Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám
2017. FEBRUAR 11., SZOMBAT KOZELET Fotó: Thinkstock Továbbra is sokan halnak meg az utakon olyanok miatt, akik kábítószeres vagy alkoholos befolyás alatt okoznak balesetet Hiába a hatósági szigor, még mindig sokan ütnek volánhoz ittasan vagy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt. A biztosítók is emelték a tétet: januártól ötmillió forintig behajthatják a költségüket, ha a vezető bódult állapotban karambolozott. G. Juhász Judit VEZETiS Túl sokan halnak meg az utakon alkohol, gyógyszer vagy kábítószer hatása alatt vezető autósok miatt. A tönkrement járművek értékét ki lehet számolni. A valódi következmények azonban emberéletekben, elárvult gyermekek sorsában mutatkoznak meg. Az alábbi esetek mindegyikét meg lehetett volna előzni, ha a vétkes gépkocsi- vezető tiszta fejjel ül a volánhoz. Alsóbereckinél frontális ütközésben három nő halt meg, négy gyerek veszítette el az édesanyját néhány nappal ezelőtt. Egy sátoraljaújhelyi gyárból, az éjszakai műszakból tartottak hazafelé vasárnap reggel, amikor a velük szemből érkező Mercedes áttért a sávjukba és beléjük csapódott. A szabályosan közlekedő Volkswagen Golfban öten utaztak, hárman közülük szörnyethaltak, ketten súlyosan megsebesültek. A Mercedes egyik utasa életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. Az elsődleges műszaki vizsgálat szerint mindkét jármű esetében kizárható olyan műszaki hiba, amely összefüggésben állhat a balesettel. A Mercedes vezetője ellen kettőnél több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt indult büntetőeljárás. Március 7-éig előzetes letartóztatásba helyezték, és tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. Az autóban egy asszony és a lánya is meghalt, utóbbi gyerekét az özvegyen maradt nagyapa fogja felnevelni. Az autót vezető nőt Tiszacsermelyen három gyermeke várta, egyedül nevelte őket. A három árva közül egyik egyetemista, a két kisebb még kisdiák, a nagymama veszi magához őket. A Gyulai Rendőrkapitányság most zárta le a nyomozást a 35 éves Sz. I. ügyében, és halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetése miatt vádemelést javasol ellene. A nő, vérében 0,76-0,86 ezrelék véralkohol-koncentrá- cióval, a megengedett 50 kilométeres sebesség kétszeresével fának hajtott egy sarka- di kereszteződésben tavaly júniusban. A mellette utazó férfi a helyszínen meghalt. A vétkes gépkocsivezető súlyos, hátul ülő barátja könnyebb sérüléseket szenvedett. A zuglói gázoló Emlékezetes a zuglói gázolóként emlegetett T. Klára Petra esete is: éppen mű- körmöshöz sietett tavaly november 7-én, amikor a Füredi úton elgázolt és cserbenhagyott egy idős férfit, az illető a helyszínen meghalt. A rendőrség gyanúja szerint a több éttermet vezető nő drogot fogyasztott a baleset előtt. Halálos közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult ellene eljárás. Az esetet rekonstruálva úgy tűnik, hogy a gázolás után a nő kitartott előző úti célja mellett, és elment a szépségszalonba. Később észrevette az autója mellett vizsgálódó rendőröket és elmenekült. Ezután, egyik ismerőse biztatására, maga hívta fel a rendőrséget és mondta el nekik, hol tartózkodik. A baleset után három órával a Szugló utcában őt is elfogták. T. Klára Petra a rendőrségen azt vallotta, hogy azért nem állt meg a baleset után, mert nem vette észre, hogy elütötte az idős férfit. Ezt megírta az áldozat hozzátartozóinak is, és vállalta, hogy kifizeti a temetést. A férfi feltehetőleg takarásból, a trolibusz mögül lépett a kétsávos úttestre, akkor sodorhatta el. T. Petra a megengedett sebességgel haladhatott, lapértesülések szerint a szakértők is ezt támasztják alá. Három hónapos előzetes letartóztatás után január közepén kétmillió forint óvadékért T. Klára Petrát - lábán nyomkövető pereccel - házi őrizetbe helyezték. Néhány nappal később azonban, a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva a másodfokú bíróság 30 napra újból elrendelte előzetes letartóztatását. A közlekedési pontrendszer nyilvántartása szerint több szándékos közúti közlekedési szabálysértés is van a számláján. Tavaly áprilisban szintén kábult állapotban vezetett és drogot is találtak nála. Részegen, terepjáróval Az egykori szlovákiai celeb, Eva Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban négy ember - két házaspár - halálát okozta az M3-as autópályán. Ittas volt, amikor X5-ös BMW-jével, óránként 165-170 kilométeres sebességgel, hátulról belecsapódott egy Fiat Puntóba. Az akkor 34 éves Rezesová már tíz kilométerrel a baleset előtt „közlekedési veszélyhelyzetet” okozott. A Fiat Punto megelőzte, mire a nő nagy sebességgel utánament, hosszan rávillogott, majd amikor elhaladt mellette, annyira rákormányozta a terepjáróját, hogy a személyautó vezetőjének sávot kellett váltania. Rezesová a leállósávban haladt tovább, így a Fiat újra megelőzte. A nő hamarosan felgyorsított, és néhány kilométerrel odébb terepjárójával hátulról belerohant a Fiatba. Az autó kigyulladt, nekicsapódott egy, a külső sávban haladó teherautónak, majd a belső szalagkorlátnak. Hárman a lángok közt lelték halálukat, negyedik társuk, egy súlyosan megégett nő, a kórházban vesztette életét. A terepjáró is felborult, Rezesová kisebb sérülésekkel megúszta. A szlovákiai nőt több ember halálát okozó, ittas járművezetéssel és közúti veszélyeztetéssel vádolták meg. Rezesová korábban azt vallotta, nem érzi bűnösnek magát, nem volt ittas, és egy hirtelen klvágódó kamion okozta a szerencsétlenséget. Azt állította, alkoholt azért mutattak ki a szervezetében, mert a baleset után pánikba esett és belekortyolt az italba. Később, a tárgyaláson az volt a kulcskérdés, hogy a kiégett személyautót vezető férfi szabálytalankodott-e, úgy, ahogy azt a védelem két éven keresztül állította. A tárgyalásokon több szakértőt is kizártak, mert részrehajló szakvéleményt adtak be. Az egyik első vélemény alapján például fel kellett volna menteni a nőt. Hosz- szas vizsgálatok és szakértői bizonyítások után aztán egyértelművé vált, hogy Fiat vétlen vezetője szabályosan közlekedett. A bíróság szerint kizárólag Rezesovát terheli a felelősség a négy ember halálát okozó balesetért, mert ittasan vezetett és ezért figyelmetlen volt. A szlovák nőt végül 2014 szeptemberében jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélték, leghamarabb hat év elteltével szabadulhat, feltételesen. Szlovák bulvárlapok szerint Éva Varholíková Rezesová a kassai „Rezes klán” tagja, testvére a multimilliomosnak tartott Július Rezes vállalkozónak. Édesapját, Alexander Rezest Szlovákia második leggazdagabb embereként emlegették. Mit mond a Mabisz? Idén januártól akár ötmillió forintot is behajthat a biztosító az autóson, ha az alkohol vagy kábítószer befolyása alatt okozott közlekedési balesetet - tájékoztatta lapunkat Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője. Igaz, hasonló esetben korábban is ez volt az eljárás, azaz a gépkocsi biztosítója behajthatta a költségét, ha a biztosított bódultán vezetett és karambolozott, de legfeljebb másfél millió forintot követelhetett vissza. Tavaly nyáron azonban módosult a kötelező gépjármű-biztosítás szabálya, és ez év január elsejei hatályba lépésével másfélről ötmillióra emelték a visszkereset összegét. Azaz, ha a vezető alkohol vagy drog hatás alatt balesetet szenved, a biztosító a szokásos módon kifizeti a kárt a másik autósnak, majd ötmillió forintig visszakövetelheti a pénzt saját biztosítottjától. Arról nincs adat, hogy a biztosítók eddig milyen mértékben éltek ezzel a jogukkal - folytatta a szóvivő. A jogszabály a módosítással az objektív felelősség és az alkohollal kapcsolatos nulla tolerancia sorába illeszkedik, a jogalkotó nyilván azt akarta elérni, hogy a gépkocsivezetőket felelős viselkedésre sarkallja. Ekkora összeg még egy ok arra, hogy ittasan senki ne üljön volánhoz. Nulla tolerancia a bódult vezetésre A címlet bevonása nem azt jelenti, hogy a nálunk lévő pénz elértéktelenedik Újabb bankjegyet cserél le a nemzeti bank PÉNZ Még 2014-ben kezdte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a forintbankjegyek cseréjét a 10 000, majd a 20 000 forintos címletekkel. A következő lépésben pedig a 2000 és 5000 forintos bankjegyeket cserélik le, amelyekkel 2017. március elsejétől találkozhatunk a boltokban. Az MNB friss kiadványa szerint azonban az új ezresekre sem kell már sokat várnunk - írja a Pénzcent- rum.hu. Az MNB tervei szerint nyár végén következik a megújított 1000 forintos címlet kibocsátása rendeleti úton, azonban e bankjegyekkel majd csak a magas fokon automatizált készpénzforgalmi környezet felkészülését követően, jövőre találkozhatunk a vásárlásaink során. Arról még nincs információ, hogy mikor jöhet az utolsó, vagyis az 500 forintos címletek cseréje, de a jegybank tervei szerint 2019-től már csak megújult bankjegyek lesznek forgalomban. Bár a grafikai elemek nem változtak, az ötezres bankjegy mégis nagy átalakuláson ment keresztül, hiszen élénk sárga lesz a színe. Az új külsőről már a bankjegyek bemutatása előtt is voltak viták. Lecserélik a régi ötezreseket is Az MNB szerint azonban, ha az összes bankjegy kiadására sor kerül, akkor ezzel együtt egy harmonikus és jó színdinamikájú bankjegysorozatunk lesz. Korábban olvasóinkat is megkérdeztük, mit gondolnak az új bankjegyről. A tíz- és a húszezer forintosok cseréjével a bankjegycsere közel 70 százalékán már túl van a jegybank, hiszen ezekből van a legtöbb forgalomban. A két- és ötezer forintosok soron következő cseréje már sokkal gyorsabb lesz, hiszen ezek együttesen is csak 13 százalékát teszik ki az összes bankjegynek. így a március elsejét követő 2-3 hónapban valószínűleg már mindenhol elterjednek az új változatok. Bár a régi tízezresek bevonási határidejéről még nem döntött a jegybank, a régi húszezresekkel azonban már csak idén év végéig fizethetünk. Míg a régi (jelenleg is használatban lévő) két- és ötezer forintos címleteket már korábban: 2017. július 31-én bevonják a forgalomból. Fontos tudunk: egy adott címlet bevonása nem azt jelenti, hogy a nálunk lévő pénz elértéktelenedik, csupán nem tudunk vele többet fizetni a boltban. MW