Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-24 / 70. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. MÁRCIUS 24., PÉNTEK Csicskáztattak egy férfit, kisemmiztek egy nénit Rabszolgatartó hazaspar Sata így kapta el a rendőrség a szerencsétlen embereket kizsákmányoló elkövetőket Fotó: Police.hu Szöktetés a házi őrizetből Gyorsított eljárásban 4 hónap felfüggesztettfogházbüntetésre ítéltek egy 40 éves férfit, aki néhány hete két román állampolgárságú gyanúsítottnak segített megszökni a házi őrizetből. A két román állampolgár ellen nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás, ezért a gyanúsítottak 2016. október 15. napjától 2017. február 14-éig előzetes letartóztatásban voltak, majd házi őrizetbe kerültek. A férfi tudta, hogy nem hagyhatják el a lakást, de február 26-án este a kérésüknek eleget téve gépkocsival a XVI. kerületi ingatlanból az Örs vezér terére vitte őket, és onnan a gyanúsítottak ismeretlen helyre távoztak. MW Öngyilkosjelölteket mentettek BUDAPEST A Szabadság hídról tegnap hajnalban egy férfi a Dunába ugrott. A Dunai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság rendőrei a bajba jutott férfit perceken belül kimentették a vízből, majd további ellátása céljából átadták a mentőszolgálatnak. Kedd este az Erzsébet hídon sétálók értesítették a rendőrséget, mert egy férfi átmászott a híd korlátján. Mire az egyenruhások megérkeztek, az öngyilkosjelölt már a Dunába ugrott, de végül sikerült kimenteni. MW Őrizetben van az a házaspár, amely a Borsod-Aba- új-Zemplén megyei Sátán éveken át csicskáztatott és bántalmazott egy férfit. A gyanúsítottak hosszú évekig egy idős asszonyt is fogva tartottak nyugdíjáért egy komfort nélküli szobában. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu SATA Kényszermunka és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy 47 éves sátai férfival és 41 éves feleségével szemben, akik éveken át két embert is kizsákmányoltak - írta a Police.hu. Egyik áldozatuk egy helyi, középkorú férfi volt, a saját portájukon éveken át dolgoztatták. A gyanúsítottak a sértett minden jövedelmét elvették és sajátjukként rendelkeztek vele. Cserébe a sértett egy komfort nélküli melléképületben lakhatott. Ha azt mondta, hogy nem bír tovább dolgozni, akkor a férj bántalmazással bírta rá munka folytatására. Amikor V. J.-t és V. J.-nét Sátán nemrég elfogták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, a házkutatás során egy komfort nélküli helyiségben egy idős nőt is találtak. Az asz- szony elmondta a nyomozóknak, hogy évek óta él abban a szobában, nem jöhet ki onnan, nyugdíjával a család gazdálkodik, látogatókat nem fogadhat és nem is telefonálhat. Az Ózdi Rendőrkapitányság kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vette a házaspár mindkét tagját, és a nyomozók előterjesztéssel élnek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen. A házkutatás során a gyanúsítottak otthonában lefoglalt iratokat is folyamatosan elemzi a rendőrség, az ügyben további nyomozati cselekmények is várhatók. Idős nőket rabolt ki és zaklatott S. Zsolt ÉSZAK-ANGLIA Egy 66 éves nő megerőszakolásával és egy 70 éves nő szexuális zaklatásával vádolnak egy S. Zsolt nevű férfit