Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám
2017. MÁRCIUS 18., SZOMBAT MŰVÉSZBEJÁRÓ "J Koncz Gábor: Minden veszélyes és őrült dologban benne voltam. Világéletemben úgy éltem, mintha a holnap már nem létezne Vissza az életbe Vannak színészek, akiket az emberek tisztelnek és vannak, akiket nagyon szeretnek. Koncz Gábor Kossuth-díjas, érdemes művész az utóbbiak közé tartozik. Mert élni - méghozzá veszélyesen, őrülten, jó értelemben véve mindig két végén égette a gyertyát. Gödön találkozunk, a saját otthonában fogad. A ház leginkább egy jurtára emlékeztet, a nappali egyik sarkában búbos kemencére emlékeztető kandalló, a falakon fényképek és festmények. A mennyezetről lelógó több száz éves török lámpa fénye mellett idézzük fel azt a hosszú utat, amit Mezőkeresztesről tett meg a színpadig. Tiszteletünkre felveszi Kodolányi János kalapját, amit a Béres című darabban visel. A kezében lévő fokos Rákóczi Ferenctől kezdve Bánk bán szerepéig mindenhova elkísérte. Csibész mosolya, kikacsintása, barátságos közvetlensége mögött mégis megbújik némi félelem. Az idő halad, megállíthatatlanul robog előre. Tarnóczy Orsolya- Ez a ház olyan, mintha csak élne, tele van emlékkel, relikviával. Minden fal egy történetet mesél el.- Ha nem vettek volna fel színésznek, akkor egészen biztos, hogy építész lettem volna. Mind a három házamat magam terveztem. Az elsőt Gödön építettem fel, közvetlenül a Du- na-parton. Annak idején a fél Vígszínház nálunk nyaralt, az egyik fűzfára kötelet kötöttem, és Jánosé Mikivel, Hernádi Gyulával innen ugráltunk be a vízbe. Ez volt az egyik legkedvesebb időtöltésük. Aztán Dunakeszin vásároltam egy telket, és építettem egy átriumos házat. Nagy idők tanúja vagyok sok dolgot megéltem. Hiszek a reinkarnaciobai Az udvaron állt egy ötször három méteres márványasztal, a végében meg egy kőfotel. Három esküvőt tartottunk ott, a barátaim, a vendégek még az asztalon is táncoltak. A harmadik otthonomat szintén Gödre álmodtam meg. Innen már semmi pénzért nem költöznék el. Ezeket a kézzel faragott bútorokat még Rothschild asszonytól vettem meg. Látja, a gerendán ott egy kincsesláda, A névtelen vár című sorozatból van. Itt minden tárgyhoz egy szép történet és emlék kötődik. Ezek között a falak között ébredek, még mindig keveset alszom. Sokszor összefolynak a napjaim.- Gerincbetegsége és műtétje miatt tavaly sok szereptől meg kellett válnia. Most hogy van?- Egyre jobban, gyógytornászhoz járok. Fejembe vettem, hogy visszatérek a színpadra,-és akkor visszatérek az életbe is. Tegnap játszottam a Kerényi Imre rendezésében színre vitt, Béres című darabot. De lassan veszem vissza a többit is, A Funtinelli boszorkányt és Az áldozatot, amelyben IV. Béla királyt alakítom. De ott van az önálló estem is, a Gyorsvonat, amit harminc évvel ezelőtt mutattam be, bejártam vele a fél világot, Amerikától kezdve Ausztráliáig. Mondok részleteket a Walesi bárdokból, a Toldiból, amit háromszáz alkalommal játszottam. Idézek Wass Alberttól, Weöres Sándortól, azoktól is, akikkel nagyon jó barátságban voltam, Csurka Istvántól, Gyurkovics Tibortól, Németh Lászlótól. Szabó Magdától is, akinek a levelét féltve őrzöm. Két hete jöttem haza Zentárói, Szabadkán is voltunk. Sokat járok vidékre, a magyar lakta vidékekre, mert fontosnak tartom a magyarságtudat felébresztését és ápolását. Sok erőt ad, hogy azt látom, a közönség is visszavár. Tudja, azt mondják, ahogy az ember öregszik, egyre kevesebb dologra emlékszik. De érdekes módon életem fontosabb eseményeit kristálytisztán vissza tudom idézni.- Kapunk ebből némi ízelítőt?- Mire kíváncsi? Hosszú utat tettem meg Mezőkeresztestől Budapestig. Édesanyám varrónő volt, édesapám jegyző, majd bányász. A szüleimnek nem mertem elmondani, milyen pályára készülök, azt akarták ugyanis, hogy orvos vagy pap legyek. Egy embert sem ismertem a Szín- művészeti Főiskolán, nem voltak kapcsolataim, Várkonyi Zoltán és Básti Lajos mégis azonnal felvettek, Ádám Ottó osztályába kerültem. A főiskolán csak én kaptam ösztöndíjat a Vígszínháztól, az első főszerepemet Várkonyi Zoltán bízta rám az Egyedül című darabban. Az óriás Páger Antal mellett játszottam, aki sok mindenre megtanított. Utoljára a Gorkij Éjjeli menedékhely című filmben szerepeltünk együtt, előadás közben a szívéhez kapott, mentőt kellett hívni hozzá. A munkát már nem tudtuk befejezni. Szívesen emlékszem Tolnay Klárira, aki ugyanúgy, mint Páger, mindig két cigarettára gyújtott rá egymás után. Elképesztő memóriája volt. Az utolsó darab, amiben játszott, az Utazás a nénikémmel volt, abban a szeretőjét alakítottam. Az esti előadás előtt telefonon hívtak, hogy már nem kell bemennem, mert Klári elaludt. Végleg. Mindkettejüknek szép halála volt. Én is így szeretnék elmenni. (Felsóhajt.) Nagy idők tanúja vagyok, sok dolgot megéltem. Hiszek a reinkarnációban. Ha a túlsó part olyan, amilyennek hinni szeretném, akkor tudom, hogy dolgozni fogok még velük.- Több mint ötven éve áll a színpadon, filmjeinek, tévéfilmjeinek, tévéjátékainak a száma eléri a 348-at, ezzel a teljesítménnyel egyedülálló a szakmájában. Igaz, hogy a Vörös zsaru film forgatása után Arnold Schwarzenegger gratulált önnek a szerepformáláshoz?- Az elejétől kezdve kölcsönösen szimpatikusnak találtuk egymást. Két éjszakán keresztül mulattunk az akkor még létező Pipacsban, de éjfélkor felállt, és elbúcsúzott a társaságtól. Vérprofi volt, tudta, mennyit kell pihennie ahhoz, hogy másnap friss legyen. Legalább akkora élményt jelentett, hogy Jean-Paul Belmondo betegsége miatt én játszhattam az Yves Allégret által rendezett Germinal című filmben. Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni tanított franciául, ő korrepetált, így a szöveg nem jelentett problémát. A külföldi rendezők többek között azért szerettek velünk dolgozni, mert mi elsőre megcsináltuk, amit kértek tőlünk.- A kilencvenes években mintha elvágtak volna mindent, egyre kevesebbet forgatott. Mi történt?- A magyar filmgyártás leállt, nem készítettek hangjátékokat, a szinkronstúdiók üresen álltak. Katasztrofálisnak tűnt a helyzet, így a Madách Színházzal kötött szerződésemet széttéptem, és a saját utamon kezdtem el járni. Szerencsére. Büszkeséggel tölt el, hogy három kitűnő színész ajándékozott meg a barátságával, méghozzá életre szólóan. Egyikük Bujtor Pista, akivel több jelentősebb munkát csináltunk, a másik Tordy Géza, akivel felejthetetlen éveket töltöttünk együtt. Munka után rendszerint a Fészekben kártyáztunk, csajoztunk. Nem maradhat ki a sorból Madaras Józsi sem, ő tanított meg fát metszeni. Neki köszönhetem, hogy a kertben rügyező huszonöt gyönyörű fámat megfelelően tudom gondozni. Egészen másmilyen ízű ez a gyümölcs, mint a piacon kapható. Van itt egy kis tó is, tele van tavirózsával és hallal. Anyámtól tanultam főzni, és azt is otthonról hoztam, ha valaki eljön hozzám, az nem mehet el úgy, hogy ne evett-ivott volna.- Horgászik, vadászik még?- A Rétimajornál van egy kis szigetem, ahová horgászni járok. Pontosan tudom, hol úszkálnak a halak, csak oda szoktam beetetni. Vadászni azóta szeretek, hogy édesapám és nagypapám elvittek egyszer magukkal. A vadászatban nem az a szép, amit nyújt, hanem amit ígérhet. Sokan megkérdezik, hogy megéri-e elmenni Tokajba egy szarvast lőni. A megéri vagy nem éri meg szemléletet nem szeretem. Az éri meg, ami a szívemben van, amitől tudok tovább élni. Emlékszem, nyaranként lejártunk a bandámmal az Isztri- ai-félszigetre motorcsónakoz- ni, vízisíelni. Azt is imádtam. Minden veszélyes és őrült dologban benne voltam. Az idő drága, nekem már nincs mire várnom. Világéletemben úgy éltem, mintha a holnap már nem létezne.- Látom, tele a lakás az unokái játékaival. Gyakran jönnek el önhöz?- Sokszor. Imádok velük lenni. Úgy gondolom, hogy teljesítettem mindent, amit a családom, a barátaim és a szakma elvárt tőlem. Ami még hátravan az életemből, az már csak hab a tortán. Fiatalon elhatároztam, hogy nyomot hagyok magam után. Ma is ezen dolgozom. pl . i V JÉlip á i i ||ħ||k J
