Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 33. szám
0 INTERJÚ 2017. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT Nádas Györgyöt nemrég igazi bakonyi betyárnak választották „Jó napot kívánok, a Magyar Rádiótól jöttem!” - kezdődött a Markos-Nádas duó Kőbe zárt lélek című előadása majd harmincöt évvel ezelőtt. A 80-as évek elején a két Gyuri létrehozta a csodát, paródiáik felejthetetlennek és utánozhatatlanok lettek. Olyan ikonokat köszönhetünk nekik, mint a Hugyosjózsi, Erzsiké vagy éppenséggel a Teremőr. Nádas György sikeres pályafutása mellett tavaly új terepre tévedt, lehetőséget kapott, rádiós műsorvezetőként debütált a Klasz- szik Rádióban. A szakmában csak Bumbinak hívott Erzsébet-díjas és Karint- hy-gyűrűs humorista, zenész-színész-előadómű- vész legutóbb egy különleges elismerést érdemelt ki. Tarnóczy Orsolya- Régi álma vált valóra a rádiózással?- Régebben is sokat rádióztam, fó'leg vidéken. Most véletlenül jött össze ez a munka. A feleségem szólt, hogy a Facebookon látott,egy hirdetést, miszerint a Klasszik Rádióhoz műsorvezetőt keresnek.- Nem mondja komolyan, hogy állásinterjúra ment?- Miért ne? Elküldtem a szakmai önéletrajzomat és vártam. Tartottam a szokásos beskatulyázástól, hiszen kevesen tudják, hogy klasszikus zenei képzettségem van. Végül a feleségemnek lett igaza, a vezetés bizalmat szavazott nekem. Tavaly kezd tem el az Intermez zo című műsoromat, nem számoltam össze, de nagyjából negyven Kossuth- díjas színművész volt már nálam vendégségben. Azt szoktam mondani: prémiumidőben, prémiumemberekkel beszélgetek.- Ki volt a legkülönlegesebb beszélgetőpartnere?- Szinetár Miklós, akivel először a főiskolán találkoztam, ahol musicalszakra jártam. Közel egy óra alatt kiderült, hogy mennyire szeretett minket, és az összes Mar- kos-Nádas-előadásunkat tudja kívülről. Ez meglepett. A fiatalabbak közül Nagy Ervint emelném ki, akivel nem találkoztam korábban, mégis két perc alatt egymásra hangolódtunk. Mintha ezeréves barátok lennénk.- Legutóbb Markos György is vendége volt. Viccelődtek, humorizáltak?- Semmiféle kikacsintás vagy poénkodás nem volt. Az volt a tervem, hogy egy másik Markos Györgyöt mutathassak be a hallgatóságnak. Azt hiszem, ez sikerült. Nagyon szeretek rádiózni, ez a műsor gyakorlatilag kitölti a hétköznapjaimat.- Azok közül, akik már sajnos nincsenek köztük, kivel ülne le beszélgetni?- Boncz Gézával, aki vei húsz éven kérész tül jó barátok vol tunk. És persze Hofi Gézával. Ők ketten mindig benne vannak a naptáramban, csak sajnos már nem hívhatom el őket. Hofi engem valamiért kivételesen közel engedett magához, meg tisztelt a bizalmával Volt, hogy hajnali egykor felhívott telefonon és csak annyi mondott: „Ne haragudj, csak egy baráttal akartam beszélni.” Legutóbb Malek Miklóssal beszélgettünk, akivel természetesen felidéztük a Hofival közös emlékeinket. Ő készítette a műsorai zenei részeit.- A humor része az életének? Rengeteget írok a Rádiókabarénak, az élet szüli ezeket a helyzeteket. Legutóbb a nyaralás viszontagságairól született egy kabaré, amit az ember az utazási iroda ígéreteivel szemben tapasztalhat. Az utóbbi időben inkább a zenés műsorommal lépek fel a közönség előtt. Nagyon kedvelik, és meglepődnek, hogy tudok énekelni. Tavaly jelent meg „Szeretni kell, ennyi az egész...” című lemezem, édesapám, Nádas Gábor szerzeményei szerepelnek rajta. Kell egy bizonyos életkor, hogy az emNévjegy bér megértse és értékelje ezeket. Apámnak megvolt az a különleges tehetsége, hogy a legmélyebb érzéseket is dallamokba öntötte.- Ha jól tudom, áprilisban töltötte be az ötvenötöt. Nagy ünnepséget szervezett?- A születésnapokat nem tartom annyira fontosnak, ha jól emlékszem, akkor elmentünk a feleségemmel vacsorázni. A következő kerek számtól, a hatvantól már kicsit tartok. De egyáltalán nem érzem a koromat. Mostanában egyébként elkezdtek egyre többen bácsizni. Ha megyek valahová, akkor úgy kö- szönnek: „Csókolom, Gyuri- bácsi!” Ez egy kicsit zavar. Nekem Bárdy György volt a Gyuri bácsi, a fiatalabbaknak meg Korda György.- Furcsa lehet. ik - Csak azért, mert amit a ® tükörben látok, az nem egye/ zik azzal, amit belül érzek. | A szívemben még mindig K tinédzser vagyok.- A kabaré mennyit változott a 80-as évek . - Akkoriban politikai humort csináltunk, a ki nem mondott problémákkal viccelődtünk. A rendszerváltás után viszont ez okafogyottá vált. A kabaré meg valahogy kiürült, amit ma a standuposok csinálnak, az egy teljesen más világ. Harmincöt év után, ha valakinek azt mondják, Markos-Nádas duó, akkor egészen biztosan rávágja: Erzsiké, a Teremőr vagy Hugyosjózsi, aki élete alkonyán, nyolcvanévesen látta meg a napvilágot. Nekünk nem az volt a célunk, hogy vicceseket mondjunk, valamit letettünk az asztalra, maradandót alkottunk. Ma már nem ezt látom.- Mi volt az őrült sikerük titka?- Egyszerűen mi sem tudtuk, hogy valami nagy dolgot hozunk létre, csak megszületett. A Kőbe zárt lélek a nyolcvanas évek elején elharapózott dokumentarista rádiós riportokból kelt életre. Édesanyám születésnapi köszöntésekor jutott eszünkbe, hogy kifigurázhatnánk ezeket a hülye riportokat. Megkocogtattam édesanyám üvegasztalát, és azt mondtam: „Jó napot kívánok. A Magyar Rádiótól jöttem...” Erre Markos beindult, bőgött, mint egy tehén, ugatott, kukorékolt, maga volt az ébredő paraszti porta, és megkérdezte, hogy kicsoda vagyok, honnan jöttem. Szerencsére bekapcsoltuk a magnót, ebből született meg a mi duónk. Sajnos ez a kazetta már nincs meg.- Nagy álma volt, hogy létrehozzon egy igazi színházi műhelyt. Ezzel hogy áll?- Elvetettem.- Miért?- Tavaly még meg akartam csinálni, de ma már más dolgok kaptak prioritást az életemben.- Egy színdarabon is dolgozott, amit Kocsmáros György rendezésében fiával, Gáborral közösen szerettek volna bemutatni. Megvolt a premier?- Azt is egy kicsit elnapoljuk, mert hasonló történettel most sokan foglalkoznak. A Pappa Piát most mutatták be a mozikban, ami hasonló, mint amit mi színpadra terveztünk.- Látta már a filmet?- Az utolsó film, amit megnéztem, a Kincsem volt, ami véleményem szerint csodálatos lett. Ezenkívül nagyon tetszett Sopsits Árpád A martfűi rém című alkotása. Szász János Félvilág című filmjét fantasztikusnak talájtam. Örülök, hogy az utóbbi időben eny- nyi jó alkotás születik.- A fiával, Gáborral néha még együtt dolgoznak?- Szerencsére minden hétvégéje foglalt, a Vígszínház két produkciójában, A Pál utcai fiúkban és a Dzsungel könyvében is* szerepel. Egyszerűen nincs idő arra, hogy együtt alkossunk valamit. Úgy volt, hogy a nagyobb fiamhoz, Zolihoz - aki külföldön él - most megyünk ki a feleségemmel. Sajnos a lányunk eltörte a lábát, Nádas György Tanulmányait az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte. Első nyilvános fellépése a Rádiókabaré színházában volt 1965 szilveszterén, ahol édesapja dalát adta elő három és fél évesen, Ilyen az élet, Dédikém címmel. 1982- ben a második Humorfesztiválon Markos Györggyel átütő erejű párost hoztak létre. A Mikroszkóp Színpad még abban az évben szerződtette mindkettőjüket és a Rádiókabaré minden műsorában felléptek. A páros később Boncz Gézával egészült ki. Ahogy Hofi Géza nélkül, úgy Markos-Nádas-Boncz nélkül is elképzelhetetlen volt egy szilveszteri műsor. Az elmúlt 15 évben számos színházi szerepe volt, köztük több drámai is. 2011-ben az általa rendezett „Markos-Nádas 30!” című jubileumi gálaesten a budapesti RAM Colosseumban. 2016 szeptemberétől a Klasszik Rádió 92.1 Intermezzo című műsorának szerkesztő-műsorvezetője. így vissza kellett váltani a repülőjegyet.- A családban ki hívja Bumbinak?- A családban már senki, a kollégák mind így hívnak. Édesanyámtól kaptam ezt a nevet, mégis, ő már csak kisfiamnak hív. Vannak közös napjaink, ma reggel is kimentünk együtt a piacra, bevásároltunk, beszélgettünk.- Ilyenkor felelevenítik a régi emlékeket?- Legutóbb valahogy a Fészekben eltöltött esték jutottak eszembe. Anyám gyakran apám után jött, úgymond, ellenőrizte őt. A Fészek klub ugyanis egy nagy csábítási helyszín volt, ahová még én is sokat jártam. Az utóbbi öt évben lettem nyugodtabb, amióta rátaláltam a feleségemre. Nekem már az a fontos, hogy mellette lehessek, imádom.- Úgy tudom, hogy a felesége, Zsuzsi is nagyon beszédes. Két dudás hogy fér meg egymás mellett?- Mindketten tiszteljük a másikat és kiegészítjük egymást. Ő a másik felem, nagyon hasonlóak vagyunk.- A napokban egy értékes díjat is kapott. Mi is ez?- Zircen a Bakonyi Betyárnapok keretében léptem fel zenés műsorommal, a rendezvény végén a szervezők felhívtak a színpadra és „bakonyi betyárnak” választottak. Jól esett a szívemnek ez az elismerés, hiszen édesanyám innen származik. Valamilyen szinten bakonyi fiú is vagyok. S