Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 26. szám

2017. JÚLIUS 1., SZOMBAT •f'dogál az internet. hez gusztusuk volt, aztán jött Viktor és Dominika, hogy le­kaszálja, kivágja az állatok által gondosan elkerült szú­rós kökény- és galagonyabok­rokat. A völgy egy része mos­tanra legelővé lett, már nő is a friss fű rajta. Bodza tehén­nek két hónap múlva borja születik, akkorra tartogatják, ínyencségnek. Addig is a hor­dónyira kerekedett tehén és a lovak kijjebb kényszerül- tek, az a dolguk, hogy to- vábbi területeket szaba- ' dítsanak meg az áthatol-«J hatatlan gaztól.*3^ö|-JfCffl Mozgásuknak nap- ^ elemmel táplált .villany-p pásztor szab határt,fcyaiíl elég helyük azon a négyj hektáron, ami a rendelkezi síikre áll. Közben megsül a lepeny,^ Domi konyharuhábatakarga ja - s mivel Bodza most kevés., tejet ad, házi helyett bolti vaj; kenünk rá. Arra fehér és pirc faeperből főzött lekvárt kam lazunk, remeg a kanálon) pi dig egy szem cukor sin® bel SZTORI Viktor láncfűrésszel a háti­zsákjában, rollerrel érkezett Zaka Dominikához a beha­vazott Cserhát szívébe, hogy segítsen a lánynak újraépíte­ni az életét. Szenteste előtt három nappal ugyanis valaki porig égette a nő otthonát: a jurtát s mindazt, ami ahhoz szükséges, hogy az erdő szé­lén, a város áldásától - és át­kától - minél távolabb meg­éljen. Növényeket termesz- szen, feldolgozzon, lovat, te­henet, disznót neveljen. Még néhány hét és rengeteg be­szélgetés kellett ahhoz, hogy kiderüljön, egymásra talál­tak, azóta Viktor és Domini­ka szinte el sem szakadt egy­mástól. G. Juhász Judit REMETELÁNY Bő egy hónapja új helyre költöztek, egy má­sik erdő másik, pillangók lakta völgyébe. Ahol víz van, ott élet is van, mondták, s így kezdték el felépíteni új ott­honukat a kutacska mellett, amely elég vizet ad ahhoz, hogy ellássa őket. A hamuvá lett jurta helyett kölcsönkap­tak egy másikat, alapot ástak neki, a földet ledöngölték, ar­ra húzták fel. A jurta kucsmá­ja, pontosabban tündöktaka- rója most éppen félrehúzva, az égre nyíló résen és a nyi­tott ajtón át kering és hűt a le­vegő odabent. A berendezés még hiányos - szabadkozik Dominika a nagyjából 35 négyzetméteres kerek sátor közepén, ahol té­len téglakályha ontja majd a meleget, néhány elültetés­re váró növényke. Nekik csak ezután törik fel a zsíros, feke­te földet a paradicsommal, re­tekkel, cukkinival, bokorbab­bal, uborkával és még ki tud­ja, mivel frissen beültetett ve­teményesben. A bejárattal szemben a há­lószoba, pontosabban széles, fából ácsolt magasított ágy, alatta dobozok, Viktor majd azoknak is készít polcot vagy szekrényt, de most más, sür­gősebb teendőik vannak. Hi­szen még a tél beállta előtt új életteret kell teremteniük ma­guknak. Az üveges ajtó közelében a lószerszámok lógnak, szem­közt, a konyharészben mun­kaasztal, rajta az újonnan be­szerzett kézimalommal, mel­lette fából vájt teknő. Abba ke­rül a friss liszt, amiből Domi­nika később magos lepényt süt nekünk. A tűzhelyet - leg­alábbis a nyárit - a közeli fák­hoz erősített ponyva védi, ké­nyelmesen elfér alatta a kony­haasztal, székek, az aprósá­goknak szekrényke. Két kar­nyújtásnyira az ezerágú kö­csögfa, telis-tele lábassal, fe­dővel, füles csészével. Üldögélünk a ligetben, friss vizet kortyolgatunk, a téglák­Dominika és Viktor jurtában él, kutyával, tehénnel és három lóval Pillangóvölgy rejtélyes lakói „A berendezés meg hiányos” kai körülrakott tű­zön süldögél a le­pény. Dominika néha melléguggol, megforgatja. Szaba­don című könyvé­ről mesél, meg face- bookos követőiről, akik óhajtják a har­móniát, csak még nem tették meg a lé­pést, amely visszave­zetheti a természetbe őket... Bogyó kutya a lá­bamnál elnyúlva, hogy minél nagyobb felüle­ten hűtse a testét. Né­ha elhallgatunk, ilyen­kor hallani a madara­kat, a hőségben is kitar­tóan zengedeznek. A karomra barna leopárd­csíkos pillangó száll, aztán még egy, a többi néhány ott körözik körülöttünk. Pillangó­liget. Kezdetben kisebb kékek, aztán nagyobb sárgásak, most meg ezek a barnák látogatják őket, mesélik a háziak. Alig egy hónappal ezelőtt itt még reménytelenül gizga- zos terület volt, mintha em­ber lába sosem érintette vol­na. Előbb megtisztították a he­lyét a