Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-15 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 15. szám

4 A HÉT TÉMÁJA 2017. ÁPRILIS 15., SZOMBAT Mi az az alvászavar? Az alvászavarban érintet­tek - megfelelő mélyalvás '' • hiányában - nem tudják kellően lÉ&mmk kipihenni ma­gukat, ezért nappal álmosak, akár aluszékonyak is lehet­nek. Terray-Horváth Attila neu rológus szakorvos, alvásszak­értő azt mondta: kezeletlenül a betegségnek hosz- Ä szabb távon olyan szö- vődményei lehetnek, ..— amelyek be­t egségeket okoznak. Az alvási apnoé magától nem múlik el, csak súlyosbodik az évek elő­rehaladtával. Egy egészséges emberrel is előfordul, hogy ál­matlanul tölt egy éjszakát. Ab­ban az esetben azonban, ha valakinél ez állandósul, korán ébred, képtelen visszaaludni és ez az állapot minimum egy hónapig fennáll, krónikus al­vászavarról beszélünk. Ennek hátterében csaknem mindig megfogható és kivizsgálható betegség áll, ezért minél előbb specialistához kell fordulni. Az embernek elete különböző szakaszaiban változó az alvásige Egészségre karos, de bizonyos* helyzetekben eletveszelyes _ is, lehet az alvas y Az emberi szervezetnek a mindennapos megújulás­hoz alvásra van szüksége. Ennek hiánya az autóveze­tésnél életekbe kerülhet, de egy átlagember számára is veszélyes: többféle beteg­ség lehet a következménye annak, ha valaki huzamo­sabb ideig nem tud rende­sen aludni. A mentális prob­lémák, a feledékenység, az ingerlékenység és a kon­centrációs zavarok hátteré­ben is kialvatlanság állhat. Fábos Erika ALVÁSZAVAR A buszsofőr alvászavara is közrejátszott a sajtóértesülések szerint a 17 halálos áldozatot követelő ve­ronai busztragédiáért. A buszt bérbe adó cég vezetője az áldo­zatok hozzátartozóinak elis­merte, hogy a buszvezetőt al­vászavarokkal kezelték és ta­valy januárjától márciusig fel is függesztették, hogy kivizs­gálják. Mivel azonban a sofőr szakorvosi és üzemorvosi pa­pírt is bemutatott arról, hogy gyógyult, áprilistól újra en­gedték vezetni. A vezetői engedély megszer­zéséhez és megújításához kö­telező egészségügyi alkal­massági vizsgálaton kell átes­nie minden sofőrnek Magyar- országon. Gyanú esetén a vizs­gálat részét képezi az alvás közbeni légzészavar, azaz az obstruktiv alvási apnoé szind­róma szűrése is. Az alvási apnoé az alvás­zavarok egyik típusa, amely­nek alapját az alvás közbe­ni légzéskimaradások jelen­tik. Ilyenkor a csökkenő oxi­génszint miatt a betegek rövid időre felébrednek, hogy akti­vizálják az érintett izmokat, erre viszont gyakran nem is emlékszenek. A balesetek nagy részéért is felelős Egy, az unióban készült fel­mérés szerint a közlekedési balesetek igen jelentős hánya­dáért ez a szindróma volt fele­lős, ezért az ilyen esetek szá­mának visszaszorítása érde­kében módosították az EU-s irányelveket. Magyarorszá­gon 2015 áprilisa óta szigorí­tották a szabályozást. Akik­nél a vizsgálatok bizonyítják a szindróma fennállását, csak akkor kaphatják meg a vezetői engedélyt, ha alvásdiagnoszti­kai központban kiállított szak­orvosi véleménnyel igazolni tudják állapotuk megfelelő el­lenőrzését, a kezelés során ka­pott utasítások betartását és az aluszékonyság tekinteté­ben elért esetleges javulást. Szigorítani kellene az alkalmasságit Létezik egy olyan készülék, ami az alváslaboratóriumok­ban használt módszernél egy­szerűbben és pontosabban ké­pes jelezni, ha gond van az éj­szakai pihenéssel. Ez egy finn fejlesztésű eszköz, amit Deb­recenben, a Repülőorvosi In­tézettjén már évek óta hasz­sítmény nemesít. Annak azon­ban, hogy valaki képes legyen hatékonyan dolgozni és ered­ményeket elérni, az alapja az alvás, hogy minél tökéleteseb­ben pihenjen. Ezt a finn tech­nológiát már sportolók eseté­ben is eredményesen alkal­mazzuk. Az eszköz a kerin­gést, a légzést és a pulzusszá­mot ellenőrzi, otthoni környe­Nem csak a hangos horkolás jelzi a bajt Terray-Horváth Attila neu­rológus szakorvos, szomnoló- gus, a SomnoCenter szakértő­je azt mondta: az alvási apnoé- ra legjellemzőbb éjszakai tü­netek közé tartozik a hangos, horkantásokkal kísért horko­lás. A légzéskimaradás tüne­teit legtöbbször az alvótárs ve­vőn enyhébb esetben is kellemetlen nappali tünete­ket okoz: figyelem- és memó­riazavart, ingerlékenységet, munkahelyi és iskolai telje­sítménycsökkenést, a szexuá­lis érdeklődés és teljesítmény csökkenését, depressziót. A nem kezelt alvási apnoé szindróma hosszú távon jelen­tősen növeli a magas vérnyo­Tévhitek és cáfolatok az alvásról Az éjfél előtti alvás pihentetőbb. Nem, teljesen mindegy, csak az a fontos, hogy az elalvás utáni első óra zavartalan legyen, ilyenkor van ugyanis a leghosszabb mélyalvási periódus. nálnak az alkalmassági vizs­gálatok során. Petrekanics Máté, a Test- nevelési Egyetem Sporttudo­mányi Kutató Intézet spiroer- gometriai laboratóriumának vezetője is azt mondta: Deb­recenben pilóták és katonák vizsgálatánál már kiderült, hogy mennyire hatékonyan használható, ezért azt javasol­ják, hogy a hivatásos sofőrök esetében is vezessék be a ru­tinszerű használatát. „A Testnevelési Egyete­men több mint három évtize­de vizsgálunk rendszeresen élsportolókat, ezért tudjuk: nem a munka, hanem a telje­Egy kis alkohol jót tesz az alvásnak, mert elhódít. - Dehogy! Igaz, könnyebben elalszunk, de a mélyalvást gátolja. Egy ,... « ' pohár mézes tej vagy egy csésze nyugtató tea jobb megoldás. zetben is használható, tehát nem kell hozzá alvásdiagnosz­tikai laboratóriumba befeküd­ni, és pontosan meg lehet álla­pítani, ha nincs rendben az éj­szakai pihenés. Nyilván min­den sofőrt nem lehetne azon­nal szűrni a segítségével, de lehetne minősíteni, és akár úgy elkezdeni, hogy először a személyszállításban részt vevők számára tennék köte­lezővé, és úgy haladnának a többi hivatásos gépkocsive­zető felé. Ez nem egy drága eszköz, és a vizsgálat sem drá­ga ahhoz képest, hogy mekko­ra értéket lehetne megvédeni az alkalmazásával” - mondta. szí észre, így akik egyedül al­szanak, azoknak számos fon­tos tünet észrevétlen marad. Esetükben még inkább hang­súlyosak az alvási apnoé nap­pali tünetei. Rájuk jellemző, hogy bár átaludták az éjsza­kát, ébredéskor fáradtnak, ki- alvatlannak érzik magukat, a fáradtság napközben is meg­marad. Súlyos alvási apnoé- ban szenvedőknél nem ritka, hogy ha monoton tevékenysé­get végeznek - például hosz- szabb utat tesznek meg gép­kocsival -, rövidebb-hosszabb időre el is alszanak. A légzéskimaradással já­ró alvási apnoé hosszabb tá­A napközbeni alvás pihentet.-Ez csak akkorigaz, ha rövid ideig alszunk. Az egy óránál hosszabb alvás nem tesz jót napköz­ben, és az éjszakai pihenésnek is árt. MW-grafika más, a 2-es típusú cukorbeteg­ség, a szívinfarktus és a stroke kialakulásának kockázatát. Ezért is fontos, hogy a tünetek segítségével felismerjük a be­tegséget, és mielőbb igénybe vegyük a szomnológus szak­orvos segítségét. Alvás közben az idegrendszer dolgozik Alvásunk nem passzív, hanem aktív idegrendsze­ri folyamat, összetett biológi­ai szerepe van. Terray-Hor­váth Attila elmondta: két fő alvásfázisunk a lassú hullá­mú mélyalvás, a NREM, va­lamint a gyors szemmozgá­Fotók: Shutterstock sokkal kísért REM-alvás. Az előbbi a szervezet nyugalmi állapotát szolgálja, ilyenkor pihen a tes­tünk és az agyunk. A REM-fá- zist szokták álomfázisnak is nevezni. Ilyenkor agyunk az éber állapotnál is intenzívebb munkát végez, ekkor dolgoz­zuk fel az idegrendszer által összegyűjtött információk nagy részét. Ez kiemelten fontos a memória, a koncent­ráció, a hangulatunk és a gon­dolkodásunk szempontjából. „Alvásunkat, elalvási és éb- redési időnket az agyunk­ban elhelyezkedő belső bio­lógiai óránk szabályozza - mondta Terray-Horváth At­tila. - Az idegrendszerünket érő állandó környezeti ingerek modulálják ezt a szabályozást. Alvásigényünket részben ge­netikai adottságaink, részben környezeti hatások határoz­zák meg. Az idegrendszer fej­lődéséhez elengedhetetlen al­vás csecsemőkorban a leghosz- szabb, később egyre keveseb­bel is beérjük. Nemenként el­térő az alváshiányhoz való al­kalmazkodási képességünk. A nők sokkal jobban tudnak alkalmazkodni az alváshiány­hoz, mint a férfiak.” A mai gyerekek egyre kevesebbet alszanak Kevesebbet alszanak a gye­rekek, mint annak idején a szüleik, és már ez a korosz­tály is küzd alvászavarokkal. A pihenési idő csökkenésé­vel romlik a teljesítményük, a problémamegoldó készségük, mentális problémáik alakul­hatnak ki, és nehezebbé vá­lik a tanulás is. Már egy plusz­órával is jelentős változás érhe­tő el három napon belül - de­rült ki a BBC One Panorama cí­mű műsorának tényfeltáró ri­portjából az Egyesült Király­ságban, ahol szakértők segít­ségével tesztelték a gyereke­ket. Az első felmérőt a vizsgá­lat kezdetén írták, amikor a fiatalok saját bevallásuk sze­rint szokásosan napi körülbe­lül 7 órát aludtak. Néhány nap múlva újabb felmérőt írattak velük, de azt kérték, csak egy órával aludjanak többet, ezek az eredmények jelentősen fe­lülmúlták az előzőt. A szakértők szerint az alvás­zavarok egy része annak tudha­tó be, hogy a gyermekek olyan tartalmakat néznek a tévében és az interneten, amelyek nem korosztályuknak megfelelőek. Vagyis olyan mozgóképeket, amelyeket csak nagyon nehe­zen vagy egyáltalán nem tud az agyuk feldolgozni. y * ír Csakagörtjogl nemi alszik?,­■

Next

/
Thumbnails
Contents