Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 13. szám
2017. ÁPRILIS 1., SZOMBAT MŰVÉSZBEJÁRÓ "J „Élvezem a kihívást, amit egy szélsőséges figura megformálása jelent” Egy kemény nő Gryllus Dorka egyaránt otthonosan mozog a színpadon és a filmvásznon, Budapesten és Berlinben, a színészmesterség pedig egy varázslat számára, amire újra meg újra rácsodálkozik. Éppen akkora hévvel bújik egy roma lány bőrébe, mint egy kőkemény ügyvédnő vagy a világhírű festőnő, Frida Kahlo szerepébe. takács Eszter- Hosszú évekig nem hazai színpadon szerepelt, de most márciusban sokak örömteli meglepetésére visszatért, a Frida Kahlo festőnő életét bemutató darabban. Milyenek a visszajelzések?- Ilyen nagyszabású színházi munka, ahol a próbaidőszak is ennyire hosszúra nyúlt, valóban régen volt. Az előadásban vannak prózai részek, de tánc, zene és vetítés is. Az egész koncepció egyedi, a visszajelzések pedig nagyon pozitívak. Eddig úgy tűnik, hogy imádja a közönség a darabot. Április végén újra játszani fogjuk; egyelőre nem tudni, meddig.- Mennyire áll közel önhöz Frida Kahlo személyisége?- Nagyon érdekes, izgalmas ember, szimpatikus számomra. Utánaolvastam az életének, de a próbák során is rengeteget megtudtam róla. A darab írója, Hegyi György is sokat mesélt, elemezgettük, hogy mit gondolhatott bizonyos dolgokról a festőnő. Persze nekem az is fontos volt, hogy mi a rendezőnő, Duda Éva olvasata, hogy mit szeretne elmesélni Frida Kahlo kapcsán.- „Két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyik a busz, ami összetörte a testem, a másik Diego.” Hitvallása mégis az volt: „Merj élni, meghalni bárki tud.”- Szeretem ezt a mondatát. Frida nagyon sokat szenvedett, élete végére tolókocsiba kényszerült. A baleset a testét, az a szenvedélyes szerelem pedig, ami a nála idősebb, Diego Riverához fűzte, a lelkét törte össze. Számtalan olyan pillanat lehetett Frida életében, amikor feladhatta volna, de ő élni akart. Minden döntésével, gondolatával egyet tudtam érteni. Nőként is és emberként is példakép lehet bármelyikünk számára. Az az erő, ahogyan ő élt, az páratlan. „A legfontosabb, hogy ne létezzenek illúziók" Frida Kahlo Mexikó legismertebb és egyúttal a világ egyik legnépszerűbb női festőművésze. Egy buszbalesetben olyan súlyos gerincsérülést szenvedett, hogy sokáig gipszfűzőt kel- Frida Kahlo egy jelenség, de korábban is formált már meg erős, karakán nőket, például Rózsit, Mágnás Elza komornáját a Félvilág című filmben, vagy Mártát, a törtető ügyvédnőt a Víkendben. Mennyire testhezálló az ilyen karakter?- Talán nem vagyok az a típusú lány, akit csak úgy elfúj a szél. A legtöbbször a magam felett viselnie. A baleset miatti sérülései élete végéig sok szenvedést okoztak neki. Frida Kahlo Diego Rivera festőművész felesége volt, akivel egyszer el is váltak, aztán ismét összeházaje után megyek, és kiállók magamért, ha kell. Mátyási Áron mondta a Víkend című film kapcsán, hogy már a casting alatt azt gondolta, „erről a nőről elhiszem, hogy a kezébe veszi a sorsát”. Persze instrukciókkal is hajtott abba az irányba, hogy kemény legyek, hiszen egy ilyen típusú nőt alakítottam. sodtak. Bár kapcsolatuk rendkívül viharos volt Rivera nőügyei miatt, mégis az ő biztatására kezdett el Frida festészettel foglalkozni. Ahhoz azonban évtizedek kellettek, hogy Frida a sa- Rózsi a Félvilág című filmből pedig egy hajdan szebb napokat látott, de mára teljesen megkeseredett nő, szinte „banya”. A külsejét is el kellett csúfítani a szerep kedvéért.