Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 26. szám

2016. JÚLIUS 17., VASÁRNAP GASZTRONÓMIA 0 Felejtse el a hal rudakat, és tegyen inkább friss halas ételeket az asztalra! Ezt jól kifogtuk, most ajánljuk! AJial egészséges és könnyű hozzávalód «gf nemcsak karácsonykor, de nyáron is rdemes változatos és szezonális* ^***fc- fogásokat készíteni belőle.1 R/I'anny konyha" án halleves édesköményt, hámozzuk meg és kockázzuk fel a burgonyát, a paprikát pedig aprítsuk fel. Mos­suk meg a halat, és vágjuk falat- nyi darabokra. Forgassuk át a burgonyát a hagymás olajon. Adjuk ho^zá a sűrített paradicsomot, és öntsük fe) a húslevessel. Tegyük bele a római köményt, a babérlevelet és a sáfrányt, majd forraljuk fel. Főzzük 20 percig, majd adjuk hozzá az édesköményt, a papri­kát és a halat. Főzzük együtt to­vábbi 10 percig, végül ízesítsük sóval, borssal, 50 dkg pontyfiié, 1 fej főzőhagy­ma, lgerezd fokhagyma, 1 db édeskömény, 1 szem burgonya, 1 kis doboz sűrített paradicsom, 1 db piros kaliforniai paprika, ltk. római kömény, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 db babérle­vél, 11 húslevesalapié, Y* tk. sáf­rány, 2 ek. olívaolaj, só, bors. P Aprítsuk fel a megtisztított fő­zőhagymát és a fokhagymát, és pároljuk meg forró olajon. Mos­suk meg és csíkozzuk fel az Baconös fogasfiié cukkiniágyon Tépjünk 4 nagyobb darab sü­tőpapírt. Halmozzunk minden darabra egy-egy adag zöldséget. Tekerjük a fiiéket a baconbe, fektessük a zöldségre, és dob­junk rájuk egy-egy kocka vajat. Gondosan csomagoljuk a sütő­papírba, majd tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe 40 percre. Próbálja ki ezt a recep­tet csirkemellfilével is. Sárgaré­pával, fehérrépával és édeskö­ménnyel is rendkívül finom. 60 dkg fogasfiié, 8 szelet bacon, 2 gerezd fokhagyma, 2 db kö­zepes cukkini, 10 dkg vaj, Yi cit­rom, 4 ág rozmaring, só, bors. Mossuk meg és karikázzuk fel a cukkinit. Keverjük hozzá az összezúzott fokhagymát, a cit­rom kifacsart levét és a rozma­ring lecsipkedett leveleit. Sóz­zuk, borsozzuk meg ízlés szerint. Pisztráng fehérboros kapormártásban HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 4 db konyhakész pisztráng, só, bors, Yi citrom, 1 csokor zöld­hagyma, 2 dl száraz fehérbor, 4 db borókabogyó, 2 dl húsle­vesalapié, 1 csokor kapor, 2 ek. étkezési keményítő, 2 dl tejszín, 4 ek. olívaolaj. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Mossuk meg a halakat, majd sózzuk, borsozzuk meg őket. Facsarjuk rájuk a citrom levét. Tisztítsuk meg és karikázzuk fel a zöldhagymát. A felforrósított olajon süssük a halak mindkét oldalát 6-6 percig, majd vegyük ki őket a serpenyőből. 2, A serpenyőben visszamaradt zsiradékon forgassuk át a hagy­mát, öntsük fel a borral, és for­raljuk fel. Adjuk hozzá a felap­rított kaprot, valamint a húsle­vest, majd fűszerezzük sóval, borssal és a borókabogyóval. 3. Keverjük el az étkezési ke­ményítőt a tejszínben, és sűrít­sük be vele a mártást. Forral­juk néhány percig, amíg kré- mes nem lesz. Tálaljuk a halat a szósszal és az egészben főtt burgonyával. Finom gabonafélék a jó egészségért TÁPLÁLKOZÁS Milyen gabona­féléket és miért érdemes fo­gyasztania annak, aki szeret­ne egészségesen táplálkozni? HAJDINA A hajdina kiváló helyettesítő­je lehet a búzának, hiszen glu- ténmentes, ráadásul bővelke­dik jótékony flavonoidokban, élelmi rostokban és számos lét- fontosságú ásványi anyagban (mint a magnézium és a réz). Kedvezően befolyásolja a vér­zsírok szintjét, csökkenti az összkoleszterin mennyiségét, mérsékli a magas vérnyomást. Nagyszerűen beilleszthető fo­gyókúrás étrendbe is, hiszen hosszú időre elűzi az éhséget. KÖLES Szerencsére újra sokan fo­gyasztják ezt a hajdan közked­velt gabonafélét. Kedvező ami­nosav-összetétele miatt jótéko­nya« befolyásolja a máj műkö­dését. Jelentős a magnézium­tartalma, ezért segít a szívrit­muszavar megelőzésében, és hozzájárul az idegrendszer, il­letve a csontok épségének meg­őrzéséhez. Prebiotikus hatásá­nak köszönhetően helyreállítja a belek normális mikroflóráját. ZAB Az egyik legsokrétűbben fel­használható gabonaféle. Nem is gondolnánk, milyen sokat teszünk az egészségünkért, ha reggelente a joghurtba ke­verünk néhány kanál zabpely- het. Kiemelkedő vízben oldódó rosttartalma, ennek következ­tében pedig képes megkötni az elfogyasztott szénhidráto­kat és zsírokat, illetve az epe­savakat, így csökkenti a vércu­kor- és koleszterinszintet. Minden gabonaféle más tulajdonsága miatt hasznos Marci nyugodtan alszik, amióta Salvust használ Gyógyvíz segít a testvéreknek Marci három éves kora óta küzd az asztmával, de mióta elkezdte használ­ni a Salvus vízzel működő inhalátorát, jelentősen javult az állapota. Hosszan tartó száraz köhögés, súlyos légúti betegségek, fulladásos rohamok - ez keseríti meg sok kisgyerek, köztük Marci mindennapjait is. Az asztmára való hajlama már korán, az óvodába kerülése után kiderült. Marcinál számítani lehetett erre, hiszen mind édesanyja, mind édesapja csa­ládjában van asztmás beteg.- Már az első télen azt tanácsolta az orvosunk, hogy próbáljuk ki a Salvus gyógyvizet. Az orvos javaslatát megfogadtuk és miután láttuk a víz csodálatos hatását, beszereztünk egy erre kifej­lesztett speciális készüléket - emlékezett vissza Tímea, Marci édesanyja. - Amióta a hidegpárásí­tóval porlasztjuk a Salvus gyógyvizet, Marcinak még egyszer sem volt komoly rohama. Ha nagyon szárazon köhög, az inhalátorába Salvust töltünk és néhány perc inhalálás után a gyógyvíz felsza­kítja a letapadt váladékot. A biztonság kedvéért a családnál már az ősz beköszöntével minden éjszaka Salvus gyógyvizet párologtatnak: ez mindenkinek jó, még Zsanett­nek, Marci hat éves húgának is, akinél az orvosok kruppot állapítottak meg.- Mikor Zsaninál megállapították, hogy kruppös, nem volt kérdés, hogy nála is a Salvus gyógyvizet fogjuk használni - mondja az anyuka. HIRDETÉS A család torokfájásnál, megfázásnál is a Salvus termékeket részesíti előnyben. A Salvus gyógyvíz orr-, illetve szájpermetet már Zsani is biztonság­gal használja egyedül. A Salvus gyógyvíz permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, valamint Rossmann) kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents