Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-27 / 173. szám

10 M0ZAIK-TV-MŰS0R 2017. JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK POENPERCEK PECSÉTELÉS- Önnek jelenleg mi a foglal­kozása?- Postán dolgozom, leveleket pecsételek.- Nem unalmas?- Mindennap más a dátum! PATIKUSNÁL Móricka bemegy a gyógy­szertárba, és így szól:- Kérek valami helyi érzéste- lenítőt! A patikus csodálkozva meg­kérdi:- Minek az neked?- Tetszik tudni, ma viszem haza a bizonyítványomat... ÁLLÁSHIRDETÉS Két férfi, Kovács és Szabó je­lentkezik egy mérnöki állás­ra, azonos írásbeli teszt alap­ján próbálják felmérni képes­ségeiket. Következik az ered­ményhirdetés:- Uraim, mindketten azonos pontszámot értek el, és csak egyetlen kérdésre adtak hely­telen választ, mégis az egyik valahogy jobb volt, mint a másik. Ezért Kovács urat vá­lasztjuk. Szabó felhördül:- Hogy érti, hogy az egyik helytelen válasz jobb, mint a másik?- Egyszerű, uram, Kovács úr a kérdésre „Nem tudom”, míg ön „Én sem” választ adott. NYUGTATÓ- Doktor úr! Ne írja fel ne- ■ kém azt a nyugtatót, amit ed­dig szedtem!- Miért?- Azért, mert így azokhoz az emberekhez is kedves va­gyok, akiket utálok. MA OLGA, LILIÁNA napja OLGA. A Helga orosz formája. Eredeti jelentése: egészséges, boldog. Védőszentje: Szent Olga orosz nagyfejedelemnő. Virága: az ördögszem. LILIÁNA. A Lilian latinos alak­ja, amely eredetileg az Elisa­beth becézése volt. EGYÉB NÉVNAPOK: Ajtony, Au­rél, György, Hugó, Kamilla, Konstantin, Natália, Natasa. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Charbel Makhlouf áldozópap emlékünnepe, Olga, Árvács­ka napja. A református és az evangélikus naptárban Olga, Liliána napja. A zsidó naptár­ban áv hónap 4. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Kiv 19,1-2.9-11.16-20b. Dán 3. Mt 13,10-17. Református: lKor 7,17-24. Jób 40,1-14. Evangélikus: Mt 18,1-6. Fii 4,10-23. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 3 7 5 8 2 9 6 4 1 8 1 9 4 5 6 2 7 3 2 4 6 3 1 7 5 8 9 9 6 3 2 8 5 4 1 7 4 5 7 9 3 1 8 2 6 1 2 8 6 7 4 3 9 5 6 9 2 7 4 3 1 5 8 7 8 1 5 6 2 9 3 4 5|3 4 1 9 8 7 6 2 ÁLMATAG " TÖRVÉ­NYESSÉG BIBI, SÉRÜLÉS ELŐADÁS DÉLELŐTT " VISSZÉR BEFOGÓ SZERSZÁM FIZETÉS­JAVÍTÁS SZÁMOLÓ­LÉC l ▼ ▼ ? MAROKKÓ FŐVÁROSA BÚZA, ROZS FEJBŐL ► L T gyakori'- TÓ KÉPZŐ ÁHÍTOZÓ ► NYELVI ÓRA IDEGEN NŐI NÉV KARÁM ► ▼ HAJCSIZO l V ▼ TEHERAU­TÓ MÁRKA SZABÓ LŐRINC VERSE ► LUTÉ­CIUM LIBANON AUTÓJELE ► ▼ r APÁTLAN­ANYÁTLAN ► nr5 MILYEN IRÁNYBA? LEVÁG ► SKANDINÁV REJTVÉNY mmmm SUDOKU 1 3 5 9 6 4 7 8 5 1 9 3 5 4 6 2 8 2 8 1 6 2 5 5 6 4 3 9 2 1 HOROSZKÓP KQS(03. 21.-04. 20.) A Kos jegyében álló Uránusz végre csak jó fény­szögeket kap. Kisebb utazásra készül, vagy már neki is indul ma. Ha még a készülődésnél tart, akkor gondolja át, min­dent becsomagolt-e! BiKA(04. 21.-05. 20.) A Mars már az Orosz­lán jegyében áll, együtt a Nappal. Szüksége van mások támogatására, mert ma kevés önben a lendület. Ha teheti, sportoljon, ez kirángathatja a letargiából. )KKEK(05.21.-06.21.) A Hold a Szűz jegyében áll, és itt van már a Merkúr is. Az elkövetkező napokban valami jóra számíthat, és az ezzel járó bizsergést már a csontjaiban érzi. Munkahely- váltásra is sort keríthet. RÁK (06.22.-07.22.) A Hold a Szűz jegyében áll, a Mars pedig az Oroszlán jegyében látható, a Nappal együtt. Ez az állás rengeteg energiát vesz el öntől, így ma is jól kellene gazdálkodnia az idejével. OROSZLÁN(07. 23.-08. 22.) A Mars az Oroszlán je­gyében áll, a Nappal együtt. Kezdi visszanyerni a régi én­jét, az akarat egyre erősödik, növekszik önben. Egyelőre azonban még ne mutassa ki a foga fehérjét! SZŰZ(08. 23.-09. 22.) Egy családtagjának a betegsége vagy munkaügyi gondjai megszaporodhattak a terhei mostanában. Sze­rencsére ön az az alkat, akit a nehézségek mintha éppen hogy megerősítenének... Most is remekül helytáll. MÉRLEG(09.23.-10. 22.) A pénzügyek terén javu­lást várhat ugyan, de ehhez tennie is kell valamit. A kap­csolatait is ápolnia kellene: a családiakat és a hivatalosakat is. Most a szerencsecsillaga ebben is megsegítheti. SK0RPtÓ(10. 23.-11. 22.) Ez a nap minden tekin­tetben kedvezően alakulhat. Ha teheti, semmi mással ne foglalkozzon, csak amit igazán fontosnak érez, ami igazán a maga ügye! A rutinfeladatok ma nehezen mennek... *WUS(11.23.-12.21.) A Mars az Oroszlán je­gyében áll. Bármit is szeretne, most tálcán kínálja az élet. Jól gondolja meg, hogy mire használja az erejét! Csak az igazán lényeges dolgokkal foglalkozzon! 8AK(12.22.-01.20.) A Szűz jegyében járó Hold gyakorlatiassá teszi, ám egy váratlan hívás kavarhatja fel régen kihűltnek hitt érzel­meit. Talán egy régi szerelem vagy barát, netán rokon emlé­kezteti önt az elmúlt időkre... VIZÓNTOfOl. 21.-02.18.) A Mars és a Nap is az Oroszlán jegyében áll, az ön párkapcsolatokat jelző sors­területén. Most könnyebb lesz kapcsolódnia másokhoz. Új emberek kerülhetnek az útjá­ba, kellemes élmények érik. HALAK(02.19.-03. 20.) A mai napon mindenki­től támogatást kap: családja és egy munkatársa is ön mellé áll. Valamire rájöhet a mun­kájával kapcsolatban, ami nemcsak hogy megkönnyíti az életét, de még a karrierjén is nagyot lendíthet. TELEVIZIO-MUSOR 2017. JULIUS 27., CSÜTÖRTÖK te o tf> Qí O (/> o 2 TV2SHHHBH 4.05 Barátok közt© 5.05 Csapdába 5.55 A múlt árnyékában® 4.40 Fókusz© csalva © 6.55 Kenő 5.05 TopShop 5.30 Sherlock 7.00 HÍRADÓ 5.30 Jó reggelt, és Watson © 7.25 Slovenski Utrinki skacok! © 6.15 Tűsarok© 7.50 Alpok-Duna-Adria 7.15 Reggeli© 6.20 Mokka© 8.20 Lola® 9.20 AsztroShow 6.25 Tények 9.05 Váratlan utazás 10.25 TopShop Reggel 10.00 Balatoni Nyár © 12.25 Portré© 6.55 Mokka® 12.00 Déli harangszó 13.05 Fókusz® 8.50 Ékszer TV 12.01 Híradó 13.45 Szulejmán® 10.45 Astro-Világ 12.45 Főzzünk megint 15.00 Éjjel-nappal 12.00 Tények egyszerűen! Budapest © Délben 13.20 Csendes 16.15 Házasság 12.30 Walker, gyarmatosítók © első látásra © a texasi kopó © 13.50 A természet magyar 17.25 Story Extra© 13.35 Magánnyomozók© fotósai 18.00 RTL Klub 14.40 Családi 14.00 Zorro© Híradó Titkok © 14.50 A vidéki doktor 19.00 Fókusz© 15.45 A sors útjai© 15.40 A múlt árnyékában ® 19.30 Éjjel-nappal 16.50 Fatmagül© 16.45 Szerencse Híradó Budapest © 18.00 Tények 17.00 DonMatteo 20.55 Barátok közt© 19.10 Pénzt 18.00 Híradó 21.30 Riviéra® vagy éveket!© 18.35 Rex felügyelő © 22.25 Riviéra© 20.35 Humorkoktél© 19.30 A hegyi doktor 23.20 RTL Klub Híradó 21.55 Aszultána©- Újra rendel © 23.50 A rejtély© 23.10 1/1 Azurák 20.25 Tóth János 1.00 AzEvHotele® Csabával © 20.55 Bölcsek kövére © 1.30 Magyarország 0.10 Különvélemény® 22.25 Kenó legszebb 1.10 Tények Este 22.35 Hol volt, városai © 2.00 Teleshop hol nem volt © 2.05 Armageddon 4.: 2.25 Odüsszeia© 0.20 Szökés Alcatrazból Meteor vihar© 3.55 Felejthetetlen© 2.10 Azén,56-om 21.30 Riviéra Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 6.35 Ma Reggel 10.35 Unió28 12.00 Déli harang­szó 12.01 Híradó 12.55 Ma dél­után 13.35 Iskolapad 14.35 Élet­kor 15.35 Unió28 16.35 Kosár 17.33 Magyar gazda 17.50 Ma este 20.30 Ma este 21.00 Híradó 22.35 Ma éjjel 23.20 Angol nyel­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.10 Különvélemény 7.00 Híradó 7.30 Klinika © 8.05 Trend 8.30 Kibeszélő 10.05 Civil kör 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 A munkavállalók világa 13.05 Kettesben Szabó Anettel 14.30 Jö­vőálló 15.05 Összmüvész 16.00 Híradó 16.30 Troli 17.05 Razzia© 17.30 Kibeszélő 19.10 Napi aktuá­lis 20.00 Híradó 20.30 Háttér-kép © 21.30 Újranyitott akták © 22.35 Számla 23.05 Razzia © 23.30 Összmüvész 0.30 Hazahúzó 0.20 Szökés Alcatrazbóf 6.00 Híradó 6.35 Gusztáv 6.40 Millenniumi Mesék ® 7.10 Szerelemhajó 8.05 Szívtipró gimi © 8.55 Hazárd megye lordjai © 9.45 Szomszédok© 10.50 Arany János emlékére 11.00 Híradó 11.15 Derrick® 12.20 Vészhelyzet® 13.05 A 78-as körzet © 14.25 Az én váram... 14.55 Variációk 15.05 Ki Mit Tud?® 16.05 Szívtipró gimi ® 16.50 Arany János emlékére 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Hazárd megye lordjai ® 18.10 Derrick© 19.15 Szomszédok® 20.25 Vészhelyzet© 21.15 Kabaré a négyzeten © 22.30 Villám 23.30 Századfordrtó magyarok 0.25 A polip 1.35 A hét műtárgya h 18.10 Derrick 7.20 Felsős 8.20 Mindenki Akadémiája 8.50 Tudós Társaság 9.10 Az én történetem 9.45 Másfélmillió lépés Magyarországon 10.20 Gyógyító természet© 10.55 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot 11.45 Új idők, új dalai 12.15 M5 Lexikon 12.20 Az én történetem 12.50 Másfélmillió lépés Magyarországon 13.30 Gyógyító természet© 14.02 A hiányzó láncszem© 14.30 M5 Lexikon 14.40 Az én kis családom© 15.10 Szólalj meg! 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.15 Ki mer ma? 17.30 Tudós Társaság 18.00 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot 19.04 Kulturális híradó 19.35 Ön is tudja- műveltségi vetélkedő 20.10 Univerzum 21.18 A nap vége 22.50 Esti kérdés 23.45 Univerzum 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi kony­hája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700- as klub © 14.45 Fő az egészség 16.00 Fórum 17.40 TV torna Nor­bival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Hazahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 A nap híre 6.45 McLeod lányai © 7.45 A da- dus © 8.45 Bűbájos boszorkák © 9.45 Én és a hercegem ® 12.00 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerésze­ti helyszínelők © 18.00 Nyomtala­nul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® 22.00 Gotham ® 23.00 Tények © 0.20 NCIS - Ten­gerészeti helyszínelők ® 21.18 A nap vége 5.00 Wira Commander - Az ürkom- mandó © 6.30 Teleshop 8.00 Mer­lin és a sárkányok világa ® 10.00 Négybalkéz © 12.00 Nyolc tanú © 14.00 Az elveszett frigyláda foszto­gatói ® 16.30 Orvlövész © 19.00 Amerikai níndzsa 3: A véres vadá­szat © 21 .00 Védhetetlen © 23.30 A bizalom ára © 1.40 A holló 3. - A megváltás © 3.15 Halálhajó © 4.15 Két pasi-meg egy kicsi © 4.35 Két pasi - meg egy kicsi© 5.25 Televíziós vásárlás 5.55 Will és Grace© 7.35 Jóbarátok® 8.00 Jóbarátok© 8.25 Amerikai mesterszakács © 9.20 Szívek szállodája ® 11.20 Castle© 12.20 Castle© 13.20 Zűrös viszonyok © 14.15 Monk-FIúgos nyomozó © 15.15 Monk-FIúgos nyomozó © 16.15 Castle© 17.10 Castle© 18.10 Amerikai mesterszakács ® 19.05 Két pasi-meg egy kicsi © 21.00 Superhero© 22.45 A gyilkos médium© 1.10 Monk-FIúgos nyomozó © 2.00 Monk-FIúgos nyomozó © 2.45 Chuck© 3.25 Chuck© 21.00 Superhero 7.35 ízes élet ©7.55 gel © 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jó­ban Rosszban © 12.40 Hal a tor­tán ® 13.45 Gyerekszáj © 14.20 Kasza! © 15.30 Csapdába csalva © 16.10 Tények © 16.40 Csalá­di Titkok ® 17.45 Hal a tortán © 19.00 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Anyám nyakán © 23.00 Hosszú utazás © 4.30 Moby Dick, a fehér bálna © amerikai akciófilm 2010 9.00 Szemenszedett boldogság © amerikai vígjáték 2010 10.40 Szánon nyert örökség® kanadai-angol vígjáték 2001 12.40 Sárkányölő lovagok ® amerikai fantasztikus akciófilm 2011 14.25 Mulan© amerikai-kínai kalandfilm 2009 16.40 A Nap könnyei© amerikai akcióthriller 2003 18.55 Végjáték© am. sci-fi akciófilm 2013 R.: Gavin Hood Sz.: Hamson Ford, Abigail Breslin, Hailee Steinfeld, Asa Butterfield, Sír Ben Kingsley 21.00 Tango és Cash© amerikai akció-vígjáték 1989 23.00 Gyilkos szezon ® belga akciófilm 2013 0.40 Az utolsó dobás ® amerikai krimi 1998 2.30 Lopakodók: Újratöltve © dél-afrikai akciófilm 2011 18.55 Végjáték SPORTll 4.00 Póker 5.00 Póker 6.00 Televí­ziós vásárlás 8.30 Darts 12.00 Ló­verseny 15.00 Autósport. Tempó magazin 15.30 Labdarúgás 17.45 Mai helyzet 18.00 Sportgazdaság 19.00 UFC 20.00 Darts 0.00 Kézi­labda 2.30 Kézilabda 5.05 CHI-A Belső Erő Magazin 5.35 Pecatúra magazin 6.00 Lendület magazin 6.30 Jövünk! magazin 7.00 Vizes Vb 2017 8.20 Vizes Vb 2017 Ez történt a Vizes Vb-n ­13. nap összefoglaló 9.15 Vizes Vb 2017 Benne: Úszás selejtezők 12.30 Strandkézilabda magazin 12.45 Röpte magazin 13.15 Vizes Vb 2017 15.00 Vizes Vb 2017 16.15 EYOF összefoglaló 17.05 Sporthíradó-Vizes Vb hírek 17.15 Vizes Vb 2017 Benne: Úszás középdöntők, döntők 19.50 Boxutca magazin 20.20 Vizes Vb 2017 21.45 Vizes Vb 2017 23.30 Vizes Vb 2017 Ez történt a Vizes Vb-n ­14. nap összefoglaló 0.15 EYOF összefoglaló 1.05 Kamion EB felvételről 1.30 Pecatúra magazin 2.00 Lendület magazin 10.00 Édes nagyik, finom sütik © 11.00 Luke Nguyen © 12.30 Tosz- kána ízei © 14.00 Rachel Khoo konyhája © 15.30 Rick Stein © 17.00 A lusta szakács © 18.00 Pap­rika Pékség © 19.00 James Martin ® 20.00 Jó szakács, rossz szakács © 21.00 Rachel Khoo konyhája: Melbourne © 22.00 Egyszerűen olaszul © 22.30 Toszkána ízei ® 23.00 James Martin © 0.00 Rick Stein - Velencétől Isztambulig © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents