Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-18 / 192. szám

2017. AUGUSZTUS 18., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g Értesítettek szülőt, gyereket Fotó: Lang Róbert Sírva, felháborodva vették tudomásul az iskolaváltást KAPOSVÁR Értesítették már a Pécsi utcai általános iskolá­ba járó szülőket arról, hogy a hátrányos helyzetű roma gyermekeknek nem lesz ala­pítványi képzés, amellyel helyben maradhatott volna az iskola. Mint ismert, a bí­róság korábban jogerős dön­téssel kimondta, hogy szeg­regáció miatt nem indulhat első osztály az ősztől az in­tézményben. Megkerestük a Mikrokozmosz Alapítványt, és megkérdeztük, hogy mi lesz a gyerekek sorsa. írásos válaszukban közölték: a szü­lőket személyesen, családon­ként megkeresték és értesí­tették arról, hogy abba az is­kolába kell visszairatkozniuk a gyerekeknek, ahová ápri­lisban beiratkoztak. Tértive- vényes levélben is megírták mindezt. Az alapítvány in­formációi szerint a gyerekek a számukra kijelölt iskolák­ba fognak járni Kaposváron. Hozzátették: a szülők nagyon csalódottak voltak, és elkese­redetten fogadták a hírt, hogy az EMMI nem engedélyezte, hogy elinduljon az általános iskolai első osztály a Pécsi ut­cai épületben. Többen sírva és felháborodva vették tudomá­sul mindezt, mert ők azt ér­zik, akaratuk ellenére kény­szerítették őket az iskolavál­tásra. Vannak olyan csalá­dok is, ahol a négy gyermeket négy különböző helyre kell vinni reggelente, amely csak nehezen megoldható és meg­terhelő a számukra. Őket csak azzal tudták nyugtatni, hogy az iskolák segítőkészek lesz­nek. Felhívtuk Szabóné Ku- domrák Zsuzsannát, a Kodály Zoltán Központi Általános Is­kola igazgatóját. Ő csak any- nyit közölt, hogy amennyiben nem indul első osztály a Mik­rokozmosz Alapítvány szer­vezésében a Pécsi utcai isko­lában, a gyermekek az állami iskolákban megkapják majd a kötelező feladatellátást. K. G. PROGRAMSOROLÓ AUGUSZTUS 18. KAPOSVÁR 8. Kaposfest augusztus 13-19. Helyszín: Szivárvány Kultúrpalota Kaposvár, Noszlopy G. u. 5-7. Részletes program: www.kapos- fest.hu oldalon augusztus 17-20. Kaposvári Sörfesztivál 2017. A Kaposfest kísérőrendezvénye az első Kaposvári Kézműves Sör­ünnep Kóstolja meg a Dél-Dunántúl leg­jobb kézműves söreit és az álta­luk meghívott vendég sörfőzdék kínálatát! 1. Kaposvári Sörmanufaktúra és meghívott vendége: BigFace - Bu­dapest 2. Kapucinus Kézműves Sörfőzde - Magyarhertelend és meghívott vendége: Szent András Sörfőzde - Békésszentandrás 3. Hedon Kézműves Sörfőzde - Balatonvilágos és meghívott vendé­ge: Legenda Sörfőzde - Budapest 4. Karl Microbrewery - Mecsek- nádasd és meghívott vendégei: BigFoot Serfőzde - Budapest, Fóti Sörfőzde - Fót Részletes program: www.kapos- fest.hu oldalon BALATONFENYVES 11:00 RÉMUSZ BÁCSI - GYEREK­ELŐADÁS Helyszín: Kultúrtér 19:00 DOMBÓVÁRI IFJÚSÁGI FÚ­VÓSZENEKAR KONCERTJE Helyszín: Zenepavilon SIÓFOK Bor és Kenyér Ünnepe 15.30 Siófoki Amatőr Művészeti Egyesület (mazsorett) 16.00 C&M Dance Stúdió (latin-, standard-, és show táncok) 17.00 Szilas Miklós: Balatoni Le­gendák - Levendula királylány (me­sés zenejáték) 19.00 Boggie (pop/jazzy/chanson frangaise) 21.30 Király Linda és Király Viktor (R’n’B/pop/soul) BALATONBOGLÁR 41. Bogiári Szüreti Fesztivál 2017. A Bogiári Szüreti Fesztivál Magyar- ország legnagyobb ingyenes sza­badtéri rendezvénye a Balatonbog- lári Borvidék boraival. Részletes program: www.boglári- szuret.hu LÚDANYÓ MESÉI - PR Evolution KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár, Bog­iári Gyerekszínpad 8630 Balatonboglár, Árpád utca 17. FONYÓD A Szent István Napok programsoro­zat 2017. augusztus 18-20. között lesz Fonyódon 8640 Fonyód, Vigadó tér (Kikötő) ZAMÁRDI augusztus 18-20. Nemzedékek fesztiválja. Helyszín: Rendezvénytér Szüreti fesztivál Bogláron Körültekintően kell iskolatáskát választanunk. Ha csak az árra figyelünk, azt a gyerek egészsége bánhatja Fotó: Lang Róbert Ha drágább, akkor sem kevésbé nehéz az iskolatáska A gyártó is vigyáz már a gyerekek gerincére Amerikában tablet, itthon kilós könyv Minden tanévkezdéskor kar­dinális kérdés a szülőknek az iskolatáska-vásárlás. Az el­sősöknél fontos a méret, a súly, az idősebbeknél pedig a külcsín a legfontosabb. No meg persze a táska ára. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu SZENNA-KAPOSVÁR Az iskola­szerek beszerzésekor a legna­gyobb tétel mind közül az isko­latáska. Hiszen lehet az görgős, ergonómiai kialakítású, már­kás, rajzfilm figurás, s ezek csak növelik az árat. Az elsős, másodikos nebulók szülei azonban nagyon ügyel­nek arra is, hogy kényelmes le­gyen a táska. -Olyan táskákat vásárolnak, amelyek magas minőségűek, gerincbarátak, keményebb anyagból készül­tek és jó a tartásuk - mondta Gerhárd Györgyi, a Megapapír 2004. Kft. ügyvezetője. Hozzátette, ezek a táskák ugyan drágák, ám nagyon strapabíróak, ráadásul garan­cia is van ezekre a termékek­re. - Az áruk 17-18 ezer forint­nál kezdődik és a határ a csil­lagos ég, tehát a márkásabb termékek akár már 30 ezer fo­rintba kerülhetnek. Gerhárd Györgyitől megtud­tuk, volt olyan vásárló, aki ki­fejezetten a táska súlyára volt kíváncsi, hiszen, akik először mennek iskolába, azoknak megterhelő lehet a súlyos tás­ka. Amelybe ráadásul számos tankönyv és más, az oktatás­hoz szükséges eszköz is kerül. Igaz 2004 óta jogszabály írja elő az iskolatáska súlyát, vagy­is a tartalmával együtt az nem haladhatja meg a gyermek test­súlyának 10 százalékát. Vörös Ottó, a Fekete László Általá­nos Iskola igazgatója azt mond­ja, mindegyik tagintézmény­ben ügyelnek arra, hogy ne ter­heljék túl a diákokat a cipelen­dő eszközökkel. - Nálunk alsó tagozatba iskolaotthon van, ott­hagyhatják a gyerekek a tan­könyveket az intézményben és nem kell hazavinniük. A pedagógus hozzátette: a tankönyvcsomag összeállí­tásánál is odafigyelnek arra, hogy ne vaskos köteteket kap­janak a gyerekek. - A felső ta­gozatosok nyelvkönyvei nehe­zebbek, azonban mi egy kiadó könyveit használjuk, amelyek kis terjedelműek. A nagyon távoli jövőben nem kell majd tankönyvekkel és más eszközökkel menni az is­kolába, vélekedik Vörös Ottó. Elég lesz egy tablettáska is ta­lán. De ez még a jövő zenéje, mondta Vörös Ottó. -Látunk jó példákat külföldön, Ameri­ka egyik államában például már csak digitális szövegekből tanítanak - mondta el érdek­lődésünkre az iskolaigazga­tó. - Ezt járható útnak tartom számunkra is, de ehhez előbb meg kell teremteni a digitális oktatás feltételeit. Próbálkoz­tunk már hasonlóval: okostele­fonokat használtak a gyerekek rajzórán egy festmény megte­kintésére. De a tapasztalat az, hogy a diákok nem tudásszer­zésre, hanem szórakozásra használják az eszközöket. Tehát nemcsak az oktatási rendszernek, de a diákoknak is hozzá kell szokniuk ehhez a szemlélethez. Addig is, amíg megvalósul a teljes digitalizáció, ott könnyí- tenek a terheken, ahol tudnak. A technika és a rajzfelszerelést például nem kell mindennap magukkal vinniük a diákoknak, ez Kaposfőn és Szennában azért is fontos, mert nagyon sok a busszal bejáró gyerek. HIRDETÉS g megapapír MEGA-PAPÍR 2004 KFT. Kaposvár, Raktár u. 2. Tel.: 82/526-111 fax: 82/526-112 www.megapapir.hu Nyitva: H-P: 8.00-18.00 h, Szó: 8.00-12.00 h PAPÍR - ÍRÓSZER ÉS vegyiáru kis-és NAGYKERESKEDÉS Iskolaszerek, táskák, tolltartók nagy választékban! PROMÓCIÓ Az üzlet szombaton is nyitva tart szeptemberig Tanévkezdésre készen JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 BALATONBOGLÁR Folyamato­san érkeznek a vásárlók az is­kolakezdés előtt a balatonbog- lári Vörös és Társa Kft. Papír írószer Áruházába. A 24 éve működő cég két évtizede fo­gadja a vevőit a 400 négyzet- méteres raktáráruházában, lói megközelíthető helyen, a körforgalom és a Halker kö­zött, a Klapka utcában helyez­kedik el az üzlet, nagy parko­lóval. Itt megtalálható min­den, ami az iskolakezdéshez szükséges kicsiknek és na­gyoknak. Óriási választékban a legolcsóbbtól a legdrágább tanszerekig, diszkont ára­kon. Háti táskák között a leg­népszerűbb termékek a Hea­vy Tools, Nike, Puma, Conver­se, Herlitz, Ars Una és mások. Tolltartókból és színes ceru­zákból is sok fajtát tartanak, * Faber Castell, Lyra, Herlitz, Maped, az ICO-Süni és Peli­kan termékeit. Az iskolakez­dés miatt augusztus 19-én és 2ó-án szombaton 8.30-tól 13 óráig is nyitva tartanak majd, és hétköznap is várják a vevő­ket. Mindenfajta iskolakezdé­si utalványt, Erzsébet-kártyát és bankkártyát is elfogadnak. VÖRÖS ÉS TÁRSA KFT. PAPÍR ÍRÓSZER ÁRUHÁZ BALATONBOGLÁR, KLAPKA U. 14. TEL/FAX: 85/550-300,550-301

Next

/
Thumbnails
Contents