Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-04 / 180. szám
A hajózás húzhatja a turizmus számait Megújult a Kossuth komp. A mintegy 150 millió forintból átalakított kompon tavaly ősz óta 15 ezer munkaórát dolgoztak a hajóépítők. Kolumbán Tünde sonline@sonline.hu SZÁNTÓD Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az ünnepi eseményen arról beszélt, hogy a társaság elmúlt két éve a feszített ütemű modernizáció jegyében telt.- Másfél éven belül harmadszor adunk át egy teljes körűen felújított, újjáépített hajót a forgalomnak - mondta a vezérigazgató, aki arra is kitért, hogy két év alatt - 2016- ban és idén - mintegy másfél milliárd forintban határozható meg a társaság beruházási teljesítménye. Ebből a tavaly átadott Siófok katamarán, az idén húsvétkor forgalomba állított Nemzeti Regatta, és a Kossuth komp felújítása mintegy 450 millió forintot vett igénybe. Az avatóünnepségen Witzmann Mihály országgyűlési képviselő a Balatoni Hajózási Zrt. munkatársainak köszönte meg munkájukat, akik tavaly ősz óta gyakran éjjel-nappal a komp megújításán dolgoztak. - Ez az 2017. AUGUSZTUS 4., PÉNTEK ___________________________________________________________________________ V árhatóan nem drágul a vetőmag SOMOGY Nettó 92 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé egy tonna őszi kalászos vetőmagra a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Termék- tanács, amely kissé a tavalyi ár alatt várható. A szervezet szerint elegendő mennyiségű vetőmag áll majd a gazdálkodók rendelkezésére az őszi vetésekhez. Takács Géza, a vetőmag szövetség elnöke elmondta: a meghatározó őszi kalászos fajok - őszi búza, őszi árpa, tritikálé - vetőmagjából a várható készletek szakmailag megfelelő, 40 százalék körüli felújítása lehetőséget biztosítanak.- A tagoktól kapott információk alapján az előző évhez képest kis mértékben nőtt az őszi búza készlet részaránya, á többi növény esetében nincsenek jelentős raktáron lévő készletek - közölte. - A várható átlagtermés tekintetében a tavalyi eredményekhez képest csökkenés tapasztalható. A piaci szereplők a kalászos terményárak emelkedésével számolnak, mely élénkítheti a fémzárolt, minősített vetőmag iránti keresletet. Arra is kitértek: a tényleges értékesítési ár tekintetében a szövetség rendelkezésére a vetési szezon kezdetén állnak majd rendelkezésére adatok. Az elmúlt években hullámzott a végfelhasználói átlagár: míg 2009-ben átlagosan 62 ezer, 2012-ben 115 ezer forintért, 2015-ben 91 ezer, 2016-ban 93 ezer forintért kelt el egy tonna őszi búza. H. M. Megújult komp, büszke legénység várja az utasokat avatás a Balaton térségének, fejlődésének és megújulásának is jelképe - fogalmazott a képviselő, aki arról is beszélt, hogy a Balaton fejlesztésére szánt 370 milliárdos forrás felhasználásával a tópart fejlődési üteme még lendületesebb lesz a jövőben. Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, Balaton- füred polgármestere szerint a tóparti önkormányzatok tulajdonosi szerepvállalása óta eltelt mintegy másfél évtized kisebb zökkenők ellenére kimondha- tóan sikeres időszak volt a Ba- hart életében. - A balatoni ön- kormányzatok jó gazdái voltak ennek a társaságnak, de tovább kell lépni. Vita van arról a tóparton, hogy a balatoni hajózás inkább turisztikai szolgáltatás vagy közlekedés - fejtette ki Bóka István, hozzátéve, hogy új időszámítás veszi kezdetét a balatoni hajózás és a cég életében, amely a mostani tulajdonosok és a magyar állam részvéFotó: Németh András telének hangsúlyos együttműködésére épül. Mozsár István, a Balatoni Turisztikai Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója azzal biztatta a kompavatón megjelenteket, hogy a kormány több mint 12 milliárd forintot szán a Balatoni Hajózási társaságra. - A hajóflotta fejlesztésére és kikötőépítésekre is sor kerül majd, de folyamatban van annak felmérése is, hogy a Fonyód-Badacsony közé tervezett komp