Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-11 / 159. szám

12 INTERJÚ 2017. JÚLIUS 11., KEDD Kraszkó Zita gyerekként gyakran hallotta: úgysem lesz belőled semmi... Azt az Oscar-gálát közvetítette, ahol kedvesének filmje is nyert MAGYARORSZÁG Színész, műsorvezető és tréner. Ere­detileg képzőművésznek ké­szült Kraszkó Zita, a Balatoni nyár, az Oscar-díj-átadó köz­vetítéseinek és a Magyaror­szág, szeretlek! műsorveze­tője, aki kecskeméti kötődé­sű, családja továbbra is az al­földi városban él. Szakmáról, tanulásról és magánéletről is beszélgettünk vele. Horváth Péter peter.horvath@mediaworks.hu- Művészet vagy műsorveze­tés? Melyik igazán ön? Mindkettő hozzám tartozik. A műsorvezetés egy misszió számomra, amiben értéket szeretnék közvetíte­ni. Én is ötletelhetek azon, hogy akár a Balatoni nyár, akár a Magyarország, sze­retlek! műsoraiba kit hív­junk el. Nagyon propagálom a fiatalokat és a művészeket, az alkotó embereket. Olyan jazzisták, fiatal színészek, táncosok, festők vannak Ma­gyarországon, akiket érde­mes bemutatni.- Tanulta a műsorvezetést?- Kommunikáció szakot vé­geztem, elektronikus sajtó szakirányon. Szerencsémre Szegvári Kati volt a gyakor­latvezetőm. Ha ő nincs, biztos nem ülünk itt. Ő találta ki, hogy lehetnék képernyőn, de hosszú út vezetett odáig, mi­re én is elhittem, hogy ez jó ötlet - nevet. - Sok mindent meg kellett tanulnom: fel­nőtt fejjel logopédushoz és beszédtechnika-tanárhoz jár­tam. A mai napig minden héten járok énektanárhoz. Földessy Margit színitanodájában pe­Nem értettem, miért kell Bartókot játsza­ni, mikor Gershwint szeretnék dig már első alkalommal bele­szerettem a játékba. Idővel si­került annyira felfejlesztenem a beszédemet, hogy szinkroni­zálni kezdtem.- Nem vonzotta a hagyomá­nyos színészi pálya?- Ott kezdtem, majd megis­merkedtem a Krétakör társu­lattal, ezt követően pedig az improvizációval, és nem volt többé visszaút. De közben játszottam sorozatokban, fil­mekben és rendeztem is. Sok színművész nem feltétlen jó improvizatőr, és ezt nem le­het rossz néven venni tőlük. Nekik minden előadásra fel kell készülni, megírt szöveg­gel dolgoznak, ami másfajta gondolkodást igényel.- Az élő adásokban is használ­ni kell az improvizációs készsé­gét és tudását?- A műsorok többségét meg­előzi egy casting, ahol helyzet­Kraszkó Zita szerint, ha nagy a káosz, ak­kor mindegy, csak költészet legyen! Fotó: MTVA/ Penziás Nikolett be hozzák az embert, ami tu­lajdonképpen improvizáció. Itthon kezdtem el ezzel a mű­fajjal foglalkozni, majd ami­kor lehetőségem nyílt, Los Angelesben folytattam a ta­nulmányaimat. Ezután több alternatív és underground tár­sulatnál játszottam, a Kréta­körnél, majd a Grund színház­nál voltam, de játszottam dán színházi fesztiválon, amsz­terdami csapatban is, végül itthon megalakult a Hepp!, ami tréningeket és előadá­sokat is kínál.- Hogyan lehet tanulni az improvizációt?