Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-11 / 159. szám

2017. JÚLIUS 11., KEDD AUTÓMOTOR 11 Igenis tud újat mutatni a Swift legutóbbi, ötödik generációja 12 milliárdos együttműködés JAPÁN Mintegy 12 milliárd forintot költ a Honda és a Mitsubishi új közös vállala­tuk létrehozására, a Hita­chi Automotive Electric Mo­tor Systems cég járművek­hez készít majd villanymoto­rokat a robogóktól kezdve a hibrid és elektromos autó­kig. A cégben 49 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Honda lesz az egyik nagy vá­sárló, de más gyártókat is ki­szolgálnak majd. MW Felgyorsult a Tesla SEBESSÉG A vezérlőelektro­nika átprogramozásával für­gébb lett a Tesla Model S, az alapmodell (75) például 5,5 helyett 4,3 másodperc alatt gyorsul 0-ról 96 km/h-s se­bességre, a csúcsmodellnél (100D) már csak 1 tizedet si­került lefaragni ebből az ér­tékből. MW Kétszer kapja meg a BMW 5-ösét AJÁNDÉK Kétszer is ünnepé­lyes keretek között veheti át 520d típusú autóját az a dél­koreai vásárló, aki a tízmillio­modik 5-ös sorozatot vet­te meg. Európában a BMW Weltben átveszi a kocsiját, majd a dél-koreai forgalmazó is átadja neki még egyszer a járművet. MW Rizsrakétát mindenkinek! c -»Ä. PCG Tudta-e? Idén 25 éve, 1992. október 5-én készült el az első magyar Swift Esztergom- ^ ban. A fehér autót a Közlekedési Múzeumnak ajándékozták. Az első ülések 25, a hátsók 45 mm-rel lejjebb kerültek A kisautók gyártásában ha­gyományosan remekelő Su­zuki úgy álmodta meg ak­tuális kínálatát, hogy jól megférjenek egymás mel­lett a különböző stílusú mo­dellek. A többféle szabad­idő-autó mellett maradt hely a klasszikus, B szegmen- ses Swiftnek is. Csak saj­nos nem Esztergomban, hi­szen itthon 2016 novembe­re óta csupán a Vitara és az S-Cross készül, a Swift már Japánból jön. Ezt elsősor­ban azért sajnálhatjuk, mert csupa izgalmas dolog tör­tént vele. Balogh Bence kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu SUZUKI Az új Swift látszólag egy egyszerű frissítés, pedig az alapoktól felépített, vado­natúj konstrukció. Ismerős ka­rosszériát álmodtak, a méretei is alig változtak, még sincs két egyforma részlete az elődjével, legfeljebb az összkép hasonló. Úgy tartották meg a 2005-ben bevezetett karaktert, hogy rö- videbb, szélesebb és laposabb lett. Mostantól csak ötajtós ka­rosszériával kapható, ám a rej­tett hátsó kilincsekkel három­ajtósnak álcázták, amitől csak még sportosabban fest. Per­sze minden formai bravúrnál fontosabb, hogy átlagban több mint 100 kilóval csökkentet­ték a tömegét. Ez bármilyen autóra jó hatással lenne, az eddig is egy tonna közelében tartott Swifttel viszont csodát tesz, ugyanis a legkönnyebb kivitele csak 840 kilogram­mot nyom. Az egyetlen elem, amit megtartottak, az a bevált, 90 lóerős, 1,2-es szívómotor, és mellé a Balenóból ismert, 112 lóerős, 1,0 literes Booster­jet turbós benzinmotort is fel­vették a kínálatba, de a Swift Sportról sem kell lemondani, hamarosan megérkezik. A rövid kirándulással egy­bekötött hazai bemutatón már magyar rendszámmal vezet­hettük az első japán kontin­gens példányait. Sokat ígér, hogy a turbós, kézi váltós Swiftnél 1 lóerő mindössze 7,7 kilogrammot mozgat. Egy­ből feltűnt, mennyit javítottak a karosszéria arányain. A na­gyobb tengelytáv sokat segít a helykihasználásban, már nem az első sorra korlátozódik a nagy térkínálat, hátul is jól el lehet férni, a dobozszerű forma miatt a fejtér is bőséges, ráadá­sul a mindig is kicsinek szá­mító csomagtartót is megnö­velték 55 literrel. Sportos stílu­sú a belső, modern a kormány, frissek a formák, szépen ala­kították ki a ma már elenged­hetetlen érintőképernyős köz­ponti fejegység helyét. Alapvetően itt is megmaradt a régi hangulat, így a korábbi Swift-tulajdonosok is otthon érzik magukat benne, miköz­ben egyértelmű az előrelépés. Amik nem változnak, azok a kemény műanyagok és a más Suzukikban is előfordu­ló, egyes pontokon túlságosan is egyszerű megoldások, eze­ket azonban el lehet fogadni, mert az összeszerelési minő­ség példás, és összességében jó benyomást tesz a Swift. Ez elsősorban a technikai oldal érdeme, hiszen a tur­bómotorral elképesztően jól gyorsul. Egy szempillantás alatt már 100-on áll a mutató, miközben még fel sem kap­csoltunk ötödik fokozatba, és utasaink sem saccolták vol­na nagyobbra a tempót 60-70 km/óránál. Negyedikben is érezhetően megindul az au­tó. A kissé hosszúra áttétele­zett váltó miatt nincs is szük­ség hatodikra. Berregő, há­romhengeres hangját inkább megszerettük, mintsem bán­tónak éreztük. HIRDETÉS HIRDETÉS Mellékletü minden SZERDÁN Heti rét ró sportmagazin 28. KT Vérzivataros nyár 1914-bol, amikor meg a futball­válogatott szövetségi kapitányát is a frontra küldték A tatabanyai legenda, Szabó György alma mindig az volt, hogy kupagyőztesként ünnepelje őt a közönség A kis pocak sem volt akadaly, Hidegkúti Nándor és társai kitömték az osztrákokat az öregfiúk-meccsen HIRDETÉS ^ÍELSÜTIPARAdé receptek szerzettét <"#«elek Oka konyha Ú ötletek U feVrfra .a HIRDETÉS A tartalomból: Duna Aréna - Vizes világbajnokság Budapesten Dollártízmilliók - A legjobban kereső sportolók Befektetés - Sajtok a „trezorok” mélyén lapcentrum.hu

Next

/
Thumbnails
Contents