Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-25 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 8. szám
2017. FEBRUAR 25., SZOMBAT A HÉT TÉMÁJA y A karhatalom tagjai közül többen mar az 1956-os forradalom ^ és szabadságharc alatt is fegyverrel védték a kommunista hatalmat ilára bízta Kádár János ilmi erők megszervezesi Hatvan éve egy reményvesztett ország volt hazánk. Szabadságharcunkat a szovjet katonai intervenció segítségével leverték, a magát álságosán forradalminak titulált munkás-paraszt kormány az 1956. decemberi országos elégedetlenséget is vérbe fojtotta. A forradalmárok „Márciusban újrakezdjük!” (MÚK) mottója csak jelszó maradt, mert egy új erőszakszervezet, a karhatalom biztosította a régi-új kommunista hatalom megtartását. Amikor február 25-én a kommunista diktatúra áldozataira emlékezünk, beszélnünk kell arról is, hogy kik voltak a felelősök, kik voltak a verőlegények, akik százezerszámra tettek tönkre embereket a szocializmus zászlaja alatt. Maruzs Roland MAGYARORSZÁG 1956. november 4-én alakult meg a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a szovjetek bábáskodásával, Kádár János vezetésével. Kádárnak feltétlenül szüksége volt egy saját fegyveres erőre, amely bármikor bevethető, hogy ne kelljen a nép által gyűlölt szovjet haderőre támaszkodnia. Ezt az erőszakszervezetet a köznyelvben karhatalomnak hívták. A kommunista államszerveződésben a szovjet mintára kialakított belbiztonsági és karhatalmi erőknek komoly hagyományai voltak. A rendőrségtől függetlenül, a kommunista párt legfelsőbb vezetésének irányítása alatt működtek és minden eszközt bevethettek. Az 1919-es tanácsköztársaság idején ilyen volt a Szamuely Tibor és Cserny József vezette Lenin-fiúk szervezete, majd a párt ökleként megjelenő Kádár János belügymi- nisztersége alatt létrehozott Államvédelmi Hatóság. A forradalom és szabadságharc leverése után, a magát már szocialistának nevező új pártvezetésnek is kézenfekvő volt a karhatalmi erő felállítása. Kádár és köre tudta, a népharag miatt az ÁVH visszaállítáPorhintés volt az ÁVH feloszlatása sa nem lehetséges, ezért 1956. november 7-én Münnich Ferenc mint a fegyveres erők minisztere rendeletileg feloszlatta, állományát felülvizsgálatra kötelezte. Mindez porhintés volt, és szinte a teljes személyi állomány a Belügyminisztériumban kapott beosztást, egy részük a karhatalomban is szerepet vállalt. Az elsőként felállított karhatalmi ezred - hivatalos nevén az 1. Honvéd Forradalmi Tiszti Ezred - állományában döntően egykori ÁVH-sok, a munkásmozgalom kipróbált tagjai szolgáltak. A megbízható régi párttagokra eleinte nagy szükség volt, mivel egyrészt a honvédtisztek vonakodtak jelentkezni a karhatalomba, másrészt a bizalom is megrendült a hadseregben a pártvezetés részéről. Hűségesküt tettek Kádár maga is kifejezte Úszta Gyula vezérőrnagynak, akire a karhatalmi erő megszervezését bízta, hogy szükség van néhány száz kipróbált, megbízható kommunistára a karhatalomban. Az ilyen meggyőződéses kommunisták közül sokan ötvenes éveiket taposó tartalékosként jelentkeztek. A levéltári dokumentumokban ilyeneket találhatunk róluk: „Minden akcióban való részvételre önként jelentkezett és bátor, határozott magatartásával példát mutatott a fiatalabb elvtársaknak... Politikai tisztánlátásával és szilárdságával hozzájárult a század személyi állomáfiyá- nak helyes állásfoglalásához.” A karhatalom döntő hánya- défeettől függetlenül a néphadsereg tiszti állományából szervezték meg. 1956. november 11-én Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere kiadta felhívását a honvédtiszteknek szolgálatteljesítésre, majd azonnal megkezdték az agitálást a tisztek között, hogy jelentkezzenek. Előfeltétel volt, hogy a jelentkező letegye a „hűségesküt” a Kádár-kormánynak, formailag aláírta a tiszti nyilatkozatot. November második felére három honvéd forradalmi tiszti ezred állt föl Budapesten a néphadsereg állományából, decemberben a Belügyminisztérium is fölállított egy karhatalmi ezredet, és vidéken is megkezdték a megyei karhatalom megszervezését. Rendet vágó karhatalom 1956 novemberében még sokan bíztak abban, hogy a forradalom alatt elért eredményekből talán sikerül valamit megmenteni és egy jobb rendszert kialakítani, a munHála a kegyetlenkedésekért A Kádár-kormány hatalma 1957 tavaszára megerősödött. A forradalmárok „MÚK” jelszava már nem tudott érvényre jutni. Sokukat elfogták, akár már ki is végezték, más részük külföldre szökött, a lakosságot megfélemlítették és az ellenállását megtörték. Ebben jelentős szerepet játszottak a karhatalmi erők, ekkorra már erejük teljében, a rendőrséggel, valamint a munkásőrséggel - háttérben a szovjet csapatokkal - bármilyen felkelést azonnal el tudtak volna fojtani. A karhatalmi szolgálatért járó Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet több mint tízezren kapták meg. Az adományozottaknak számos előjogjárt - többek között a gyermekeik felvételi nélkül juthattak be az egyetemekre. Az egykori karhatalmisták pedig a néphadsereg, a munkásőrség vagy a Belügyminisztérium állományában folytatták áldásos tevékenységüket. A hatalom így hálálta meg a rendszer támaszainak, hogy megvédelmezték az elnyomást. A kommunizmus áldozatai mellett fontos megnevezni azokat is, akik a rendszer működtetői és támaszai voltak, ezekkel a nevekkel azonban nagyrészt még adósok vagyunk. kástanácsok szilárdan kitartottak követeléseik mellett a kormánnyal szemben. A kádári vezetés azonban hamarosan megmutatta valódi arcát, és a karhatalommal „rendet vágott” az elégedetlenkedők között. Előbb a Nyugati téren (akkori Marx téren) lőttek a tömegbe, majd a Nagy-budapesti Központi Munkástanács által‘december 9-án meghirdetett országos sztrájkot követően dördültek el sortüzek. „A szabadság úgy szép, ha készek vagyunk a vérünkkel öntözni” - olvasható az egri tüntetők röplapján. A formálódó kádári hatalom nem habozott vért ontani és a saját népére lövetni. A sortüzek rengeteg halálos áldozatot követeltek országszerte, de a pontos számuk ma sem ismert. A karhatalom tagjai közül többen már a forradalom alatt is fegyverrel a kezében védte a kommunista hatalmat: „Mint a volt Petőfi Akadémia hallgatója fegyveres harcban részt vett a Rádió, később pedig a VIII. kerületi Pártház védelmében. A karhatalomban az elsők között jelentkezett... Személyesen részt vett a Széna téri ellenforradalmi tüntetés szétverésében.” ...Mint p ártmunkás, az újpesti párt- ház és tanácsház védelmében, az ellenforradalmárok elleni harcban fegyveresen vett részt. 1956. november óta a karhatalomnál is mindenkor az ellenforradalom egész felszámolása és a rend helyreállítása során bátran és keményen, a párthoz hű kommunistához illően állt helyt fegyverrel a kézben.” Akadtak olyanok is, akik egzisztenciális okokból jelentkeztek és olyan is volt, aki így akarta igazolni elvtársai előtt a forradalom alatti határozatlan magatartását, ingadozását. Voltak, akik aktívan vették ki a részüket a kádári rendcsinálásból és rendszeres akciókban verték szét a tüntetőket, mások civil ruhában - operatív eszközökkel dolgozva - adták rendőrkézre és sokszor bitófára a forradalmárokat. A felderítő csoportok megszervezése 1956 decemberében és 1957 januárjában zajlott. Titkosszolgálati módszerekkel dolgoztak, fedésben, polgári ruhában teljesítettek karhatalmi szolgálatot. Információt gyűjtöttek munkahelyeken, üzemekben, egyetemeken, és ezek birtokában indultak meg a házkutatások és a letartóztatások. A Budán működő 3. karhatalmi ezred állományában egy Nagy József nevű tartalékos hadnagyról ezt olvashatjuk: „Mint ügyvéd a felderítő csoportban kiválóan látta el feladatát. A kerület Iskolalátogató összekötőket jelöltek ki a fővárosban egyetemeinek felderítését kiválóan látta el és a felderítő csoport munkája nem kismértékben neki is köszönhető.” Féltek a „pesti srácoktól” A felderítők állandó összeköttetésben álltak az üzemőrségekkel, tájékozottak voltak a dolgozók hangulatáról, szándékairól. Komoly szerepet kaptak a munkástanácsok felbomlasztásában, az ellenállás megtörésében, a vezetők letartóztatásában. A felderítő csoportok eleinte önállóan dolgoztak, majd a rendőrség politikai osztályai nak megalakulásával, velük szoros együttműködésben. Megindult a besúgóhálózat kiépítése, a felderítők „felvették a kapcsolatot a becsületes dolgozókkal, hogy azok segítségével le tudják leplezni az ellenforradalmárokat, fegyverrejte- getőket”. A kisebb ügyekben terhelteket beépítették nagyobb ügyek leleplezésére. 1957 februárjára a hatalom az élet minden területén megpróbálta ellenőrzése alá vonni az embereket, a figyelmet kiterjesztették az általános és középiskolákra is. A kommunista vezetés félt a „pesti srácoktól”, ezért külön iskolalátogató összekötőket jelöltek ki a fővárosban. Az 1. karhatalmi ezred jelentése szerint: „Igen jó módszernek bizonyult a kommunista szülők gyermekeinek felhasználása az ellen- forradalmi elemek felderítésére. Ezek a gyerekek elmondták, hogy egyes pedagógusok mire tanítják őket és elmondták, hogy melyik osztálytársuk dicsekszik azzal, hogy neki vagy szüleinek fegyvere van elrejtve.” A 2. karhatalmi ezred arról számolt be, hogy a Vörösmarty utcai iskolában az énektanárnő 1957 februárjában, márciusában levetette a piros pulóvereket és szalagokat a gyerekekről. Ez a fajta passzív ellenállás sem kerülte el a karhatalom figyelmét, a renitens tanár könnyen az utcára került vagy akár börtönbe. A szerző hadtörténész formálódó kadari hatalom nem habozott vert ontani, ^ rnmm* m» a .«« ■ ü» ^ x «» * « 0 li * „ . ,, halálos áldozatot követeltek a sortüzek