Nagy-Britanniá- ban, az ügy tárgyalása jelenleg is tart - értesült a Blikk. A férfi az észak-angliai Colne és Nelson település környékén zaklatta áldozatait. Először tavaly május 10-én tört be egy 70 éves asszony lakásába, álmában próbálta megerőszakolni. A nő felébredt, és miután rájött, hogy nem hallu- cinál, megpróbált ellenállni, ami végül elijesztette a támadót. Egy másik nyugdíjast októberben már megerőszakolt a férfi a vádak szerint. Ezen a két eseten kívül még négy másik idős nő is jelentette, hogy a férfi járt a lakásukban, egy ötödik nyugdíjas arról számolt be, hogy háromszor is látott valakit a kertje végében állni. Az ügyész szerint S. Zsolt figyelte a lakásokat, aztán betört a kiszemeltbe, és mindig törekedett rá, hogy áldozatai magányos emberek legyenek. A magyar állampolgárságú férfi a tárgyaláson elismerte, hogy betört a lakásokba lopási szándékkal, de abszurdnak nevezte a vádat, hogy megerőszakolta a 66 éves asszonyt. A tárgyalás során viszont kiderült, hogy a férfit öt évvel korábban már Kanadában, Torontóban is letartóztatták hasonló vádak miatt. MW Veszélyben a peremhelyzetben lévők Becslések szerint Magyarországon 30-40 ezer ember élhet csicskaként. A csicskáz- tatás úr-szolgai vagy úr-rab- szolgai viszonyt jelez. Általában tipikusan peremhelyzetre szorultak - hajléktalanok, rokkantnyugdíjasok, egyedülállók - az áldozatok. A nevükben segélyt, kölcsönt vesznek fel, fizetség nélkül dolgoztatják őket, lakhatási körülményeik rendre igen rosszak, táplálkozásuk egyoldalú. Könnyen kerül csicskaszerepbe az uzsorá- zás során kilátástalan helyzetbe került adós, aki az ingyenmunkával törleszti tartozását. TELEVIZIO-MUSOR 2017. MÁRCIUS 24., PÉNTEK 4.05 4.30 4.55 5.25 5.50 7.35 8.05 8.45 9.20 10.25 12.15 OS 12.55 o </) 14.10 O 14.50 S 16.10 17.25 18.00 19.00 19.30 20.55 21.30 22.40 23.20 23.50 0.35 2.25 Fókusz® Story Extra © Barátok közt® TopShop Jó reggelt, skacok! @ RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval Asztro Show TopShop EgészségKalauz® Éjjel-nappal Budapest® A kis menyasszony © Szulejmán © A Konyhafőnök © Story Extra© RTL Klub Híradó Fókusz® Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt© Gyertek át!© Playback párbaj © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Underworld- A vérfarkasok lázadása® Gyertek át!® 4.35 Csapdába csalva® 5.00 Csapdába csalva® 5.25 Knight Rider® 6.15 Stahl konyhája © 6.20 Mokka© 9.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben® 12.30 NCIS: Los Angeles® 13.35 Walker, a texasi kopó® 14.40 Gyilkos sorok® 15.45 Ana három arca© 16.50 Fatmagül© 18.00 Tények 19.25 Annyit ésszel, mint erővel! ® 20.45 Rio® 22.45 Hello Hollywood- Návai Anikóval © 23.20 Az elveszettek földje © 1.25 Tények Este 2.05 Teleshop 2.30 A féljem védelmében® 3.15 Bukott angyalok © 7.00 Híradó 7.20 Életkerék 7.50 Öt kontinens 8.20 Lola© 9.10 Végtelen szerelem® 10.00 Család-barát 11.35 Jamie 15 perces kajái 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.50 Columbo: Az ínyenc gyilkos® 14.05 A világörölcség kincsei 14.25 Erdészház Falkenauban © 15.20 A múlt árnyékában© 16.15 Charly, majom a családban © 17.10. Ridikül© 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem® 19.25 Maradj talpon!® 20.30 Csak színház és más semmi® 21.25 A Prizzik becsülete © 23.30 Kenő® 23.40 Szökés Alcatrazból © 1.35 Azén,56-om© 1.50 Magyartörténelmi arcképcsarnok© 2.05 Szellem a palackból... 2.35 Hazajáró 3.00 Dunaanzix© 7.15 Borostyán© I 9.15 8.05 Szívtipró gimi © 8.55 Hazárd megye 9.40 lordjai © 9.45 Szomszédok© 10.10 10.20 Szomszédok© 11.00 Híradó 10.40 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Dérnek© 11.30 12.20 Starsky és Hutch© 12.05 13.10 Egy primadonna portréja-Egy este 12.40 Domonkos Zsuzsával 13.10 13.55 Helló,világ!® 14.05 14.40 Irodalmi 14.15 képeskönyv © 14.45 15.20 Apropó© 1 15.35 16.10 Szívtipró gimi© 16.10 17.00 Híradó 16.45 17.10 Időjárásjelentés 17.15 17.15 Hazárd megye 17.40 lordjai © 18.05 Derrick© 19.10 Szomszédok© 17.55 19.45 Szomszédok© 20.20 Starsky és Hutch© 19.00 21.15 Csak Szilveszter!© 19.04 23.00 Magellán© 19.35 0.05 Nemeskürty István- A magyar irodalom 20.05 képes története © 21.00 0.30 A homok titkai© 21.04 Büszkeségeink a Hungarikumok © Büszkeségeink a Hungarikumok® Eszement Játékok© 80 nap alatt a Föld körül © Mesterember A rejtélyes )0(. század© Építészkorzó © A titkokkal teli kert M5 Lexikon © Az én kis családom® Szólalj meg! Felsős Érettségi 2017 Mindenki Akadémiája Ki mer ma?© Tudós Társaság- a kiváncsi ember magazinja 80 nap alatt a Föld körül © Vers mindenkinek Kulturális híradó Ön is tudja-műveltségi vetélkedő A világ csodái Előszó Szindbád© 7.15 Will és Grace© 9.30 7.40 Jóbarátok© 8.00 Jóbarátok© 8.30 Szivek szállodája® 12.10 9.25 Szívek szállodája© 10.20 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 14.10 10.55 Gordon Ramsay' A pokol konyhája © 11.50 Monk- 16.35 Flúgos nyomozó© 12.50 MonkRúgos nyomozó© 13.50 NCIS-Tengerészeti helyszínelők© 14.45 NCIS-Tengerészeti helyszínelők ® 15.40 Castle© 18.50 16.40 Castle® 17.35 Gordon RamsayA pokol konyhája© ! 21.00 18.35 Míg a halál el nem választ© 19.05 Az élet csajos oldala© 19.35 Az élet csajos oldala® 20.05 Stíluspárbaj 22.50 Lakatos Márkkal 20.35 Két pasimegegykicsi© ■ 0.50 21.00 Fék nélkül© 22.55 Rendőrakadémia 3.- Indul a kiképzés © DzsingiszKán® angol-amerikai-jugoszláv- németkalandfilm1965 A pofonok földje© kínai-hongkongi akció- vígjáték 2004 Navaroneágyúi2.- Az új különítmény © angol kalandfilm 1978 A Föld inváziója- Csata: Los Angeles® amerikai akciófilm 2011 R.: Jonathan Liebesmán Sz.: Aaron Eckhart, Michelle Rodriguez Bridget Moynahan, Ramon Rodriguez Will Rothhaar Kontroll nélkül © angol-PuertoRicoH akciófilm 2014 A kaptár 3. - Teljes pusztulás© francia-ausztrál-német- angol-amerikai akciófilm 2007 Robotzsaru © amerikai scifi akciófilm 2014 Tökéletes katona: A leszámolás napja® amerikai sci-fi akciófilm 2012 Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.30 Hírek 13.35 Unió 2814.15 Ma OC délután 14.30 Hírek 14.35 Kosár o I 15.15 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 (/) I Minden tudás 16.15 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Itthon vagy! 17.15 S Ma délután 17.30 Hírek 17.35 Szemtől szembe 17.55 Ma este 18.30 Egy Perc Híradó 18.31 Ma este 19.05 Kosár 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Egy Perc Híradó 20.31 Ma este 21.25 Egy Perc Híradó 20.45 Rio ECHO TV 9.00 Kibeszélő -9.30 