Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-11 / 212. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 11., HÉTFŐ Egy régimódi prózaíró, aki csak az ízlése határáig udvarias a saját olvasóival Mindig kihúzza a till jó mondatot KAPOSVÁR Szereti, ha sikerül a terve, de a mondanivalót, az üzenetet soha nem áldoz­ná be egy stílusbravúrért. Bí­zik a szerkesztőiben, kritiká­jukat elvárná, de Magyaror­szág legsikeresebb kortárs írója úgy érzi, mintha túlsá­gosan is tisztelnék olykor. Vá­mos Miklós volt a Kaposvá­ri Szabadegyetem vendége, előadása előtt találkoztunk. Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu- Régen járt Kaposváron?- Igen.- Emlékszik mikor?- Színházban.- Mit nézett meg?- Kit. Koltai Robit, de hogy miben, arra nem emlékszem.- Legutóbb Szombathelyen jár­va mesélte el, hogy annak idején a Csikyben alkotó Jordán Tamás csábította Kaposvárra dolgozni, ám ebből végül nem lett semmi. Meg lehet tudni, mi volt ez a kí­sérlet, s miért nem sikerült?- Biztosan, de sajnos nem emlékszem. (Később az elő­adása közben eszébe jutott: ci­vil miséket gondoltak szervez­ni, amit Vámos Miklós könyv­klubokká szervezett volna - a szerző.) Tamással már nagyon sok mindent csináltam közös életünkben, de hogy ezt épp miért nem..., nem tudom.- Családjának pécsi származá­sa miatt gyakrabban megfordul­hat Baranyában, Pécstől nincs annyira messze Kaposvár...- Kaposvárra a színház miatt jártam, jártunk. Amikor egész fiatal voltam, akkor az divat volt, hogy pesti értelmiségiek beültek a Trabantjukba, vagy éppen, amijük volt, ide lehaj­tottak, megnézték az előadáso­kat - ugye itt dolgoztak az or­szág legjobb rendezői. - Emlék­szem, hogy már úgy a harmin­cas éveim közepén nem jöttünk többet. Ennek több oka van. Az egyik ok, hogy a jó rendezők el­kerültek Budapestre, tisztelet a kivételnek, a másik oka pedig, hogy egy bizonyos életkor után az ember rugalmatlan. Tehát hat órát nem vezettünk egy elő­adásért. A harmadik ok pedig, hogy elkezdett a nemzedékem­nek gyermeke születni.- A szabadegyetemen meglehe­tősen nagy lélegzetvételre ké­szül a témák között, ami igazán Hattyúk dala című regényének bemutatása. Belefér két órába?- Biztosan, sőt, hetvenöt percbe - nevet. Nagyon rögtö­nöző típus vagyok. De az biztos, szó lesz: szerelemről, barátság­ról, történelemről, irodalomról. Ezek azok a témák, amelyek­ben valamelyest szakértelem­mel bírok. Sok függ attól, az el­ső percben milyen a közönség. Azt valahogy megérzem, s ah­hoz képest igazodom. Higgye el, nagyon sokszor elkezdek egy mondatot, és fogalmam sincs, hogyan fogom befejezni. De ez meg szokott oldódni.- Ez csak szóban van így...- írásban is, abszolút. írás­ban az az élvezet, hogy az em­ber elkezd kalapálgatni valami történetet, szöveget, kiszökken egy mondatkezdet. Be lehet fe­jezni így, úgy, s akkor valahogy befejezi az ember. Ha jó mon­dat alakult, továbbmegy, ha rossz, vissza. Szerintem az írás az igazi rögtönzés. Van egy terv, ami arra jó, hogy attól eltérjünk. A szín­padi rögtönzés is azon alapszik, hogy valaki nagyon tudja a szöve­get.- Szokott néha cset- tinteni írás közben, hú, ez de jó lett?- Nem. De elégedetten haladok tovább, ha vala­mi jó, elfogadható lett. Az igé­nyeim nagyon mások. Törté­netesen olyan régimódi próza­író vagyok, akinek a történet, s az ő szereplői nagyon fontosak. S hogy egy mondat remekbe szabott legyen, az annyira nem fontos. Hogyha olyan mondatot írok mégis, utóbb majdnem biz­tos, hogy kihúzom.