Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-19 / 90. szám
2017. ÁPRILIS 19., SZERDA GAZDASÁG y Támogatást várnak a rezsicsökkentés védelméhez Mire készül idén a kormányzat? Lázár János: Erősíteni szeretnénk a családok támogatását és a foglalkoztatást Fotó: Vémi Zoltán Egészségügy: nagyobb béremelést terveznek MAGYARORSZAG A tervezettnél nagyobb mértékben kell növelni idén az egészség- ügyiek jövedelmét, hogy ne vesszenek el a tavalyi bérmegállapodáskor kiharcolt előnyök. A Magyar Idők szerint a szakállamtitkárság már elkészítette előterjesztését, amely az ápolókra, az orvosokra, a gyógyszerészekre és az egyéb egészségügyi dolgozókra is kiterjed. Emellett arra is javaslatot tesz a kormánynak, hogy a bérmegállapodás valóban ágazati legyen, vagyis attól függetlenül illesse meg az orvosokat, ápolókat, egyéb egészségügyieket, hogy ki a fenntartója a munkahelyüknek. A bérfelzárkóztatás azért sürgető, mert anélkül semmivé olvad az utóbbi évtizedek legjelentősebb, tavaly tető alá hozott, többlépcsős ágazati bérfejlesztése. Ennek köszönhetően az egészségügyiek átlagbére már magasabb a nemzetgazdasági átlagnál. Időközben azonban az egész munkaerőpiacon volt bérnövekedés, hiszen januártól a minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedett, és nőtt a kulturális területen, valamint a kormányhivatalokban dolgozók bére is. Az egészségügyi államtitkárság egy olyan bértábláról egyeztet hónapok óta a gazdasági tárcával, amely visszaállítja a tavaly júniusi bérmegállapodáskor kialakult tábla belső arányait az egyes bér- kategóriák között. Idén az eredeti tervek szerint november 1-jétől további bruttó 100 ezer forinttal nőne a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek alapbére, a szakdolgozók pedig átlagosan 12 százalékos emelésre számíthatnának. A bérfelzárkózás megőrzésére azonban ennél többre lenne szükség. Az államtitkárság javasolja a bérrendezés szektorsemlegessé tételét is. Ezzel eleget tennének annak az érdekképviseleti követelésnek is, miszerint a bérmegállapodás csak akkor nevezhető ágazatinak, ha az valóban minden egészségügyi dolgozóra kiterjed. MW Április 26-án nyújtják be a parlamentnek a jövő évi költségvetést, amelyben több területen is jelentős fejlesztéseket tervez a kabinet - nyilatkozta a Világ- gazdaságnak Lázár János kancelláriaminiszter. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST „Brüsszeli nyomás- gyakorlásra kell számítanunk a felsőoktatási törvény, a civilek regisztrációja, a nemzeti konzultáció, a bevándorlás kapcsán kifejtett következetes és kitartó véleményünk, valamint az aktív és sikeres határvédelmünk miatt” - nyilatkozta a Világgazdaságnak Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: több tagállami hatáskört nem szabad Brüsszelnek átadni. A magyar parlamentnek kell meghatároznia, hogy mennyi az adó, mennyi a támogatás és a hatósági energiaár. Az uniós törekvés - a hatósági áras szolgáltatás tervezett felszámolása - miatt veszélybe került rezsicsökkentés kapcsán kiemelte: „Várjuk meg, hogyan dönt Brüsszel, de a kormány meg fogja védeni a rezsicsökkentést. Ehhez várja az emberek támogatását a nemzeti konzultáción.” Rámutatott, biztosítani kell az olcsó energiát a vállalkozások számára is, ezért kiemelten fontos a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartása. A miniszter a 2020 utáni uniós forrásokkal kapcsolatban közölte: az agrár- és kohéziós pénzek körül vitákra számítanak. Vissza nem térítendő helyett visszatérítendő források lesznek, és fejlesztési alapokat hívnak majd életre. Lázár János szerint nem kerülhetnek veszélybe uniós forrásaink, hiszen régiónk az EU gazdasági tartaléka, s ha Európa a globális versenyben tényező akar maradni, a közép-európai államokat nem írhatja le. Az uniós pénzek és a közbeszerzések kapcsán a kormányt ért korrupciós vádakkal kapcsolatban kiemelte: „Politikai okok miatt tartanak minket Brüsszelben fekete báránynak. Annyi vizsgálatot és ellenőrzést kapunk, mint több tagállam együttvéve. A nyilas és kommunista házmesterek országa vagyunk, ezért nem csoda, hogy minden vizsgálat magyar feljelentésre indult. A benyújtott elszámolások csupán három-öt százalékát kifogásolják az uniós fővárosban, míg a szocialista kormányok alatt ez az arány lényegesen nagyobb volt, most mégis ők kampá- nyolnak a korrupcióval.” Lázár János hangsúlyozta: a korrupciót nullára nem lehet leszorítani, olyan ország nincs. De a kockázat kezelhető, csak különbséget kell tenni a valós korrupciós kockázat, a szabálytalanságok, valamint a politikai termék, a korrupciós vád között. A magyar cégek támogatása - törvényes és jogszerű eszközökkel - Brüsszelnek és néhány magyar szereplőnek korrupciós kockázat, a Fidesznek a legfontosabb politikai cél. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban - amit a tervek szerint április 26-án nyújtanak be a parlamentnek - kiemelte: nem lesz választási költségvetés. Három olyan pont van benne, amelyben erősíteni szeretnének: a foglalkoztatás, a családok támogatása és a védelmi kiadások. Emlékeztetett rá: 2010- ben több mint 80 százalék felett vették át az államadósságot, és hét év alatt 10 százalékponttal tudták - megszorítások nélkül - csökkenteni. Jövőre tovább mérséklik, 72 százalékos GDP-arányos szintet terveznek. A miniszter ismertette: lépéseket tesznek az ipari és mezőgazdasági beruházásoknál az építési szabályok egyszerűsítésére és a bürokrácia csökkentésére. A vállalkozások egyik fő problémája ugyanis, hogy a beruházások során súlyos időveszteséget okoz nekik a közműszolgáltatókkal való együttműködés és a szolgáltatások - víz, gáz, villany - késedelmes bevezetése. A megoldás érdekében a rendszert teljesen átalakítják: a szolgáltatók hatalmát megnyirbálják, munkatempójukat gyorsítják. Jobban kell dolgozniuk kevesebb pénzért - tette hozzá Lázár János. HÍREK Állami támogatás a kék nyelv ellen MAGYARORSZÁG Támogatást kaphatnak az állattartók a kéknyelv-betegség megelőzése érdekében, a kötelező vakcinázás költségét az állam állja - közölte tegnap a Nébih. Az állattartóknak kötelező értesíteniük a hatóságot vagy az állatorvost, ha észreveszik a kór jeleit. A betegséget a törpeszúnyogok terjesztik, főleg a szarvas- marhákat, a juhokat, a kecskéket és a vadon élő kérődzőket támadják. A kór az emberre nem veszélyes. MW Rábólintottak az új miniszterjelöltre A gazdasági bizottság támogatja a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt, Süli János kinevezését. Aszódi Attila kormánybiztos az osztrák Der Standard lapnak adott interjúban jelezte: Ausztriának el kell fogadnia, hogy Magyar- ország saját maga dönti el, milyen módon gondoskodik energiaszükségletének fedezéséről, ez az egyetlen olyan szén-dioxid-mentes energia- forrás, amelyik az időjárástól függetlenül stabilan fedezi a szükségleteinket. MW Előre hozott brit választások LONDO i Parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában - közölte Theresa May kormányfő. A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le. A kormányfő a döntést így indokolta: az ország kezd egységesen felsorakozni a brexit folyamata mögött, a Westminster azonban nem. MW Indiai óriáscég fejlesztése India legnagyobb IT-vállalata, a Tata Consultancy Services 500 új munkavállalóval és ötezer négyzetméter új irodaterülettel bővíti kapacitását. A magyarországi központban 1800 magasan képzett közgazdász, informatikus és fejlesztő dolgozik, több mint 10 százalékuk valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatója. MW Hollik: veszélyben az ármegállapítás „Tegnap vizsgálatot kezdeményeztek Brüsszelben a magyarországi energiaár-megállapítás miatt" - jelentette ki Hollik István. A KDNP-s parlamenti képviselő szerint teljesen nyilvánvaló, hogy Brüsszel veszélybe akarja sodorni a rezsicsökkentést. „Ha a hatósági ármegállapítás megszűnik, az egyet jelent a magyar rezsicsökkentés megszüntetésével” - mutatott rá Hollik István. Növelnék a rászorultsági alapon járó tűzifa-támogatást Nem vezetnek be füstadót Sokat költöttünk húsvét alkalmából BUDAPEST A Földművelésügyi Minisztérium nem tervezi a fával való fűtés korlátozását, betiltását még hosszabb távon sem. Egy megfelelő jogszabály bevezetését a fűtés minőségének javítása érdekében viszont szükségesnek tartanák - írta a Magyar Idők. A még kidolgozás alatt lévő szabályozás leginkább a magas kéntartalmú és alacsony fűtőértékű lakossági fűtőanyagok használatának korlátozásáról szólna, ennek megfelelően csak engedéllyel rendelkező tüzelőberendezésben lehetne ezeket felhasználni. A szilárd tüzelőanyagok égeNem korlátozzák a fával való fűtést Fotó: Shutterstock tése ugyanis magas szálló- por-kibocsátással jár. Ezzel párhuzamosan növelnék a szociális rászorultságon alapuló tűzifa-támogatást. A lakossági tüzelőberendezések használatával kapcsolatban viszont nem kíván füstadót bevezetni a tárca - derült ki Fazekas Sándor válaszából, amelyet a jobbikos Apáti István kérdésére adott. Az agrárminiszter kifejtette: Magyarország levegőminősége sokat javult az elmúlt évtizedekben, a határérték feletti ipari légszennyezés megszűnt, a közlekedésé jelentősen visszaesett, de nőtt a lakossági kibocsátás. MW MAGYARORSZÁG Elképesztő magasságokat ért el a lakossági fogyasztás húsvétkor - közölte a Magyar Idők. Az év első negyedévi forgalmához képest 50 milliárd forinttal költöttünk többet élelmiszerre, édességekre, italokra, illetve szezonális termékekre. A Baromfi Termék Tanács szerint az éves tojásfogyasztás 8-10 százaléka bonyolódott le az ünnepek alatt. Zavartalan volt az áruellátás, nem volt fennakadás a beszállítóknál egyetlen árucsoport esetén sem. A KSH szerint a vásárlási kedv a tavalyira hasonlított, amikor sonkára és szalámira fejenként 1209 forintot szántunk. A húsvétisonka- és szalámifogyasztás 2016-ban több mint a másfélszerese volt az éves átlagos mennyiségnek, a 15 darabos tojásfogyasztás pedig negyedével haladta meg az előző évi eredményt. Eszerint a tavalyi húsvét előtti kiadás egy főre eső értéke megközelítette a 75 ezer forintot. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az ünnepi napok utáni élénk forgalomra már felkészültek az áruházak, a beszállítói rendszer hibátlanul működik, nem kell áruhiánytól tartani. MW