Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 9. szám
2017. MÁRCIUS 4., SZOMBAT MŰVÉSZBEJÁRÓ ^ Vidéken nagyobb a színház becsülete, és az egész szakma változás előtt áll „Egyre inkább a szívemből látok” „Az politizál jól, aki az emberek javára politizál” - mondja Eperjes Károly. Szerinte az öntörvényű létezés éppúgy bűn, mint nem politizálni. Kimondja, amit gondol, pedig tudja, az emberek elszoktak tőle, és félnek az igazságtól. Nem értelmiségi, hanem harmonikus ember szeretne lenni. Fábos Erika- A napokban volt a bemutatója Békéscsabán Schiller Ármány és szerelem című drámájának. Mi a különbség a budapesti és a vidéki közönség között?- Más megbecsültségük és feszültségük van a vidéki előadásoknak. A közönség öltözködésében is más, sokkal nagyobb tiszteletet adnak az ilyen ünnepeiknek. A vidéki ember mindig is mélyebben kötődött a saját színházához, jobban megbecsülte, büszkébb volt rá. Pesten nagyon sok színház van, az egy másfajta viszonyt tesz lehetővé.- Ha végiggondolja a pályáját, változott, hogy az emberek miként tisztelik a színházat?- Erősen változott és nagy átalakulások előtt áll, sőt éppen most is változások közepette él az egész színház, de, én úgy látom, az egész társadalmi létünk is mozgásban van. Az utóbbi időben nagyon sok olcsót vagy nagyon sok elvontat kaptak az emberek, és túl sok olyat, ami hamis. Ettől pedig előbb-utóbb besokall a közönség, és belefárad a szakma is. József Attila azt meri mondani Thomas Mann üdvözlésében, és ez az én ars poeticám is, hogy „az igazat mondd, ne csak a valódit”. Tehát József Attila szerint is az igazság felette áll a valóságnak. Arisztotelésztől is tudhatjuk, hogy ha a cselekvésnek nincs önmagán túlmutató, természetfölötti célja, akkor a cselekvés csak valós, azaz profán. Művészet tehát csak az, ha valaminek önmagán túlmutató célja van, a megtisztulás. Ha szétnézünk a világban, azt látjuk, hogy manapság elég, sőt divat, hogy a rosszat a kisebb rosszal ütköztetik. Ez hazug, mert a kisebb rosszat választani nem elég az üdvösséghez, az nem katarzis.- „Nem politizálni bűn” - ezt régebben sokszor mondta. Ma is ezt gondolja?- Igen, így gondolom. Először is nézzük a szó etimológiai részét. A politika a polisz szóból ered. Politizálni azt jelenti, hogy a polisszal, vagyis a várossal, az állammal, tehát a társadalommal foglalkozni. Az, hogy maga most tőlem kérdez, az politika. Hogy mit válaszolok, az is politika. Ha nem keres engem, vagy én nem akarok válaszolni a maga kérdéseire, az is politika. Azért, mert minden döntésünknek társadalmi következménye van. Én ebben az összefüggésben gondolkodom a politikáról, és úgy gondolom, hogy jól politizálni, az emberek javára politizálni az az erény gyakorlása, rosszul politizálni butaság, tudatosan rosszul politizálni pedig bűn, de a legszörnyűbb bűn nem politizálni. És ne értsük félre a függetlenséget se, elvégre kitől és mitől független az ember? Ez nem a nihilizmus?- Az utóbbi időben valóban úgy néz ki, mintha tényezőnek lenni teher lenne. Sokat foglalkozunk politikával, mégis kevesen vannak, akár az értelmiségiek között is, akik vállalják a véleményüket. Mit gondol, miért?- Úgy van, sajnos az öntörvényű létezés velejárója és megnyilvánulása ez is. Én nem tudom, értelmes ember vagyok-e. Én harmonikus ember szeretnék lenni, nem értelmiségi. Az értelmiségi lét, ahogy érzékelem, minden körülmények között valamilyen ideológiához csapódik, és ebből ered minden izmus, mert kétféle létezésünk van: az istentörvényű lét és az öntörvényű lét. Az istentörvényű lét, az egyetemes lét a morálra és bölcseletre épül, abban benne van a harmónia esélye. Önmagát és mást is az istenképmás tükrében szemlél. Az öntörvényű, egoista ezzel szemben mindig önös érdekből fogalmaz, és az élethez való viszonyát is úgy határozza meg. Öntörvényt alkalmaz hol ilyen, hol olyan izmust választva. Most azt látom, hogy a relativizmusban csúcsosodik ki az emberiség nagy részének élete. Azt kiabálja, hogy mindent szabad és mindenkinek igaza van, de ezzel éppen önmagát cáfolja. Egyénként Moliére már a Tartuffe- ben megírta, hogy az önszeretet önmagát is becsapja.- Attól még, hogy valaki egyéniség, nem biztos, hogy egoista.- Bizony, ez nagy csapda. A mai társadalom, az iskolák éppúgy, mint a családok - tisztelet a kivételnek - nem személyiségeket akarnak felépíteni, inkább egyéniségeket gyúrnak. Ez baj, mert az egyéniség végcélja a siker elérése mindenáron. A személyiségé ezzel szemben a megigazulás, a felelősségteljes cselekvés. Közösség ugyanis csak személyiségekből épülhet. Mindenkinek saját felelőssége, hogy ki tud-e ebből a csapdából kerülni, hogy tud-e egy olyan családot, közösséget építeni, ahol a személyiség felelőssége erősebb, mint az egyén siker utáni sóvárgása. Persze ha jó cselekvéssel párosulva következik be, lehet jó, nem kell eldobni vagy lebecsülni a sikert, de a cél önmagában nem lehet ez.