotója KAPOSVÁR A Somogy Táncegyüttes tagja, a kaposvári Koch Máté nyerte a szakmai zsűri díját azon a nemzetközi fotópályázaton, amelyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes hirdetett meg több kategóriában. Az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon is lehetett szavazni a szebbnél-szebb képekre, amelynek témáját a kedvenc népviseletek adták. Legtávolabbról egy sidney-i tánccsoport küldte el fotóját. Autót, lakást törtek fel a Balatonnál BALATON A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy fiatalkorú férfi és felnőtt unokatestvére ellen, akik egy Balaton-parti településen több lakást és egy gépkocsit törtek fel. A vádlottak a lakóházak aj- tajalt csavarhúzóval feszítették fel, s készpénzt, arany és ezüst ékszereket, kisebb műszaki cikkeket vittek el. A kocsiban 400 ezer forintot találtak. Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézetet, a büntetett előéletű felnőttel szemben pedig börtön- büntetést indítványozott. K. G. MEGYEI KÖRKÉP O 2^3 Saját döntés % \ Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu A magyar társadalom ma még messze van attól, hogy okos döntéseket hozzon bevásárláskor, illetve arról, hogy mi is kerüljön majd az asztalra. Mégis, mintha egyre többen fordulnának el a tömegtermékektől, mintha egyre többen részesítenék előnyben a helyi termékeket. Igaz lehet ez - így szüret után aktuális a példa - a minőségi borfogyasztásra is. Sokan mondják, hogy szívesebben vesznek le hazai palackot a polcról, mint a negyedébe kerülő külhoni terméket. De hasonlóképpen örömmel hallottam azt a példát is, hogy van, aki maga készíttetett almalevet családjának. Nem akart megbarátkozni azokkal a terNoha főleg a forintok döntenek, többen is elfordulnak a tucatterméktől mékekkel, amelyeket ugyan sokan vásárolnak, de annál kevesebben tudják, hogy honnan érkeznek és pontosan mit is tartalmaznak. Persze ha mindenki saját maga állítaná vagy állíttatná elő az élelmiszerét, akkor alighanem újra kellene értelmeznünk a nemzetgazdaság fogalomkörét. Ugyanakkor úgy tűnik, többen is felismerik, hogy nem feltétlenül az a legjobb választás, amit felemel a reklámok hada, s amit ennek révén a többség is követ. Persze, a legtöbbször még mindig a forintok döntenek abban, hogy mi kerül az asztalokra, s nagyon sokszor beleszól ebbe a kényelem, s nem utolsó sorban a reklámok szabta trend is. Utóbbi kettő még alakítható, azt hiszem... Felrúgta a járókelő a kerékpárost, hogy megleckéztesse KAPOSVÁR A kaposvári Fő utcán haladt egy kerékpáros, amikor egy gyalogos felrúgta. A biciklis az eséstől az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A kaposvári rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán eljárást indítottak a karakán járókelővel szemben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A sérülést okozó férfi a meghallgatása során a rendőröknek elmondta, hogy megítélése szerint a kerékpáros a sétálóutcában túl gyorsan közlekedett a gyalogosok között, ezért úgy gondolta, hogy megleckézteti. Szerinte a kerékpáros felelőtlenül közlekedett, veszélyeztette a járókelők épségét. A 41 éves helyi férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. K. G. HIRDETÉS Az ajánlat a 2017.10.01 - 10.31. között megrendelt gépkocsikra illetve a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörű, részletekről érdeklődjön autóházainkban. Fenntartjuk a jogot az ajánlat módosítására illetve visszavonására. A fotó illusztráció. Fogyasztás (vegyes): 4,4-8,31/100km, CO kibocsátás (vegyes): 109-210 g/km. OPEL KISS-GERENCSER VZAK 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96., Tel.: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 1., Tel.: 93/518-940 8315 Gyenesdiás, Kereskedők útja 2., Tel.: 83/515-030 www.opel.kiss-gerencser.hu Új Opel CROSSLAN AZ ÉLET SZÉP. • OPELOÄStar Automatikus baleseti riasztás • 7” os színes érintőképernyő • Visszagurulás gátló / ”* Corsa-E Selection 1.2 70 LE 5ajtós + Pótkerék, 3.500.000 helyett 2.799.000 Astra Sedan 1.6 115 LE + Pótkerék, metál fényezés 4.840.000 helyett 3.899.000 Astra K Selection 1.4100 LE + Pótkerék, metál fényezés 4.850.000 helyett 4.350.000 új Crossland X Enjoy 1.2 81 LE + Pótkerék, metál fényezés 4.445.000 helyett 4.145.000 új Crossland X Innovation 1.2130 LE MT6 5.951.000 + Téli csoma.g, park&go csomag, tetősín, metál fény helyett 5.449.000 Mokka X Selection 1.6115 LE + Pótkerék, metál fényezés 5.140.000 helyett 4.499.000 Zafira Innovation 2.0 CDU 170LE AT6 10.563.000 helyett 7.890.000 + Metálfény, LED AFL, Navi, riasztó, tolatókamera, téli csomag, adaptív tempómat