Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-24 / 70. szám

2017. MÁRCIUS 24., PÉNTEK Szakképzett burkolót is alig lehet találni BUDAPEST Ha nem teszünk semmit, eljuthatunk oda, hogy hamarosan magunknak kell felragasztanunk otthon a csempét - jegyezte meg vic­cesen Markovich Béla, a Ma- pei Kft. ügyvezetője az egyre súlyosbodó szakemberhiány mértékére utalva. A fiatalok ugyanis az utóbbi években el­kerülik az építőipari szakkép­zést. Lakatosból, ácsból hiány van az országban, és nagyon keresettek a kőművesek, mi­közben gyakorlatilag már egy szakképzett burkolót is alig találni. A fiatalok elkerülik az építőipari szakképzést Az építőanyag-gyártó cégek közül elsőként az olasz világ­cég a Mapei - több mint két­ezer magyarországi válaszadó tapasztalataira építve - arra a következtetésre jutott, hogy a szakmunkásképzés gondja­it már a gyökereknél kell ke­zelni. A változtatást az általá­nos iskolában kell elkezdeni, méghozzá egyedülálló életpá- lyamodell beindításával. Kide­rült ugyanis, hogy azért nem jelentkeznek építőipari szak­munkásképzésekre a fiata­lok, mert sem ők, sem a szü­leik nem szeretnék, ha nehéz és rosszul fizető, ráadásul le­nézett és piszkosnak tartott munkát végeznének. A cég ezért a jövő hónapban orszá­gos népszerűsítő kommuni­kációs kampányt indít, az ál­talános iskolákban igyekez­nek vonzóbbá tenni az építő­szakmákat és megváltoztatni az építőipari szakemberekről élő képet a fiatalok és szüleik, sőt a felnőttképzésre jelentke­zők körében is. Az építőipar felfutása és a munkaerőhiány együttesen 30 százalék körüli bérnöveke­dést hozott az ágazatban, ami­nek hatására érezhetően meg­kezdődött a külföldre vándo­roltak visszaszivárgása - tet­te hozzá a cég ügyvezetője. A kutatást ismertető Mapei-Cso- pórt a világ egyik legnagyobb építőipari cége, jelenleg 32 or­szágban tevékenykedik, Ma­gyarországon pedig 25 éve van jelen. iviw Időben szerezzük be az ünnepi asztal kellékeit! Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu A kereskedelmi egységek kiemelten készülnek a hús­véti forgalomra. Néhány áru­cikkből hiány is lehet. BUDAPEST Több előnye is lehet, ha nem várunk utolsó pillana­tig a húsvéti menühöz szüksé­ges alapanyagok beszerzésé­vel. A legfontosabb, hogy így elkerülhetjük a tömeget és a lökdösődést, mivel a négyna­pos ünnep miatt az áruház­láncok rekordforgalomra szá­mítanak. Fontos tudni, hogy a mun­kaszüneti nappá nyilvánított nagypéntek miatt a kiskeres­kedelmi áruházláncok több­sége a húsvét előtti csütörtö­kön és nagyszombaton több műszakban, meghosszabbí­tott nyitva tartással készül - számolt be a Világgazdaság­nak a Kereskedelmi Alkal­mazottak Szakszervezetének elnöke. Sáling József kiemel­te: az élelmiszeripari láncok­nak az okozhat leginkább ne­hézséget, hogy nagyszom­baton legyen elegendő friss pékáru és tejtermék, hiszen a nagypéntek a beszállítók­nak is munkaszüneti nap. A húspultokban viszont hiány­cikk lehet a csirke, ha nem sikerül kellően hatékonyan együttműködni a szállítók­kal. A íráruházak igyekeznek felkészülni a húsvétra, több­Jelentős forgalomnövekedésben bíznak a kereskedők Foto: Teknős Miklós Többet vásároltunk a kisboltokban ségük szerint teljes lesz a kí­nálat, emellett árufeltöltőkből és pénztárosokból is több al­kalmazottat hívnak be. Az utóbbi évek felméréséből ki­derül: karácsonykor több bolt­hálózat 30-40 százalékos na­pi forgalomrekordot ért el, je­lentős részük húsvétkor is 15-20 százalékos napi bevé­teltöbbletben bízik. Az ünne­pek alatt a műszaki áruházak forgalma is megugorhat. MW A KSH tegnap ismertetett leg­újabb adatai szerint a kiske­reskedelmi üzletek forgalma 3,8 százalékkal nőtt az előző évben mért azonos időszakhoz képest. A növekedés nagyjából 43 hó­napja, 2013 közepétől meg­szakítás nélkül tart. Január­ban az országos kiskereske­delmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma el­érte a 699 milliárd forintot. A legújabb felmérésből kiderül, hogy az élelmiszer-kiskeres­kedelem 78 százalékát adó, élelmiszer jellegű vegyes üz­letek értékesítése 5 százalék­kal nőtt. Hiány lehet húsból A hazai kereskedők folyamatosan veszik át az árut a termelőktől Egyre több a magyar alma PIAC A hazai kereskedők folya­matosan veszik át az árut a ter­melőktől. Az elmúlt években óriási nyomást gyakorolt az uni­ós piacra a dömpingáron kap­ható lengyel alma, végre még­is sikerült megfelelő helyze­tet teremteni a magyar piacon. A kereskedők folyamatosan ve­szik át az árut a hazai terme­lőktől, és bár az árak lehetné­nek magasabbak, óriási ered­mény, hogy sikerült stabil pia­cot találni a terméknek - fej­tette ki Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmakö­zi Szervezet és Terméktanács elnöke a Magyar Időknek. A szakember szerint a tavaszi fa­gyok miatt tavaly 4,6 százalék­kal kevesebb hazai alma, ösz- szesen 500 ezer tonna termett. A KSH adatai szerint az év első felében összesen 8,44 ezer ton­na friss étkezési alma érkezett az országba: Németországból 40 százalékkal, Ausztriából pedig 75 százalékkal keve­sebb gyümölcsöt vásároltunk, míg Lengyelország 3 százalék­kal, 2,48 ezer tonnára növelte a beszállításait. Lengyelország egyébként a legnagyobb alma­termelő nemzetnek számít Eu­rópában. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint ta­valy rekordtermést, 4,15 millió tonna almát takaríthattak be. Az orosz szankciók bevezeté­sével viszont jelentősen meg­nőtt a fehéroroszországi piac­ra uniós országokból importált gyümölcs mennyisége. A lele­ményes gazdálkodók koráb­ban Szerbián keresztül próbál­koztak eljuttatni a lengyel és a magyar almát Oroszországba, míg a feldolgozott termékek rendszerint Kazahsztánon ke­resztül kerültek a piacra. A le­bukás kockázata és a szigoro­dó szankciók azonban mára elvették az ügyeskedők ked­vét. Az orosz hatóságok folya­matosan ellenőrzik a szállít­mányokat, akár a kamiont is lefoglalhatják. Az elmúlt év­ben összesen 255 ezer tonná­nyi gyümölcsöt foglaltak le. MW Bár kezd visszaszorulni, ennek ellenére nem fog eltűnni a piacról Továbbra is népszerű a magyar bélyeg BUDAPEST Akár mi is javasla­tot tehetünk a Magyar Postá­nak, hogyan nézzen ki az ál­taluk kibocsátott éves posta­bélyeg. A bélyegeken megje­lenő ábrákat egy témakijelö­lő bizottság közreműködésé­vel választják ki, külső szak­értők bevonásával. Az adott tématervet a postát felügye­lő kormánybiztos hagyja jó­vá. Javaslatot viszont bárki tehet erre, még szervezet is, a lényeg csupán az, hogy az adott téma hazánk kultúráját, nép- és iparművészetét, továb­bá neves történelmi és aktuá­lis eseményeit népszerűsítse. A levélforgalom csökkenésé­A bélyeg továbbra is divatban van Fotó: Shutterstock vei, valamint a bérmentesíté­si szokások és a technológia­változás miatt viszont az érté­kesített és a felhasznált bélye­gek száma az utóbbi években jelentősen visszaesett. Az elmúlt