- A siker jó. Mámorító tud lenni, de hisz tudja, volt része benne bőven.- Sokáig nagyon rosszul is kezeltem. A siker olyan álAz emberek elszoktak az őszinte beszédtől lapotba tudja hozni az embert, hogy az a helyes identitását is veszélyezteti. Amíg át nem gondoltam, kié is ez a siker, sok bajt, mértéktelensé- get okozott. Mások példáin is látom, milyen nehezen feldolgozható ez.- Önnek hogyan sikerült?- Minden szenvedélybetegségből csak úgy lehet kigyó■ gyűlni, ha a szenvedély helyére annak orvosa, az Isten kerül. Nekem is így sikerült, és azóta minden napomban van boldogság, amikor magamhoz vehetem az Úr Jézust. Ez a fajta boldogság pedig mindenkire vár, na ezt felejtette el az emberiség keresni. Ezért haj- kurássza elkeseredetten, mindenhol hiába.- Szóval, akkor nemcsak a köny- nyeken, hanem a sikeren, valami jón keresztül is vezet oda út.- Az a siker azért könnyekkel és fájdalmakkal is együtt járt nemcsak nekem, hanem azoknak is, akiket szeretek. Pedig az nem mindegy, hogy a keresztet dobáljuk, vagy pedig hordozzuk. Érthető .gyarlóság, hogy az ember szeretné másra testálni vagy letenni, az a köny- nyebb út, de zsákutca. „Aki követni akar engem, vegye föl keresztjét” - mondja az Ür Jézus. Ez nehéz, de a Szentlélek addig noszogatja az embert, amígösz- sze nem kapja magát.- Mit szól ahhoz, hogy a politika a színházat is úgy megosztja, ahogy évek óta tapasztaljuk? . - Mindent megoszt. Miért pont a színházat ne osztaná meg? Ez az emberek döntéseinek a következménye. Az nem mindegy, hogy az élet kultúráját vagy a halál civilizációját választja valaki. A kegyelemre mondjál igent, a kísértésre mondjál nemet - ilyen egyszerű ez, ami sokszor nem köny- nyű. Mindenkinek a saját döntésén múlik, hogy ide vagy oda sorolódik.- Most éppen a szombathelyi igazgatói pályázat kapcsán áll a bál. Jó döntés volt nem dönteni?- Ott egy tisztességtelen, morális támadás történt, amivel az egyik pályázót hátrányos helyzetbe hozták. Szerintem a bizottság bölcs volt, amikor elnapolta a döntést. Hogyan lehetne egy olyan helyzetben szakmai döntést hozni, amikor az egyik felet megfélemlítették és visszaléptették még a verseny előtt?- Ez nem politika?- Mindenben politika van, csak az a kérdés, hogy jó vagy rossz politika. Ezen hosszan lehetne elmélkedni, de szerintem az mindenképpen rossz politika, amikor egy döntésből kikerül a morál.- Az, hogy otthagyta a Nemzetit, így utólag hogy érzi, jó döntés volt?- Azt én lezártam akkor, bármit mondanék most, csak csámcsognának rajta, nem szeretnék már erről beszélni.- Kaposváron van egy színészosztálya. Tanítani szeret?- Nagyon. Az az érzésem, hogy életem legfontosabb cselekvési periódusába érkeztem meg ezzel. A szüleim pedagógusok voltak, és azt gondolom, hogy az a pedagógusi lét, ahogy ők éltek, az ott van bennem, a szívem csücskében. Az utóbbi időben egyre inkább kezdek a szívemből látni, azt érzem. A színészetet nemcsak szakmaként, hanem hivatásként próbálom élni, és így igyekszem átadni is. Ez csodálatos. Csak a keresztényi és az apai feladatom előbbre való ennél. Névjegy: EPERJES KÁROLY 1954. február 17-én született Hegykőn. A színészi pálya előtt volt műszerész és labdarúgó is. A Színház- és Filmművészeti Főiskola után, ahol Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt, 1980- ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte a pályáját. 1981- ben a Nemzeti Színház tagja lett. 1982- ben a Katona József Színház színészévé vált. 1987-ben rövid ideig a Radnóti Színpadhoz szerződött. 1988 és 1992 között szabadúszóként dolgozott. 1993-tól a Művész Színház, a Thália Színház és a Kelemen László színkör tagja volt. 2007 decemberétől a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója. 2013-2014 ben a Nemzeti Színház tagja volt. ELISMERÉSEI: Kossuth-díj (1999), örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2009); Budapest díszpolgára (2011)- A rendhagyó irodalomóráival is ezért járja az országot?- Ennek már 23. éve, így igaz, de korábban nem mertem volna kiállni. Ehhez nekem is komoly személyiségfejlődésen kellett átmennem, meg kellett érnem. Az ember pedig az ilyen úton megtalált kincseket szívesen megosztja és odaadja másoknak is.- Ön mindig mélyen és őszintén beszél a gondolatairól, komolyan veszi, amit kérdeznek, és bátran, nyíltan megváltja a hitét is. Olyannyira, hogy ez furcsának is tűnik manapság. Hogy érzi, van erre igény?- Egyértelműen igen, de meg kell mondanom, azt is tapasztalom, hogy az emberek elszoktak az őszinte beszédtől. Főleg a hitelesen kimondott igazságoktól, mert az nagyon tud fájni másoknak. Ilyenkor inkább legyintek, hogy ez bolondság, hogy megspórolják a fájdalmat. Aki viszont nem bolondságként kezeli, annak gyógyító tanítás is lehet az igazság.- Azt olvastam, hogy elsőszülött fiúként papnak szánták a szülei. Jó pap lett volna.- De hát pap lettem és Thália papjaként is igyekszem az egyetemes úton haladni. Szívesen ajánlom másnak is. Megéri.
