Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-21 / 170. szám

Tábori színészet Kaposújlakon KAPOSÚJLAK Mind többen töltik nyá­ri vakációjukat a kaposújlaki tábor­ban, ahol Leeső Péter irányításával tanulják a színész mesterséget. A legértékesebb szónak az igazságot választották a gyerekek. ► 3 Gyógyszerek és kockázatok MAGYARORSZÁG Változtatnának a gyógyszerreklámok végén elhang­zó szövegen a gyártókat képviselő szervezetek Azt javasolják: a „koc­kázatokról és mellékhatásokról kér­dezze meg orvosát, gyógyszerészét” helyett az legyen: „A gyógyszer biz­tonságos alkalmazásáról olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg a gyógyszerészét.” ► 7 Liget-vita elnapolva BUDAPEST Határozatképtelenség mi­att el sem kezdte tárgyalni az Or­szággyűlés szerdai rendkívüli ülése a Liget-törvény megsemmisítésére irányuló ellenzéki javaslatot. A kor­mánypárti padsorok jószerével üre­sen maradtak. ► 7 Tízezreket érint a tisztogatás ANKARA A török hatóságok megtil­tották, hogy a török egyetemi okta­tók külföldre utazzanak. A felsőok­tatási tanács lépését azzal indokolta, hogy megakadályozzák a puccsisták távozását az országból. ► 7 Jó reggelt! V idámságból, önfeledt éneklés­ből és kacarászásból igen ke­véske jut manapság a hétköz­napokra. Egy kaposvári férfi azon­ban mégis úgy döntött, hogy nem csak saját saját magát, hanem a bel­városban sétálókat is felvidítja. „Ó, mami, ó mami, mami blú, ó mami blú” - dalolta, miközben kerékpár­jával végigszáguldott a Kossuth té­ren. Mindenki felkapta a fejét: ki ér­tetlenül, ki mosolyogva figyelte. Le­ültem meginni a kávémat, amikor újabb közeledő énekszó ütötte meg a fülem: „Mondjátok meg Máriának szeretem...” Ugyanaz a férfi volt, és ugyanazzal a lelkesedéssel üvöltött egy másik örökzöld slágert. Azt hi­szem, sokunknak ez a pi'lanat volt a napi „boldogsághormon adag”. J. G. 1, M 3§f Hl w i jylMsJy L J m pH h áJr-S Legkésőbb augusztus végé­ig befejeződik a balatoni tu­risztikai fejlesztési források felülvizsgálata - jelentette be szerdai siófoki sajtótájékozta­tóján Guller Zoltán, az új ál­lami turizmusirányító szer­vezet, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigaz­gatója. Szeptember elején a kormány elé kerülhet az új felosztás elfogadása. A válto­zás lényege az - magyaráz­ta Guller a Somogyi Hírlap kérdésére -, hogy az MTÜ in­nentől kezdve csak a szoro­san vett turisztikai források­ra koncentrál, míg az eredeti 300 milliárd forintos balato­ni fejlesztési keret java része nem ilyen programokat tar­talmazott, hanem település- fejlesztési és infrastrukturá­lis célokat.- Harmincmilliárdot sze­repeltettek vízminőségjaví- tásra-iszapkotrásra, ha az északi parti vasút moderni­zálását a déli parti fejlesztés­sel együtt nézzük (máshogy nem is nézhetjük, hiszen csak így lehet belőle kör­vasút, a fejlesztésnek csak így van értelme, és az észa­ki nélkül a déli partra szánt forrásokat is elveszítenénk), az több mint százmilliárd - mondta lapunknak Guller Zoltán, amikor a 300 milli­árd sorsa felől érdeklődtünk. - Ezek fontosak és meg is fog­nak valósulni, de amiről mi beszélünk, az meglehet, az eredeti keretnek csak a 10- 20 százaléka, ami tehát va­lóban turisztikai fejlesztés. Vagyis nem átalakítjuk vagy szétverjük a terveket. Ha pél­dául szennyvízcsatornázás­ról beszélünk, akkor egy ba­latoni település nem élvezhet előnyöket, az állami érdek a Balatonnál és más üdülőré­giókban a turizmus fejleszté­se, és hogy erre mennyi jut, a tervek átvizsgálása után is meg fogjuk majd tudni mon­dani. Bele lehet-e még nyúlni elő­készített, lekötött programok­ba? Erre a kérdésre a vezér- igazgató azt felelte: - Attól függ, mit nevezünk lekötött programoknak. Egy részük még csak akciótervben nevesí­tett fejlesztés, a másik részük­re már érkeztek pályázatok, de a bírálat még nem történt meg. Módosítási lehetőség mindkét esetben van, akad tehát moz­gástér, érdemes elvégezni a fe­lülvizsgálatot. ► 2 Maradhat a SZEP-kártya A kormányzat szándékai sze­rint jövőre is megmarad a SZÉP-kártya, hiszen a belföl­di turizmus motorja - fogal­mazott Guller Zoltán. Az MTÜ vezérigazgatója szerint ha si­kerül elfogadtatni Brüsszellel is az elképzeléseket, akkor az Erzsébet-utalvány megszű­nik, s a SZÉP-kártyán kivül készpénzt kaphat még a ca- feteria-rendszerben a mun­kavállaló. BALATONFÖLDVÁR NYERTE A PANORÁMAVERSENYT Mindössze fél hónapja van nyitva, de már köszönthették a tízezredik látogatót a balatonföldvári kilátóban. Mely hajózástörténeti kiállítás is egyben, s melyet úgy (is) népszerűsítenek, hogy innen nyílik a legjobb kilátás a Balatonra, mert ez az egyetlen kilátó, ahonnét Keszthely és Kenese is egyaránt látható, persze csak tiszta időben (figye­lem, erősen szeles időben nem engedik föl a látogatókat „Noé bárkája” legfölső szintjére!). ► 3 Mentőautókat kaphat megyénk BUDAPEST-KAPOSVAR Az Or szágos Mentőszolgálat jár­műállományának fejleszté­se tovább folytatódik, a kor­mány által biztosított kétmil­liárd forintos forrásból a men­tők újabb gépkocsikat vásá­rolhatnak. Somogybán jelen­leg harminckilenc járműből áll a flotta.- A pénzügyi fedezet már a mentők rendelkezésére áll, a közbeszerzés előké­szítése megkezdődött - tá­jékoztatott Győrfi Pál, az Or­szágos Mentőszolgálat kom­munikációs és pr igazgatója. - A számítások szerint a be­érkező árajánlatok függvé­nyében akár 100 újabb men­tőautó is szolgálatba állhat év végéig, kiváltva ezzel az elhasználódott, régi jármű­veket. A szóvivő felidézte: idén ez már a második nagy vo­lumenű gépkocsi vásárlás az Országos Mentőszolgálatnál. Kitért rá, hogy januárban az intézmény mintegy 2,3 mil­liárd forintos állami forrás­ból összesen kilencvenkét korszerű, eset-rohamkocsi szintű mentőautót vásárol­hatott, melyekből hetven­négy darab már beérkezett és az elkövetkező hetekben a járművek utolsó csoportja is szolgálatba áll a mentőál­lomásokon. ► 2 16 17 0 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 27 28 Ma Somogybán nem esik csapadék. A levegő hő­mérséklete délutánra eléri a 27 Celsius-fokot. Eny­he szél fúj, az UV-sugárzás magas lesz. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Dániel ésDaniella nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents