Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-13 / 190. szám
2016. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Összeült a három érintett falu vezetése és a DRV- A hét elejére a csapon keresztül már 70 százalékos volt a nyomás, és a települések számára biztosítottak mintegy 150 köbméter vizet. Eddig körülbelül 700 köbméter vizet tolt bele a DRV a rendszerünkbe, naponta érkezik az újabb szállítmány, így alig vehető észre a különbség - mutat rá a költséges megoldás kézzel fogható hasznára Kozma László vízvári polgármester. - A glóbusz feltelt, mára már csak ezt kell folyamatosan pótolni, ám ez még nem a végső megoldás. Csütörtökön összeült a három érintett település polgár- mestere és a szolgáltató szakemberei. A DRV Zrt. a vízvári és a barcsi rendszer összekötését javasolta, ám az önkormányzatoknak nem áll rendelkezésére elegendő pénzforrás a finanszírozáshoz. A most megfogalmazott vis major kérelem viszont elsősorban a régi rendszer helyreállítását vagy felújítását támogatja, ám ezt nem javasolják a szakemberek.- Mindenkinek azon kell lenni, hogy minél gyorsabban megoldjuk a gondot, de egy új forrás beüzemelése minimum fél évet vesz igénybe, miközben ezzel párhuzamosan meg kell oldani a napi gondokat - tette hozzá a polgármester, aki szerint közösen kell dolgozniuk azon, hogy a javasolt összeköttetést megvalósítsák. - A beomlott kút 400 liter per perccel működött, és a most rendelkezésre álló, három napja beüzemelt, hivatallal szembeni régi kút csak 70- 80 liter és a vas, mangán és arzén szempontjából sem megfelelő. csupán fürdésre, öntözésre használható, fogyasztásra nem. Az önkormányzat most szakértőt keres, aki a régi kút helyre- állításának költségtervezésében segítene, és újratárgyalja a DRV-vel a javasolt barcsi összeköttetés lehetőségét. Nincs nyoiB zavaros a I j a csapbank: „, ► Folytatás az 1. oldalról VÍZVÁR Folyamatosan egyeztetnek az érintettek a vízvári meghibásodott vízvezetékrendszerrel kapcsolatban. A homokot felszívott kút számos gondot okozott három dél-somogyi településen. Keresik a megoldást a beiszapolt vízvári vízrendszerrel kapcsolatban, ami napi bosszúságokat okozott a héten a vízvári, bélavári és heresznyei lakosoknak. Ahogy arról már beszámoltunk, a probléma múlt szombat óta áll fent. A pénteki meghibásodás után még maradt annyi víz a rendszerben, hogy a helybéliek csak másnap vették észre azt. - Nem tudtuk használni a mosógépet, ami eleinte csak erőlködött, aztán végképp beadta a kulcsot - mesélte kérdésünkre az egyik helybeli nyugdíjas. - Zavaros volt a víz színe, nem is beszélve az igen gyér nyomásról, szinte használhatatlanná vált a rendszer. A víz kérdése napi szinten téma mindhárom településen, a lakosság nem érti, hogy miért tart ennyi ideig a probléma megoldása.- Ásványvizet iszunk, mert a csapvizet egyszerűen nem lehet meginni - mondta egy heresznyei asszony. - Sárga színe volt a víznek, és amikor kiengedtem, úgy pezsgett, mint a szóda. Most már nem sárga, hanem fehér, gondolom a klórtól, de tegnap este ráhúztam és egyből ki kellett köpni. Ä szolgáltató DRV Zrt. azonnal szivattyút cserélt, ám hamarosan kiderült, hogy nem ez volt a probléma: ekkor „homokolt be” a kút. A vasárnapi egyeztetések után az érintett településeken vízkorlátozást vezettek be, a vizet egy bolhói tartálykocsi biztosította. Hamarosan a szolgáltató elkezdte a vizet visszatáplálni a rendszerbe, ehhez szintén egy tartálykocsit használtak, és ezt