Élő örökség 10.00 Látókör 10.30 Légkör 11.00 Csakazértis 11.30 Tizenkét kőmíves 12.00 Híradó 12.30 Vidéki körkép 13.50 Hazahúzó 14.00 Híradó 14.15 Elnémult harangok 14.30 Napi aktuális 15.30 Zenedoboz 16.00 Híradó 16.30 Angard 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Pont a kultúráról 19.00 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Mélymagyar 21.30 Körkép itthonról 22.00 Híradó 16.35 A Föld inváziója mÖzÍTVHHHI SUPERTV2 8.55 TV torna Norbival, és Rékával 9.05 Fórum 10.25 Egyenes beszéd 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 KrizShow 15.50 700-as klub © 16.15 Rendkívüli interjú 16.45 Fórum 17.40 TV torna Norbival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.25 Híradó Késő Este 20.55 Kabarépéntek ©22.00 Világhíradó 8.55 Bűbájos boszorkák © 9.55 A nagy házalakítás © 10.55 A dadus © 11.25 A dadus © 12.00 McLeod lányai © 13,00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 Hazudj, ha tudsz! ® 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészei helyszínelők © 18.00 Nyomtalanul © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Éjszaka a múzeumban -Afáraó titka® 5.00 Lányok pórázon © 6.25 | Teleshop 7.55 Jöttünk, láttunk, visz- j szamennénk 2- Az ídőalagút © 10.25 Tengerre, tata! © 12.40 A Főnix útja © 15.10 A szállító 2. © 16.55 Elrabolva 3 © 19.00 A 8-as Seal osztag: Az ellenséges vonalak mögött © 21.00 Lara Croft: Tomb Raider © 23.00 Fűrész III. © 1.25 Csali ©3.25 Időzsaru© 9.55 U-17-es elitkör Eb-selejtező: Magyarország - Oroszország 12.00 Vízilabda férfi Bajnokok Ligája: Pro Recco-Eger mérkőzés 13.30 Forma-1 Ausztrál Nagydíj 2. szabadedzés 15.20 M4 Sportreggeli 16.15 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.30 Múlt és jelen egy időben Gulyás László beszélgetése Cservenyák Tiborral 17.00 Magazin Startfejes 17.30 Összefoglaló a nap eseményeiből 17.45 Jégkorong MÓL Liga mérkőzés 21.00 Portugália- Magyarország Vb selejtező előtt 22.05 Összefoglaló a nap eseményeiből 22.15 Magazin Gillette World Sport ^ \ 13.30 Forma-1 6.25 Hal atortán © 7.30 ízes élet © 7.50 Tények Reggel © 8.25 Több mint Testőr © 8.30 Magánnyomozók © 9.35 Veled is megtörténhet! © 10.40 Családi Titkok © 11.45 Jóban Rosszban © 12.30 Hal a tortán © 13.30 Ezek megőrültek! © 14.45 Édes élet ©16.00 Tények @16.30 Családi Titkok ©17.40 Ezek megőrültek! © 18.55 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban ® 21.00 Hat nap, hét éjszaka © 23.10 A diktátor © 4.30 Trash Talk 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Út Cardiffba 9.00 Trash Talk 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Kezeketfel! 11.45 Labdarúgás 13.45 NBA 15.45 Ökölvívás 16.45 Heti helyzet 17.45 Labdarúgás 20.15 Ke- I zeket fel! 20.30 Labdarúgás 23.00 Labdarúgás 0.00 Labdarúgás 2.00 | Labdarúgás 9.00 Arena Kulinaria © 9.30 Két tűz között © 9.45 A la Mode © 10.00 Húshagyók © 10.30 Ketten nyakkendőben © 11.00 Shane Delia - Mór fűszertúra © 11.30 Schuhbeck vendégváró fogásai © 12.00 A legjobb, amit Franciaország adhat © 13.00 Villásreggeli mesterfokon © 13.30 Silvia Colloca olasz konyhája © 14.00 Karcsúsító konyha © 14.30 Heston Blumenthal: A brit konyha legjava® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!