Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-11 / 212. szám
2017. SZEPTEMBER 11., HÉTFŐ megyei körkép g Baleset esetén nem csak az a fontos, hogy szakszerűen ellássák a sérültet, de sokat jelent néhány jó szó is Fotók: Lang Róbert Kaposváron a legfelkészültebb elsősegélynyújtók Életük a segítség, és ez az életet jelentheti Az ország minden megyéjéből érkezett több mint 300 fiatal mérte össze tudását a hétvégén a 46. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjében Kaposváron. Húsz állomást építettek fel nekik a belvárosban. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu KAPOSVÁR A Berzsenyi parknál egy kisbusz személyautóval ütközött. Az egyik építkezésen munkavédelmi hiányosságok miatt baleset történt. Egy kocsmai verekedés sérüléssel végződött. De a városban rosz- sullétek is riadalmat okoztak. ^Hlezek szerencsére csak a legksjönbözőbb feladatokat fel- sorakótató pálya elemei voltak, hog- helyszínt adjanak a 46. Ország)S Elsősegélynyújtó Verseny dörejének.- A tömegbgiesetnél kilenc sérültet találtunk, hatalmas volt a káosz, megilletődött a csapat, de helytálltunk végül - mondta az egyir, versenyző, Szepesvári Csaba.- Kihozzuk az utcára a döntőt, hogy az arra járók is láthassák, milyen lelkes fiatalok Volt akinek a keze sérült súlyosan a tömegbaleset során vannak és mennyire elszántak - mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. - Újraéleszteni, erős vérzést csillapítani, eszméletlen sérültet ellátni: a fiataloknak élményt nyújt, hogy éles helyzetben helytállnak. Sőt rengetegen vannak, akik versenyzőként kezdték, aztán végül az egészségügyben helyezkedtek el.- Régi vágyunk volt, hogy elhozzuk Kaposvárra a Magyar Vöröskereszt legnagyobb rendezvényét - mondta Gyarmati László, a Vöröskereszt megyei szervezetének szakmai vezetője. - Somogybán 2003-ban Fo- nyódligeten már volt ilyen döntő. A kaposvárit március óta szerveztük, nagy munka volt. Somogy hagyományosan erős az elsősegélynyújtásban, ezt most is bebizonyították. Az általános iskolai csapatok közül első lett a csurgói Eötvös József Általános Iskola csapata. A középiskolások között a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium tanulói második helyezést értek el. A gimnázium tanárai a felnőttek kategóriájában pedig a hatodik helyet szerezték meg. Fegyverforgatók és íjászok is megmutatták, hogy mit tudnak Két napra vissza a középkorba KAPOSVÁR Középkori hagyományőrző fesztivált tartottak a Vigasságok terén. Az Ostrea peregrina rendezvénynek korábban a szentjakabi beacés apátság adott otthont, de mast beköltöztek a Vármegyeház^ udvarára, ahol egy XV. századi katonai tábor mindennapi életét elevenítették fel. Harci bemutatókat, csatajelenetet rendeztek, íjász- és vívóversenyeken mérték össze tudásukat a csapatok, de a közönség a korabeli táncokból és zenéből is kapott ízelítőt.- Egy év alatt a somogyi és a dél-dunántúli csapatok közös munkája nagy fejlődést eredPáncélos lovag. Elkél a segítség az öltözésnél Fotó: Lang Róbert ményezett - mondta Séta At- . tila, a Fekete Sereg vezetője. - Nagyobb hangsúlyt kapott a szellemi műhelyek háttérmunkája. Forrásokat kutatunk fel, korabeli kódexekből, latinból és törökből fordítunk.- Egyre több csapatot, kézművest látunk vendégül, szakmai előadásokkal bővült a program - mondta Hegedűs Balázs, a Fekete Hollók rendjének vezetője. - Második éve dolgozunk együtt a Ripp-Rónai Múzeummal. A kaposvári rendezvényre a dombóvári, szegedi és siklósi középkori hagyományőrzők is eljöttek. Kovács Gábor Kővé dermedve Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu V ért adni jó. Nem csak azért, mert egyesek szerint hasznos, hogy a szervezetből hiányzó négy és fél deci vér a vörösvérsejtek újratermelésére sarkall. Hanem azért is, mert kifejezetten szívet melengető, amikor a vérellátóból SMS érkezik a telefonunkra: az Ön által adott vért a mai napon kiszállították a kórházba. Szóval segíteni jó. Azt még hál’ Istennek nem tapasztaltam meg, milyen érzés közvetlenül megmenteni egy emberéletet mondjuk egy rosszullét, baleset esetén. Ám bevallom, kicsit lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy bizony nemigen tudnám, mi ilyenkor a teendő. Ezt onnan gondolom, hogy ugyan jogosítványszerzés előtt jártam elsősegélynyújtó tanfolyamra, de mikor volt az Szívet melengető érzés, amikor a vérellátóból SMS érkezik a telefonunkra már. Meg emlékszem, amikor a kutyánknak először volt epilepsziás rohama, csak álltam mellette kővé dermedve. Minden tiszteletem azé a 300 gyereké és felnőtté, akik a hétvégén az elsősegélynyújtás világnapján eljöttek Kaposvárra, hogy számot adjanak elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtó ismeretükről. Főleg a gyerekek és persze szüleik előtt emelem meg a kalapom, akik számára 2017-ben is fontos, hogy Henry Dunant svájci üzletember nyomdokaiba lépjenek, aki 1859-ben, a solferinoi csata után látva a negyvenezer halottat és sebesültet, kezdeményezte egy segélyszervezet létrehozását. Úgy gondolom, sokszor nemigen mérjük értékén azt a munkát, amit a Vöröskereszt ma végez az elsősegélynyújtás oktatása terén. Meg azokat se tiszteljük eléggé, akik megtanulják, a stabil oldalfekvést vagy az újraélesztés technikáját, hogy baj esetén segíthessenek. Mert azt senki nem tudhatja, hogyan reagál egy katasztrófahelyzetre: kővé dermed vagy mint a gép, teszi a dolgát. Ám ez utóbbi csak akkor történhet meg, ha van kiktől megtanulnia, pontosan mi is ilyenkor a dolga. HIRDETÉS ÁLLÁSLEHETŐSÉG Szakképzett és szakképesítést nem igényié munkakörök betöltésére érdeklődök jelentkezését várjuk CNC operátor asztalos késztermék ellenőr szövőgép (multiaxiális) operátor CAD/CAM operátor pozíciókba További Információért keressen minket az alábbi elérhetőségeken: E-mail: karrier@metyx.com Telefon: (82) 510 126 7400 Kaposvár, Dombóvári út 3657/126. hrsz. (régi HABI buszgyár - Keleti Ipari park) HIRDETÉS 2017.09.04-11. Hoya Sensity egyfókuszú fényresötétedő lencsék* egyet fizet, a másikat az optika adja ajándékba! •Az akcióban a Sensity MAP. lencsék vesznek részt. 2017.09.11-18. Hoya egyfókuszú lencsék prémium BlueControl vagy Hi-Vision LongLife felületkezeléssel* egyet fizet, a másikat az optika adja ajándékba! •Az akcióban a BLC és HVLL M.A.P. lencsék vesznek részt. r, 2017.09.18-25. Hoya szemüveglencsék beltéri munkavégzéshez egyet fizet, a másikat az optika adja ajándékba! 2017.09.25-10.02. Hoyalux iD személyre szabott progresszív szemüveglencsék egyet fizet, a másikat az optika adja ajándékba! OPTIKA 7400, Kaposvár, Városház u. 1. Tel.: 82/31 1-1 65, 30/408-0488