kialakításának van-e realitása - mondta. MEGYEI KÖRKÉP 3 Történelmi ember(telen)ség Barkóczy László sonline@sonline.hu E zekben a napokban emlékezünk meg Somogybán több helyen a II. világháború alatt elhurcolt, és kivégzett romákról. A cigány holokauszt néven ismert borzalom is rávilágít arra, mik azok a tettek, melyeket soha többet nem szabadna elkövetni. Az emlékezet amúgy is furcsa dolog. Nem szeretjük az életünkben, történelmünkben történt rossz dolgokat. Ráadásul az idő múlása aztán többféle értelmezést, magyarázatot is kínál a múlt sötétebb szégyenfoltjaira, így változtatva a történést történetté, mesévé, majd végül legendává. Vannak azonban dolgok, melyekre pontosan úgy kell emlékeznünk, ahogy megtörténtek. Bárhogy is igyekszik az idő azt elhomályosítani, a megváltozott gondolatok, feszültséggel teli mindennapi problémákat új jelentésekkel feltölteni. Nem elsősorban azért, hogy szégyenkezzünk, hogy újra megbánjuk, amit már ezerszer megtettünk. Hanem hogy tanuljunk belőle. Tanuljuk meg, hogy egymást nem kinézete, hite, vagy körülményei alapján ítéljük meg. Csak a tettek számítanak, és lehetnek bármiféle mérce alapértékei. Aki más embertől lop, az a tolvaj. Aki másokat becsap, az a csaló. Aki pedig másokat mondvacsinált okok alapján a halálba küld, az a gyilkos. Mindegy, hogy milyen a bőre színe, melyik istenhez, milyen liturgia alapján fohászkodik, hol él. Elismerem, nehéz így egy folyton osztályozó, a világ köny- nyebb megismerése érdekében folyamatosan általánosan címkéző társadalomban boldogulni. De meg kell próbálnunk, mert az általánosítás, egy adott ítélet alkalmazása pusztán külsősé- ges, vagy közvetett dolgok alapján másokra, legalább olyan kártékony, mint maga a bűnös tett. Vannak országok, ahol törvény van arra, hogy mely történelmi tényeket nem szabad elfelejteniük, és büntetik, ha valaki azt tagadja. Mert tudják, hogy a tagadás egy idő után maga a felejtés. Amit aztán az ismétlődés követhet, ezt pedig senki nem érdemli. Nem csak azok kik elszenvednék, de azok sem, akik elkövetnék. Mert embernek maradni - minden körülmény ellenére - csak így lehet. Mindegy, milyen a bőrszín, melyik istenhez imádkozik Óvodafelújítások a nyári szünetben Új tető alatt a kaposvári óvoda Fotó: Muzslay Péter KAPOSVÁR A nyári szünet alatt, a gyermekek távollétében megindultak a felújítási munkák a kaposvári óvodákban. A megyeszékhely valamennyi bölcsődéjét és óvodáját felújítják a 171 milliárd forintos Németh István Program, az évszázad legjelentősebb várospolitikai beruházásának keretében. Kaposvár 19 óvodájába kétezer gyermek jár. Egy év alatt az óvodákra 630 millió forintot, a bölcsődékre 111 millió forintot fordít a város. Valamennyi kaposvári óvodában végeznek ki- sebb-nagyobb felújítási munkákat, eszközbeszerzéseket, udvari és beltéri játékok cseréjét. A szülők pozitívan fogadták a megújulást. Jobb körülmények közé kerülnek majd a gyermekek, mondta Szita Károly polgármester egy bejáráson, amelynek során a Rét utcai óvodában zajló munkálatokat tekintette meg. Az intézményben történt már energetikai korszerűsítés, most pedig az azbesztből készült, elavult tetőt cserélik ki. 110 gyermek jár a Rét utcai óvodába, tudtuk meg Rónai Ágota óvodavezetőtől. Hozzátette: bíznak abban, hogy az augusztus 14-ei nyitáskor birtokba vehetik majd a megszépült épületet. Minden feltétel adott ahhoz, hogy ez megtörténjen, és zökkenőmentesen induljon az új tanév, hangsúlyozta a helybeli kivitelező, a kaposvári Investment Kft. vezetője, Wagner Ernő. A tetőcsere mellett kazánt is kap majd az épület, amelyen belső csinosításokat is végeznek. Elhangzott: hogy még több munkát vállaljanak el az építőipari cégek, annak az az akadálya, hogy nincs elég munkás. Ezt jelentős problémának tartják Kaposváron is a szakemberek. Wagner Ernő szerint megoldás lehet a munkásszállás program kiterjesztése más országokból érkező magyar munkavállalókra is. K. G.