Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-24 / 70. szám

2017. MÁRCIUS 24., PENTEK GASZTRONÓMIA 11 Különleges, medvehagymával készült finomságok Könnyű tavaszi fogások Végre elérkezett a medvehagymaszezon kezdete! Készítse el otthon e három ízletes étel valamelyikét az alábbi recep­tek alapján ebből a gyógyhatású fűszernövényből! Mediaworks/Fanny konyha kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu A medvehagymás zsemlekockákra merjük tálaláskor a forró kaporlevest Receptek: Bérei Krisztián, fotók: Tyukodi László Kaporleves medvehagymás zsemlekockákkal HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 6 dkg vaj, 5 dkg póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 csokor kapor, 20 dkg burgonya, só, frissen őrölt bors, 5 dl húsle­ves alapié, 5 dkg medvehagy­ma, 1 db zsemle, 0,5 dl tejszín ELKÉSZÍTÉSE: 1. Forrósítsunk fel 5 dkg va­jat, és fonnyasszuk meg rajta a megtisztított, finomra vágott póréhagymát, fokhagymát és a felaprított kapor felét. Ezt követően adjuk hozzá a felkoc­kázott burgonyát, sózzuk, bor­sozzuk, majd pedig öntsük fel az alaplével. 2. Főzzük az egészet puhá­ra. A megmaradt vajat forró- sítsuk fel, majd futtassuk meg rajta a vékonyra szelt medve­hagymát. Adjuk hozzá a fel­kockázott zsemlét. Sózzuk és borsozzuk meg, majd pirítsuk aranyszínűre. Keverjük a le­veshez a megmaradt, finomra vágott kaprot; majd botmixer­rel pürésítsük a levest. Végül dúsítsuk tejszínnel. Rendez­zük tányérokba a medvehagy­más zsemlekockákat, merjük rá a levest, és forrón tálaljuk. EGY ADAG: 245 kcal Parajos-kecskesajtos tortácska HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 30 dkg spenót, 5 dkg vaj, 3 ge­rezd fokhagyma, frissen őrölt bors, frissen reszelt szere­csendió, 10 dkg kecskesajt, 3 db medvehagymalevél ELKÉSZÍTÉSE: 1. Tisztítsuk meg a spenó­tot, majd alaposan mossuk meg. Tegyük forrásban lé­vő, sós vízbe 10 másodperc­re. Szűrjük le, tegyük jeges vízbe, hogy megőrizze szép élénk színét. Hagyjuk telje­sen kihűlni. Ismételten szűr­jük le, nyomkodjuk ki belőle az összes nedvességet, és sze­leteljük fel vékonyan. 2. Forrósítsuk fel a vajat, futtassuk meg rajta az össze­zúzott fokhagymát, és tegyük rá a parajt. Sózzuk és borsoz­zuk ízlés szerint, majd hint­sük meg frissen reszelt sze­recsendióval. Néhány percig óvatosan kevergessük, majd tegyük szűrőbe, hogy lecsö­pögjön a felesleges nedvesség. 3. A kecskesajtot morzsoljuk össze, sózzuk meg, keverjük hozzá a finomra vágott medve­hagymát. Tegyük fémgyűrűbe vagy pogácsakiszúróba a spe­nótot, kanalazzuk rá a kecske­sajtot, majd 180 fokra előmele­gített sütőben süssük arany­barnára. EGY ADAG: 190 kcal t '' ^ Tálaláskor tejföllel gazdagítsuk Zöldborsópörkölt medvehagymás galuskával HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 15 dkg liszt, 1 db tojás, só, 5 dkg medvehagyma, 1 ek. olaj, 1 fej lila hagyma, 2 ek. libazsír, 10 dkg száraz kolbász, 1/2 tk. őrölt piros- paprika, 40 dkg zöldborsó, 1 dl tejföl ELKÉSZÍTÉSE: 1. Keverjük össze a lisztet a tojással, kevés sóval és a megtisztított, finomra vágott medvehagymával. Szaggas­sunk a tésztamasszából galus­kákat forrásban lévő, sós víz­be. Szűrjük le, forgassuk ösz- sze az olajjal, és tegyük félre. 2. Forrósítsuk fel a libazsírt, és süssük rajta üvegesre a fi­nomra vágott lila hagymát. Adjuk hozzá a meghámozott, kockára vágott kolbászt, és pi­rítsuk együtt néhány percig. Vegyük le a tűzről, hintsük meg a pirospaprikával, és ke­verjük össze. 