Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-19 / 90. szám

ß MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2017. ÁPRILIS 19., SZERDA Negyvennégymilliárd forintot fordítanak romák felzárkóztatására országosan Személyre szabják a kitörés lehetőségét A Központi Statisztikai Hiva­tal adatbázisa szerint az or­szágban 1384 szegregátum van. Ezek olyan zárt telepek, ahol elsősorban romák él­nek nehéz körülmények kö­zött. A dél-somogyi Tarany- ban is vannak ilyen családok, - mondta Töreki István pol­gármester. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu TARANY - Öt családot szeret­nénk kiemelni, akkor már meg­éri belevágni a pályázatba. Az anyagi és szakmai segítséggel hosszú távon tudjuk biztosíta­ni a tisztességes lakhatást szá­mukra - mondta Töreki István, majd hozzátette: régóta terve­zik egy közösségi ház kialakítá­sát, a projekt erre is lehetőséget ad. - Van egy régi tsz- irodánk, amit nyolc éve vásárolt meg az önkormányzat, ebből lehetne egy közösségi házat kialakíta­ni. Míg a korábbi programok globálisan szóltak a kisebbség­ről, ez a mostani családra, illet­ve személyre szabott. Emiatt ta­lán sokkal jobb, így személyes kapcsolat alakul ki. A településvezetők számá­ra a leggyakoribb megoldandó problémát a mélyszegénység­ben élő lakosok gondjainak or­voslása jelenti, így summázta Tóth László Norbert, a Szociá­lis és Gyermekvédelmi Főigaz­gatóság Somogy Megyei Kiren­deltségének igazgatója a pro­jekt fontosságát. Hozzátette: aki dolgozni akar, megváltoztatni az életét, annak adnak lehető­séget. A pályázók képzéseket szervezhetnek, hogy a nehéz helyzetbe került lakosok meg­felelő szakképesítést szerezze­nek, vagy éppen az általános is­kolai tanulmányaikat befejez­zék, illetve házak felújítására is lehet pályázni. A program nem arról szól, hogy mindenkit beköltöztesse­nek a faluba. Sokkal inkább ar­ról, hogy az életük új sínre ke­rüljön. Az SZGYF adja a szak­mai hátteret: ők biztosítják a szakembereket, segítenek a pályázásban, a lebonyolítás­ban. Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisz­tériuma helyettes államtitkára az információs napon kiemel­te: akik részt vesznek a kép­zéseken, azoknak abban is se­gítenek, hogy munkát találja­nak. Mentorálás során közben­járnak a szakemberek, hogy az állásukat megtartsák. S eztán kezdődhet a házak felújítása. Itt komoly hiányosságok vannak. Sok család olyan épületben él, amelyben nincs folyóvíz, illem­hely. A két pályázat nem indul­hat egymás nélkül, ám a pályá­zók gyökeres változásokat ér­hetnek el ezekkel. Fordulhat a kocka a telepeken Fotó: Lang Róbert WELLNESS & GASTRO HOTEL BONVITAL **** SUPERIOR HÉVÍZ ÚJ ARCA Bonvital Wellness és Gastro Hotel izgalmas ízekkel és exkluzív wellness részleggel. Felnőttél hozzá? wwwixHivitalhotel.hu ACCENT HOTELS #accent10év HIRDETÉS HIRDETÉS ÁLLÁSLEHETŐSÉG Szakképzett és szakképesítést nem igénylő munkakörök betöltésére érdeklődök jelentkezését várjuk További információért keressen minket az alábbi elérhetőségeken: E-mail: karrier@metyx.com Telefon: (82) 510126 7400 Kaposvár, Dombóvári út 3657/93. hrsz. (réti NABI buszgyár - keleti (peri park) Őrizetbe vették a 15 éves sofőrt KAPOSVÁR A körzeti megbí­zottak Kaposváron, a Szilva utcában igazoltattak egy se­géd-motorkerékpárral közle­kedő tizenöt éves helyi fiút - tájékoztatott a Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. - Kiderült, hogy nincs vezetői engedé­lye, mivel a Kaposvári Rend­őrkapitányság korábban már eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a fiút előállították a rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás ha­tálya alatt szabálysértés elkö­vetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették. M. G. HIRDETÉS JÁTSSZON VELÜNK, ÉS NYERJEN NAPONTA 5 X10 000 FT ÉRTÉKŰ, VAGY AKÁR HETI 150 000 FT ÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT! Figyelje a lapot, és nyerjen mindennap! Egy SMS elküldésével ön automatikusan részt vesz a heti nyeremények sorsolásán is! MIT KELL TENNIE? Küldje el a napilapban található aznapi kódot, valamint a nevét SMS-ben az alapdíjas 06-30-344-4421-es számra! Figyelem, a kód naponta változik! Minta SMS1: Xllll*MintaPál A nyertesek nevét és a játékról bővebb információt a www.sonline.hu/nyeronapok internetes oldalon talál. A nyereményjáték 2017. április 1-30. között tart. 1 Az újságban található aznapi kód és az ön neve, csillaggal elválasztva, szóköz nélkül. A játékos az SMS elküldésével kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az adatkezelő a játékos megadott adatait marketing kapcsolattartás, közvetlen üzletszerzési célú megkeresések érdekében felhasználja. Az adatkezelő a személyes adatokat direkt marketing célból addig kezeli, amíg a játékos az ehhez adott hozzájárulását vissza nem vonja. TÖBBET ADUNK!

Next

/
Thumbnails
Contents