Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-12 / 239. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK Felújítják és a faluhoz kerül a rossz útszakasz MEZŐCSOKONYA Pár éve még lemondóan legyintettek a helybeliek, amikor a telepü­lés két legrosszabb állapotban lévő utcájáról esett szó. Sokan nem értették, miért hagyta sorsára az önkormányzat ép­pen azt az szakaszt, amely a polgármesteri hivatal előtt el­kanyarodva a temetőig vezet, miközben a többi utcát már korábban felújíttatta.- Az említett rész állami tu­lajdonban van, s ennek fenn­tartása, javítása a közútkeze­lő feladata lett volna - tudtuk meg Sudár Zoltán polgármes­tertől. - Sokáig reménytelen­nek látszott a helyzet, de vé­gül a Magyar Közút Nonpro­fit Zrt.-vel sikerült olyan elő­zetes megállapodást kötnünk, amelyben az önkormányzat vállalta, hogy még az idén sa­ját forrásból, 16,4 millió forint ráfordítással felújítja a Fő ut­cát. A temetőig tartó szakaszt a Sörnyepusztára vezető föld­úton leszakadt híd felújításá­val együtt várhatóan a jövő év tavaszán a közútkezelő foly­tatja. A tulajdonjogot pedig átru­házzák az önkormányzatra. Az önkormányzat már döntött a kivitelezőről is, a munkála­tok pedig már ezekben a na­pokban elkezdődnek. A vég­leges szerződést a közútkeze­lővel várhatóan a hónap köze­pén írják alá. Varga László Magával ragadta a magyar tenger vidéke az erjedésipari mérnököt Fotó: MW Bizonyára csak kevesen mondhatják el maguk­ról, hogy szakemberként is megjárták már hazánk vala­mennyi híres borvidékét. Ku- kola Zoltán a második szü­reten van túl Balatonboglá- ron, de dolgozott már az egri és a tokaji borvidéken is. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu BALATONBOGLÁR-EGER Hét éven át az egri borvidék nyugati ol­dalán termelő Varsányi Pincé­szetben dolgozott, majd 2013 után a tokaji borvidékre került a fiatal erjedésipari mérnök. Ott nem csak párjával hozta össze a szerencse, hanem a Balatonbog- lári Borgazdasági Zrt. (BB) tu­lajdonosa, a Törley Pezsgőpin­cészet Kft. is rátalált a szakem­berre. Tavaly került Boglárra, s immár a második szüreten van túl a BB főborásza.- Édesapám ma is hobbiként foglalkozik bortermeléssel, s én is a hazai pincében kaptam kedvet a szakmához - mondta a kezdetekről Kukola Zoltán. - Büszke vagyok felvidéki szár­mazásomra, ugyanakkor nem tudok szlovákul, így más felé vitt az élet - idézte fel, hogyan került először Egerbe. Azt mondja: femekül érzi magát a bogiári borvidéken. - A Balaton környéke magá­val ragadó, nem nehéz meg­szoknia az embernek - jegyez­te meg. Úgy tartja: jelenlegi ál­lása egyben élete eddigi legna­gyobb szakmai kihívása is, de ehhez minden támogatást meg­kap. Munka pedig van bőven, hiszen gyakorlatilag az összes hazánkban telepíthető és termő szőlőfajtából készítenek bort a borgazdaságban, fehér és kék szőlőfajtából egyaránt. Ráadá­sul csaknem 800 hektárról ér­kezik a szőlő a céghez. Vala­mennyi borászati munka a fel­ügyelete alá tartozik, a szőlő- feldolgozástól egészen a palac­kozott borok engedélyeztetésé­ig minden. Azt mondja: a legfőbb cél, jó minőségű borokkal kiszolgálni a piac igényeit. Az idei észtén-' dő pedig jó alapja lehet ennek a törekvésnek. - Nagyon jó évet várunk 2017-től - mondta a bo­rász. - Igazán szépek a fehér és Félédes élet Kukola Zoltán úgy véli: elmoz­dulás látszik a fiatal felnőtt korosztály részéről a száraz fe­hér, rozé és a vörösborok irá­nyába. Vagyis már nem feltét­lenül csak a félédes, édes bo­rokban keresik a szépséget. Ez arra utal, hogy a fiatalok is egyre több ismerettel rendel­keznek a borokról. A szakmá­ban is érezhető a növekvő ér­deklődés a fiatalok részéről. a vörösborok is, hiszen száz szá­zalékban egészséges szőlő érke­zett hozzánk minden fajtából. Az erjedés is egyenletesen, ki­egyensúlyozottan zajlik. Persze, egy jó évjáratú palack még nem adja el önmagát egyik borvidéken sem. így a marke­ting erősítése közös borásza­ti törekvés Kukola Zoltán sze­rint. - El kell juttatnunk az emberekig, hogy szakma­ilag is egy jó évjárat elején vagyunk - tette hozzá. - Kevés még az olyan bor­értő fogyasztó, aki nap­rakész a különböző év­járatok különbségei­ből. Ami pedig a törek véseket illeti, inkább hasonlóságokat lát az egri és a bogiári borvidékben, mint­sem különbséget.- A borvidéki szak­emberek itt is és Eger­ben is nagyon sokat dol­goznak azon, hogy megalkos­sák a saját arculatukat - ma­gyarázta. - Azt hiszem, ez min­den borvidékre jellemző ma ha­zánkban. Szakmai tekintetben is hasonló a kihívás: nagyon sok fajtával és nagyon sok bőr­típussal kell dolgozni, magas szakmai színvonalon. A bala­toni borvidék talán legnagyobb előnye maga a Balaton közelsé­ge, mely igazán közönségcsalo­gató, a bor szempontjából is. Kukola Zoltán: jó évjárat lesz az idei Érteni kell a bort AZ ADÓNK EGY SZÁZALÉKA Képességfejlesztő játékokra is jutott az adóforintjainkból HIRDETÉS \ Soroesy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Adószám: 18787137-1-14 Köszönjük az Önök által felajánlott adó 1%-ot 99 695 Ft-ot. Színesebbé tették-ezzel az SM betegek életet! SM betegek _____________________________________HIRDETÉS Az „Erdőgazdaság Azokért, Akik az Erdőért” Alapítvány kuratóriuma megköszöni mindazok támogatását, akik az SZJA 1%-ának felajánlásával tevékenységünket támogatták. A kapott 49 321 Ft-ot az alapító okiratban meghatározott célok'- az erdőterületek és egyéb létesítmények megóvására, a természet és a környezet védelmének támogatására fordítottuk. Adószám: 19195489-1-14 SOMOGY Megyénkben 53 ez­ren ajánlották fel az adójuk egy százalékát: akárcsak az el­múlt években, úgy legutóbb is az állat- és természetvédelmi, az egészségügyi, az oktatás-ne­velési valamint a különböző se­gélyszervezetek kapták a leg­magasabb összegeket. A 847 somogyi civil szerve­zet 171 millió forint felajánlás­ban részesült. Keczeli László, a KSZC Noszlopy Gáspár közgaz­dasági szakgimnázium igaz­gatója kiemelte: Trend Alapít­ványuk hosszú évek óta segít­séget nyújt a tehetséges és rá­szoruló diákoknak. Közössé­gi programokat is támogatnak, évente 200-350 ezer forint ado­mányt kapnak az adózóktól.- Rendkívül kedvező lehe­tőségnek tartom az egyszáza­lékos adófelajánlást - közöl­te Fentős Zoltánná, a somogy- sárdi Hétszínvirág Óvoda ve­zetője. Hozzátette: évről évre kirándulásokat szerveznek a gyermekeknek, jártak már a Balaton parton, a veszprémi állatkertben, legutóbb a fővá­rosi Tropicariumban. Általá­ban 60-80 ezer forint gyűlik össze a felajánlásokból, mely­ből bábelőadásokat, valamint zenei és mese rendezvénye­ket szerveznek, máskor ké­pességfejlesztő játékokat vá­sárolnak. Kérdésünkre - miszerint mennyire tartják