Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-18 / 192. szám

4 BALATONLELLE 2017. AUGUSZTUS 18., PÉNTEK Minden korosztályt egyformán csábít a homokkal borított part Megnőtt a balatonlellei vendégforgalom az idén A gyerekek nagy kedvence a leilei strand, ahol a tiszta balatoni víz mellett számos élmény várja őket Fotók: Muzslay Péter Ötcsillagos Kék Hullám zászlót kapott az idén a lei­lei Napfény strand és él­ményfürdő. De nemcsak en­nek örülhetett a város, ha­nem a nagyobb látogatott­ságnak is. Közel öt száza­lékkal nőtt az idei vendég- forgalom a tavalyi esztendő­höz képest Balatonlellén. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu BALATONLELLE Szorgos kezek alkotta homokvárak sora dí­szíti a leilei Napfény stran­dot, játékra csábítja a gyereke­ket a homok és a víz. De nem csak a kisebbeket vonzza a leilei Balaton-part, az idősebb korosztályok is előszeretettel látogatják a mintegy három­száz méteres homokkal borí­tott partszakaszt. Ahol part­védőm híján könnyen a vízbe jut a fürdőző. A leilei strand büszkén vi­selheti egy évre szóló elisme­rését, mellyel a legjobb stran­dokat jutalmazzák. A balaton­lellei fürdőhelyen kívül csak kilenc másik strand érdemel­te ki a legmagasabb minősíté­sét a Balaton körül. - Somogy megyében csak Balatonlellé- nek járt az idén az ötcsillagos elismerés - mondta Kenéz Ist­ván polgármester. Balatonlellén mindenki talál­hat számára kedves progra­mot - mindig történik vala­mi a városban. Többek között a harmadik éve működik már a szabadtéri színpad, mely az idén 25 koncertet, köztük 12 nagykoncertet fogadott a hét­végéken. A legtöbb esemény telt ház mellett zajlott. Igyenes hétvégi programok is várták a látogatókat a rendez­vényparkban. Ezeket a térség­ből is sokan látogatták. A nyári időszakban 30-35 ezer ember fordul meg naponta az 5200 lakosú balatoni városban. lóllehet mindez nemcsak a homokkal borított partnak kö­szönhető, hanem a magas szín­vonalú, bőséges szolgáltatá­soknak, a part és a víz tiszta­ságának is. Ugyanis ezeket is pontozták az elbírálás során. Ennek fényében nem is meg­lepő, hogy sokan a Napfény strandot a déli part egyik leg­S még az idei nyár is tartogat néhány minőségi programot Lellén. Augusztus 18-án pél­dául Caramel nagykoncert, majd augusztus 19-én Zorán nagykoncert lesz a szabadté­ri színpadon. Augusztus 20- án este kilenc órakor az ünne­pi műsor után tűzijátékkal zár­ják majd az idei nyarat. Mint megtudtuk, a látogatott­ság alakulásától függően a nyári szezon meghosszabbí­tásaként azt tervezik, hogy szeptember végéig nyitva lesz a strand, vagy legalábbis az élményfürdő része. keresettebb fürdőhelyeként tartják számon. Jól mutatja ezt az is: ha a hétvégékkel együtt megérkezik a jó idő, a „meg­telt” tábla is gyakran kikerül.- Már az elmúlt hétvégén el­értük azt a bevételt, amit a ta­valyi évben kitűztünk magunk elé - tette hozzá Kenéz István. Jó eséllyel 5-10 millió forinttal meg is haladja a tavalyi bevé­telt az idei esztendő eredmé­nye. - Ez is azt jelenti, hogy az idén is nagyon sokan keres­ték fel a várost - mondta a pol­gármester. - Mintegy öt száza­lékkal biztosan többen voltak Balatonlellén ebben az évben, mint tavaly. Ez számunkra óri­ási dolog, hiszen a költségveté­sünk 30-40 százalékát az ide­genforgalomból származó be­vétel teszi ki. Ha rossz idő van, s nem látogatják a várost, az felboríthatja a költségvetésün­ket. Az idén viszont mintegy öt százalékkal nagyobb ven­dégforgalomról beszélhetünk, mint tavaly. Ennek természe­tesen nagyon örülünk. Korszerűsítik az óvodát és a szociális központot is t Az óvoda felújí­tására is nyert pályázati for­rást Balaton lelle városa, így még az idén húszmillió fo­rintból fejlesztik majd az óvo­dát. Két éve már leszigetelték az épületet és a nyílászárókat is kicserélték. S a húszmil­liós pályázat részeként még ebben az esztendőben a tel­jes tetőszerkezetet fel fogják újítani, korszerűsítik a fűtés- rendszert, s a rendelkezésre álló pénzből mozgáskorláto­zott vizesblokkot, és egy moz­gáskorlátozott bejárót építe­nek ki a kivitelezési munká­latok befejeztével. Szintén húszmillió forint­nyi elnyert pályázati támoga­tásból fejleszthetik a szociá­lis alapszolgáltatási közpon­tot. Az összegből egy ételszál­lító gépkocsit szeretnének vá­sárolni, melynek körülbelül négymillió forint lesz a költsé­ge, a forrás többi részéből pe­dig korszerűsítik a fűtést, va­lamint mozgáskorlátozott vi­zesblokkot alakítanak ki. Játszótérfejlesztés is szerepel a leilei tervek között A zöldváros pályázat kere­tein belül mindemellett több fejlesztést is szeretnének el­végezni, így a beadott szak­mai terveik és elképzelése­ik kedvező elbírálásában bíz­nak; mintegy 300 millió fo­rintot igényeltek a kiírás le­hetőségét kihasználva. Tér­kővel szeretnék fedni a Kos­suth Lajos, a Szövetség, az Ady Endre, a Móra Ferenc, a Vasút, az Állomás és a Hor­tenzia utcák bizonyos részeit. A Béke parkban teljes re­konstrukciót szeretne megva­lósítani a városvezetés. Tér­kővel újítanák fel a sétányt, s zöldnövényzettel is bővítenék majd a parkot. Az ottani ját­szóteret egy 30 millió forin­tos keretösszegből szeretnék felfejleszteni, ezzel is kedves­kedve a kisgyermekes csalá­doknak. A játszótér közpon­ti, s egyben védett helyen ta­lálható, ahol a tervezett fej­lesztés után minden gyer­mek megtalálhatja majd a ne­ki tetsző játékot és elfoglalt­ságot. Gy. Zs. Napkollektor épült az élményfürdőben, bővült a játszótér Kenéz István: A strand mellett a fürdő szolgáltatásai is fejlődtek Lellén mindig történik valami jó Bárki hozzájárulhat egy-egy saját emlékkel a helytörténeti gyűjteményhez Könnyű elidőzni Stotz Mihály képeinél BALATONLELLE A volt Kapoli Múzeum helyén nyitott meg augusztus 4-én a város hely- történeti kiállítása és a bala­tonlellei Stotz Mihály grafi­kusművész tárlata. Gondos kezek munkáját di­cséri a folyamatosan bővülő, ízlésesen berendezett kiállí­tás. A lakosságot is bevonták a gyűjtésbe. így bárki tovább gazdagíthatja a gyűjteményt, akinek van a városhoz kötő­dő emléke és szívesen felaján­laná azt kiállításra. Egy kép, de akár csak egy levél is sokat mondhat a balatonlellei múlt­ról. Ahogy azok a régi haszná­lati eszközök és szerszámok, Lenyűgözőek a Balatonlellén látható Stotz Mihály alkotások Fotó: M. P. A város emlékét őrzik a tárgyak melyeket már jelenleg is meg­tekinthetnek az érdeklődők a lellei múzeumban. A helytörténeti gyűjtemény egy másik különtermében Stotz Mihály híres grafikus- művésznek biztosítottak ál­landó galériát. Számos képet látni a helyi művésztől, me­lyek között szívesen elidőzik a látogató. Mint megtudtuk, régi szán­dék volt a helytörténeti gyűj­temény megalkotása, melyet már többen meglátogattak a nyitás óta. Hasonló turiszti­kai színfolt lehet majd a jövő­ben, mint a sokak által látoga­tott Afrika Múzeum. Gy. Zs. Összeállításunk Balatonlelle Város Önkormányzatának támogatásával készült. www.balatonlelle.hu Abban bíznak, hogy a hónap ve­gére már működőképes lesz az a napkollektor rendszer az él­ményfürdőben, melyre turiszti­kai pályázaton közel 40 millió fo­rintot nyertek. Kenéz István pol­gármestertől megtudtuk: fontos volt a fejlesztés, hiszen annak segítségével állandóan 26-28 fokos vizet tudnak majd produ­kálni a fürdőben. Az összegből egy hárommillió forint értékű ját­szótéri fejlesztés is megtörtént, bővíthették a területét. A fürdő­ben nagy az érdeklődés a négy­pályás hullámcsúszdára és az él­ménymedencékre is.

Next

/
Thumbnails
Contents