- Ez így van, amikor először megláttam magam a filmvásznon, én is meglepődtem azon, hogy nézek ki, de a szerepet ját jogán is elismert legyen, ne csak Rivera feleségeként emlegessék. Ő volt az első latin-amerikai festő, akitől képet vásárolt a Louvre. A festőnő fiatalon, 47 évesen hunyt el. nagyon élveztem. Szeretek szélsőséges dolgokat eljátszani. Éppen ezért nagy szerelem számomra a színészet, hogy olyan emberek bőrébe bújhatok, akikre egy kicsit sem hasonlítok. Élvezem a kihívást, amit egy-egy ilyen figura megformálása jelent. Meg kell érteni, hogy az az ember, akinek a szerepét eljátszom, mit miért tesz vagy mond, ezt nagyon szeretem. A Félvilágnak már a forgatókönyve is kiváló volt, feszes párbeszédekkel, ezért szinte csak bele kellett „ugrani” Rózsi bőrébe, és már működött is.- Mit gondol, a szépség erény manapság? Néha úgy tűnik, talán valahol mondta is, hogy a szépség egyfajta valuta, máskor viszont éppen valamiféle sztereotípiát kell legyőznie például egy szép nőnek azért, hogy komolyan vegyék.- Ezt anyukám sokszor mondogatta nekem gyerekkoromban, és nagyon jól tette. A szépség valuta. Tudni kell használni, de az a nő, aki csak erre építi fel az életét, később nagyon boldogtalan lehet.- Még kétlaki életet élnek Berlin és Budapest között?- Tíz évig éltem kint, és néha még most is kijárunk Berlinbe, de a kisfiam, Soma miatt már Budapesten lakunk. Ő itt jár óvodába, itt vannak a barátai, és áz apukája is minden szállal Budapesthez kötődik, ezért az év nagy részében itt élünk.- Művészcsaládból származik, édesapja, Gryllus Dániel a Kaláka együttes vezetője. Ön és a kisfia édesapja, Simon Kornél színészek. Soma is imád szerepelni?- Éppen ma reggel lepődött meg a kisfiam, amikor arról beszélgettünk, hogy valakinek lámpaláza volt. Nem értette, mi is az. Neki a szereplés és a színpad egy természetes közeg. Számomra is magától értetődő volt kislányként, hogy a mamám a színházba megy, a papám meg turnézni. Soma imádja a nagypapáját, de Gryllus Vilmos a legnagyobb sztár nála, Gyiunak becézi és minden dalát nagyon szereti.- Színházi vagy filmszínésznőnek tartja inkább magát?- Az utóbbi években filmekben szerepeltem, de most nagyon élveztem a Duda Éva Társulattal ezt a munkát. A forgatásokon rögtön kell teljesíteni, kevés a felkészülési idő, kemény tempó van. A színház kényelmesebb műfaj. A két hónap próbaidő alatt jobban el lehetett mélyülni, hosszabban lehetett együtt gondolkodni egy-egy kérdésen, ezt nagyon élveztem, olyannyira, hogy komolyan foglalkoztat a gondolat, jövőre újra vállalok színházi munkát. Névjegy Gryllus Dorka a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát, Benedek Miklós osztályában. A Vígszínházban volt szakmai gyakorlaton, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja lett. A színésznő Gryllus Dánielnek, a Kaláka együttes Kossuth-díjas vezetőjének lánya. Hosz- szú ideig élt Németországban, számos filmben és színházi produkcióban szerepelt. 2010-ben Arany Medál díjat kapott a Látogatás című filmben nyújtott alakításáért. „Talán nem vagyok az a típusú lány. akit csak úgy elfú] a szél"