Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-27 / 226. szám

ft GAZDASÁG 2017. SZEPTEMBER 27., SZERDA Vida József: Az alapvető értékeinken nem változtatunk A terv szerint halad a Takarék Csoport átalakítása Az előzetesen meghatáro­zott ütem szerint halad a Takarék Csoport átalakítá­sa, az egyesülések az év vé­géig várhatóan befejeződ­nek - nyilatkozta lapunknak Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója. Barát Mihály kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Hogy áll az egyesülési folya­mat a Takarék Csoportnál, és hogyan viszonyul ez az eredeti ütemtervhez?- Tartjuk az eredeti ütemet: minden lépés, amit tervez­tünk, megfelelően halad, így a jövő év elejére 12 regioná­lis takarék működik majd or­szágszerte. Az, hogy az egye­sülési folyamattal ilyen jól ál­lunk, nagyban köszönhető a dolgozóinknak, illetve a rész­jegyeseinknek is, hiszen az ő munkájuk és együttműködé­sük nélkül jóval nehezebb len­ne a dolgunk. Az egyesülési fo­lyamat lezárultával pedig ki­alakulhat az a versenyképes és korszerű szolgáltatási struktú­ra, amely biztosítja a Takarék Csoport hosszú távú jövőjét.- Az átalakítás szükségességét a munkatársak és az ügyfelek is megértik, de miért szükséges fiókokat bezárni?- Én inkább úgy fogalmaz­nék, hogy fiókokat nyitunk ki: minden egyes munkanapon közel 1300-at országszerte, ami közel annyi fiókot jelent, mint az összes többi pénzintézeté együttvéve. Minthogy azonban a piaci részesedésünk elmarad ettől az aránytól, az egyesülési folyamat kétségkívül együtt jár a fiókhálózat észszerűsítésével is. Ezt egyébként az elmúlt években az összes hazai bank megtette, volt olyan, amely a felére csökkentette fiókjai­nak a számát. Nálunk messze nem várható ekkora változás, de azt mindenkinek be kell lát­nia, hogy egy fiók üzemelteté­se egy elnéptelenedő kistele­pülésen is rendkívül költséges dolog. Mindent megteszünk ugyanakkor annak érdekében, hogy a helyi önkormányza­tokkal együttműködve áthida­ló megoldást találjunk a hely­ben élő lakosok, ügyfelek prob­lémáinak megnyugtató kezelé­sére. A Takarék a vidék bank­ja volt és az is marad. A fiókhá­lózat észszerűsítését követően is a Takarékok rendelkeznek majd messze a legkiterjedtebb országos fiókhálózattal.- Szó volt arról korábban, hogy a TakarékBank szerepe is meg­változik a csoporton belül. Erre miért volt szükség?- A központi struktúrák szétválasztása legalább olyan fontos feladat a Takarék Cso­port átalakításán belül, mint az egyesülési folyamat. Fon­tos ugyanis, hogy az integrá­ciónak legyen egy központi bankja, amely felel például az egységes termékstruktúráért, arculatért, legyen egy közpon­Vida József: céljuk egy teljesen átjárható, egységes szolgáltatási rendszer létrehozása Fotó: MW Itt azért meg kell jegyezzem, hogy vidéki gyerekként én sze­retek aludni egyet rá, ha hitelt veszek fel: vagyis azoktól az ügyfelektől sem fordulunk el, akik a hagyományos banki ter­mékstruktúrában és szolgálta­tásokban gondolkodnak.- Jövőre hatályba lép az a sza­bályozás, amelynek révén meg­jelenhetnek a piacon új, pénz- forgalmi szolgáltatást nyújtó cégek. Ez azt a veszélyt hordoz­za magában, hogy az ügyfelek- az olcsóbb szolgáltatás miatt- elfordulnak a klasszikus pénz­ügyi szolgáltatóktól. Erről mi a véleménye?- A fintech cégek és a bank­szektor viszonyát úgy tudnám jellemezni, mint egy futóver­senyt, ahol a bankok gáton in­dulnak, míg a fintech cégek síkon versenyeznek. A banki szolgáltatókra ugyanis sokkal szigorúbb előírások vonatkoz­nak, mint az újonnan belépő technológiai cégekre - éppen ez az, amiért ők sokkal olcsób­ban tudnak nyújtani bizonyos szolgáltatásokat. Ám ahogy nagyapám mondaná: akkor van baj, ha baj van! Látni kell, hogy az olcsóságnak ára is le­het: amíg nincs gond a pénz- forgalommal, addig mindenki nyugodt. Ha azonban zavar tá­mad a rendszerben, oda a nyu­galom. Kétségtelen, hogy most csak a banki rendszerek tud­ják megadni azt a biztonságot, amely a pénzügyi szolgáltatá­sok nyújtásához kell. Egyéb­ként a fintech cégek előretöré­sével is hasonló a helyzet, mint a készpénz eltűnésével: koráb­bi jóslatok szerint ma már nem szabadna bankjegyeknek for­galomban lenniük, ehhez ké­pest a forgalom több mint fele még a segítségükkel történik. ti kereskedelmi bank, és vé­gül egy jelzálogbank is: ezek a szervezeti egységek mind azt szolgálják, hogy az ügyfe­leink az ország bármely pont­ján ugyanahhoz a szolgáltatá­si színvonalhoz és termékpa­lettához férjenek hozzá. Az új szervezeti struktúra kialakítá­sa a jövő év első felének a vé­gére fejeződik be.