be az előírá­sokat a szervezetek - Poszo- vácz Gabriella, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei igazga­tóságának szóvivője közölte: a civil szervezetek jellemzően változásbejelentési kötelezett­ségüket nem teljesítik. Leg­gyakoribb a bankszámlaszám­változás bejelentésének elmu­lasztása. H. M. HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS KSZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnáziumának TREND Alapítványa KÖSZÖNETÉT FEJEZI KI mindazoknak, akik adójuk 1%-val vagy egyéb módon támogatták az alapítvány működését. Az összeget IT-laborra valamint tehetséges és rászoruló diákjaink támogatására fordítottuk. Támogatásukra továbbra is számítunk! Adószámunk: 19195874-1-14 A SIÓKOM DOLGOZÓI ALAPÍTVÁNY Siófok, megköszöni mindazon magánszemélyek támogatását, akik jövedelemadójuk 1%-ával segítették az alapítványt. 2016. évben befolyt összeg 43.655 Ft, melyet a rászorult dolgozók támogatására használtunk fel. Köszönettel: SIÓKOM DOLGOZÓI ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA Siófok HIRDETÉS „Somogysárdi Óvodába Járó Gyermekekért” Alapítvány ezúton köszöni meg mindazon személyek adományát, akik a múlt évi adójuk 1%-ával támogatták intézményünk tevékenységét. Az Önök segítségével így 61.025 Ft gyűlt össze. A felajánlásukból befolyt összeget tágabb környezetünk megismerésére fordítottuk. Kérjük, akinek lehetősége van, továbbra is támogassa gyermekeinket adója 1%-ával. Adószámunk: 18761566-1-14 HIRDETÉS Interreg Sajtóanyag A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló Horvát-Magyar Képzési Együttműködés című projekt nyitórendezvényéről Rendezvény időpontja: 2017. október 13. (péntek) 10.00 -11.00 Rendezvény helyszíne: Csokonai Közösségi Ház (Csurgó, Széchenyi tér 1.) A Projekt bemutatása: A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 keretében a Horvát-Magyar Képzési Együttműködési projekt 236 963,45 euró támogatásban részesült. A 2017 szeptemberében indult projekt Vezető Kedvezményezettje a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, további kedvezményezettjei a nagybajomi Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művészeti Iskola, a kaproncai „Fran Galovic" Gimnázium és a Kapronca-Körös megyei Regionális Fejlesztési Ügynökség (PORA). A projekt a határmentí régió három iskolájában tanuló diákok közös környezeti és kulturális értékeinek tudatosításához járul hozzá, közös tánc- és zeneművészeti, tudományos és sport tevékenységek megvalósításával. A projektben szereplő tevékenységek elősegítik a hosszú távú határon átnyúló oktatási együttműködést a résztvevő intézmények között, valamint a diákok érdeklődésének felkeltését egymás országának hagyományos értékei és a helyi kulturális ismeretek iránt. Tervezett program: • Ratimir Ljubic, Kapronca-Körös megye alispánjának köszöntője • Füstös János, Csurgó város polgármesterének köszöntője • Vjekoslav Robotic, a kaproncai Fran Galovic Gimnázium igazgatójának köszöntője • Fejér István, a CSVMRG Igazgatótanács Elnökének köszöntője magyar és horvát táncosok fellépése így határon átnyúló régió, ahol a folyók összekötnek, nem elválasztanak Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési fycgram HIRDETÉS SON LINE a Somogy megyei hírportál Hírek percről percre^v^www.sonline.hu

Next

/
Thumbnails
Contents