jurtának, aztán a vete­ményesnek, majd konyhának, tárolónak. Napról napra egy­re nagyobb területről takarí­tották el a derékig érő bozó­tot, s szabadították ki alóla a törpévé kény­szerült fács- kákat, hogy levegőhöz jus­sanak. Akko- ! riban ugyan­azon a fél hek­táron osztoz­tak mindany- nyian: a három ló, Bodza, a te­hén, Bogyó, a magyar vizs­la és ők ketten. Ahogy teltek a hetek, úgy nőtt az életterük is. Előbbiek lele­gelték azt, ne, csak maga a színtiszta gyü­mölcs.... Dominika azt meséli, a fákra véletlenül buk­kant nemrégi­ben, és azóta már az ideig­lenes tárolóhe­lyen sorakoz­nak a frissen főzött lek­várok. Mellettük tavalyi sa­vanyúságok és ízek, ezeket a felgyújtott tanyáról sikerült megmenteniük, mesélik. Né­hány nappal azután, hogy ki­hűltek a jurta romjai és végez­tek a maradványok eltakarítá­sával, rájöttek, hogy a földbe vájt éléskamra épségben meg­őrizte a befőttek nagy részét. Egy egész napig tartott, míg előásták, kiemelték és tisz­tára törölgették az üvegeket. Most pe­dig itt vannak, új otthonukban, a Pil­langóvölgyben. Bodza és a lovak, azaz Csenge, Vin­ce és Pandúr min­dennap tisztele­tüket teszik náluk, a villany­pásztor túlsó oldalán. Néha már reggel, máskor, ha nagy a meleg, csak estefelé látogatják meg Dominikát és Viktort. Ma azonban még nem jártak erre, pedig Bodzát mindenképpen meg kell fejni, és a lovakkal is jó lenne összefutni. De túl ko­rán nem érdemes a nyomuk­ba eredni, mert ilyenkor még lelkes bögölyök hada kísérge- ti őket. Tán az idegen hangokra, tán a lepény illatára, a vete­ményes mögötti bozótosból váratlanul előtű­nik egy tehénfej. Bennünket néz, hosszan, kíván­csian, szarvai mint rádióra­darok meredez- nek felfelé. Óvatosan kö­zelítünk felé. Elölről Domi­nika a kötél­lel, afféle te­hénpórázzal, oldalról Vik­tor a tejesvö­dörrel, mö­göttük lema­radva pedig mi, az ide­genek. El ne riasszuk. Bodza ko­rábban ridegtartásban élt, embert alig látott, jó idő­be tellett, míg megszokta új gazdáit. Kis kergetőzés, ka­paszkodás fel a rézsűn, aztán a bokrokon túl, a fák között si­kerül elcsípniük a nagy hasá­val is gyorsan mozgó tehenet. Míg Dominika a fémvödörbe feji a tejét s biztatgatja, hogy. adjon még, Bodza pó- tuákJÉ „A bozótból váratlanul előtűnik egy tehéntej. Minket néz” zolni kezd a kamerának. Ké­sőbb érdes nyelvével perce­kig nyalogatja gazdái kezéről a sós izzadságot. A lány meg­simogatja, megköszöni a tejet, s Bodza továbbáll. Most nem sok tejet adott, a borjának tartogatja, magya­rázza a nő, ahogy a forrás felé haladunk tovább. Az ösvényt két nap alatt alakították ki, késsel, ollóval gyérítették a növényzetet ott, ahol a régi ösvény nyomát felfedez­ni vélték. Gőzölgő tehénlepényt ke­rülgetünk, odébb gúlában lócitrom. - Nézd, hogy moz­gatják a ganajtú- rók - mutatja az egyik gom­bócot Viktor, s elkapom a te­nyerem, amikor egy kéke- sen-zöldesen csillogó boga­rat ejtene belé. Egy kanyar után kis tisztás nyílik a bo­zótban, az ösvényt két csoki­barna meg egy szürke ló zár­ja el előlünk. Csenge 16 éves, szinte együtt nőtt fel Dominikával, egymás pillantását is isme­rik. Pandúr eközben egészen közelről szemlél, komolyságot erőltet magára, de hamar kide­rül, hogy bohókás, hároméves lipicai csikó. Majdnem olyan magas, mint a felnőttek, csak törékenyebb náluk. Feketének született, de fajtájának megfe­lelően, ahogy cseperedik, úgy szürkül be egyre inkább a tes­te. Már csak a lábán látni né­mi barnaságot, és sörénye fe­ketéink a nyakán. Örülnek ér­kezésünknek, megszaglász­nak, mi pedig megsimogatjuk őket, selymes a szőrük. Látha­tóan nincs idejük ránk, falják a füvet és az orruk elé lehajló lombot, s nincs nagy kedvük utat engedni nekünk. Végül elindulunk. Nyílik az út köz­tünk, csak Vince nem viszi to­vább a nagy tomporát. Bárdo- latlan fickó. Esteledik, a jurta árnyéka megnyúlt, Dominika és Vik­tor visszakísér bennünket egy darabon. A tetőn irányba állítanak - innen már nem té­vedtek el, mondják -, s kapta­tunk felfelé tovább, kifulladá­sig. Ők pedig, ha már feljöttek idáig, ledobják a papucsukat, s törökülésben keresik note- bookjukkal a civilizáció jeleit. A legközelebbi helyen, ahol, - ha vékonvan is. de már r.snr­í jtc

Next

/
Thumbnails
Contents