Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-24 / 70. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 24., PÉNTEK Sérüléssel járta plébánosi fegyelmezés BABOCSA Rendetlenkedtek a gyerekek az iskolában hittan­órán, a plébános pedig úgy akarta fegyelmezni őket, hogy egy kulcscsomót dobott közé­jük. Nem azt a gyereket találta el, akinek szánta a figyelmez­tetést, egy másik kisfiú sérült meg a fején. A gyermeket a szi­getvári kórházban ápolták.- Az egyik gyerek eldugta a másik tolltartóját, abból indult a hangoskodás. A pap többször rájuk szólt, mielőtt dobott vol­na. A gyerek szédül, hányinge­re van, a szemét nem tudja ki­nyitni. Lehet, hogy az én koba­komnak nem ártott volna, de egy gyerek sérülékenyebb - mondta a család egyik barátja.- A pap kérte a szülők bocsá­natát, és azt mondta, nem így akarta, és hogy álmatlan éjsza­kái vannak az ügy miatt.- Nem tudják, hogy milyen súlyos a sérülése, azt a sze­mész később fogja megmon­dani - mondta az édesanya.- Megrepedt a szaruhártyája, több helyen bevérzett. Az ide­get megsértették, ez hányin­gert, aluszékonyságot váltott Nem 0z a fiú sérült meg, akinek szán­téira dobást ki. A pap valóban nem a fiam­nak szánta a dobást. Azt mond­ta, megbánta, és felajánlotta, hogy a gyógykezelés költsége­it kifizeti, de nem fogadtuk el. A barcsi rendőrkapitányságon feljelentést tettem. A fiam azt mondta, soha többé nem akar hittanra járni. Megkerestük a Gábor Andor Általános Iskola igazgatóját, Berta Andreát, aki nem kívánt nyilatkozni. Erre felhatalma­zása nem volt, szerinte közük sincs az esethez, mert csak a helyet, az időpontot biztosítot­ták. Megkerestük a babócsai plébánost, aki szintén nem kí­vánt nyilatkozni. Mint meg­tudtuk: Roca Daniel babócsai plébános azonnal tájékoztatta az esetről a Kaposvári Püspök­séget, addig azonban a püspök­ség nem tud állást foglalni az ügyben, amíg hivatalosan nem érkezik jelzés a történtekről a szülők vagy a rendőrség részé­ről. Kovács Gábor Gyerekek és szülők együtt a színpadon. A közös munka zökkenőmentes volt, a szülők gyorsan ráéreztek a színjátszás ízére Fotók: Lang Róbert A Roxínházban a filmklasszikus, a Sose halunk meg, mint musical A szülőknek nosztalgia, a fiataloknak egy életérzés A Sose halunk meg alapjá­ban véve egy könnyed, hu­moros történet, amelynek végkicsengése egy mély dráma. Egyben kortörténet is: a főhős Tordai Imre visz- szaemlékezése alapján az ötvenes és hatvanas évekbe kalauzolja el a nézőket a Ro­xínház társulata. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu KAPOSVÁR Minden korosztály találhat a musicalben számá­ra érdekességet. - Mindenki­nek érdemes megnéznie az elő­adást, aki annak idején látta a filmet, de annak is, aki nem, mert ez egy szép történet, ami tanulságos is - mondta Pintér Kata, a Roxínház Alapítvány vezetője. Van akinek ez az idő­szak történelem, másoknak in­kább nosztalgia. A Sose halunk meg című musicalben megele­venedik az időszak, amelyről a fiatalabbak csak szüleiktől vagy nagyszüleiktől esetleg történelemórán hallhattak, az idősebbeknek viszont ez a mu­sical tiszta nosztalgia lehet. A történet két főhőse Imi és nagybátyja, Gyuszi bácsi, aki beviszi az életbe a fiatal fiút. - Kettejük kapcsolatáról szól a darab, tele humorral. Renge­teg zenével, ezért bárki számá­ra érdekes lehet - tette hozzá Pintér Kata. A férfi vásározó vállfaárusként kereste meg a kenyérre valót és mindenki is­merte, szenvedélyesen szerette a lóversenyeket, no meg a gyen­gébbik nem képviselőit. Életta­pasztalatával, látásmódjával, s tanácsaival komoly hatást gya­korolt a fiatal fiúra, hiszen ő vitte először lovira, s ismertet­te meg vele a szabadság ízét. A néhány féktelenül együtt töltött nap alatt a szorongó és gátlásos tizenéves fiatalember megtanulta, hogyan kell fel­kelteni mások érdeklődését és kapcsolatokat építeni, és mi­ként érdemes közelíteni a höl­gyekhez. A Roxínház előadásá­ban színre vitt darab dinami­Féktelenség. A színpadon és az együtt töltött két nap alatt Dinamikus, mozgalmas és látványos. Ez a Sose halunk meg HIRDETÉS Az árak ÁFÁS árak. 100 m2 Matt. 2O17 03.31.-t9. árvérryaaakl RáazWtakárt karaasa kollagiinkat! BeckTetöszerviz Kft. oo//|ifi_ www.lieck-teto.hu U£.íltí%M [0 30 [Tetőfelújítás, a Beck Tetővel! I cserepek aremeles előtt! gWBi&'Sfc </r. tv-A ÜA-'SÍ, Azzurro 1.490 INGYENES Raklap lításés letárolás! Lenyűgöző produkciókat láthatott a közönség a Szivárványban Gáláztak a somogyi tehetségek KAPOSVÁR Teltházas tehetség­gálának adott otthont csütörtö­kön este a Szivárvány Kultúr­palota: ének, modern- és nép­tánc, próza valamint könnyű-, illetve komolyzenei produkci­ókat is hallhatott a közönség. Az ifjú versenyzők megyei elő­selejtezőkről jutottak tovább a kaposvári rendezvényre. Délelőtt még főpróbát tar­tottak a kamaszok, este már nagyszabású műsor fogadta a vendégsereget: elsőként Czibu- la Bence, a kaposvári Bárczy Gusztáv iskola tanulója adott elő egy mesét, majd a Dobban­tók pergő ritmusú dobegyve­legének tapsolt a publikum, a Színpadon a Dobbantók a Szivárványban Fotó: Muzslay Péter folytatásban a Festetics Karoli­na óvoda Tücsök Zenekara sze­repelt. Csaknem 60 diák lépett színpadra, a produkciók mél­tán arattak sikert. Sárdi Péter, a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elnöke rámutatott: döntő, hogy a tehet­séges fiatalok széles körű lehe­tőséget kapjanak tudásuk bizo­nyítására, kibontakoztatására, így olyan sikerélményhez, ta­pasztalathoz jutnak, amely to­vábbi segíti fejlődésüket. Ebben lapunk is segíteni akar: a megújuló Somogyi Hír­lap rovatot indít, amely bemu­tatja és népszerűsíti a somogyi tehetségeket. Harsányi Miklós kus, mozgalmas és látványos - erről gondoskodnak Dés Lász­ló zenéi, és a történet elmesé­lése szempontjából létfontos­ságú koreográfiák. Az előadás érdekessége; hogy nem csak a Roxínház társulatának tagjai lépnek a világot jelentő desz­kákra a Sose halunk meg című musicalben. - Mi egy függet­len színház vagyunk, sok fia­tallal a társulatban, most azon­ban úgy gondoltuk, hogy né­hány jelenetben szerepelhet­nének a negyvenes korosztály tagjai is - magyarázta a rende­ző. Ezért aztán a társulat tano­dájába járó növendékek szü­lei is szerepet vállaltak a musi­calben. Á közös munka zökke­nőmentes volt - mondta Pintér Kata. A szülők gyorsan ráérez- tek a színjátszás ízére és már az első próbák alatt kiderült: nagyon jól tudnak együtt dol­gozni a társulattal. A „felnőt­tekkel” kiegészülve egy-egy je­lenetben van, hogy hatvanan szerepelnek egyszerre a szín­padon.

Next

/
Thumbnails
Contents