Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám

2017. FEBRUÁR 4., SZOMBAT MŰVÉSZBEJÁRÓ ^ Sokoldalú művész, aki sajátos humorral meg­formált vígjátéki szerepeit felejthetetlenné, drá­mai erejű alakításait utánozhatatlanná tette. Határo­zott fellépésében van valami arisztokratikus, pórusa­iból áradt a szakma iránti elkötelezettség. Pontosan két óra van, toporgok a hidegben a Pesti Magyar Szín­ház bejárata előtt. Ritka blamázs, hogy idegességem­ben elejtem a jegyzeteimet. Évek óta erre a találko­zásra vártam, de megtorpanok. Aztán nagy levegőt ve­szek, benyitok a művészbejárón, elindulok felfelé az első emeleti büfébe, ahol a nemzet színé- sze vár. Pár fiatalon kívül senkit sem ta- - ,M lálok. Kiderül egy kisebb malőr miatt, a f // (t| korábban befejezett próba után Hau- mann Péter egyszerűen hazaindult. / J|& , * Majd jön a telefon, várjam meg, Mtfß' |' mindjárt érkezik. Serényen olvasom v'Jfj Ü. a jegyzeteimet, az összes betű egy // mV \\ óriási pacává folyik össze. Érzem, i. Á\ \\ ennek semmi értelme, dobom a {» francba a kérdéseimet! Már mész- * sziről hallom a hangját, fiatalos Mjg lendülettel toppan be, megtelik La ß y vele a hely, sűrűbb lesz tőle a le- rjf l'v vegő. Remegő kézzel bemutatko- *;S jg * zom. Felmegyünk az első emelet- ^0 re, kéri, hogy üljek le, ahova csak w akarok. Lehuppanok a kanapé- :!f '% ra, ő mellém. Szemléljük egy- i ;l|^\ mást. Néhány másodperc után , jf megkérdezi: „Mondja, miről me- A $ A séljek magának?” „Mindenről!” |k .- válaszolom. IHki — — Iftaiiiiiiiaiiiii. fféjtejít* Gharles, Diteketjisnefo neztefo Tarnóczy Orsolya orsolya.tarnoczy@mediaworks.hu- Huszonkét év után tavaly vég­leg eljött a Katona József Szín­házból, kiszállt a körforgásból. Sokunk örömére most visszatér, méghozzá A fösvény című darab­ban, lányával és fiával fog együtt játszani benne a Pesti Magyar Színházban. Egy kicsit sem hi­ányzott önnek a színpad?- Tudja, a legmélyebb tit­kok egyike: az idő megérzése. Mindennek megvan a maga ideje. Kell tudni szünetet tarta­ni. Gondolja el, életemben elő­ször a nyár végén nem kellett bemennem a társulati ülésre, elutazhattam a tengerre. Fel- töltött ez a szabadság. Eperjes Károly volt az ötletgazda, ő ke­resett meg, hogy mi lenne, ha A fösvény című darabot a két gyermekemmel, Petrával és Má­téval játszanánk el. Úgy gondol­tam, ez egy kiváló alkalom ar­ra, hogy,végre mi hárman egy színpadon lehessünk. Külön- külön már dolgoztam velük, a fiammal legutóbb egy nagyjá­tékfilmben, az Emeletben, a lá­nyommal meg évekkel ezelőtt A velencei kalmárban fogtuk egy­más kezét. Rögtön éreztem en­nek a hármas felállásnak az egyediségét, különlegességét. A folytonosságot egyébként is fontosnak tartom. Ilyenkor apám jut eszembe, aki szeretett volna színész lenni. Rákosi Szi- di színiiskolájába járt, de nem bírta fizetni. Ezt mindaddig tit­kolta előttem, amíg nem látta a sikereimet. Aztán kinyitotta azt a titokzatos ládafiát, amelyben a régi plakátjait őrizgette. Soha nem felejtem el azt a pillanatot.- Milyen érzés a gyerekeivel együtt próbálni?- Ha a színpadon vagyunk, akkor Petra nem a lányom és Máté nem a fiam. Kollégák va­gyunk, kizárólag három szí­nészről van szó. A gondolatai­mat soha nem erőltetem rájuk, nem adok nekik tanácsokat. In­kább csak ötleteket mondok. A színészet különben is egy na­gyon finom, törékeny szakma, nem lehet csupán egy általam jónak tartott séma szerint mű­ködni. Mindkettejüknél egész fiatalon megmutatkozott a sze­replés iránti vágy, és amikor je­lentkeztek a főiskolára, akkor sem adtam nekik semmilyen atyai tanácsot. Tudtam, kitapos­sák maguknak a saját útjukat.- Más darabban is láthatjuk majd?- Vannak tervek, de most min­den porcikámmal A fösvény­re koncentrálok. Különös érzés a rendezővel, Lengyel Ferenc­cel újraértelmezni a Katoná­ban 1994-ben bemutatott dara­bot, ami nagyon népszerű volt, százötvenszer játszottuk. De ez a mostani egészen más elő­adás lesz, elevenebb, színesebb, részletezőbb. Élvezem a mun­kát, egy pillanatra sem fáradok el. Végre egy olyan feladat, amit igazán szívből és szívesen csi­nálok. Ritkaság ez a színészi pá­lyán, még ha nem is tűnik így.- Törőcsik Mari szerint ösz- szesen ha három megoldott szituációt tud felidézni a pá­lyájáról, amivel elégedett. Ön mennyit?- Emlékezetes volt az Állít­sátok meg Arturo Uit címsze­repe, a Sok hűhó semmiért Be­nedekje, a Hamlet Claudiusa és a Szókratész védőbeszéde, amit 29 évesen adtam elő és gyakor­latilag végigkísérte a pályámat. A színészet legértékesebb részé­nek a csend lélektanát tartom. Én hiszem, hogy a szünetnek ereje és értéke van, és ez a szü­net csak akkor él, ha aznap jó va­gyok, felkészült, kondicionált. A nézőben pedig megmaradhat egy-egy ilyen katartikus színhá­zi élmény emléke, a tudata mé­lyén nyomot hagyhat, és ettől ta­lán változhat is. Erről jut eszem­be, múltkor megállított egy férfi az utcán, közben rám mutatott az ujjával. „Ne segítsen! Várjon, tudom ki maga. Hogy is hívják?” „Haumann!”- feleltem. Jaj, tud­tam! Nagyon szeretjük magát a feleségemmel, mindig mondom neki, hogy jöjjön be a konyhából mert itt a Haumann. Múltkor is bejött valami ajtón, és sírtam a röhögéstől.” „De miben látott?”- kérdeztem. „Várjon, azt már nem tudom. De ahogy megállt!” Ha több nem is, de ennyi szerin­tem megmaradt belőlem ebben az emberben. Ennyi marad egy színészből.- Évek óta megtalálják az apa­szerepek, gondolok a Kalando­rokra, valamint a tavaly bemuta­tott Memo című filmre.- Ennek egyszerű magyará­zata van, idén már hetvenhat gyertya ég a tortámon. Lassan már a nagyapaszerepek jönnek. (Mosolyog.)- Az 1982-ben készült Indul a bakterház ikonikus film lett. Rá­adásul azt olvastam, hogy több konfliktust is megoldott már a „Sanyi, Sanyikám!” felidézésével.- Két éve is ezt történt, ami­kor Rudolf Péterrel forgattam a Kossuthkiflit. Nagyon készül­tünk arra a forgatásra, kiváló színészek jöttek össze. Sopron mellett forgattunk, a patakpar­ton. A történethez hozzátarto­zik, hogy a túlsó oldalon romák laktak, és a stáb tagjaival több­ször át kellett kiabálnunk ne­kik, hogy legyenek már csend­ben, mert dolgozunk. Ők meg visszakiabáltak, hogy men­jünk a fenébe. Ez az adok-ka- pok ment egy darabig, mire a három óriási technikusnál hir­telen elszakadt valami, elindul­tak feléjük, hogy lerendezzék a dolgot. Ekkor gyorsan felvetet­tem, inkább elintézem én. Kür­tőkalapban, nagy sállal a nya­kamban odamentem hozzá­juk, és rákezdtem a Sanyiké­ra. Egyből csönd lett! Erre sétál­tam vissza, majd hallom, hogy Rudolf Péter őrült sebesség­gel szalad hozzám és csak any- nyit mondott: „Tudod min gon­dolkoztak a romák, miután el­mentél? Te ez nem a Charles Di­ckens volt?!” Azt hittem, a színé­szetemmel varázsoltam el őket, de egy frászt. Mindig is értékel­tem, hogy a romáknak micsoda jó humoruk van. (Nevet.)- Ha nem színházzal, akkor az unokáival foglalkozik? ' - Imádom őket! Hárman vannak, és márciusban jön a lévjegy A Kossuth-dijas és kétszeres Já- zai Mari-díjas magyar színmű- tósz, a Halhatatlanok Társulatá­nak örökös tagja 1941-ben lát- i mega napvilágot Budapesten. 1959-1963 között a Színház- ! Filmművészeti Főiskola növen- iéke volt, majd a debreceni Cso- onai Színháznál indult karrierje. 566-1970 között a Pécsi Nem­HHK zeti Színház társulatának tagja lett, majd 1970-ben 2 évre a bu­dapesti 25. Színházba került. Dol­gozott a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Nem­zetiben és rövid ideig a Radnóti Miklós Színházban. A Katona Jó­zsef Színház tagja volt 1994 és 2016 között. 2010 őszén válasz­tották a nemzet színészévé. negyedik. Rengeteget mesé­lek nekik, a kétéves unokám­nak. Csontváry- meg Chagall- albumokat festményeket szok­tam mutogatni. Szereti ezeket a színes és megdöbbentően rész­letesen kidolgozott képeket. Te­le vannak titkos történetekkel, amiket megfejtünk vagy kita­lálunk. Szeretek velük játszani, látja, mindig játszom. Velük is.- Vadászik még?- Ritkán.- Másik hobbijának hódol még?- Mire gondol?!- Még mindig az első emeletről slaggal mossa az autóját?- Jaj, az már nagyon régen volt! (Mosolyog.) Nagyon büsz­ke voltam magamra, a főiskola elvégzése után két évvel meg­vettem életem első autóját, egy Renault 4-et. Úgy gondoltam, hogy ez a slaggal való locsolás pompás játék lesz. A fürdőszo­bából egy csövön keresztül le­vezettem a meleg vizet és azzal mostam a kocsimat.- Akkor biciklivel jár?- A hegyoldalban lakom, le­felé könnyű volt a sorsom, de visszafelé már macerásabb, szép kis mutatványokat csinál­tam. Jaj, rettentően szenved­tem! Tekerés közben egypár- szor cinikusan megkérdezték tőlem: „Művész úr, csak nem biciklivel?!” „Miért mivel?! Hi­szen azon ülök!” Szóval abba­hagytam. A biciklizésből már csak az élet szép része, a fütyö- részés maradt meg, de hát úgy­is az benne a legszebb. (Nevet.)

Next

/
Thumbnails
Contents