Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám

0 INTERJÚ

2016. DECEMBER 18., VASÁRNAP

Hinnünk keil magunkban, Hg

hogy másokon is segíthessünk W

■ , ■ fplF: ■'

J jJJj J—^ J J J —T—T- \

LENIT HINNED

Ha az ember képes kézbe venni a saját

sorsát, akkor mások életére is teremtő erővel

bír - vallja Lippai Marianna,

akit saját családi tragédiája, kislánya elvesztése

segített ahhoz a felismeréshez, hogy a hit és a szeretet

erejével kaphatunk egy esélyt, hogy túljussunk

az élet megpróbáltatásain, és másokat

is segíthessünk ebben. Életvezetési tanácsadóként

is arra buzdít minden hozzá fordulót,

hogy közös kiútkereséssel rátalálhatunk

a küldetésünkre az életben.

Takács Eszter eszter.takacs2@mediaworks.hu- Lassan négy éve tartod az előadásaidat ÉLETKEdv címmel, de a weboldaládon és a Facebookon is megtalálnak. Hogyan tudsz segíteni?- Nagyon sokan szeretnének beszélgetni velem, vagy épp valamiben tanácsot akarnak kérni tőlem, de sajnos mindenre nem tudok válaszolni, hiába szeretnék. Úgy nehéz segíteni valakinek, akár egy életre szóló döntést meghozni, hogy nem is találkozol vele, és csak az interneten tudtok kommunikálni. Annak nagyon örülök, hogy nemcsak a gyász feldolgozása miatt keresnek meg, hanem akár párkapcsolati kérdésekkel vagy családi konfliktusokkal kapcsolatban is. Természetesen abban is próbálok segíteni, ha valaki a nagymamája halálát nem tudja feldolgozni, de azt gondolom, hogy bármilyen fájó is egy idős szerettünk elvesztése és bármekkora űr is keletkezik az eltávozásával, a halál az élet rendjéhez tartozik.- A kislányod 13 éves volt, amikor elvesztetted. Egy édesanyát ennél nagyobb tragédia nem érhet. Hogyan tudtál talpra állni?- Egy gyermek halála nagyon nem tartozik az élet rendjéhez, de elfogadtam. Nehéz volt beszélni Dominikának a betegségéről, de mindig őszülte voltam hozzá. Mindennél jobban szerettem volna, de sosem mondhattam neki, hogy meg fog gyógyulni. Nem hazudhattam annak, akit a legjobban szerettem és szeretek a világon. Próbáltam terelni, de volt, amire őszintén felelnem kellett. Amikor tolókocsiba került, és azt kérdezte tőlem, hogy fog-e még járni vagy balettozni, akkor pokoli nehéz volt megmondanom, hogy nem.- Gyakran egy szomorú esemény döbbent rá minket az életünk végességére. Van, akinek az életében sorsfordító egy ilyen felismerés, de van, aki csak egy pillanatra áll meg, de aztán visz- szasüpped a korábbi mindennapjaiba. Szerinted min múlik, hogy van, aki teljesen új életet tud kezdeni, más meg nem?- Olyan, mintha tényleg lenne manapság egyfajta szellemi forradalom. Egyre több emberrel találkozom, aki kezdi megérteni, hogy valójában csakis ő tehet a saját életéért. A felismerést, hogy mennyire véges is valójában az életünk, általában egy belelkesülés követ. Ez már önmagában is nagyon jó, hiszen ez az első lépés, így elindul a változás útján az ember. Elkezdi hinni, hogy megváltozhat, jobb lehet az élete. Ez jól működik az első nap, talán még a második vagy harmadik papon is, de aztán a negyediken esetleg jön valami rossz, egy csalódás, és felrúgja az ember az egészet, mert arra a következtetésre jut, hogy minek változtassak, úgyis felesleges minden. Sajnos nem vagyunk kitartóak, és azt hisszük, a rossz dolgok ellenünk történnek, és el sem tudjuk képzelni, hogy valami kevésbé jó, akár értünk is történhet.- Mit üzennél most az adventi időszakban, karácsony előtt az embereknek?- Hogy szeressünk, és akkor minden napunk lehet ünnepnap. Az advent a várokozás ünnepe, a karácsony a születésé, és ha jól élünk, minden reggel új életet kaphatunk. Egy mát. A tegnap elmúlt, a holnapunk már nem biztos, de a ma itt van. Itt és most van. Csodálkozzunk rá az életünkre. A mai napig előttem ott van a pici lányom küzdelme. Ő egy tizenéves kislány volt, akinek álmai, tervei voltak, aki nagyon szeretett volna élni, de neki ez nem adatott meg. Mi nagyön természetesnek veszünk mindent, és sokszor csak akkor sajnáljuk, hogy nem látogattunk meg egy barátot, vagy hívtunk fel egy idős rokont, mondtuk meg valaki- ’ nek, hogy mennyire szeretjük, amikor már túl késő. Az egészségünket is akkor értékeljük

csak, ha megbetegszünk. De miért kell valami rossznak történni, hogy felocsúdjunk? Én ezért szeretnék az ÉLETKEdwel segíteni, mindenkinek, bárkinek, hogy menjünk elébe, ne várjuk meg a rosszat. Ha kezünkbe vesszük az életünket, akkor teremtő erővel bírunk. De nem szeretnék túl spirituális lenni, én Istenben hiszek, más meg a sorsban vagy a karmában, esetleg az életfeladatban. A lényeg, hogy higgyünk. Én a hitem miatt a haláltól sem félek. Szerves része |az életünknek. Úgy kellene-megélni minden napunkat, hogy mérjünk meghalni.

Az lenne csodálatos, ha minden reggel úgy kelhetnénk fel, hogy ha ma kell elmenni, akkor ma kell. Persze ezt itt és most mon„Ma van az a nap, amire tegnap azt mondtad, hogy majd holnap”

Névjegy

Lippai Marianna

Műsorvezetőként, rádiós szerkesztőként dolgozott korábban, jelenleg pedig előadásokat tart és vezet egy blogot, valamint egy Facebook oldalt az ÉLETKEdvről. 2010-ben vesztette el 13 éves gyermekét, Dominikát. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kislány a halálos ágyán megígértette édesanyjával, hogy akkor is megpróbál boldog lenni, ha ő már nem lesz vele. Mariannának sikerült a hit erejével a lehetetlen: újra boldog.

Az advent a várakozás ünnepe, a karácsony a szülét és ha jól élünk, minden új életet kaphatunk

dóm így, elképzelhető, ha egy kórházi ágyon betegen feküdnék, akkor egy kicsit más lenne, azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy akkor is meg szeretnék gyógyulni, és a gyógyszert is hittel venném be.- Mindig is hittél?- Nem. Hívő családban nőttem fel ugyan, de nem hittem Istenben. Meg kellett érnem arra, hogy találkozzak Istennel. A hitem akkor teljesedett ki, amikor megtudtam a kislányomról, hogy beteg. Nem felmentést keresek, de a hitére is sokszor akkor talál rá az ember, ha

valami rossz történik vele. Még a nem vagy kevésbé hívők közül is sokan Istenhez fordulnak egy nehéz helyzetben. Én egyszer sem kértem Istentől, hogy gyógyítsa meg Dominikát, mert tudtam, hogy nincs gyógymód a betegségére. Én arra kértem, adjon erőt ahhoz, hogy végig tudjuk csinálni.- És kaptál erőt?- Igen. Sőt, hatalmas erőt kaptam. Az utolsó lélegzetvételig Domi mellett lehettem, és ezért hálás vagyok Istennek. Mindvégig csodálatos volt a kapcsolatom a kislányommal. A minap vele álmodtam. Az autóban ült és várt rám. Nagyon türelmesen. Olyan türelmesen, ahogyan a betegségét is viselte. Az álmomban beültem mellé az autóba, és az ölembe vettem, átöleltem, és azt mondtam neki, hogy itt van már anya.- Ki adott erőt kinek?- Számtalanszor volt az az érzésem, és visszagondolva a közös életünkre, néha olyan volt, mintha Domi adott volna erőt nekem, mintha ő lett volna az én anyukám, a védőbástyám. Igaz, abban a helyzetben nem értettem meg, hogy amiket mondott, amit csinált, ahogy megnyilvánult, mind egy tanítás volt számomra.- Te is egy hihetetlenül erős nő vagy, túlélted a túlélhetetlent és újra tudsz mosolyogni.- Igen, erős nőnek tartom magam, de otthon nem vagyok vezéregyéniség. Mi nők sok szerepet tudunk magunkra ölteni, és attól, hogy valaki erős személyiség, még nem kell, hogy domináns is legyen. Szeretem, ha a férjem férfi lehet mellettem. Igaz, a második házasságomban élek, Dominika édesapjával elváltunk egymástól. Én ebben is mertem változtatni, mert egy rosszul működő kapcsolatban az ember csak vegetál, évtizedeket le lehet élni így, miközben szinte leamortizálja magát, ahelyett, hogy egy jó kapcsolatban szárnyakat kapna. Mindenkinek van lehetősége boldognak lenni, de sokan inkább vergődnek és kifogásokat keresnek. Pedig a boldogság, bármennyire is közhelyesnek tűnik, meglátszik az emberen. A ráncok is szebbé válnak, a kor is csak egy szám lesz, és egy megmagyarázhatatlan, varázslatos kisugárzása lesz a boldogságtól az embernek.Ha a lelkünk szép és tudunk örülni az életünknek, azzal szerintem a fiatalságunkat is tovább megőrizhetjük.- Meddig számít önzőnek a saját útját járó, boldogságát kereső ember és hogy tud túllépni ezen?- Én valóban hiszek abban, hogy egy életünk van, és azzal teszünk a legjobbat magunknak és a gyermekeinknek is, ha néha merünk egy kicsit önzők lenni. De új életet csak tiszta szívvel lehet kezdeni. Meg kell érteni, hogy nem az anyánknak, a szomszédnak kell megfelelnünk, sőt még csak nem is a gyerekünknek. Hiszek abban, hogy egy gyermek csak akkor lesz boldog, ha az anyukája és az apukája is az, ha nem együtt, akkor külön. Egymást hibáztatni pedig sosem szabad, mert minden párkapcsolat megromlása két emberen múlik, nincs hibás és hibásabb. A gyerekek mindent megéreznek, a szüleik boldogtalanságát is. Szerintem a gyerekkel kiskortól meg lehet és meg is kell beszélni mindent, természetesen az ő szintjén.- Érzed néha azt, hogy úgy szeretnél elmesélni a kislányodnak valamit? Egy történést? Vagy az említett álmodat?- Nem, mert azt érzem, hogy itt van és mindent lát. Sokan úgy gondolnak emiatt rám, hogy nem engedtem el Domit. De ez nem igaz. Elengedtem. Ott voltam az utolsó lélegzetvételénél, és tudom, aki elmegy, az elmegy. Én nem sírdogál- va, sopánkodva beszélek a kislányomról, tudomásul vettem, hogy el kellett mennie. Boldogan emlékszem minden együtt töltött percre, de az édesanyja voltam, és igen, sokszor gondolok rá. Az ÉLETKEdv oldal pedig egyenesen belőle, kettőnkből indult.

Ha kezunkue vesszük az életünket, akkor teremtő erővel bírunk