- Itthon több olyan ge­neráció van - beleértve az enyémet is - akiknek nehezükre esik jól sze­repelni a munkájuk során, egy egyete­mi vizsgán vagy egy állásinter­jún. Gátlásos­sá tett minket a poroszos ok­tatási rendszer. A félelem a kre­ativitás legna­gyobb ellensége. Aki fél, annak ál­talában nem szü­letnek jó ötletei. Na­gyon sok minden fé­kezi azt, hogy az le­hess, aki lenni akarsz - azt, hogy szabadon megál­modd magad. Nehéz teher alatt önmagadnak, eredeti­nek lenni, ez például nagy kihívás számomra a Magyar- ország, szeretlek! forgatása­in. Nekem is szükségem van a folyamatos játékra, én is iz­gulok. Az improvizációs tré­ning lényege, hogy a figyelem ne a félelmeinkre irányuljon, hanem a feladat pontos elvég­zésére és a jelen pillanat meg­élésére.- A félelmek vitték a félelem legyőzésének ilyen útjára?- Nekem sokszor mondták, hogy „úgysem fog sikerülni”, „úgysem lesz belőled semmi”. Reál tárgyakból nem voltam különösebben jó.- Ez nem lehetett könnyű, hi­szen a családjában minden­ki orvos.- Soha nem hátrányként te­kintettek arra, hogy humán beállítottságú vagyok, inkább úgy álltak hozzám, hogy „na, itt van ez a szórakoztató elem”. Mindig hittek bennem és biz­tattak. Itthonról hozom min­den erőmet, és mindig nagyon jó hazajönni. Végtelenül büsz­ke vagyok a családom minden tagjára, és nem a karrierjük miatt, hanem azért, amilyen emberek.- Volt nyomás a családja részé­ről az orvosi pálya felé?- Látták, hogy nem lehet kutyából macskát csinálni, ha lett is volna ilyen elkép­zelésük, gyorsan le kellett tenniük róla. Kicsi koromtól saját készítésű álarcaim vol­Névjegy Kraszkó Zita improvizációs szí­nész, műsorvezető, tréner Szegeden született, Kecskemé­ten nőtt fel, általános és közép- iskolás éveit a hírős városban töltötte. A Szegedi Tudomány- egyetemen végzett rajz-média- kulturáiis menedzser szakon, majd ugyanott elvégezte a kommunikáció szakot is. A Moholy-Nagy László Művé­szeti Egyetem videó-animáció szakirányán művésztanár-dip­lomát szerzett. 2007 és 2009 között a Jazzy Rádió műsorve­zetője volt. Játszott az IBS-en, a Thália Színházban, a Kréta­kör Színházban, és tagja volt a Grund Improvizációs Színház­nak. Improvizációs trénerként a Beugró és a Dumaszínház mű­vészeivel is dolgozott együtt. 2015-től a Duna televízió Ba­latoni Nyár című műsorának műsorvezetője, 2016-ban és 2017-ben pedig az Oscar-gála magyar közvetítésének műsor­vezetője volt. 2016-tól a Ma­gyarország, szeretlek! csapat- kapitánya. tak, a hokedlire felállva elő­adóesteket tartottam a csa­ládnak. A nagymamám ren­geteget foglalkozott velem, és nagyon sok verset tanított ne­kem. Petőfi- és Arany-rajongó volt, ezért kis koromban már hosszú balladákat tudtam.- Mikor ment el Kecskemét­ről?- Tizennyolc évesen, Sze­gedre mentem tanulni, de ott is születtem. Szegedhez szívbeli a kötődésem. Sze­rettem is volna ott maradni, először festő akartam lenni, majd díszlet- és jelmezterve­ző. Színházzal szerettem vol­na foglalkozni, annak vizuá­lis oldalával. Azért költöztem Budapestre, mert felvettek az Iparművészetire.- És azután még messzebb ment.- És művészeti ágat is váltottam. Amerika min­dig nagy álom volt. Nem Hollywood, hanem az imp­rovizációs módszer vonzott. A The Groundlings képzé­sei többlépcsős képzést je­lentenek, idő és pénz kell ahhoz, hogy az alapkép­zés három hetét megen­gedhesse magának va­laki. Először csak elő­adásokat néztem, most már tréningezek is ve­lük. A következő szin­ten már rendezőkkel dolgozhatom, karak­terfejlesztéssel fog­lalkozhatom. Eh­hez persze ott kell lenni, addig igyek­szem nem elfelejteni az angolt, de ez nem is annyira a nyelvtu­dásról szól, inkább az ön­bizalomról. Csak ameddig nem vagy benne, addig félsz.- Szokott félni?- Persze, azért csinálom ezt az egészet. Nekem van rá a legnagyobb szükségem.- Félelmekkel teli alkat?- Nem, önbizalomhiányos alkat vagyok, mint itthon sze­rintem majdnem mindenki. De ma már nem akarok min­denkinek megfelelni. Meg­bocsátom a hibáimat, igyek­szem türelemmel, örömmel és alázattal fordulni mások felé.- A zenével is közeli a viszo­nya?- Nagyon. Néhány évig énekeltem egy jazz-zenekar- ban - igazi szerelem a jazz és a sanzon. A Kodály Zol­tán zeneiskolában tanultam, hat évig zongoráztam. Azt, hogy tudok kottát olvasni és szeretem a komoly zenét - ezt a Kodály Intézetnek kö­szönhetem. De elég nagy lá­zadó voltam, nekem semmi­lyen módszer nem jött be, ahol számonkérnek, osztá­lyoznak, házi feladatot adnak vagy vizsgázni kell. Mindig kicsit rendszeren kívülinek éreztem magam, nem értet­tem, miért kell Bartókot ját­szani, mikor Gershwint sze­retnék. Mára ezekből a tö­rekvésekből talán sikerült erényt kovácsolni, de ez a ne­hezebb út, nem is ajánlom senkinek, mert nagyon ma­gányos dolog.- Most is magányos?- Szabadúszó vagyok, de nem magányos, csodála­tos stábokkal dolgozom, van társulatom, van párom, aki­re nagyon büszke vagyok, mert februárban Oscar-dí- jat kapott a Mindenki című film, amelynek vágója volt. Itthon - két filmszakíró tár­saságában - én közvetíthet­tem az Oscar-gálát. Életem­ben nem volt még akkora ki­hívás, mint az, hogy miután őket bemondták, végig tud­jam csinálni a közvetítést. Lelkileg nagyon össze kellett szednem magam, hogy egyál­talán normálisan meg tudjak szólalni. Azután pedig hiva­talos interjút készítettem ve­le telefonon. Ő volt, akivel először beszéltem a díjkiosz­tó után. ( A nagymamáin ren­geteget foglalkozott velem, és nagyon sok verset tanított- Ez nagyon nehéz helyzet le­hetett.- Néhányszor vissza kellett tenni a sminkem az öröm­könnyek miatt, ráadásul ez Magyarország leghosszabb műsorvezetése a hat és fél órás közvetítéssel. Filmes ba­rátaim szoktak azzal vicce­lődni, hogy a kabalájuk va­gyunk, mert az elmúlt két év során, amikor mi közvetíthet­tünk, mindkét alkalommal magyar film nyert, hiszen a „Saul fia”-t és a „Mindenki”-t is mi jelenthettük be.- Nagyon elfoglalt. Hogyan töltődik?- Van néhány búvóhelyem a Káli-medencében, ahol szan­dálban és sortban lehetek, és vannak hozzá barátok is. Talán a festés is visszakúszik az életembe, már addig elju­tottam, hogy rendbe tettem a festékeimet. Emellett jógá­zom és meditálok. Viszont té­vét egyáltalán nem nézek.- Mivé lesz Kraszkó Zita, ami­kor végleg beérkezik?- Azt hiszem, az út fonto­sabb, mint a megérkezés. Volt egy amerikai társam, akivel még egy másik színházat csi­náltunk közösen. Amikor hatalmas káosz volt és nem tudtuk, hogy fog összeállni az előadás, akkor mindig ösz- szenéztünk és ő akcentussal ezt mondta: „Mindegy, csak költészet legyen”. Valahogy így. Mindegy, csak költészet legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents