Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-04 / 180. szám
Í4 2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 4., PÉNTEK FELÜTÉS Svéd napelemek A svéd IKEA bejelentette, hogy napelemes energiatárolásra alkalmas rendszert fejlesztenek. Ebből a bútorgyártó annyit tud eladni, hogy olcsóbbak lehetnek, mint a Tesla termékei. ÚGY tűnik, hogy mindig van új a nap alatt. K. R. HÍREK Árokba hajtott egy gépkocsi ZSEUCSZENTPÄL Letért az úttestről és árokba hajtott egy személyautó csütörtökön délután a 67-es főúton, Zselicszentpál közelében. A balesethez a kaposvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítot- ták a járművet. Az érintett útszakaszon a helyszínelés és a károk elhárítása alatt félpályán haladhatott a forgalom. H. M. Parkosítják az iskola udvarát Elkészültek a Lamping József műszaki szakgimnázium parkosítási tervei: fákat és bokrokat ültetnek, s újabb padokat helyeznek el a kaposvári intézmény parkjában. A nyári karbantartási munkálatok során felújítják a tanintézmény nyugati oldalán található kerítést, s a bejárat környékét is rendbe teszik; a szakgimnáziumban szeptembertől több mint háromszáz diák kezdi el tanulmányait. H. M. Veszélyes szabadtéri tüzek KAPOSVÁR A nyár - a szabadtéri tüzek szempontjából - a második legveszélyeztetettebb időszak, ezért a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság csütörtöki felhívásában nyomatékosan arra kérte a lakosságot, hogy a parázsló, égő dohányterméket ne dobja ki senki az ablakon vagy a gépkocsiból. H. M. Térkő díszíti a közterületet SZINTGÁLGSKÉR Összessé gében közel ötszáz méter hosszúságban korszerűsítik a járdát, a tervek szerint rövidesen a Petőfi utcában dolgoznak a közmunkások. Hamarosan a befejezéséhez közeledik a térkőgyártáshoz kapcsolódó épület felújítása. A községben jelenleg huszonkilenc közfoglalkoztatott vesz részt a települési projektekben. H. M. Eredményes horgászok : Negyedik helyen végzett a somogyi küldöttség az országos horgász csapatbajnokságon, melyet Szegeden rendeztek meg. A két napos, kétfordulós viadalon valamennyi magyarországi megyéből érkeztek résztvevők, Somogy megyét tíz versenyző képviselte a megmérettetésen. H. M. Térképen a balatoni nád, gazdálkodási terv is születik Iránymutatás készül a tóhoz huszonöt évre Elkészült a legújabb balatoni nádminősítési térkép. Az év végére pedig az első nádgazdálkodási terv is megszületik. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu BALATON Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője lapunk kérdésére elmondta: mostanra készült el a legújabb, immáron a harmadik ilyen nádminősítési térkép. A szakember szerint egyúttal szükségessé vált az okszerű nádgazdálkodási terv megalkotása a Balatonon, ugyanis a nád ökológiai és biológiai szerepe egyaránt kiemelkedő. A terv 20- 25 évre határozná meg a balatoni nádgazdálkodási feladatokat, jóllehet folyamatosan pontosítják majd, s meghatározott időközönként újratérképezik a nádast. Az idei téli nádaratást már a terv alapján szeretnék elvégezni. A szakember hozzátette: a terv által meghatározott egyik legfőbb feladat a nád minőségének javítása, hiszen a nádas nem tud megújulni magától. Ez egy hosz- szú távú folyamat lesz. Jelenleg mintegy 1205 hektár nádas terül el a Balaton medrében, a csatlakozó szárazulaton, az úgynevezett jogi partvonalon kívül pedig 457 hektár. Valamennyi területen szabályozzák majd a nádaratást: így a technológiát, a kihordási útvonalat, hogy milyen magasságban kell levágni a növényt, hogy az eltérő vízmélységeknél milyen aratógéppel lehet aratni, hogy a nagygépek ne károsítsák a nádat. Ugyanakkor a természetvédelmi szempontokat is figyelembe veszik, hiszen az avas (többéves), régi nádat bizonyos időszakonként, forgószerűen meg kell tartani az állatvilág költőhelyein, így ezeken a területeken nem minden évben aratják majd a Feltérképezték a balatoni nádasokat növényt. A madarak, a halak, a teljes tavi élővilág szempontjából nagy szerepe van a nádasnak, hiszen táplálkozó- és Szaporodóhely is. A cél az lenne, hogy minél több legyen az első-, másod- és harmad- osztályú nád. A kormány- rendelet is azt mondja, hogy ezeket különösen védeni kell. Ugyanakkor az élővilág szempontjából szükségszerű a negyed- és ötödosztályú nádasok megtartása is adott helyeken. A szakember szerint azonban meg kell jegyezni: a nádtérképnek ugyanúgy részei a hínáros és a gyékényes területek is. Hiszen ezek éppen olyan természeti értéket képviselhetnek, s ugyanúgy lehetnek védettek, mint az első osztályú nádas. Mivel a nádas az átmeneti zóna a szárazföld és a víz között, a vízminőség védelmének szempontjából is nagy szerepe van a növénynek amellett, hogy tájképi és esztétikai jelentősége is van. Az okszerű nádgazdálkodás révén azonban az esetleges bűzös iszapszag is megszűnhet az érintett területeken. Ami akkor jelentkezik, ha oxigénhiányos körülmények között rothad a nád, s egyébként az egészséges nádasövre nem jellemző. Fáklyáznak a nagyatádi gázátadónál HÁROMFA-NAGYATÁD-CSURGÓ Az FGSZ Földgázszállító Zrt. a háromfai gázátadó állomáson augusztus 7-én hat órától augusztus 9-én hatig végez munkálatokat a földgáz távvezeték-rendszerén, melynek kapcsán a lehetséges gázszünetről tájékoztatást kaptak a környező településeken élők, közölte lapunkkal Varga Ivett, az E.ON szóvivője. A gázipari szakemberek azonban azon dolgoznak, hogy az előre meghirdetett gázszünet a lehető legrövidebb ideig tartson. Az érintett települések: Háromfa, Rinyaújnép. Az adott vezetékszakaszon történő aktuális földgázfelhasználástól függ, hogy a két érintett településen elfogy, illetve mikor fogy el a vezetékben lévő gáz. A karbantartás ideje alatt a gázvezeték hálózatba földgáz-utánpótlás nem érkezik, a hálózatban már bent lévő földgáz azonban felhasználható. Az FGSZ Zrt. a nagyatádi és a csurgói gázátadó állomásokon augusztus 10-én hat órától augusztus 12- én hatig végez munkálatokat a földgáz távvezeték-rendszerén. Csurgón és Berzencén érzékelni fogják a meghirdetett gázszünetet. A nagyatádi gázátadó állomáson augusztus 7-én és 10-én kora reggeli órákban úgynevezett fáklyázást végeznek majd. Ez erős hang- és fényhatással jár. H. M. Vizes kutatás a Fertő-tótól a Szigetközig KAPOSVÁR Akvarisztikái és elektronikai eszközökkel felszerelt kísérleti labort kapott a Munkácsy gimnázium a Nemzeti Tehetség Program pályázatán elnyert 1,8 millió forintból. Az 1000 literes, valamint több kisebb akváriummal, akvagé- pészeti rendszerekkel és programozható elektronikai vezérlőeszközökkel felszerelt labor a fiatalok természettudományok iránti érdeklődését és pályaorientációját szolgálja. A program részeként 16 diák ellátogathatott a Fertő-tóhoz, a Szigetközbe, Sárvárra, valamint a Pécsi Tudományegyetem Természet- tudományi Karának kísérleti tanszékeire is. Jó vízminőséget jelez a hínár A légi feltérképezés alapján mintegy 170 hektár hínárost határoltak le a Balatonon Csonki István szerint. A szakember hozzátette: a strandolok legtöbbször negatívumként emlegetik a hínárt, miközben az a jó vízminőséget, a tiszta vizet jelzi. Ezért is örvendetes, hogy ekkora területen van, noha a strandokon már kevésbé örülnek neki. Még a szakembereket is meglepte Keszthely környékén egy csa- varhínár-mező, mely nem honos Magyarországon. Hatalmas telepen van, s vagy akváriumi dísznövény-termelők által került a Balatonba, vagy a trópusokról érkezett vitorláshajókon került ide. Ráadásul szépen szaporodik a növény, így vizsgálják a szakemberek. Még a kisbuszt is elhúzták DARÁNY Traktorgumit forgattak, súlyokat cipeltek és kisbuszt húztak. Ezekkel a feladatokkal kellett megbirkóznia a nyolc résztvevőnek az Erős Emberek Versenyén. A győzelmet a helybeli Domokos Csaba szerezte meg, a második helyen a szigetvári Kovács Lajos, míg a harmadikon Tóth Attila (Darány) végzett. G. A. Túlléphetjük a negyven fokot Siófoko Fonyód o , o: Tab- Kaposvár Csurgó 41 °C Nagyatád ° Barcs ■ Somogy megyében ma rekordközeli meleg várható, hiszen a hőmérséklet csúcsértéke több helyen érheti el a 39-40 fokot. Marad a szárazság. A legvalószínűbb folytatás: szombaton derült, száraz idő lesz. Az ÉNy-i szél megélénkül. 36-38 fok körüli rekkenő hőség valószínű. Vasárnap a kezdeti napos idő után délután erősen gomolyfelhőssé válik az ég, és egyre többfelé törhet ki zivatar, néhol jégesővel. Marad a forróság. szombat Vízhőmérséklet Duna 22 °C Tisza 25 °C Balaton 26 °C Velencei-tó 27 °C Fertő tó 21X Tisza-tó 27 “C Pollen Pázsitfűfélék alacsonv Csalánfélék magas Gomba magas z y Fotó: H. Szabó Sándor