- Miért, ha már egyszer jó? Nem akarom az olvasót el­hagyni azzal: de tud írni, de tud írni, s közben meg elveszí­tem, mint a történetem követő­jét. Van olyan prózaíró, akinél a mondat, sőt, a hasonlat a na­gyon fontos, posztmodern alko­tók, köztük nagyon nagy írók vannak. De ez inkább próza­költészet véleményem szerint.- Mint Esterházy Péter...- Messze a legjobb példa, Es­terházy Péter teljesen egyedi. Mert ő egy költő volt, aki vélet­lenül prózában fejezte ki ma­gát. És úgy is kell olvasni.- Ebből az következik, hogy Ön soha nem foglalkozott lírával.- Lírával nem. Epikus gondol­kodású író vagyok, ezért nem is szerencsés, ha színdarabot írok. Pedig írtam legalább ha­Az olvasó horgot kap a történet elején tot-nyolcat, de azok nem jók - nyugodtan mondhatom, nem fogok megsértődni. Mert túl epikusak. Ezért nem szabad verset sem írnom.- Köztudottan alapos kutató, bármilyen írásáról legyen szó. Mire jutott a magyarsággal a feltáró munka során?- Nem a magyarságot ku­tattam, Pécset és környékét. Kíváncsi voltam arra, kik él­tek ott. Bármelyik magyar vá­rosra igaz, amit mondok, elég sok helytörténeti írásos em­léket megkutattam már: bár­melyik település történeté­ben elég hamar eljutok odá­ig, hogy nincs ott magyar, egy szál sem... Vagy még nincs, vagy már nincs. Pécs például a török időkben egy török vá­ros lett, alig lehetett ott ma­gyar szót hallani. Erről van egy szemtanú, Evlia Cselebi. Egy tö­rök utazó ezerhatszáz táján írt két könyvet, ezek annyira szó- rakoztatóak, hogy mindenki­nek ajánlom, akit érdekel Ma­gyarország történelme. Akko­riban teljesen eltörökösödött a város. Aztán van olyan idő­szak, amikor elnémetesedett, s , így jut a végére Fotók: Muzslay. P. ahogy megyünk vissza az idő­ben, egyszer csak eltűnnek a magyarok. Előttük római tar­tomány volt, előttük voltak hu­nok, vizigótok, longobárdok...- Van tanulság?- Az derült ki a sok olvasás végén, hogy a történelem nem más, mint népvándorlások tör­ténete. Mindig valamilyen nép éppen vándorolt. Amit mi úgy éltünk meg, hogy megtámad­tak a törökök, tulajdonképp kellett nekik a hely, mert er­refelé tudtak jönni. Nekünk az volt a pechünk, hogy mi itt csapdába estünk. Amit mi honfoglalásnak nevezünk az az, hogy bejöttünk valahová, ahonnan nem tudtunk hova to­vábbmenni.- Ma is ezt éljük, talán nem is annyira tragikus a jelen?- Pontosan. Amikor elkezd­tem ehhez a könyvhöz anya­got gyűjteni és írni, akkor még nem volt ez a migránsválság. De mire megírtam, lett. Aktu­álissá vált anélkül, hogy én ezt szerettem volna. Egyetlen dol­got változtattam, hogy az elején néhány menekültnek van bizo­nyos szerepe. S azt írtam, hogy algériaiak, s aztán mire oda ju­tottam, hogy megjelenjen, beír­tam, hogy szírek.- Nem klasszikus regény...- Kétezer évet ölel át, ez rá is nyomja a bélyegét. Nem egy családregény, nincs igazi kap­csolódás a fejezetek között, csak egy bizonyos kézirat, amelynek sorsát követem. Emiatt az olva­sása is kicsit nehezebb. Nem is regénynek gondolnám, hanem azt mondanám: rege.- A Hattyúk dalának lesz akkora sikere, mint az Apák könyvének?