másfél évtized­ben nagyságren­dileg ötödére zu­hant a felhasz­nált bélyegek da­rabszáma, ezzel együtt figyelemre méltó, hogy még 2016-ban így is 44,2 millió bélyeget értéke­sített a Magyar Posta - tudta meg a Magyar Idők. A társa­ság azt is közölte: a belföldi, értékjelzés nélküli postakész borítékokból tavaly 12,5 mil­lió darabot vásároltak az ügy­felek, de a levélfeladás általá­nos csökkenése miatt ennek a terméknek is évről évre mér­séklődik az eladása és ez a tendencia a jövőben is folyta­tódni fog, de azért a bélyeg nem tű­nik el a piacról. Felhívta a figyel­met arra, hogy az ügyfelek figyelje­nek oda a régebbről megma­radt bélyegeikre, azokat csak akkor fogadja el a posta, ha a Magyarország felirat szere­pel rajtuk és 1946 után kerül­tek kiadásra. MW A régi bélye­geket is elfo­gadja a posta Adóváltozás: áprilistól olcsóbb a benzin BUDAPEST Ebben a hónapban már egészen jelentős összeget spórolhatunk meg egy tanko­lással. Tegnap a gázolaj ára 2 forinttal kevesebb volt, ápri­lis 1-jétől pedig további csök­kenés várható. Az adóható­ság azt közölte, hogy a ben­zin jövedéki adója 5 forinttal, a gázolajé 10 forinttal tovább csökken, mivel az elmúlt idő­szakban 50 dollár felett volt a kőolaj ára. Mivel a jövedé­ki adó változásait mostantól a Mól Nyrt. beépíti az üzem- anyagárakba, ennek eredmé­nyeként csökkenés várható - mondta Orosz András, a Mól Magyarország kiskereskedel­mi vezetője. Megjegyezte egy­úttal: a benzin és a gázolaj át­lagára nem csupán a jövedé­ki adó mértékétől függ, mind­ezt befolyásolja a kőolaj világ­piaci ára, valamint a forint és dollár árfolyamváltozása is. Ennek megfelelően nem lehet pontosan megjósolni a válto­zás mértékét. Egy tavaly elfo­gadott törvénymódosítás sze­rint a gázolaj, a benzin és a petróleum jövedékiadó-mér- tékét a Brent kőolajfajta világ­piaci árához kötik: ha a hor­dónkénti világpiaci ár negyed­éves átlaga 50 dollár alá süly- lyed, a benzin és a petróleum adója literenként 5, a gázolajé literenként 10 forinttal emel­kedik; ha azonban 50 dollár fölé megy a világpiaci átlagár, az adómértékek visszaállnak a korábbi szintre. MW _______GAZDASÁG Y G yermekpárti közös költség tervezete Romániában BUKAREST Nem kell majd a há­rom év alatti gyerekek után is fizetni a társasházakban a közös költséget, ha ehhez az adott lakóközösség is hozzájá­rul. Erről keddi ülésén döntött a képviselőház. Dragos Lu- chian volt liberális képviselő (PNL) tavaly májusban nyúj­tott be indítványt a lakóközös­ségek működését szabályozó törvény módosításával kap­csolatban, amit egyhangúlag szavazott meg a román par­lament alsóháza. A képvise­lő indoklásában abszurdum­nak nevezte, hogy egy kisgye­rek fogyasztása után is ugyan­annyi közös költséget fizes­senek a szülők, mint ameny- nyit egy felnőtt lakónak kell fizetnie, miközben például a kisállatok gazdáit semmi­lyen többletköltség nem terhe­li. A vonatkozó előírások sze­rint ugyanis az egy háztartás­ban élő személyek száma alap­ján számítják ki többek között a szemétszállítási díjat, a kö­zösen használt terek, például a lépcsőház kivilágításának költségeit, a mindenkit érin­tő javítási, valamint karban­tartási munkálatok értékét, il­letve a földgázfogyasztás költ­ségeit is, amennyiben a laká­sok nem rendelkeznek saját, az egyéni fogyasztást ponto­san mérő gázórával. A jogsza­bály életbelépéséhez az állam­fő aláírásra van szükség. MW

Next

/
Thumbnails
Contents