- Mi lesz az, amit egy takarék­szövetkezeti ügyfél valóban ér­zékel majd az átalakításból?- A szolgáltatási és termék- paletta egységesítése, korsze­rűsítése és szélesedése min­denképp feltűnik majd, mint ahogy a marketingeszközök felfrissítése, az egységes arcu­lat is. A cél az, hogy egy telje­sen átjárható, egységes rend­szert hozzunk létre, vagy­is az ügyfeleink ugyanazok­hoz a szolgáltatásokhoz férje­nek hozzá, bármely takarék­ba is térnek be az ország bár­mely pontján. Ez vonatkozik a fióki és az elektronikus szol­gáltatásokra is. Az alapvető ér­tékeink ugyanakkor továbbra sem változnak: helyben, hely­belieknek fogunk szolgáltatni úgy, hogy az megfeleljen a mo­dern kor elvárásainak is. Utób­bi kapcsán két fontos újítá­sunkról szeretnék beszámolni, amelyek egyedülállóak a ma­gyar piacon. Az egyik a mobil bankfiók: ennek lényege, hogy a közvetlen fióki eléréssel nem rendelkező ügyfeleinket jól fel­szerelt, ATM-mel és POS-ter- minállal rendelke­ző kisbuszokkal ér­jük majd el. Vagyis a fő vonalaktól tá­volabb lévő kiste­lepüléseken meg­valósítjuk a „ház­hoz megy a bank” modellt. Ez a szolgáltatás már a napokban elindul, és a kezdeti tapasztala­tok alapján döntjük el, hogyan fejlesszük majd tovább. A má­sik, szintén igen fontos újítá­sunk az automatizált bankfió­kok létrehozása: ez olyan ki­szolgálási pontot jelent, ahol az ügyfél a nap 24 órájában intéz­heti pénzügyeit, tájékoztatást kaphat konkrét konstrukciók­ról, sőt, ha egy termék felkel­tette az érdeklődését - legyen szó akár lakossági vagy vállal­kozói ügyfélről - időpontot is tud foglalni bármely fiókba. Fontos ugyanakkor, hogy ezek­nél a pontoknál nemcsak a szo­rosan vett pénzügyi szolgálta­tások nyújtásában gondolko­dunk, hanem az ügyfeleknek lehetőségük lenne például cso­magot feladni vagy csekket be­fizetni is. Ez a projektünk is el­indult már, és az első három hónap tapasztalatai mutatják majd meg, milyen irányba tu­dunk fejleszteni. Ez a két innováció is alátámasztja, amit korábban mond­tam: azokon a he­lyeken, ahol nem tudunk gazdaságo­san fizikai fiókot fenntartani, új alapokra helyezzük a szol­gáltatásainkat.- A takarékszövetkezetek köz­tudottan nagy betétállományt kezelnek. Hogyan tudnak meg­birkózni az alacsony kamat- környezet kihívásaival?- Az alacsony kamatkörnye­zetben nagyon nagy kihívást jelent nyereségesen, hatéko­nyan működni. Az alacsony ka­matok mellett több beruházás- és hitelezésösztönző termék­nél az elérhető kamatrés is ma­ximalizált: elég csak a csokra- amelyben a Takarékok sze­repvállalása kimagasló -, a nö­vekedési hitelprogramra vagy a most megjelent, minősített fogyasztóbarát lakáshitelek­re gondolni. Ilyen nehéz felté­telek mellett kell tehát rentá­bilisan működnünk, ami óri­ási felelősséget is jelent: a Ta­karék Csoport a hozzávetőle­gesen 7000 alkalmazottjával a 17. legnagyobb munkáltatónak számít Magyarországon, a sa­ját tőkéje alapján pedig az öt­ven legnagyobb hazai vállalat- csoport között szerepel.- A bankszektor a digitalizáció- tól hangos. Hogyan tudnak eh­hez alkalmazkodni a Takarékok?- A digitális világ számunk­ra is rengeteg új lehetőséget nyit meg, hiszen leginkább a fiatalok és a középosztálybeli ügyfeleink egyre szívesebben használják az elektronikus és mobil eszközökről elérhető banki szolgáltatásokat. A Ta­karék Csoport ennek megfe­lelően minden olyan korszerű szolgáltatással ügyfelei rendel­kezésére áll majd, amely gyor­sabbá és egyszerűbbé teszi a bankolást. Például nálunk is elérhető a négy órán belüli bí­rálat az online benyújtott sze- mélyikölcsön-igényléseknél.- Hogyan látja a Takarékok sze­repét a magyar pénzügyi szol­gáltatói piacon, és hogyan tud­nak versenyezni a bankokkal?- Mi nem a bankokkal aka­runk versenyezni, hiszen más pályán mozgunk. A mi straté­giánk központjában a helyi, vidéki közeg áll, ez utóbbi pe­dig maga az ember. A kezde­tek, vagyis a takarékszövetke­zeti mozgalom elindítása óta ez a szektor mindig is arra tö­rekedett, hogy támogassa a vi­déki embereket, akár magán- személyként, akár vállalkozó­ként fordulnak hozzá. A nagy­ságunkból, hálózatunkból ere­dően tehát mindenképp van helyünk a piacon. Meggyőző­désem, hogy sikeresek tudunk lenni az előttünk álló időszak­ban is: amellett, hogy odafi­gyelünk a fiatalokra és a mo­dernizációra, hiszen a mai ifjú nemzedék már nem a Gazdál­kodj okosanl-nal játszott gye­rekkorában, azokról az ügyfe­lekről is gondoskodunk, akik nem feltétlenül az interneten és okostelefonnal intézik a napi pénzügyeiket. Reméljük ugyanis, hogy az emberköz­pontú életmód prioritása azért még megmarad. Egyedülálló újítás a mozgó bank

Next

/
Thumbnails
Contents