3. Adjuk hozzá az előfőzött borsót, majd pároljuk az egé­szet puhára. Sózzuk meg, majd pedig gazdagítsuk a tej­föllel. EGY ADAG: 355 kcal HÍREK A tökéletes reggeli EGÉSZSÉGES Akár a súlyá­ból szeretne veszíteni, akár egészséges táplálkozásra vá­gyik, az ideális reggelinek tar­talmaznia kell szénhidrátot, fehérjét, vitaminokat és ás­ványi anyagokat is - mond­ja Somogyi-Kovács Anita die­tetikus. Az eltérés a mennyi­ségekben rejlik, és mindkét étrendet követőknek energi­kusan indulhat a napjuk. A Mindmegette.hu-n recep­teket, tanácsot kaphatnak fogyókúrázók és az egészsé­ges életmódot követők, akár szendvicset, müzlit akár me­leg fogásokat szeretnek fo­gyasztani reggelente. MW Hogyan együk a palacsintát? Ön tudta, hogy külön­böző módon illik enni a sós és az édes palacsintákat? A sós töltelékkel készülteket (pl. hortobágyi) késsel és villával kell fogyasztani, míg az édes palacsintákhoz desszertevő­eszköz jár: kiskanál és villa. A tésztához a villát, a folyó- sabb, krémes töltelékhez a kiskanalat illik használni. MW Elkerülhető, hogy összeálljon a cukor Tudta, hogy a pe- helycukor magába szívja a nedvességet? A cukortartó­ba elhelyezett néhány szem megakadályozhatja, hogy a kristálycukor nagyobb dara­bokba álljon össze. MW Magába szívja a nedvességet Fotó: Shutterstock Előmelegített sütőben süssük aranybarnára a tortácskát Alapszabályok, ajánlások, bortípusok, kivételek... Kísérletezzen Milyen ételhez milyen bor illik? HAGYOMÁNYOK Az egysze- rű, kevésbé fűszeres ételek­hez könnyű fehérborok ille­nek, míg a zsírosabb, fűszere­sebb fogások már elbírják az erősebb fehérborokat, illetve a vöröseket is. Ha valamely ételt boros mártással kíná­lunk, akkor a szószhoz fel­használt borból tegyünk az asztalra kísérőnek. Ugyanígy régi hagyomány, hogy az egy étkezésen belül felszolgált ita­lok erőben és zamatban gaz­dagodva kövessék egymást. Szervírozás A borospoharat sose öntsük tele. Ideális, ha kétharmadáig töltjük meg, ekkor érezhetjük a legjobban a nedű összetett il­lat- és aromaanyagait. Most pedig lássuk, hogy mi­lyen ételhez milyen bor aján­lott! Levesekhez Általában nem kínálunk leveshez bort, de a halászlé, a bab- és a gulyásleves kísérő­je lehet egy fűszeresebb vörös­bor vagy rozé. Húsfélékhez CSIRKE, PULYKA: könnyű fe­hérbor, de fűszerezéstől füg­gően könnyű gyümölcsös rozé. KACSA, LIBA, BORJÚ VAGY BÁRÁNY: testes fehér- vagy pe­dig egy közepesen testes vö­rösbor. SERTÉS-, MARHA- ÉS VADHÚS: nehéz, testes vörösbor, esetleg száraz szamorodni. FELVÁGOTT, KOLBÁSZFÉLÉK, PÁSTÉTOM: testes, tüzes vörös­borok. MÁJ: fehér- vagy vörösbor, libamájhoz édes csemegebor. PÖRKÖLT, PAPRIKÁS, TOKÁNY: testes fehér- vagy vörösbor. Halételekhez Könnyű száraz vagy teste­sebb fehérbor, esetleg rozé il­lik hozzá. Édességekhez Félédes vagy édes csemege­bor (tokaji aszú), marcipános sütemény mellé muskotályos . dukál. Sajtokhoz Friss sajtokhoz könnyű, száraz fehér-; kemény sajtok­hoz testes vörös-; kék pené­szes sajtok mellé édes cseme­gebor (szamorodni) illik. a póréhagymával! AROMÁS Tudta, hogy a póré­hagyma illóolajai nem csu­pán a jellegzetes ízét adják, de antibiotikus hatással is rendelkeznek? Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy levelei frissek és zöldek legyenek, a szára pedig lehetőleg mi­nél nagyobb fehér részt tar­talmazzon! A hűtőszekrény zöldséges rekeszében ma­ximum öt napig áll el. Intenzív szaga miatt in­kább ne tároljuk az aromáját köny- nyen átvevő élel­miszerek, például sajtok és túró mel­lett. Előfőzve, mély­hűtőben 6-8 hónapig tartható el. Elkészítési ötletek TISZTÍTÁS: Gyökerét és külső leveleit távolít­suk el. Mivel a póré belül gyakran homokos, hosz- szában vágjuk fel, és fo­lyó vízben, leveleit kihaj- Va,. togatva, alaposan mos­suk meg. ELŐFŐZÉS: Enyhébb ízű lesz, és megőrzi szép világosszöld színét, ha a felkarikázott pó­rét először forrásban lévő, sós vízbe tesszük, és kb. 3-5 per­cig főzzük benne. SZELETELÉS: A levesekhez, a. köretekhez és a rakottasokhoz a pórét karikázzuk fel! Ferdén összevágva mutatósabb lesz. PÁROLÁS: A nagyobb dara­bokat forrásban lévő, sós vízben vas­tagságuktól füg­gően 15-20 per­cig pároljuk. Főző­vize különféle már­tásokhoz még reme­kül felhasználható. ÍZESÍTÉS: Akár pör­költbe tesszük, akár le­vest készítünk belőle, ál­talában sóval, borssal és szerecsendióval fűszerez­zük. De például a curry, a kakukkfű, a babérlevél, a petrezselyemzöld és a pi­rospaprika is nagyszerű­en illik hozzá. Illóolajai antibiotikus hatásúak Fotó: Shutterstock A borospoharat sose öntsük tele, kétharmadáig teljen meg a finom nedűvel Fotó: Shutterstock

Next

/
Thumbnails
Contents