Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-08 / 185. szám
2016. AUGUSZTUS 8., HÉTFŐ g MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS Négy elcsatolt terület, hetven fiatal Határtalanul Négy elcsatolt magyarországi területről több mint hetven fiatal érkezett a hét végére Nagyberkibe. Felvidékről, Őrvidékről, Délvidékről és Erdélyből is jöttek, hogy bemutathassák produkcióikat, s részt vegyenek a III. Határon túli Magyarok Ifjúsági Találkozóján. Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu NAGYBERKI - 2006-ra nyúlik vissza az immár harmadik alkalommal megrendezett találkozó története - mondta el érdeklődésünkre Heizler Ilona pedagógus, ötletgazda. - Akkor alakult ugyanis a településen egy színjátszó kör, akikkel és persze a helybeliekkel színpadra állítottuk az István, a királyt. S még abban az évben, szeptemberben kivittük az előadást a Kovásza megyei Sepsi- bükszádra. Tulajdonképpen akkor kezdődött a kapcsolatunk, ami már akkor.olyan élő volt, hogy a következő évben viszonozták is a látogatásunkat. Aztán ismét mi látogattunk ki hozzájuk, amikor Zetelakán megismerkedtem az Ezüstfenyő Néptánccsoporttal, s akkor jött az ötlet, hogy érdemes volna az elcsatolt területek fiataljaival egy találkozót szervezni Nagyberkiben. Ennek most éppen kilenc éve. Az idei találkozóra a Felvidékről á Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes, Őrvidékről a Délibáb Kulturális Egyesület, Nagy- zerindről az Ibolya Néptánccsoport, Délvidékről pedig énekesek érkeztek. Óriási összefogásra volt szükség a helybeliek részéről a találkozó megszervezéséhez; legnagyobb támogatónk az önkormányzat, de a falu lakóinak nagy része is sokat segített a lebonyolításban. Néprajzi gyűjtemény is látható Gelencsér Attila országgyűlési képviselő megnyitójában arra figyelmeztetett, hogy a globális világ nagy szele szerteviszi az eddigi értékeket.Semmi más nem tarthatja össze egy település lakóit, mint a szív, a lélek, a közös élmények, a programok, az emlékezetes találkozások - mondta. - Ezek azok, amivel védekezni tudunk az elértéktelenedés ellen. Ezért a hétköznapok legfontosabb döntései azok, amikor találkozókat szervezünk. Népi hangszerek is megszólaltak Deák Gyula polgármester azt hangsúlyozta, hogy a helybeliek szívesen fogadták a határon túli fiatalokat, családoknál szállásolták el őket, volt olyan család, amelyik tizenegy fiatalnak adott szállást. - A találkozó költsége nagyjából 400 ezer forint, amit az önkormányzat finanszíroz - mondta. - Ám rendkívül sok felajánlás is érkezett a helybeliek részéről, szinte valamennyi falubeli segített, amivel tudott. Füstölgő rom maradt csak a nyaralóból BALATONVILÁGOS Kigyulladt és teljesen leégett egy ötven négyzetméter alapterületű nyaraló szombaton délután Balatonvi- lágoson, szerencsére a tűzesetben senki sem sérült meg. A bejelentés után három gépjárműfecskendő, egy vízszállító indult Siófokról és Balatonfűzfő- ről, a helyszínen a tűzoltók azzal szembesültek, hogy fa szerkezetű nyaraló tetőszerkezetét és falait is már emészti a tűz. A lángok gyorsan terjedtek, egy gyümölcsfa is kigyulladt, s tűz a szomszédos lakóházat és a hozzá tartozó tárolót is veszélyeztette. Senki sem tartózkodott a házban. Az épület lakhatatlanná vált. Sz.T. BAROSS SZÖNYEGÁRUHÁZ KAPOSVÁR. Baross B, u. 8-10. T: 82/511-015 Nyitva: H-P 8.30-17.30. Szó.: 8.30-12.00 into@barossaruhaz.hu www.barossaruhaz.hu AKAR 50% KEDVEZMÉNY! ‘‘NYÁRI LAMINÁLTPADLÓ-VÁSÁR INGYEN POLIFOAM. SZEGELYFElARON! A megye legnagyobb függöny, függönykarnis ésdarabszönyeg rRHlTW választéka akár PARKETTÁZÁS. SZÓNYEGSZEGES PVC BURKOLÁS IPARI VINYL PADLÓK BEVEZETŐ ÁRON! KAPOSVÁRON INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! HELYSZÍNI FÜGGÖNYVARRAS, SZONYEGSZEGÉS. Akciónk 2016. augusztus 13-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. Önállóan dolgozni tudó. munkájára igényes varrónőt keres azonnali kezdéssel a Baross Szonyegáruhaz. Jelentkezes személyesee az áruházban! hufbau • | profi tető 'IÁI Vásároljon most 15% kedvezménnyel! 2.430,A 0-1 *1 CF /«•*■» 2 * Ft/db 4.811 Ft/mJ A GERARD* TETŐCSALÁD MINŐSÉGI TETŐ MEGOLDÁSOK - EGY EGESZ TETOELETRE Az akciós színek: Antracit, Tölgy, Vörös, Vörösbarna 7400 Kaposvár, MÁV Teherpályaudvar | Telefon: +36-82-511 -980, +36-20-982-9972 j e-maikinfo@profHetohu^^^ Érvény«!;; 7016. augusztus 8-tőt »ugiisrtus 19-ig, vagy a kéaltt erejéig. [ Az árak bruttó árak ér aztartalmazzák! | További akciók és részletek 3 telephelyünkön. Támogassa Ön is 250 forinttal a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat működését! + MAGYAR VÖRÖSKERESZT 1359 A Magyar Vöröskereszt adományvonala Küldje el az ADOMÁNY szót SMS-ben, vagy hívja fel az adományvonalat! A nyár biztonságát és a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot az támogatja