a módszert alkalmazzák a mai napig. Jeki Gabriella MEGYEI KÖRKÉP g Feketén működött a szálló: telt ház volt, számlatömb nem SOMOGY Feketén működött egy szálláshely, az adóhatóság eljárást indított ellene. Bár nagy a lebukásveszély, szép számmal lehetnek olyanok, akik kockáztatnak és nem adnak számlát, s az alapvető szabályokat sem tartják be. Szakértők szerint újabb ellenőrzésekre lehet számítani a következő napokban is, s a nyári idegenforgalmi főszezon után is1 kopogtathatnak a revizorok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adó- és vámigazgatóságának munkatársai kiemelt fordítanak a szálláshely-szolgáltatók ellenőrzésére a nyáron. Az akció célja a magánszemélyek lakás, szoba kiadás szabályosságának ellenőrzése, csakhogy a széleskörű tájékoztatás ellenére vannak, akik adószám nélkül, feketén adják ki apartmanjaikat, nyaralójukat.- A NAV megyei munkatársai tájékoztató levelet küldtek ki azoknak az adózóknak, akik szálláshely-szolgáltatást végeznek, viszont nem rendelkeznek adószámmal - tájékoztatott pénteken Poszovácz Gabriella, az adóhatóság megyei igazgatóságának sajtóreferense. - A tájékoztató levél kiküldésének célja a szálláshely-szolgáltatás adózási szabályainak bemutatása, s az adójogszabályok betartásának ösztönzése. Ezek után a revizorok személyesen felkerestek több szálláshely-szolgáltatót is. Az egyik helyszínen azt a tájékoztatást kapták, hogy a szálláson jelenleg teltház van. Az ingatlanban három kétágyas és egy négyfős apartmant adtak ki a szezonban. Miután a revizorok bemutatkoztak, jegyzőkönyvben rögzítették, hogy az adózó se számlatömbbel, se pedig online pénztárgéppel nem rendelkezett, tevékenységét adószám nélkül folytatta. Poszovácz Gabriella azt is közölte, hogy az adószám megszerzése érdekében az adózónak a tevékenység megkezdése előtt be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Mivel a vizsgált adózó ennek nem tett eleget, és adószám nélkül folytatta gazdasági tevékenységét, adóhatósági eljárás indul ellene. H. M. A szabálytalanul dolgozókra súlyos büntetés vár a Balatonnál is Keszthelyi László, a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesületének megyei alelnö- ke azt mondta: súlyos és kemény büntetéssel számolhat az, aki nem tartja be a törvényt. Ezen a téren is rendszeresek a vizsgálatok, különösen Somogybán, hiszen a Balaton parton rengeteg kiadó nyaraló, apartman található.- A próbavásárlás után fedik fel magukat a revizorok, s a szabálytalanul dolgozó személyekre komoly szankció vár - hívta fel a figyelmet. - Rengeteg tájékoztatást adtak már eddig is a szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos előírásokról a NAV dolgozói, ám úgy tűnik, időről időre egyesek mégiscsak próbálkoznak. Aki nincs tisztában a tudnivalókkal, jól teszi, ha elolvassa a jogszabályokat vagy felkeresi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfél- szolgálatát, ahol tisztességes felvilágosítást kap. A játék- szabályokat be kell tartani. SMS AUGUSZTUS 13. SZOMBAT- 9 óra: Bolhapiac a balatonszeme- si Rózsaparkban a Fürdőegyesület szervezésében.- 15. és 18 óra között: Strandkönyvtár és kézműves animáció a balatonszemesi Berzsenyi utcai strandon.-17 óra: Szingaléz Királyok hagyatéka India árnyékában Sri Lanka kincsei címmel Kiss László vetítéses előadása a balatonszemesi művelődési házban.-19 óra: The Griffins és a Soulblas- ter koncertje a balatonszemesi Zenepavilonnál.- 7 órától: Alsóbogáton XXII. falunap a Millenniumi Parkban és a sportpályán. Versenyek, vetélkedők, IX. Sárdi József Emléktorna. 15 óra 40 perctől: bemutatók, zenés, táncos műsorok, 18 óra 20 perc: Meggyes Csaba, 20 óra 50 perc: Utcabál zenél Gavallér Gyula és zenekara, 21 óra 30 perc: tombolasorsolás, éjfélkor máglyagyújtás.- Kezdődik a 7. Kaposfest -17 óra: műismertető, majd 19 óra: nyitókoncert.- A Magyar Éremgyűjíők Egyesületének 46. vándorgyűlése a Kaposvári Egyetemen.- Mesterségek napja a patcai Katica Tanyán. Szombaton és vasárnap délután 2 és este 6 között Bodor Imre fafaragó várja az érdeklődőket, akik szeretnének megismerkedni a fafaragás fortélyaival.-11 óra: Kopjafa állítás Újvárfalva koroknyai falurészén.-14 és 18 óra között: A gazdanapi rendezvények keretében a Kersák Tanyán, Siófok - Kilitiben, a Tölté- nyi Szaniszló u.2/b-ben véradást szerveznek a Siófoki Kórház Vérellátó osztályának munkatársai. AUGUSZTUS 14. VASÁRNAP- Mesterségek napja a patcai Katica Tanyán. Szombaton és vasárnap délután 2 és este 6 között Bodor Imre fafaragó várja az érdeklődőket, akik szeretnének megismerkedni a fafaragás fortélyaival.-10 óra: Folytatódik a 7. Kaposfest műismertetőkkel, koncertekkel.- A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének 46. vándorgyűlése a Kaposvári Egyetemen. AUGUSZTUS 15. HÉTFŐ -11 óra: „Nagyboldogasszony viszszatalált Szemesre" - A szemesi Nagyboldogasszony ábrázolás bemutatása és a festmény története - Nagy Lajos által Lengyelországba vitt Fekete Madonna kép másolata hála ajándékként érkezett Szemesre. Kiss László helytörténeti előadása Balatonszemesen a Bagolyvár utcai kápolnában.-15 óra: 10. Mária napi búcsú a balatonőszödi kápolnánál.-10 óra: Folytatódik a 7. Kaposfest műismertetőkkel, koncertekkel. 10 óra: Mitől Stradivari a Stradivari?-16 óra: 60 év 60 kép - A Somogyi Fotóklub kiállítása az Együd Árpád Kulturális Központ 2. emeleti kiállítóterében.-17 óra: Záborszky Gábor FELFRISSÍTETT EMLÉKEZET című kiállításának megnyitója az Együd Kulturális Központ Vaszary Képtárában. HOSSZÚ KATINKA: amit ez a lány művel az olimpián, az maga a csoda. Szégyen és gyalázat, hogy doppinggal is meggyanúsította néhány külföldi sport- riporter. Nekik csak azt üzenem: lehet utána csinálni. VÍZVÁRI ISKOLA: milyen alapon szavaz a vízvári gyerekek és vízvári tanárok sorsáról egy barcsi pedagógus? Amikor évtizedekkel ezelőtt létrejöttek ezek a társulások, a központi iskolák nem erre kaptak felhatalmazást. Ilyen alapon bármilyen tagiskolát meg tud szüntetni a többi tantestület. VERADAS VÉRADÁST SZERVEZNEK Siófokon 2016. 08.13-án (szombaton) 14.00 - 18.00 óra között a Gazdanapi rendezvények keretében a Kersák Tanyán ( Siófok - Kiüti, Töltényi Szaniszló u.2/b). A véradást a Siófoki Kórház Vérellátó osztálya munkatársai végzik. Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti osztályán és a Marcali telephelyen születtek. Dátum Név SÉ Hossz Mű Üv Kaposvár 08.05. Anett Amanda 3540 gr 55 cm Benjámin 3270 gr 53 cm Barnabás (iker 1)2520 gr 47 cm Noémi (iker 11)2180 gr 47 cm 08.06. Léna 3180 gr 52 cm 08.07. Medárd 3070 gr 54 cm Jázmin 3280 gr 52 cm Antal 2250 gr 46 cm Viktória 2570 gr 46 cm 08.09. Lorena Maja 3750 gr 55 cm 08.10. Jázmin Máté Marcell 08.11. Huba Marcali 08.05. Márk Gábor 08.06. Tamara 08.08. Levente Gábor 08.10. Roland Dominik István Súly Hossz 3230 gr 53 cm 3310 gr 54 cm 3680 gr 55 cm 4160 gr 56 cm 3500 gr 52 cm 3300 gr 57 cm < 2850 gr 53 cm 3600 gr 54 cm , 3300 gr 55 cm 1