Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám
2017. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT SZTORI g Mangó Gabriella verseket ír és igyekszik átadni a pozitív életszemléletet „Hét gyerek mellé már kell egy orvosi diploma Mangó Gabriella orvos és hétgyerekes családanya. Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat győztesei közé jutott idén. Azt mondja, ebben az érezte a legnagyobb elismerésnek, amilyen ajánlásokat írtak róla a jelöléskor a betegei. Nem gondolta, hogy ennyien támogatják, amit képvisel. Ez megerősítést adott neki, szerinte ugyanis egy díj értékét az adja, amit kezdenek vele. Fábos Erika HÁZIORVOS „Igyekszem mindig mindent elmagyarázni a betegeimnek, és partnerként kezelem őket. Alapvető nálam, hogy a betegnek mindig igaza, a kimondott szónak pedig hatalma van. Pozitív szemlélettel és biztatással közelítek hozzájuk, és törekszem úgy elmondani mindent, hogy minél többet megérthessenek belőle. A nyitottság és az optimizmus ragadós, és sokat segít a gyógyításban, ha értjük egymást, ha mernek beszélni és kérdezni. Engem még az sem zavar, ha valaki komplett diagnózissal érkezik az internetről, mert az azt jelenti, hogy foglalkozik magával, érdekli az egészsége. Persze ha kéthetente más bajt talál magának a világhálón, az már nem jó, de az is árulkodó. Arról szól, hogy valamiért szorong. Akkor azt kell segítenem megértetni és megoldani vele. Hiszek abban, hogy a mi szakmánk nem csak a gyógyítás, kicsit népnevelés is. Vannak határai ennek a tudománynak is, nem tudunk minden betegséget meggyógyítani, de segíteMangó Gabriella tippjei az influenzaszezon előtt Arra a kérdésre, hogy egy holisztikusán gondolkodó háziorvos milyen tanácsokkal látja el a pácienseit az influenzaszezon előtt, Mangó Gabriella Bernard professzort idézi, miszerint „a baktérium önmagában semmi, a táptalaj a minden", vagyis legtöbbet az számít szerinte, milyen állapotban van az ni mindenkinek lehet. Ez nem mindig könnyű, és sokszor fárasztóan felesleges köröket is futnunk kell a beteg érdekében, de amikor valaki meggyógyul, az olyan hihetetlen sok energiát, örömet ad és akkora sikerélmény, hogy minden nehézséget elfeledtet. Amiben persze nagy segítség, hogy egy elfogadó családban élek, melynek tagjai nemcsak megértik, de értékelik is, hogy ennyire fontos nekem és ilyen szenvedélyesen szeretem a munkámat is.” Kisgyerekek mellett is gyógyított Ráadásul nem is egy átlagos családban. \lang<f Gabriella hét gyerek édesanyja, a legidősebb 28, a legkisebb 8 éves. Azt mondja, sosem volt probléma, hogy összeegyeztesse az anyaságot és a munkáját. Sok segítséget kapott a családjától, így minden terhességét végigdolgozta, és kisgyerekek mellett is gyógyított. Anyaként pedig tökéletesre fejlesztette problémamegoldó képességét, céltudatosságát és türelmét, ami sokat segít neki orvosként is. „Sosem gondolkodtam, hogy sok vagy kevés gyerekem lesz, de abban biztos voltam, hogy immunrendszer, amikor beköszönt az influenzajárvány. „A jó immunrendszer alapja, hogy a bélflóránk legyen rendben. Ehhez bármely olyan patikai vagy akár drogériában kapható készítmény jó, ami minél többféle probiotikumot tartalmaz. Egyre többször halljuk, hogy a D-vitamin mennyire anya leszek. Annak ellenére, hogy koraszülöttként érkeztem, és akkora dózisú sugárzást kaptam, hogy később azt mondták, ez biztosan tönkretette a petefészkemet és soha nem lehet majd gyerekem. Mivel egykeként nőttem fel, az is biztos volt, hogy testvére lesz az első gyerekemnek. Ezt sikerült maximálisan teljesíteni. így hozta az élet, és én örömmel elfogadtam. Az első férjemmel három gyerekünk született, és amikor a második férjemet megismertem, tudtuk, hogy szeretnénk egy közöset is. Négy közös lett belőle, így az ő korábbi házasságából született három gyerekével együtt tíz gyerekünk van. Amikor kérdezik, hogy miért lettem orvos, mondom is, hogy ennyi gyerek mellé már kellett egy orvosi diploma.” Kizárásos alapon lett orvos Pedig azt mondja, kizárásos alapon választotta ezt a pályát. logásznak és tanárnak is készült egy időben, de végül mindkettőnél gyakorlatiasabb munkára vágyott. Az orvosi után egy kórházi osztályon kezdte, de nem érezte, hogy a helyén lenne, inkább körzetet ke resett magáfontos, én végeztem erre szűrést is a körzetemben, és valóban kiderült, hogy még azok a fiatalok is D-vitamin-hiányo- sak, akik szép barnán érkeztek a szűrésre, mert egész nyáron napoztak. A téli hónapokban ezt és a C-vitamint mindenképpen tanácsolom. A cink is jót tesz ilyenkor, és az is segít karnak. Akkor már volt egy gyereke, érkezett a második, és úgy gondolta, anyaként könnyebb ez az időbeosztás, mint a kórházi. A férje még tanult az orvosin, egy fizetésből reménytelennek látták, hogy egyszer saját házuk lesz, vonzó volt a szolgálati lakás is. Minden a helyére került, aztán az évek alatt mégis fogyott a lendületéből és az idealizmusából is, nem mindenre volt megoldása, pedig mindenkinek segíteni szeretett volna. Feladta a praxisát és természetgyógyásznak tanult. Akkor jött rá, hogy megtalálta a hiányzó láncszemet. Azóta még inkább meggyőződése, hogy az embert mint egészet, teljes mivoltában kell nézni és gyógyítani. Hiszi, hogy amikor a hagyományos orvoslás már nem elég, a természetgyógyászat pedig még nem elég, a kettőt ötvözve, ösz- szehangoltan kell gondolkodni. Törekvéseinek elismerésére pedig nincs is jobb bizonyíték, bantartani az immunrendszert és a mentális egészséget is - ez a kettő összefügg egymással -, ha valaki rendszeresen mozog, sportol valamit. A kínai orvosok bölcsek, a megbetegí- tő tényezők között a hideget is számon tartják. Ez triviális, de tényleg fontos ügyelnünk rá, hogy ne fázzunk meg.” mint az, hogy hat évvel ezelőtt 250 beteggel kezdte, ma pedig már több mint ezer páciens van a körzetében. A legtöbb erőt a betegeitől kapja, de szerinte sokat kéne javítani a háziorvosok megbecsülésén ahhoz, hogy - főleg a kistelepüléseken - újra vonzó lehessen ez a pálya. Gyermeki hittel állítja: a világ jó „Én büszke vagyok rá, hogy ez a hivatásom, de nincs elég szakmai rangja a munkánknak. Évtizedek óta úgy kezelnek bennünket, mintha a háziorvos az valahol a gyógyítómunka legalján lenne. Pedig a legtöbb beteggel mi találkozunk, és a hajhullástól a daganatos betegségekig mindennel hozzánk jönnek először, ami óriási felelősség. Nemcsak anyagilag kéne jobban megbecsülni a háziorvosokat ahhoz, hogy kevesebb üres körzet legyen, de a szakmánk rangját is vissza kellene adni ahhoz, hogy fiatalodjon ez a pálya. Egy kisebb településen, ahol egy háziorvos van, a munka gyakorlatilag 24 órás ügyelet, állandó készenlét, és 20 év után sincs annyi bére egy orvosnak egy Uyen körzetben, mint egy kórházi szakorvosnak. Szerintem ez baj, és amíg nem lesz másként, folyamatos elöregedéssel és orvoshiánnyal fog küzdeni ez a terület, ahogy már hosszú-hosszú évek óta tapasztaljuk.” Hófehérke, a példakép Viccesen, de nem viccből mondogatja, hogy gyermekkora óta Hófehérke a példaképe. Sokszor kérdezik ugyanis tőle, hogy minek köszönheti azt a rengeteg energiát, amivel éli az életét. Pedig szerinte egyszerű, az egyik titok éppen az, hogy képes volt megőrizni játékos énjét. „Ez persze ennyi gyerek mellett nem olyan nagy csoda, de biztos személyiség kérdése is, én a mai napig tényleg gyermeki hittel bízom abban, hogy az élet jó. Hófehérke mint példakép is ebből fakad. De gondoljunk csak bele, volt bátorsága elmenekülni egy zsarnokságból, képes volt új életet kezdeni, egymaga gondoskodott hét emberről, kedves volt, életmódváltásra vette rá a törpéket, ráadásul még elbűvölte a királyfit is. Milyen lényeges női szerep hiányzik ebből, nem igaz?! Persze töltekezni is kell, az állandó készenlétet másként nem is lehetne bírni. Fontos, hogy értékként tekintsünk a saját életünkre. Nekem az segít, ha olykor önmagámmal lehetek. Mindenkinek hasznos lenne megtanulni a befelé fordulást, az önmagára fordított idő és odafigyel lés jelentőségét, az önmegvalósítást. Ez rengeteg energiát ad. Mindegy, hogy ezt ki hogy éli át, van, aki a sporttól kapja ezt, van, aki köt vagy sütöget - én verseket írok.” Névjegy: MANGO GABRIELLA 1990-ben végezett a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Friss diplomásként egy megyei kórház belgyógyászati osztályán dolgozott. 1992-től háziorvosként dolgozik. 1998-ban háziorvosi szakvizsgát tett. 2004-től foglalkozik természetgyógyászattal is. 2011 óta háziorvos Gyöngyösön. 2014-ben ő volt az Aranyanyu pályázat egyik győztese. 2016-ban Gyöngyös Város Egészségéért díjat kapott. Második házasságában él, hét gyermeke van. Hobbija a túrázás és nagyon szeret írni, verses-, szépirodalmi és szakmai könyve is jelent már meg.