Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-19 / 90. szám
2017. ÁPRILIS 19., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Egy karambol, több ütközés történt egy nap alatt SÁVOLY-ORDACSEHI Sérüléssel járó baleset történt a 7-es úton, Sávoly külterületén - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. - Az elsődleges információk alapján - eddig tisztázatlan körülmények között - három személygépjármű összeütközött. A balesetben többen megsérültek. Egy személygépkocsi letért az útról az M7-es autópályán, Ordacsehinél. Előbb a menetirány szerinti bal oldali füves útpadkára hajtott, majd a középső szalagkorlátnak ütközött. Egy segédmotoros egy autó előzésébe kezdett, de a manőver közben nekiütközött a járműnek Kaposváron, a Dr. Kaposvá- ry György utcában. Somogytúr térségében pedig egy gépjármű egy szarvast ütött el. M. 6. Tizenhárom ittas sofőrt szűrtek ki SOMOGY Megyénk útjain összesen 2332 személyt ellenőriztek a hosszú hétvégén a rendőrök: április 13. és 17. között kiemelt figyelmet fordítottak az ittasan vagy bódult állapotban közlekedők kiszűrésére, valamint a passzív biztonsági eszközök használatára. A megyei rendőr-főkapitányság keddi összegzése szerint 13 esetben merült fel az ittasság gyanúja. Az SMRFK Balesetmegelőzési Bizottságának támogatásával az egyenruhások az ellenőrzések alkalmával au- tóillatosítót ajándékoztak a szabálykövető sofőröknek. H. M. Áramszünet lesz a színház közelében KAPOSVÁR Trafóáthelyezés miatt április 20. és 21-én 8-16 óra között áramszünetek lesznek a Csiky Gergely Színház környéki területeken, közölte a kaposvári önkormányzat sajtószolgálata. Az érintetteket az E-On is értesíti. K. G. Többek között a tejipari cégeknek is nagy szükségük lenne a munkaerőre, de a következő tanévben is csak kicsi az esély arra, hogy feltöltsék a tejipari szakmunkásképzést a megyében, ugyanis senki nem jelentkezett. A szőlész-borász szakmát is csupán tizenegyen választották. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu SOMOGY - Súlyos szakember- hiánnyal küzdenek az élelmi- szeripari cégek a megyében is - mondta lapunknak Gombos Sándor, a Nemzeti Agrár- gazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke. - Ez mennyiségi és minőségi probléma is. Egyrészt kevés a közép- és felsőfokú szakképzésből kikerülő ember, másrészt pedig nagyobb a baj, hogy kevés a jelentkező is. A képzés problémája, hogy a kikerülő emberek sem készek, betanításra és alapos képzésre van szükség, amikor felvesznek valakit a cégek. Hozzátette: somogyi helyzetképet készítettek a szakképzésbe jelentkezők arányáról. A 2016/2017-es tanévben a pék- és sütőipari szakmunkásoknál százharmincnyolc volt a felvehetők létszáma, amelyet általánosságban fel is töltöttek az iskolák, ahogy a húsipari szakmunkásképzésben lévő negyven helyet is. A szőlész-borász képzésben hatvanhat hely volt, de csak tizenegy jelentkező. Kertész képzésben huszonnyolc hely volt, de csak tizenhét jelentkező. A 2016- 2017-es tanévben nem indult tejipari szakmunkásképzés a megyében, ahogy az elmúlt években sem. A 2017/2018-as tanévben harminc hely van, aminek feltöltésére érdeklődés hiányában továbbra is kicsi az esély. Pedig a megyei tejipari cégeknek nagy szükségük lenne munkaerő-utánpótlásra.