Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-20 / 169. szám

SPORT Somogyi Hírlap 2016. JÚLIUS 20., SZERDA Változás Klein Péter sonline@sonline.hu E gy hónapja még fut- ball-lázban égett az or­szág. Magyarok tízez­rei lepték el Bordeaux, Marse­ille, Lyon majd Toulouse utcá­it, hogy szurkoljanak az Eu- rópa-bajnokságra kijutó, s ott remekül szereplő Dzsudzsák Balázséknak. A kontinensvi­adal azonban véget ért, s el­kezdődött a magyar élvonal, emellett pedig a Bajnokok Li­gája és az Európa Liga selejte­zőiben is érdekeltek csapata­ink. Hiába a válogatott bravú­ros Eb szereplése, a magyar foci ismét belecsöppent a ré­gi medrébe. Azt nem lehet elvárni, hogy egyik-napról a másikra, varázsütésszerűen megváltozzanak a dolgok, de az eddig látottak alapján nem történt változás. A nyár köze­pén járunk, rengetegen nya­ralnak, de kiábrándítóak az NB I. nyitófordulójának néző­számai. Összesen 16248 néző látta, ahogy az európai kupa­porondon szereplő együttese­ink közül csak a Ferencváros győzött, s a Debrecen pontot szerzett. Ami még kiábrán­dítóbb, hogy az MTK-Vasas összecsapást csupán 638-an nézték meg. Az előző bajnok­ság nyitófordulójára 17724- an voltak kíváncsiak, bár nem nagy az eltérés, de elő­zetesen mást vártunk. Bíz­zunk benne, hogy azok, akik Franciaországban is szurkol­ták ott lesznek az NB-s klu­bok mérkőzésein, s hasonló­an fergeteges hangulatot te­remtenek, mint tették azt a kontinensviadalon. Az Euró­pa Ligában induló együtte­seink az első körön túlléptek, de a második akadályt már nem biztos, hogy sikerrel ve­szik. Az MTK-nak és a Deb­recennek is idegenben ké­ne ledolgoznia egygólos hát­rányát, míg a Videoton két­gólos előnnyel utazik a Szer­biába. Öröm lenne, ha nem az azeri, fehérorosz vagy a szerb együttes jelentené a végállomást csapataink szá­mára még a csoportkor előtt, hanem egy olasz, német vagy spanyol gárda, a csoportkor után, bár ne legyünk telhe­tetlenek, a csoportkörbe ju­tás is bravúr lenne. A váloga­tott azonban elkényeztetett minket jó szereplésével, re­méljük, hogy a hétvégén töb­beket is pihentető együttese­ink sikerrel veszik ezt az aka­dályt, s akkor nem csak a vá­logatottnál, hanem a klubcsa­patainknál sem érhetne soha véget az éjjel. HIRDETÉS Bravúr kell az elődöntőbe jutáshoz a zárófordulóban a Plázs Siófok együttesétől A hét végén pótolják a bajnokikat STRANDLABDARUGAS Az időjá­rás nem kedvezett a hétvégén a sportágnak, szombat délután­tól törölték is a bajnoki mérkő­zéseket, melyeket ezen a hétvé­gén pótolnak a csapatok a sió­foki Nagystrandon lévő Beach Arénában. A balatoniakra en­nek köszönhetően - már csü­törtöktől kezdődően - nyolc baj­noki meccs vár. Az elmúlt hét­végén mindössze egy bajno­kit játszottak és ezen - a piros lap miatt három meccsre eltil­tott, az elmúlt szezon legjobbjá­nak választott - Simonyi nélkül is helyt álltak a dobogós gyön­gyösiekkel szemben. Andrej­kovics és a kapus Czerula gól­jai élményszámba mentek, ám döntetlen után (4-4) a külföldi­ekkel felálló - Meier, Bruno - gyöngyösiek „lerendezték” a ta­lálkozót. A tabellát az egyedü­li veretlen Jászfényszaru-Gold- winn vezeti, a balatoniak ötö­dikek, akiktől bravúros telje­sítmény kellene, hogy befussa­nak az elődöntőt érő negyedik helyre, melyen jelenleg a Juni­or Sport áll. A Plázs Siófok csütörtökön 17 órakor a Bonyhád, 22 órakor az Újhartyán, Pénteken 13 órakor a Bodon Péter, 18 órakor a Gar- vittax, szombatonlO órakor az Aramis, 15 órakor Jászfénysza- rú-Goldwin, vasárnap 10 óra­kor a Gyöngyös, 17 órakor Ju­nior Sport ellen játszanak. ENERGIA SC GYÖNGYÖS- PLÁZS SIÓFOK 6-5 Gól: Túrós (3), Andrejek, Czerula. Kiállítva: Ábel (Gyön­gyös). Keszthelyi Zoltán Szőke és Szerb is remekül szerepelt ATLÉTIKA A hagyományos gyer­mek atlétika versenyen Varsó­ban ezúttal kaposvári futó is megmutathatta tudását. A ma­gyar gyermek válogatott tagja­ként Szőke Szabina a 11 éve­sek között állhatott rajthoz 300 méteren. A hat ország atlétáit felvonultató versenyen Szőke Szabina jó rajt után végig nagy csatát vívott lengyel váloga­tott ellenfelével, de végül a cél­ba kis különbséggel második­ként érkezett a Favorit AC fu­tója. Ezzel is nagy sikert ért el , hiszen élete első nemzetközi versenyén ezüstérmet szerzett korosztályában. Az atléták ifjúsági (16-17 év) országos bajnokságának ezút­tal Miskolc adott otthont. A Favorit AC sportolói sem hiá­nyozhattak a korosztály legna­gyobb hazai megmérettetésé­ről. A kaposváriak közül ezút­tal Szerb Katalin szerepelt a legjobban. A 400 méteres gát­futásban nagyszerű egyéni csúccsal nagy csatában a ne­gyedik helyen ért célba. A 400 méteres síkfutásban is megja­vította egyéni legjobbját ami a hatodik helyre volt elég. Ráadá­sul a 100 méteres gátfutás dön­tőjébe is bekerült ahol a nyol­cadik helyen ért célba. A kö­zéptávfutó számokban Csepeli Angéla 1500 méteren és 3000 méteren is a hetedik legjobb időt futotta. Kun Z. Három fronton is csatázik majd a Csurgói KK férfikézilabda-csa­pata a 2016/2017-es szezon­ban. A hazai NB I., valamint a Magyar Kupa mellett a nemzet­közi téren, az EHF-kupában is ér­dekeltek lesznek a somogyiak. Huszár Hajnalka sonline@sonline.hu KÉZILABDA-NB L, FÉRFIAK A Csurgói KK csapatánál is rövi­desen kezdődik a munka a ta­valyi, jól együttműködő, kiváló szakmai stábbal. Sótonyi Lász­lót, a Csurgói KK vezetőedző­jét kérdeztük, hogyan tekint a 2016/2017-es szezon elé.- Vasárnap véget ér a nyári pi­henő, jönnek vissza a játéko­sok. Miként alakul a felkészü­lés, mik a tervek?- Két hét pihenő után, a nyári előalapozó felkészülést egyéni­leg már elkezdték a játékosok. Július 25-én, hétfőn délelőtt or­vosi és kondicionális felmérés­sel immár közösen folytatjuk a munkát. Az első hét még in­kább csak a csapat-összeková­csolásról szól majd.- Az új játékosokkal újból egy új csapatot kell építeni, tervez- nek-e valamit, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés?- Vrsarban töltünk három napot, majd jön a felkészülés java a csarnokunkban. A ré­gebb óta itt lévő belső játéko­sok pedig sokat fognak tud­ni segíteni az újaknak a beil­leszkedésben. Nem kell min­dent a nulláról kezdenünk, ez mindenképpen megkönnyíti a dolgunkat. Felkészülési mér­kőzések és tornák is színesítik majd a programot.- Hol kezdi a csapat a felké­szülést? .- Nagyon várom, hogy el­kezdjük ezt' a szezont, több okból is. A legfontosabb ta­lán, hogy lesz egy hazai erő- dünk-otthonunk, ami minden­képpen felüdülés az elmúlt két szezon után, hiszen elkészült a csarnokunk. Már a pálya fes­tése is folyamatban van, és így egy csodás építményben kezd­hetünk dolgozni.- Mi a másik ok?- A másik, hogy ismét indul­hatunk az EHF-kupában, ami a klubunk elkötelezettségét mutatja fiatal játékosaink és a csapat felé a fejlődésük érde­kében. Nekünk ezt maximális mértékben a pályán kell majd meghálálnunk!- Végleges a keret, vagy sze­retnének további játékosokat igazolni?- A keret jelen pillanatban végleges.- Nyilván még nehéz felmérni, hogy ez a csapat mire képes, de biztosan vannak elképzelé­sek, amelyet szeretnének elér­ni. Mik a célkitűzések?- Mindig az előrelépés a cél, minden szempontból. Ezen az eredményeket, a mutatott játé­kunkat és az egyéni képessé­geket is értem. A Magyar Kézilabda Szövet­ségben megtartották a K&H férfikézilabda-liga sorsolását. A Csurgói KK csapata idegen­ben kezd, az Orosháza vendége lesz a szeptember 11-re kiírt já­téknapon. Az időpontok egyez­tetése megkezdődött, módosítás csak a nemzetközi mérkőzések miatt lehetséges. Az első forduló párosításai: Telekom Veszprém- CYEB Budakalász; Mezőköves­di KC-SBS Eger Eszterházy; Sport36-Komló-CegIédi KKSE; Váci KSE-Kőnig-Trade Balma­zújváros; Orosházi FKSE-Csur- gói KK; B.Braun Gyöngyös-Ba­latonfüredi KSE; MOL-Pick Sze­ged Grundfos Tatabánya KC. Jól helytálltak az adorjánosok az egri versenyen Stadler bronzot nyert ÚSZÁS Egerben rendezték a LX. Országos Serdülő Úszó Bajnok­ságot, melyen hatvanhét egye­sület sportolói ugrottak meden­cébe. A kaposvári 1. MCM-Dia- mant Adorján SE sportolói kö­zül Stadler Csenge remek telje­sítménnyel fiatalabbként szer­zett bronzérmet. A fiúk is jól megállták a helyüket, egyé­ni csúcsokkal szereztek dön­tős helyezéseket. Hamlin Do­rothy az uszonyos világbajnok­ság után két nappal is döntőbe verekedte magát. A kaposvá­ri 1. MCM-Diamant Adorján SE sportolóit Kovács László, Hajdú Sándor, valamint Makatics Pé­ter edzők készítették fel. A ka­posvári 1. MCM-Diamant Ad­orján SE eredményei - Stadler Csenge; 200 m hát: ...3., 100 m hát: ...ó., 400 m gyors: ...7., 50 m hát: ...12,100 m gyors: ...13. Hamlin Dorothy; 200 m mell: ...8., 100 mell: ...10. Lengyeltóti Bence; 800 m gyors: ...8., 1500 m gyors: ...16., 400 m gyors: ...17. Papp Dániel: 50 m pillangó: ...16. Stadler Csenge dobogóra állt 4x100 MIX vegyesváltó: ...8. Kaposvári 1. MCM-Diamant Ad­orján SE (Stadler Csenge, Ham­lin Dorothy, Papp Dániel, Len­gyeltóti Bence). Az egyesületek pontversenyé­ben az adorjánosok a hatvanhét klub közül a huszonhatodik he­lyen zártak. Kun Z. *»• Sotonyi László vezetőedző egy g megújult, átalakított Csurgói KK-t vezényelhet a nyártól Szeptemberben előselejtezőn kezdenek a csurgóiak A férfiaknál a Csurgói KK már az első selejtezókörben (meccsnapok: szeptember 3/4 és. 10/11.) érdekelt, es a nor­vég Bodot kapta meg, míg a másodikban (meccsnapok: ok­tóber 8/9. és 15/16.) bekap­csolódó Balatonfüredre a ma­cedón Prilep vagy a svájci Win­terthur vár. A Csurgó és a Ba- latonfüred is hazai pályán kezd. Továbbjutása esetén a Csurgó a második körben egy BL-selejtezöbol érkező ellen­féllel küzdhet meg. A Tatabá­nya csak a négycsoportos, ti­zenhat csapatos főtáblára ju­tásért rendezendő, novemberi harmadik körben szál! he a se­lejtezőbe, az ellenfelet (a Du­naújvároshoz hasonlóan) csak egy későbbi sorsoláson hatá­rozzák meg. NÓI KEZILABDA-EHF-KUPA, SE­LEJTEZŐ 1. FORDULÓ: Álba Fe- hérvar-Vistal Gdynia (lengyel) Meccsnapok: szeptember 10/11. és 17/18. FÉRFI KÉZILABDA-EHF-KUPA, SELEJTEZŐ 1. FORDULÓ Csurgó-Bodö (norvég) Meccsnapok szeptember 3 4 és. 10/11. 2. FORDULÓ Balatonfüred-Prilep (mace- dón)/Winterthur (svájci) Csurgo/Bodö (norvég)-a 2-es számú BL-selejtezőcsoport 4. helyezettje Meccsnapok: október 8/9. és 15/16. nso.hu Corner pénzváltó ® Kaposvár, MtmeyGntm. r* .. m nemzttközl pénztramzfer I U U. 1 L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 313,50 316,49 USD 283.00 285,99 CHF 286.50 292,49 ÉRVÉNYBEN: július 19. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig, BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES Három fro riton^atáznáR

Next

/
Thumbnails
Contents