Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 37. szám

2017. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT

MŰVÉSZBEJÁRÓ y

„ízlést formálni lehet, de kalapáccsal senkibe sem lehet beleverni”

Trokán Péter:

Újra vállalnám János szerepét

Névjegy:

Trokán Péter

Jászai Mari-díjas magyar színész. Színészi pályáját 1969- ben kezdte a Nemzeti Színház Stúdiójában. Később tagja volt a Kecskeméti Katona József Színháznak, a debreceni Csokonai Színháznak, a Népszínháznak, majd a Nemzeti Színházban játszott több éven keresztül. 1989-től egy évadot a József Attila Színházban töltött. 1990-ben szabadfoglalkozású lett. 1990- 1992 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd hat éven át a Veszprémi Petőfi Színházban és a Soproni Petőfi Színházban játszott. 2008 óta a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. Papadimitriu Athina színésznő férje volt. Két lányuk van: Trokán Anna és Trokán Nóra.- A most futó sorozatokban, realitykben már nem elvárás, hogy képzett színészek szerepeljenek. A színházi előadásokban sem feltétlenül. Ez jó irány?- Nemrég olvastam, hogy tavaly 7 millió néző fordult meg színházi előadásokon. Magam is tapasztalom, hogy több darabot folyamatos telt ház előtt játszunk. Szerintem fontos, hogy jó előadásokat lássanak a nézők, képzett, jó színészekkel. A nézőnek is élmény, és a számok azt tanúsítják, egyre fontosabb az embereknek, hogy minőségi előadásokban jól megformált szerepekben valódi színészeket lássanak. A Szomszédok sikerét is abban látom, hogy Horváth Ádám, a rendező, olyan színészekkel indította el a sorozatot, akik országosan ismert, szerethető és nagyon népszerű művészek voltak, mint Komlós Juci és Zenthe Ferenc.

Legalább két generációt ültetett időről időre a képernyő elé a 80-as, 90-es évek legnépszerűbb magyar sorozata, a Szomszédok. Az idén 30 éves jubileumát ünneplő teleregényben több mint egy évtized alatt mintegy 1200 színész szerepelt.

A film erdőmérnökét, Szelé- nyi Jánost alakító Trokán Péter mesélt nekünk a népszerűség előnyeiről és árnyoldalairól, valamint arról, hogy a most futó magyar sorozatok közül melyiket szereti a legjobban.

Takács Eszter- Hogyan ünnepeltek?- Gazdagréten volt egy egész napos ünnepség. A közönségtalálkozón bejártuk a helyszíneket, vetélkedők voltak, Németh Kristóf moderálta a beszélgetéseket. Nagyon megható volt látni, hogy a gazdagrétiek mennyire magukénak érzik a mai napig ezt a sorozatot, mennyire összekapcsolódott az ottaniak életével.- Az ünnepségen biztosan jelen volt legalább két generáció, akik annak idején nézték, szerették a teleregényt. Mai fiatalok is voltak?- Számomra is óriási meglepetés volt, igen. A színpadon ültem, amikor a nézőközönség soraiban kiszúrtam egy fiatal fiút, aki egy olyan fehér pólóban volt, amire a Szomszédok több szereplőjének a képmása volt rányomtatva. Fel is hívtam őket a színpadra, mert szerettem volna tudni, hogy honnan van ez a lelkesedés. Kiderült, 2003-ban kezdte el nézni a sorozat ismétlését, hiszen amikor élőben ment az adás, akkor még nem is élt. Néhány éve is volt hasonló élményem, amikor az Andrássy úton megállított egy férfi, és elmondta, hogy tagja a Szomszédok rajongói klubnak, szeretnének meghívni. Azt hittem, viccelődik, de kiderült, tényleg létezik ez a fan club.- Színházon kívül is tartják a kapcsolatot a Szomszédok egykori szereplőivel?- Igen, évtizedes hagyomány, hogy karácsony előtt összejövünk egy estére, de

ÍU

ff- Mit tanácsolna a mostani huszonéveseknek, a fiataloknak, hogy mit nézzenek, mit olvassanak?- Nekik semmit, de az jó, ha a szüleik jó példát mutatnak, segítenek nekik szelektálni. De ezt nem lehet erőszakosan: a lányaim ízlését sem próbáltam sosem befolyásolni, de terelgetni igen. A színháznak, a televíziónak is óriási szerepe van abban, hogy minőségi darabokat, jó műsorokat láthassanak a fiatalok. Például szeretem az M3 csatornát, de örülök, hogy újra divatba jönnek azok a sorozatok, amelyekben színészek játszanak. Ilyen a Válótársak, a Terápia vagy a Csak színház és más semmi. Ezek engem is a képernyő elé ültetnek és ott is tartanak. A minőséget oda kell tenni és akkor nem a minősíthetetlent, a gagyit fogja választani a fiatal.

sajnos egyre kevesebben vagyunk.- Van oka, hogy éppen karácsony előtt?- A forgatások idején az éves munkát mindig egy karácsonyi vacsorával zártuk le. Igazából ez volt az az alkalom, amikor a szereplők találkoztak egymással, mert amikor a felvételek voltak, akkor egyszerre mindig csak pár szereplő volt jelen. Például Csűrös Karolával vagy Ivancsics Ilivel talán egyszer sem forgattam. Azokon a kis évzáró ünnepségeken viszont nagyon jó hanglatban búcsúztattuk az éves munkát.- A sorozat annak idején 1,5 millió nézőt ültetett a képernyő elé esténként. Nagyon népszerűek voltak, hogyan emlékszik erre vissza?- Számomra ez nagyon kedves, 13 évig tartó szerep volt. Ez nem példátlan a szakmánkban, Kern Andris évtizedek óta szerepel a látszd újra, Sam! című darabban. Jólesett a népszerűség, nem is szabad elhinni, ha egy színész azt mondja, hogy rosszul esik neki, ha felismerik az utcán. Ez nem igaz. Extrovertált emberek vagyunk, örülünk a sikernek. Sajnos árnyoldala is volt ennek a népszerűségnek. A filmgyárba 13 évig nem tettük be a lábunkat, mert a fümesek úgy látták, hogy egy ismert szerep „elvitte” az arcunkat. De nem bánom, újra vállalnám János szerepét.- A színpadon eljátszotta Mefisztót, Mer- cutiót, Bicska Maxit, a kis herceget, Vitay tábornokot, és még hosz- szan sorolhatnánk. Talán nem „ragadt” önre Szelényi János figurája.- Nem, szerencsére nagyon sokféle szerepet eljátszhattam filmekben is, színpadon is. De sosem zavart, hogy az arcomat Szelényi Jánosévaal azonosítják. Szerettem ezt a figurát és a sorozatot. Nagy erény volt, hogy a sebb szerepeket is színeszek játszották. Élmény volt a munka.