- Alapos szakképzési reformra van szükség - mondta Gombos Sándor. - Az javíthatna a minőségen, ha a cégek választanának diákot, akikkel polgárjogi szerződést kötnek és beiskolázzák őket. A képzés költségeinek fejében a fiatalok meghatározott időt töltenek majd el a cégeknél. Ezer vállalkozást kérdezett meg egy agrár-munkaerő- piaci felmérés, melyet a NAK és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) végzett. A vizsgálatból kiderült: a termelési folyamatban közvetlenül hasznosítható, gyakorlatközpontú ismeretekre nagy az igény, amelyeket az ágazati szereplők értékelése alapján a belső képzések, az üzleti szereplők és a szakmai szervezetek által indított iskolarendszeren kívüli képzések nyújtanak hatékonyan. Az országos felmérés szerint az élelmiszergazdasági vállalkozások közel harmada tudna felvenni új dogozókat. A cégek 51 százaléka szakmunkást, 18 százaléka érettségizett dolgozót, hét százalékuk felsőfokú végzettségű munkatársat keres. Ám a vállalkozások 24 százalékának lenne kereslete betanított munkásokra. A hazai felmérés adatai támpontot adhatnak az Országos Képzési Jegyzékben szereplő agrár- és élelmiszeripari szak- képesítések felülvizsgálatához, amit Somogybán is elkészítettek. Nemkülönben a szakmai szervezetek képzésekkel kapcsolatos javaslataihoz, mely segíti az élelmiszer-gazdasági foglalkoztatók munkaerőigényének hatékonyabb kiszolgálását. Nagy szükség Yin a somogyi tejipari cégeknél az utánpótlásra Ajándékot ígért a csaló, de elvitt 60 ezer forintot OSZTOPÁN Örömmel fogadta a hívatlanul betérő idegent egy osztopáni idős pár, mert elhitték, hogy nagy szerencse érte őket. Ám végül az ismeretlen 60 ezer forinttal megrövidítette a gyanútlan háziakat.- Az udvarban szorgoskodtunk, amikor megjelent a hölgy. Autóval érkezett, amit egy férfi vezetett, de nem a házunk előtt álltak meg. Azzal kezdte, hogy azért éppen hozzánk jött be, mert meglátott bennünket a kertben - mondta el az esetet az osztopáni nő, aki a nevét titokban kívánja tartani. - Kijelentette, hogy nagy szerencse ért bennünket, mert ajándékot hozott, serpenyőt, késkészletet és masszírozógépet. Négy csomagot kapott elő, ebben volt az állítólagos ajándék. Azonban mielőtt elment, kifizettette az árát, 60 ezer forintot. éJM r. ® A többség azt hiszi, őt bizony nem lehet átverni, aztán mégis megtörténik a baj- Azt hittem, hogy engem ftem lehet átverni - panaszolta a háziasszony. - Csak a távozása után eszméltünk fel. Egy serpenyőt kaptunk kézhez, a többi csomagot ki sem bontottuk. Semmilyen írást nem adott az ügyletről, az autó rendszámát sem láttuk. Mindez tipikus bűnözői magatartás és egy jól kigondolt átverés, állította az esetről Novák Ferenc, a Somogy Megyei Békéltető Testület elnöke.- Jól öltözöttek, szép autóval jönnek, de sohasem a ház előtt parkolnak, hogy ne lehessen leolvasni a rendszámot. Többnyire gyenge minőségű ajándékot kínálnak. Olyan portékát, amelyet egy üzletben jótállással lehet megvenni - mondta Novák Ferenc. - Főként a kis falvakat járják, hiszékeny emberekre vadásznak. Sokkal több lehet az áldozatuk, mint akikről tudunk, sokan restellik, hogy becsapták őket. Ha megtörtént a baj, és nem maradt számla, nehéz bizonyítani a történteket. Csalás miatt feljelentést kell tenni a rendőrségen. K. G. DÖBRÖKÖZ-KAPOSVÁR Megnyílt az Együd Árpád Művelődési Központban Tóth Attiláné Szalay Ágnes festőművész kiállítása. A döb- röközi származású alkotó olajfestményein a tolnai táj elevenedik meg. De nemcsak tájképeket, hanem csendéleteket is megcsodálhatnak a látogatók a mintegy 30 alkotásból álló, május 19-ig látogatható tárlaton. K. R. Fotó: Muzslay Péter PROGRAMAJANLO ÁPRILIS 19. SZIVÁRVÁNY KULTÚRPALOTA 19:00 Rófusz-portfólió - Speciális vetítés Rófusz Ferenc animációsművész életművéből. Az Oscar- és Kossuth-díjas rendezővel M. Tóth Évával beszélget. CINEMA CITY A szépség és a szörnyeteg 17:10 Brazilok 19:30 Kincsem 16:50, 20:30 Páncélba zárt szellem 3D 19:50 Hupikék Törpikék: Az elveszett falu 15:10 Hupikék Törpikék: Az elveszett falu 13:10 Power Rangers 14:10 Bébi úr 16:10, 18:20 Bébi úr 14:00 Halálos iramban 8 12:00,14:45,17:30, 20:15 ÁPRILIS 20. 17:00 Somssich-Táncsics nap 2017. Táncsics Mihály Gimnázium CINEMA CITY A szépség és a szörnyeteg 17:00 Brazilok 19:40 Kincsem (12) 15:30, 20:30 Hupikék Törpikék: Az elveszett falu 3D 15:00 Hupikék Törpikék: Az elveszett falu 13:00 Bébi úr 3D 16:10,18:20 Bébi úr 14:00 Halálos iramban 8 14:30, 17:15, 20:00, Öldöklő szerelem 13:20,18:00, 20:10 AGÓRA 18:00 Kaposvári Polgári Casino 2017. évi díjának átadása, A Négyszögletű Kerek Erdő 19:00 Babett hazudik (Stúdió) SZIVÁRVÁNY KULTÚRPALOTA 19:00 Az univerzum története SIÓFOK 15:00 Nyugdíjasok Siófoki Egyesületének ünnepsége. KIKK színházt. ZAMÁRDI 18:00 A Somogy kulturális folyóirat 2017. évi I. számának bemutatója. Helyszín: Közösségi Ház TRAFFIPAX Balatonvilágosi 08.45-12.45 M7-es autópálya jobb pályát 102-es km. 09.00-12.00 M7-es autópálya bal pályatest 132+45Qes kilométerszelvény ________ e s kilométerszelvény 06.3007.30 610-es számú út Kaposmérö, Rákóczi utca 19. szám előtt_______________ 0 7,4508.45 Kiskorpád külterület 61-es Számú főút 139+500-as kilométerszelvény______________ 09.00-10.00 Kiskorpád, Vörösmarty utca 80. szám 1015-11.30 Nagybajom, fő utca 146. szám előtt 12.45-13.45 Béhönye külterület, 61-es számú főút 14+60Qas kilométerszelvény_______________ 14.00-15.00 Kiskorpád külterület 61-es számú főút 139+500-as kilométerszelvény______________ 15.1516.15 Kiskorpád, Vörösmarty utca 80. szám 16.30-17.15 61Aes számó út Kaposmérö, Rákóczi utca 19. szám előtt 06.0008.00 Fonyód, Turul utca 50. szám előtt 08,151015 Lengyeltóti, Fonyód! utca 47. szám előtt 103512.35 Balatonboglár, Attila utca 36. szám előtt 13.4515.45 Balatonleite. Rákóczi utca 169. szám 16.0517.35 Fonyód, Ady Endre utca 44. szám előtt 18.1520.15 7-es számú főút Baiatonlelle, Rákóczi utca 169. szám előtt____________________ 2 0.3022.30 Balatonboglár, Attila utca 36. szám előtt 22.5000.50 Lengyeltóti, Fonyódi utca 47. szám előtt Nagyatádi Rendorkapitanvsa 06.0008.00 Nagyatád, Szabadság utca 24. szám 08.151015 Lábod, Hosszúfalvi utca 89. szám előtt 10.3012.30 Görgeteg, Fő utca 26. szám előtt 13.45-15.45 Nagyatád, Dézsa György irha 29. szám______________________________ 15.55-17,00 Nagyatád, Szabadság utca 24. szám 1800-20.00 Nagyatád, Szabadság utca 24, szám 20.1522.15 lábod, Hosszúfalvi utca 89. szám előtt 22.30-00.30 Görgeteg. Fő utca 26. szán előtt Siófoki Rendőrkapitá 06.00- 08.00 7-es számú főút 122-es kilométerszelvény, Balatonföldvár külterület »20-11120 Zamártí,ia^ubáatA.s^rtdatt: 10.5012.50 6511-es számú út Tab, Kossuth Lajos utca 176. szám előtt___________________ 1 3.00- 15.00 6511-es számú út Tab, Dózsa György utca 110, szám előtt____________________ 16.3018.30 Zamárdi, Vasút utca 36/A. szám előtt 18.45-20.45 7-es számú főút 122-es kilométerszelvény Balatonföldvár külterület 21.3023.30 6511-es számú út Tab, Dézsa György utca 110. szám előtt 23.4501.45 6511-es számú út Tab, Kossuth utca 176. szám előtt Az idei tanévben jelentkező híján nem indult tejipari szakmunkásképzés a megyében, pedig nagy szükség volna a munkaerőre Fotó: Lang R. Utánpótlás nélkül az élelmiszeripar, nem pálya a fiataloknak