- Ezt egyrészt még nem le­het tudni. Másrészt a Hattyúk dala indulását nagyon-nagyon rosszul érintette az Alexand­ra vállalat csődje. Nem csak azért, mert amikor megjelent, becsukott a könyvesboltok fe­le. Ez nem engem sújt, minden­kit, akinek könyve van. A má­sik probléma, hogy az Alexand­ra legnagyobb rivális könyvter­jesztője az Európa kiadó (Vá­mos Miklós könyveinek kiadó­ja - a szerző) néhány siker­könyvét egyszerűen nem vette át, azért, hogy a konkurensen üssön egyet. Ebbe nem szól­nék bele, de rajtam is ütöttek egyet. A Hattyúk dala nem volt kapható tavaly novembertől né­hány hónappal ezelőttig. Ko­ránt sincs akkora olvasó bázi­sa, mert nem tudták megvenni.- Szövegében sem éppen a könnyedebbek közé sorolható...- Bizonyos mértékig a könyv is tehet róla. Nem tartom azt bajnak, ha egy kis nehézsé­get jelent az olvasónak egy-egy könyv. Udvarias vagyok az ol­vasókkal, de csak az ízlésem határáig. Ez a téma ezt akar­ta. S ha hosszabb távon ez így marad, nem lesz olyan sikeres mint az Apák könyve, sebaj.- Önmagának mi a siker? Nem hinném, hogy az eladott pél­dányszám.- Semmiképpen. Nekem az a siker, hogy van egy terv, mondjuk így arról, hogy mit szeretnék kifejezni. És ez mennyire sikerül a végére.- Sikerült már?- Legközelebb a terv a Sánta kutya könyvben teljesült. Szin­tén nem volt olyan nagy könyv­siker, mert az Apák könyve után jött, s még talán túl hamar is. Egy évig vissza kellett volna tartanom, de ez akkor nem volt világos. Meg tudja hogy van, az ember megír valamit, s büszke rá, akkor nem vár. Improvizálni is nagyon jól tud tg» «“Onetnyi Vámos Miklós Az ország legsit«resebb írója Megbízik a szerkesztői kritikákban- Kétségtelen, hogy van egy triptichon íve az én munkáim­nak, középen van az Apák köny­ve, egyik oldalt a Zenga Zének, a másik oldalt az Anya csak egy van, szokták is mondani, a gye­rek, az apa és az anya - mond­ta még lassan öt évtizedes író pályájáról. Ezek mind család- regények, az Apák könyve egy háromszáz évet felölelő, ami a Hattyúk dalának kétezer évé­hez semmi - mosolygott. Hoz­zátéve, több történelmi regényt nem fog írni. Mert egyszerűen nincs erre ideje. A Hattyúk da­lát is csak ötszáz évet átölelőre tervezte, így lett kétezer. - Az a szerző vagyok, aki értékeli az őszinte szerkesztői szót - ava­tott be, kinek a véleményét fo­gadja el egy-egy mű megjele­nés előtt. - Az a baj, hogy túl­zott tiszteletet vívtam ki, és nem nagyon mernek kritizálni a szerkesztők, pedig az nekem nagyon is megfelel, ha egy szer­kesztő azt mondja: ez, vagy az ott rossz. Majdnem biztos, hogy nem azt fogom csinálni, amit ja­vasol, de azon a részen, ahol ki­fogást emel, átírom majd. Könyvet adott a legnagyobb és a legkisebb lábméretért ajándékba Őszinte helyre, fórumra szívesen írna Vámos Miklós írásaival nem csak könyvformátumban ta­lálkozhatunk, számos helyen publikált az online terekben. Kiemelendő, hogy néhány esz­tendővel ezelőtt A Washing­ton Post dobálnak (online ki­adás) rendszeresen írt Vámos Miklós. A blogfolyamban öt­ven szerzőt kértek fel világ­szerte különféle események kommentálására, Magyaror­szágról egyedül ő ír bele, Ke- let-Európából is csupán ket­ten. Posztjai rendre nagy köz- érdeklődés mellett jelen­tek mef. s mint mondta, na­gyon pivezte, rengeteg öröm és siter érte a három évig tar­tó projekt alatt, sok írását a pyomtatott lap is közölte. Magyarországon vállalna-e ilyet? - kérdeztem. - Ott kez­dődik, milyen lapban - adta vissza a labdát. - Ha volna olyan lap, amelyik az őszinte szót elviselné, oda nagyon szí­vesen írnék, mert most eze­ket a dohogásaimat családi körben adom elő, ami szintén jó. De nyilvánosan nem látok most erre fórumot.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents