Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-16 / 138. szám

2017. JÚNIUS 16., PÉNTEK 14 MÚLTIDÉZŐ Két hét különbséggel halt meg öccse után a fogolytáborban a hírneves költő Magyar holttestek porából lett magyarrá az oroszországi föld A Jenyiszej partján fekvő Krasznojarszk ma. Csehov szerint Szibéria legszebb városa sok ezer magyar katona végső nyughelye Fotó: MW ' Éppen száz esztendeje halt meg az Orosz Köztársaság hadifogolytáborában Gyóni Géza, a leginkább a nagy há­borúban született lírájáról is­mert költőnk, akinek krasz- nojarszki tábori napjait Bodó Jenő, az ugyancsak ott rabos­kodó, későbbi csurgói gimná­ziumigazgató örökítette meg. Horváth József sonline@sonline.hu CSURGÓ, NAGYBAJOM Június különösen szomorú hónap­ja volt a szibériai kraszno- jarszki hadifogolytáborban éló' magyaroknak. Nyolcadi­kén temették el Áchim Mi­hály főhadnagyot, két hét­tel később, 25-én, éppen a 33. szüle­tésnapján ugyan­csak elhunyt báty­ja, a már neves, ám megtört lelkű, költő, Gyóni Géza (született: Áchim Géza), aki éppen a világháború első esztendejében, a keleti front­vonalon vált országosan elis­mert szerzővé. Ugyancsak a krasznojarsz- ki táborban raboskodott ek­kor a nagybajomi születésű, Csurgón érettségizett ma­gyar-latin szakos egyetemi hallgató, Bodó Jenő is, aki fo­gékony volt az irodalmi érté­kek iránt, így Gyóni Géza sor­sára és költészetére. Neki si­került hazakerülni a fogság­ból, egyetemi tanulmányai­nak befejezése után 1923-tól 1946-ig a Csurgói Református Gimnázium tanára, később igazgatója lett. Bodó lenő tol­lából, 1940-ben a Csurgói Könyvtár sorozatban jelent meg a Három fogolytábor cí­mű könyve, amelyben a szem­tanú, a fogolytárs hitelességé­vel idézi fel Gyóni Géza utolsó napjait. Sajnos könyv példá­nyai ma már alig fellelhetők. Gyóni Géza egyik legismer­tebb verse: a Csak egy éjszaká­ra című alkotás, amit Przemisl hősies védelme ihletett, és az ostromlott erődben látott nap­világot a Lengyel mezőkön, tá­bortűz mellett cí­mű tízezer pél­dányban megjelent kötetében. A csur­gói bajtárs későbbi leírásából tudhat­juk, a katonatár­sak könyv nélkül mondták verseit, de itthon a köze­li győzelem ígéretében fanya­logva fogadták. Ám a későb­bi hadifogság rácáfolt a hábo­rú kimenetelében optimistább kritikusokra. A krasznojarsz- ki táborlakók sorstársként fel­néztek Gyónira, s ugyancsak sok versét ismerték. „Magda főhadnagy előadta Gyóni Géza „Rab emberimája” című versét, amit ő zenésített meg. A meghatóan szép költe­ményt őszinte tapssal hálálta meg a hallgatóság, mit Gyó­ni azzal köszönt meg, hogy két versét felolvasta. Minden­ki megérezte, hogy nagy köl­tővel van dolga, s az a néhány perc, míg Gyóni olvasott, éle­tének ünnepi percei voltak.” Bodó Jenő leírásából megtud­juk, hogy igen zárkózottan élt a táborban. „Mindig öccsével, Áchim Mihály főhadnaggyal mutatkozott egy és ugyan­azon emberek társaságában. Ha úgy elnéztem goromba ha- linacsizmáját, vékonyan bé­lelt katonaköpenyét, kissé haj­tott hátát, nem is hittem volna, hogy egy immár „beérkezett” s otthon is nagynevű költő él itt közöttünk.” A későbbi, generációkat ta­nító pedagógus a fiatalabb testvér temetésén is ott volt: „Gyászkocsi állott meg június 8-án a víztorony közelében le­vő szabad téren, hogy utolsó útjára vigye Gyóni Géza test- véröccsét, Áchim Mihály fő­hadnagyot. .Egy éve láttunk utoljára halottaskocsit a tisz­ti táborban. A fekete halálnak fekete lepellel leborított lovai ott álltak előttünk komoran, méltóságosan. Az ordító tábor zsivajára ránehezedett a ha­lál dermesztő csendje. Aztán megindult a menet a kapu felé s a kocsi mögött görnyedten a porig alázott költő... Ekkor lát­tam utoljára... a bánata nőttön­Bodó Jenő arcképe Csurgón nőtt, rágta és emésztette ideg­zetét. Egyszer csak hallottuk, hogy kórházba került, sőt azt is rebesgették, hogy idegrend­szere összeroppant, hogy már nem akar táplálkozni sem. Bó- na ezredorvos, a kórház pa­rancsnoka, a táborban titokza­tos arccal járt-kelt, nem akart nyilatkozni. De e hallgatás­ból is szárnyra kelt a hír, hogy Gyóni testvéréhez vágyako­zik, a fogolytemetőbe, mely­nek földje magyar testek porá­ból lett magyarrá.” Június kö­zepén beteljesedett az idősebb testvér végzete is. Gyóni Géza irodalmi reha­bilitációja váratlanul érke­zett: 1934-ben a brit irodalmi társaság nemzetközi pályáza­tot hirdetett olyan háborúel­lenes költeményre, amelynek szerzője maga is részt vett a világháborúban. Az első díjat a „Csak egy éjszakára” című Gyóni-vers nyerte el. Bodó Jenő, a későbbi csurgói tanár együtt rabos­kodott az is­mert költővel Gyóni Géza a krasznojarszki hadifogolytáborban Fotó: Fortepan Magyar katonai foglyok 1917-ben Krasznojarszkban Fotó: Fortepan Súlyos járványok, skorbut és tífusz tizedelte a rabokat Fotó: Fortepan Csak egy éjszakára - részlet Csak egy éjszakára küldjé­tek el őket: /Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket. Csak egy éjszakára: / Vakí­tó csillagnak mikor támad fénye, / Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe, /Amikor magyar vért gőzölve hömpöly- get, / Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet. Küldjétek el őket csak egy éj­szakára, / Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára. / Csak egy éjszakára: /Hogy bújnának össze megrémülve, fázva; Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna; / Hogy tépné az ingét, hogy vemé a mellét, / Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még! Krisztusom, mi kell még! Vére­im, mit adjak / Árjáért a vér­nek, csak én megmaradjak! / Hogy esküdne mind-mind, / S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert, / Hogy hívná a Krisz­tust, hogy hívná az Istent: / Magyar vérem ellen soha-soha többet! Csak egy éjszakára küldjétek el őket. A táborban eleinte csak fapriccset kapott mindenki Fotó: Fortepan

Next

/
Thumbnails
Contents