Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-11 / 186. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. AUGUSZTUS 11., PENTEK HÍREK Lópici Gáspár önmagát vádolja SORTON Szilágyi István fia, Pé­ter előzetes letartóztatásban ül, amiért súlyosan bántal­mazta az idős színészt, a Ke­ménykalap és krumpliorr té­véfilm népszerű Lópici Gás­párját. A 79 éves Szilágyi vi­szont a kezdetek óta önmagát okolja a történtekért. Nem az háborítja fel, amit Péter vele tett, hanem hogy ezért akár 5 év börtönt is kaphat, „Min­den az én hibám, olyat mond­hattam neki, ami neki nem tetszett. Nekem kellett volna jobban odafigyelnem, mert tu­dom, hogy hirtelen haragú" - idézi a Ripost a színészt. Nem ritka a jelenség, hogy vala­ki önmagát okolja egy bántal­mazó kapcsolatban, segíteni ilyenkor nagyon nehéz. MW Feljelentették Oszter Sándort TERMÉSZETKÁROSÍTÁS Oszter Sándor elvezetett egy patakot a diósjenői villájához, és ott egy tórendszert építtetett ki, emiatt a helybeliek feljelen­tették természetkárosításért. Az elterelt kis patak ugyanis a környékbeli halastó egyetlen vízutánpótlási lehetősége volt ,és el is kezdett apadni. Tóth János polgármester és testü­leté a legutóbbi ülésen azon­nali hatállyal felfüggesztet­te Oszter építkezését. A Diós­jenői Sporthorgász Egyesület elnöke szerint senki nem lá­tott szakhatósági elemzést, az engedélyeket anélkül ad­ták ki a színésznek. MW Hallgat a gyilkossággal gyanúsított M. Richárd 81 késszúrással végzett Noémival A németországi eljárásban nem adott magyarázatot tettére B. Richárd, így még nem tudni, hogy miért vég­zett M. Noémival tavaly ok­tóberben Chemnitzben. A húszéves, gyilkossággal gyanúsított férfi 81-szer szúrta meg az állítólag pros­tituáltként dolgozó, 23 éves nőt. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu NYÍREGYHÁZA Nem beszélt és nem árulta el a német rendőröknek a gyilkosság­gal gyanúsított B. Richárd, hogy miért támadt rá és vég­zett a szintén magyar M. No­émival tavaly október végén. A nyomozás adatai szerint a ti- szadadai férfi a németországi Chemnitzben összesen nyolc­vanegy késszúrással ölte meg a 23 éves, német lapértesü­lések szerint prostituáltként dolgozó nőt - közölte tegnap a Blikk a német Tag24-nek nyi­latkozva. A gyilkosság után a német rendőrség megkereste a ma­gyar hatóságot, mert felvető­dött a gyanú, hogy a tettes és az áldozat kapcsolatban állt Télen kapták el a tettest, kiadták a németeknek Fotó: Police.hu Eszement agresszió A németországi bírósági tár­gyaláson meghallgatták a lány barátnőjét és magyar la­kótársát, az 51 éves Katalint is, aki a gyilkosság napján nem volt otthon. A gyanú sze­rint Richárd a barátnő távozá­sa után 40 perccel érkezett, majd rövid idő alatt megöl­te M. Noémit és elsétált a la­kásból. A boncolási jegyző­könyv szerint a férfi féktelen agresszióval támadhatott a nőre, 81-szer szúrta meg. egymással, és hogy valószí­nűleg a gyilkos is magyar ál­lampolgár. A készenléti rend­őrség nyomozói rövid idő alatt azonosították a tiszadadai B. Richárdot, a német hatóságok pedig a magyaroktól kapott adatok alapján január 5-én eu­rópai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrök másnap este egy nyíregyházi bevásárlóköz­pont parkolójában fogták el a férfit. Őrizetbe vették, majd a bíróság döntése alapján kiad­ták Németországnak, ott foly­tatják le a tárgyalást is. Meztelenül találták meg a 29 éves magyar nőt AUSZTRIA Még mindig nem emlékszik a vele történtekre az a 29 éves magyar nő, aki eltűnése után három héttel, a múlt pénteken, a Wörthi-tó mellett, egy csónakházból ke­rült elő. Ajriát azóta egy oszt­rák kórházban ápolják. A Bors információi szerint kiszárad­va, meztelenül, lefogyva és zavart állapotban találtak rá, és nem emlékszik, hogy ke­rült a csónakházba. Az oszt­rák rendőrség felügyelője a lapnak elmondta: nagyon ke­vés használható információ­juk van az üggyel kapcsolat­ban, a sötétben tapogatóznak. Egyelőre általános kérdése­ket tesznek fel neki, de nem tudja, mi történt vele. Még azt sem látják bizonyítottnak, hogy bűncselekmény történ­hetett, a magyar nő testén ugyanis sem bántalmazás, sem szexuális erőszak nyomát nem találták. A csónakház tu­lajdonosa - az osztrák sajtó szerint jó hírű vállalkozó - je­lentkezett a rendőrségnél, mi­után megtudta, hogy a nő az ő ingatlanából került elő. Szem­tanúk állítólag a csónakház­nál többször láttak egy drá­ga kishajót kikötni, fedélzetén egy idős férfival. Ajna masz- szőrként dolgozott egy oszt­rák luxusszállodában, de fel­mondott. Július 17-én indult volna haza, a szálloda dolgo­zóinak tűnt fel, hogy a kocsija napokkal a felmondás után is a hotel parkolójában áll. MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2017. AUGUSZTUS 11., PENTEK H O ifi \ 21,30 Alkonyat RTTKUjBvH^HHi TV21 4.10 Barátok 4.25 közt© 5.05 4.40 Fókusz© 5.10 TopShop 5.30 5.35 Jó reggelt, skacokí 6.15 7.15 Reggeli© 6.20 9.20 AsztroShow 6.25 10.25 TopShop 12.20 ÉletmódKalauz © 6.55 13.00 Fókusz© 8.50 13.50 Szulejmán© 10.45 14.50 Éjjel-nappal Budapest ® 12.00 16.10 Nyerő Páros® 12.30 17.25 Story Extra® 18.00 RTL Klub 13.35 Híradó 14.40 19.00 Fókusz© 19.30 Éjjel-nappal 15.45 Budapest © 16.50 20.55 Barátok 18.00 közt© 19.10 21.30 Alkonyat­20.35 Hajnalhasadás 21.55 II. rész® 23.40 RTL Klub 0.25 Híradó 0.15 Halálhágó© 1.30 3.00 Alkonyat­2.10 Hajnalhasadás 2.35 II. rész © 3.20 Felejthetetlen © Csapdába csalva © Sherlock és Watson © Tüsarok © Mokka© Tények Reggel Mokka© Ékszer TV Astro­Vílág Tények Délben Walker, a texasi kopó® Magánnyomozók © Családi Titkok© A sors útjai© Fatmagül © Tények Pénzt vagy éveket! © Humorkoktél © Én és én meg az Irén ® Backstrom nyomozó© Tények Este Teleshop Az uralkodónő® Az uralkodónő © ■ OS 8 O Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 6.35 Ma Reggel 10.35 | Minden tudás 12.00 Deli harang- I szó 12.01 Híradó 12.55 Ma dél­után 13.15 Ma délután 13.35 Unió2814.35 Kosár 15.35 Minden tudás 16.35 Itthon vagy! 17.33 Is­kolapad 17.50 Ma este 18.35 Ma este 19.05 Kosár 19.30 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 22.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 21.55 Én és én meg az Irén ECHO TV 6.00 Magyarok 7.00 Híradó 7.30 Lá­tókör 8.05 Troli 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 12.00Híradó 12.30 Számla 13.05 Élő örökség 13.30 Ri­valda © 14.00 Híradó 14.30 Kitekin­tő 15.05 Angard 16.30 Újranyitott akták ® 17.05 Trend 17.30 Kibeszé­lő 18.30 Zöld világ 19.10 Napi aktuá­lis 20.00 Híradó 20.30 Mélymagyar 21.30 Informátor ® 22.30 Háttér­kép @23.30 Angard 5.45 Himnusz 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 A múlt árnyékában © 6.55 Kenő 7.00 Híradó 7.25 Életkerék 7.50 Öt kontinens 8.25 Lola© 9.10 Váratlan utazás 10.00 Balatoni Nyár© 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.45 Főzzünk megint egyszerűen! 13.15 Herman Ottó 100 14.10 Zorro© 15.00 A vidéki doktor 15.55 A múlt árnyékában® 16.55 DonMatteo 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő© 19.30 A hegyi doktor - Újra rendel © 20.25 Elrabolt szív 22.00 Angélique© 23.50 Kenó 23.5$ Befektetés a jövőbe! 0.00 Chiara története (A szerelem diadala) 1.45 Azén,56-om 2.00 Hal a vízben 2.25 Hazajáró 6.00 6.30 6.35 7.10 8.00 8.50 9.40 10.15 11.00 11.10 11.15 12.25 13.15 14.20 14.55 15.55 16.00 17.00 17.10 17.15 18.10 19.15 19.50 20.25 21.15 23.05 23.50 0.35 Híradó Időjárás-jelentés Millenniumi Mesék ® Szerelemhajó Szívtipró gimi Halálbiztos diagnózis © Szomszédok © Szomszédok © Híradó Időjárás-jelentés Derrick © Vészhelyzet © Megtörtént bűnügyek © Unokáink is látni fogják Apropó © Retrock Szívtipró gimi Híradó Időjárás-jelentés Halálbiztos diagnózis © Derrick © Szomszédok © Szomszédok © Vészhelyzet © Csak Szilveszter! Zenés TV Színház© Találkozás egy régi szerelemmel © A polip 22.00 Angéláé ATV 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.45 Építészet meste­rei 10.50 A nap hire 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 -Világhíradó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700-as klub ® 14.45 Rendkívüli in­terjú 15.45 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Hazahúzó 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 6.00 7.15 8.55 9.15 9.45 10.20 11.15 11.45 12.15 12.40 13.30 13.35 ’ 14.30 14.40 15.10 16.35 17.15 17.30 18.00 19.00 19.02 19.35 20.10 21.15 22.50 23.55 14.20 Unokáink is látni fogják 6.50 McLeod lányai © 7.50 A da- dus ® 8.55 Bűbájos boszorkák ® 10.00 Austin Powers - Aranyszer­szám © 12.00 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Dok­tor House © 15.00 A Grace klini­ka © 16.00 Shark © 17.00 NCIS- Tengerészeti helyszínelők © 18.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS - Ten­gerészeti helyszínelők © 21.00 Csizmás, a kandúr © 22.45 Tények ® 0.05 A férjem védelmében © Szólalj meg! Felsős Tudós Társaság Szepesség: Akkor és most Bolygóbarát mezőgazdaság © Élet a növények között Mesterember A rejtélyes XX. század Mesterember Másfélmillió lépés Magyarországon Nemzeti kincsünk az Erdő Hogyan formálta a kiima a történelmet M5 Lexikon Az én kis családom© Szólalj meg! Mindenki Akadémiája Ki mer ma? Tudós Társaság Madagaszkár © Vers mindenkinek Kulturális híradó Ön is tudja - műveltségi vetélkedő Univerzum Egészséges erotika© Esti kérdés Univerzum 4.05 Két pasi-meg egy kicsi © 5.10 Televíziós vásárlás 5.40 Will és Grace® 6.05 Will és Grace© 6.25 Will és Grace© 7.15 Jóbarátok® 7.40 Jóbarátok© 8.00 Ausztrál mesterszakács © 9.05 Szívek szállodája © 10.05 Szívek szállodája © 11.00 Castle® 12.00 Castle© 13.00 Zűrös viszonyok © 14.00 Monk-FIúgos nyomozó © 14.55 Monk-FIúgos nyomozó © 15.55 Castle© 16.55 Castle© 17.55 Ausztrál mesterszakács © 19.05 Két pasi-meg egy kicsi© 19.35 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 A sziget© 23.50 Fék nélkül© 1.45 Két pasi-meg egy kicsi © 3.15 Chuck© 8.10 Dögölj meg, drága Mona! © 10.20 Mortal Kombat 2. - A második menet © 12.10 Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag © 14.50 Men in Black - Sötét zsaruk 3. ® 17.00 Nagyfiúk © 19.00 Nagy dur­ranás 2. - A második pukk © 21.00 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága © 23.40 Boogeyman 2 ® 1.40 A Hírhedt ® 3.30 Az ázsiai kapcsolat© 7.35 ízes Elet - Négykezes © 7.55 Tények Reggel © 8.35 Magánnyo­mozók ® 9.45 Veled is megtörtén­het! © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal atortán © 13.45 Gyerek­száj © 14.10 Pimasz úr ott alszik © 15.30 Csapdába csalva ® 16.10 Tények © 16.40 Családi Titkok © 17.45 Hal a tortán © 19.00 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 A Múmia - A Sárkánycsászár sírja © 23.20 Tökös csávó 2 ® 9.00 A csendőr nyugdíjban © olasz-francia vígjáték 1970 11.00 Flyboys-Égi lovagok® am.-ang. filmdráma 2006 13.35 A csendőr és a földönkívüliek© francia vígjáték 1979 15.20 Will© angol filmdráma 2011 R.: Ellen Perry, Sz.: Damian Lewis, Perry Eggleton, Bob Hoskins, Rebekah Staton, Kieran Wallbanks 17.20 Elárulva© amerikai akciófilm 2012 19.10 A szellemlovas 2.-Abosszú ereje© amerikai-emirátusokbeli akciófilm 2012 21.00 Daybreakers-A vámpírok kora © ausz-am. akciófilm 2009 22.50 Zombieland® am. horror-vígjáték 2009 0.30 Azonosság® amerikai thriller 2003 2.15 Zombieland© am. horror-vígjáték 2009 3.50 The Brothers Bloom- Szélhámos fivérek © amerikai vígjáték 2008 4.25 5.00 5.30 7.30 9.50 10.25 11.00 14.05 14.40 15.10 17.10 17.30 18.00 18.30 18.45 19.00 19.45 23.15 23.30 0.05 0.30 Jövünkl magazin Hungaroring magazin OTP Bank Liga: Mezőkövesd Zsóry FC-Videoton FC mérkőzés Atlétikai Vb-London Fradi Tv Skipper magazin Atlétikai Vb-London Jövünkl magazin Pecatúra magazin Labdarúgás UEFA Szuperkupa Strandkézilabda magazin FIFA Vb magazin Gillette World Sport magazin Sporthíradó Játékoskijáró Masters Vizes VB összefoglaló Atlétikai Vb - London Sporthíradó Szabadidő magazin Gillette World Sport magazin OTP Bank Liga: Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd mérkőzés 7.30 Labdarúgás 9.30 Kékek. A Mol-Pick Szeged hivatalos klub­tévéje 11.00 Erős emberek 12.00 Út Kíjevbe 13.30 Darts 15.30 Lab­darúgás 17.30 Harcművészet. Harcművésztáborok 17.45 Lég- bőlkapott 18.00 Ökölvívás 19.00 Úszás 21.30 Heti helyzet 22.30 Póker 23.30 UFC 2.30 Út Kijevbe 9.00 Napról napra ® 10.00 Pia­ci Capriccio © 10.30 Sweet boy © 11.00 Kevin Dundon © 11.30 Egyszerűen Nigella © 13.00 Juli­us 22 perces kajái © 14.00 Jamie © 15.00 Séfek a pult mögött © 15.30 Havas Dóra © 16.30 Justine © 17.30 Receptdaráló ® 18.00 Jacques Pepin © 18.30 Gizzi Erskine © 19.00 James Martin 21.00 Jamie © 22.00 Olasz konyha bajorul © 23.00 James Martin © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents