Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám

2017. FEBRUAR 11., SZOMBAT PANORÁMA 3 Szankcionálhatók lesznek az ügyfeleket várakoztató szolgáltatók Bosszant, mégsem teszünk semmit Sokakat zavar, de szinte senki nem reklamál, ha a telefonos ügyfélszolgála­toknál hosszas a várakozás, vagy egyáltalán nem sikerül ügyet intézni. Pedig lenne értelme a panasznak, sőt, hamarosan bírsággal számolhat a szolgáltató, ha hosszasan várakoztat. Takács Eszter Ősztől nem várakoztathatják meg az ügyfeleket a telefonos ügyintézés közben A közszolgáltatókra vonatkozó „5 perces szabály” már 2014. óta életben van, de mosta­náig semmilyen következmé­nye nem volt annak, ha a fo­gyasztóvédelmi törvény dacá­ra mégis hosszasan várakoz­tatták az ügyfelet a telefonos ügyintézéskor. Ősztől szigo­rodik a szabályozás, és most már nem csak az lesz törvényi előírás, hogy rövid időn belül fogadni kell a fogyasztó hívá­sát, kötelező lesz meg is kezde­ni az érdemi ügyintézést. A közelmúltban több meg­keresés is érkezett szerkesztő­ségünkhöz, amelyekben olva­sóink a telefonos ügyfélszolgá­lati eljárásokra panaszkodtak. Sok helyen szinte lehetetlen az ügy­intézés - állítják. Egyik olvasónk a Nemzeti Adó-és Vámhivatal telefo­nos ügyfélszolgálatán szere­tett volna tájékoztatást kapni, de többszöri nekifutásra sem sikerült eljutnia az ügyintéző­höz. A várakozás végtelennek tűnő 50 percében a gépi hang újra meg újra további türelmét kérte, de élő emberrel nem si­került beszélnie. Egy másik olvasónk pedig lassan már hét hónapja nem kap gyedet. Az édesapa ro­mán állampolgár, összetet­tebb az ügyintézés folyama­ta, de a. nemzetközi ügyek­kel foglalkozó osztály telefo­non hónapok óta elérhetetlen, az e-mailekre nem válaszol, így most tértivevényes levél­lel próbálkozik az édesanya. A jelenség nem egyedi, sokak kerülhettek hasonló helyzet­be a telefonos ügyintézés út­vesztőjében. Lapunk megkereste a fo­gyasztóvédelmi hatóságot, ar­ról érdeklődtünk, hogy mennyi pa­nasz érkezik be hozzájuk a kése­delmes ügyintézé­sek miatt. Azt kö­zölték, a hatóság nem rendel­kezik adatokkal a hosszú vá­rakozási idő - azaz az úgyne­vezett „5 perces szabály” eset­leges be nem tartása - miatti panaszokról, tekintettel arra, hogy e tárgykörben nem jel­lemző a fogyasztói panasz. A hívás fogadása után szin­te azonnal jelzik az ügyfélnek, hogy a beszélgetést rögzítik, és megőrzik a hangfájlt az álta­lános adatvédelmi szabályok alapján 5 évig. Van olyan szol­gáltató, amelyik a hívás után A fogyasztóvédelemről szó­ló törvény egyébiránt 2014. ja­nuár 13. óta tartalmazza az öt percen belüli bejelentkezésre vonatkozó előírást, de a jog­szabály már korábban is ren­delkezett az észszerű várako­zási időn belüli hívásfogadás és ügyintézés kötelezettségé­ről - tájékoztattak. A decemberben módosított törvény vonatkozó rendelkezé­se 2017. szeptember 1-jén lép életbe. Ennek értelmében az ügyfélszolgálat működtetésé­re kötelezett vállalkozásoknak, közszolgáltatóknak a kapcso­lás létrejöttétől számított 5 per­cen belül meg kell kezdeniük a fogyasztó ügyének érdemi in­tézését. A vállalkozások kötele­egy SMS-ben el is küldi a beszél­getés azonosítóját, mások a hí­váskor adják meg a hivatkozási számot. A hangfelvételt szükség esetén díjmentesen a fogyasztó rendelkezésre kell bocsátania a szolgáltatónak. Fotó: Thinkstock sek a panasszal kapcsolatos élő hangos ügyintézés választását a fogyasztó beazonosítása nél­küli módon - reklám elhangzá­sa nélkül - a telefonos ügyfél- szolgálat menüsorrendjének el­ső helyére tenni. Panasz esetén a fogyasztók a fogyasztóvédelmi hatóság­hoz fordulhatnak, amennyi­ben a közszolgáltató (példá­ul villamosenergia-, földgáz-, távhő-, víziközművi szolgálta­tó, hulladékgazdálkodási köz- szolgáltató) nem tesz eleget a fenti kötelezettségének. A fo­gyasztók ilyen jellegű megke­reséseikkel 2017. január 1-jé- től a lakóhelyük szerint illeté­kes járási hivatalokhoz fordul­hatnak. Amennyiben a ható­sági eljárás keretében megál­lapítják, hogy a közszolgáltató a fogyasztói kapcsolat létesü- lésének időpontjától számított 5 percen belüli él őhangos be­jelentkezése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárha­tó, akkor az szankciót, végső soron akár bírságot is vonhat maga után. Öt percen be­lül kötelező a bejelentkezés Rögzítik és tárolják a beszélgetést Előre megfontolt szándék G. Juhász Judit judit.g.juhasz@mediaworks.hu' B ódult állapotban, azaz alkohol, kábítószer vagy némely gyógyszer hatása alatt vezetni annyit tesz-, mint előre megfontolt szándékkal saját magunk és mások egészsé­gét, életét veszélyeztetni. Néhány korsó sör után az egyszeri au­tóvezetőből is erős ember lesz, akin nem fog ki a sebességkor­látozó tábla, a szaggatott vonal, de még egy kanyar sem. A töb­bi autós, a gyalogosok, kerékpárosok afféle díszletként jelennek meg az úton, vagy csak azért, hogy bosszantsák, esetleg versen­gésre ingereljék. Mindenesetre az ilyen állapotban való vezetés elsősorban felelősség kérdése. Nem tudom, hogy most mennyien töltik büntetésüket bódult állapotban való vezetés, karambol miatt. Azt sem tudom, hány gyerek maradt árván vagy fogyatékosán, hány felnőtt halt bele abba, hogy ő maga italozott, vagy éppen keresztezte az útját va­laki, aki valamilyen szert fogyasztott. Sok helyütt ma is menő dolog buli vagy kocsmázás után kó- tyagosan a kormányhoz ülni, aztán a kertek alatt hazaaraszol­ni. Közben hányingerrel, szédüléssel és kettőslátással küzde­ni, netán közben a sörös do­Sok helyütt ma is menő dolog ittasan volánhoz ülni Félidejénél tart az influenzajárvány KÓR Országosan 10 százalék­kal csökkent az influenzával orvoshoz fordulók száma, a járvány fele azonban még hát­ravan - jelentette ki Oroszi Beatrix, az Országos Epide- mológiai Központ főigazgató­ja. Mint mondta: az influenza leggyakrabban azon gyerme­kek körében fordul elő, akik közösségbe járnak, az idősek körében ritkább a betegség, viszont súlyosabb szövődmé­nyek lehetnek. MW Nincs adat arról, hogy a nyugdíjasok milyen arányban váltották be a juttatást Rekordösszegű Erzsébet-utalványt vettek KÖZEL 53 milliárd forint érték­ben igényeltek Erzsébet-utal­ványt intézmények és a vál­lalkozások decemberben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez bő két és fél­szerese az előző év végi igény­lésnek, ami 20 milliárd forint volt. A nyugdíjasoknak juttatott 28 milliárdos utalványössze­get leszámítva az intézmé­nyek és vállalkozások mint­egy 25 milliárd forintnyi Er­zsébet-utalványt adtak dol­gozóiknak, ez nem kevés, hi­szen negyedével több az egy évvel korábbi összegnél. Felte­hetően a munkaadók igyekez­tek kihasználni az utolsó ked­vezményes adózású idősza­kot, hiszen 2017-től ez a lehe­tőség már megszűnt az Erzsé- bet-utalvány juttatásában - ír­ja az Origo.hu. Akik kaptak, azoknak sem kellett kapkodni az utalvá­nyok beváltásával, hiszen a szabályok szerint a kibocsá­tást követő év végéig bevált­hatók, ennek ellenére az el­fogadóhelyeken, a boltokban, vendéglőkben másfélszere­sére nőtt a decemberi utaivá- nyos forgalom. Ez sem kevés, hiszen a 2015 decemberi 17 és fél milliárdról 2016 decembe­rére majdnem 25 és fél milli­árd forint fölé ugrott a bolti be­váltás. Maradt még jócskán bevál­tani való 2017-re is, hiszen kö­zel 208 milliárd forintnyi utal­ványt igényeltek a kibocsátó­tól tavaly. A beváltás összege azonban csak 168 milliárd fo­rint volt. Egy évvel korábban 155 milliárd forint volt az Er­zsébet-utalványok kibocsátá­sa, a felhasználás pedig 143 milliárd forint, tehát akkor az átcsúszás a következő évre a negyede volt a 2016-os 40 mil­liárd forintnak. Nincs adat arról, hogy a nyugdíjasok milyen arányban váltották be a tavaly decem­berben kapott Erzsébet-utal- ványokat, de feltételezhető, hogy az átcsúsztatok derékha­dát ők alkothatták. 2017-ben is adnak a cégek utalványt, de a legnépszerűbb cafeteriaelem a készpénz lesz. Előrelátható­lag azonban a továbbra is erős munkaerőhiány közepette nem szívesen vonnak meg jut­tatásokat a cégek, így a kötele­ző minimálbér- és a kénysze­rű további béremelések köze­pette is próbálnak megtartani cafeteriajuttatásokat, hiszen elvenni nem tűnik megtartó erőnek. így a SZÉP-kártyás juttatások köre előreláthatóan nem fog szűkülni jelentősebb mértékben. 1 Nyilvánvaló mindazonáltal, hogy a 100 ezer forint kedvez-- ményes készpénzjuttatás sok helyen kiszorítja az Erzsébet- utalványt. Készpénz hozzáve­tőleg akkora összegben adha­tó , vagyis olcsóbban, mint ko­rábban az Erzsébet-utalvány kedvezményesen. MW Erzsébet-utalványok beváltása (milliárd forint) 2016 2015 MW-grafika, forrás: MW

Next

/
Thumbnails
Contents