Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-08 / 133. szám

2016. JÚNIUS 8., SZERDA KAPOSVÁR A rendőrség adatai és a police.hu internetes portá­lon megjelenő napi hírek alap­ján összeállították az ország fű­térképét, vagyis a 444.hu cso­korba szedte azokat a települé­seket, ahol az idén marihuána­ültetvényt fedeztek fel. Somogy­itól Kaposvár és Szabadi fért fel a térképre, ahol lecsaptak a drog­termesztő fiatalokra. Magukról a kábítószerter­mesztőkről nem szűrhetők le egységes következtetések, ami az életkorukat illeti, a rendőrsé­gi beszámolókból kiderül, hogy 19 évestől 64 évesig van szóró­dás. Az ültetvények felderítési gyakorisága összefügghet a sze- zonalitással. Míg az év elején lé­vő, téli hónapokban kevesebb beltéri termőhely bukott le, de májusban már volt, hogy egyet­len nap alatt hármat is leleplez­tek. Különböző összetételű tár­saságok fognak bele abba, hogy marihuánát neveljenek. Van kö­zöttük fiatalokból álló, laza kö­töttségű hálózat, de az sem ritka, hogy családban foglalkoznak ez­zel, akár apa-fiú vagy anya-fiú párosok is. Az elkövetők hatá­rozott leleményességet igyekez­nek felmutatni a rejtőzködés te­rén. A 444 információi szerint az idén találtak már ültetvényt lakásban, sátorban, pincében, padláson, panelház galériáján, ágy alá rejtett rejtekajtó mögött, garázsban, műhelyben, tyúkól­ban, melléképületben, hobbitel­Kiszagolták: Kaposvár issssg és Szabadi a fűtérképen ken, kukoricásban, erdőben és folyó árterületén is. Az elmúlt években a Balaton-part sem volt érintetlen az ültetvényektől, de általában elmondható, hogy a megyeszékhely környéke érin­tett a leginkább a hasonló bűn- cselekményekben, míg sok bel­ső-somogyi faluban még nem fordult elő drogtermesztés. Leg­utóbb tavaly nyáron Szabadiban bukott le egy 43 éves férfi. A há­zában kábítószernek minősülő, szárított marihuánaszármazé­kot és 27 tő marihuánanövényt találtak. Beismerte, hogy a növé­nyeket azért nevelte, hogy kábí­tószert állítson elő, és a drogot pi­acra dobja. K.G. Marihuána a kaposvári garázsban Öt marihuánát termesztő fiatal került rendőrkézre az idén ja­nuárban, amikor egy kaposvá­ri családi háznál tartottak ház­kutatást a nyomozók. A garázs­ban egy kábítószer termesz­tésére kialakított helyiségben több tő kábítószernek minősü­lő növényt, valamint üvegekben és tégelyekben szárított növé­nyi származékokat találtak. A rendőrök a növényeket és a ter­mesztésükhöz szükséges esz­közöket lefoglalták, a 25 éves tulajdonost pedig előállították a rendőrkapitányságra. A fiatal­embert gyanúsítottként hallgat­ták ki. Bevallotta, hogy az álta­la nevelt marihuánát többek­nek értékesítette. Az egyenru­hások ezután egy 18 éves, egy 26 éves, egy 27 éves, valamint egy 32 éves férfit fogtak el. A velük szemben alkalmazott ká­bítószergyorsteszt pozitív ered­ményt jelzett. A lakcímükön megtartott házkutatáson a rendőrök zöld színű növényi őr­leményt találtak. A négy férfit a nyomozók szintén gyanúsított­ként hallgatták ki. Mindegyikük ellen eljárást indítottak. Kaposvár, Marcali, Mosdós: nincs az oktatókórháznak cafeteriatartozása SOMOGY A Kaposi Mór Okta­tó Kórháznak és marcali va­lamint mosdósi telephelyei­nek nincs cafeteria tartozása a dolgozók felé, lévén nem ad ilyen jellegű bérek kívüli jut­tatást. Ezt közölték megkere­sésünkre, miután az MTI ked­den nyilvánosságra hozta: pe­ren kívüli részegyezség kere­tében szeptember 10-ig kifize­ti mintegy 1100 dolgozónak a 2013. áprilisa és október 15. kö­zött járó félévnyi, összesen kö­zel 70 millió forintnyi cafeteri- át az egri Markhot Ferenc Kór­ház. Erről egyébként hétfő es­te született megegyezés a kór­ház és fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, valamint az érintett szakszer­vezetek között, miután a nol. hu a múlt héten megírta: hét­száz bírósági keresetet nyújtot­tak be egyszerre az egri Mark­hot Ferenc kórház ellen, mert három éve nem fizet cafeteriát a dolgozóinak, holott erre a mai napig érvényes szerződés van. Ä Magyar Szakszervezeti Szövetség kedden kiadott köz­leményében ugyanakkor arról ír, hogy a jogos cafeteria-köve­telésnek a töredékét, 32 helyett mindössze hat hónapot hajlan­dó kifizetni a kórház. Szerintük közel 1500 dolgozó érintett a cafeteria-ügyben az egri intéz­ményben, a 2013 óta jogtalanul visszatartott béren kívüli jutta­tás - dolgozónként évente egy­havi bérnek megfelelő összeg - összesen mintegy félmilliárd forintra rúg. Márkus Kata Blokkoló Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu L ézerblokkolónak látszó parkolási radarokat szereltetett fel a debreceni önkormányzat hivatali autóinak egy részére, természetesen kizárólag baleset-megelőzési szempontokat szem előtt tartva. Legalábbis a cívisváros jegyzője ezt a választ adta annak a DK-s képviselőnek, aki a hivatali autók és az össze­kuszált traffipaxok kapcsolatának jogszerűségére és indokoltsá­gára rákérdezett. A képviselő szerint a blokkolóval felvértezett választott vezető­ink nem hogy csökkentenék, hanem inkább növelik a veszélyt az utakon. Azt most talán hagyjuk is, hogy mégis mit szól ehhez Pin­tér Sándor belügyminiszter, mint az autósok rémálmaként emle­getett VÉDA (szupertraffipaxok) megálmodója, de amellett már ne menjünk el, hogy a jegyzői magyarázat hagy némi homályt maga után. Migránsozós kam­pányban és enyhe frakcióbiza- lomban edzett kormányszóvi­vő legyen a talpán, aki hibát­lanul érvelni tudna amellett, hogy a kocsiba szerelt traffi- pax-jelző miként segíti a forga­lom biztonságát. S azt sem na­gyon értjük, hogy aki Debrecenben hivatali autót használ, annak a jogosítványa szól-e egyáltalán lézerpontosság nélküli parkolás­ra, vagy e nélkül már egy métert sem tudnak mozdulni, ha a szükség az állampolgárok ügyei mellé szólítja alázatos szolgáin­kat? Főleg az olyan keskeny és girbegurba utcácskákról indulva, melyek az alföldi nagyvárost annyira jellemzik. Elhiszem, hogy nehéz lehet mostanában a képviselettel fel­ruházottaknak, nem csak Debrecenben, hanem minden önkor­mányzatnál, ahonnét lassan már minden funkciót igyekszik az állam maga alá hajtani - a bevételekkel együtt -, s ahol most ép­pen az előre eltervelt kiskorúsítás és az iskolák totális államosí­tása miatt fogy a levegő. Még talán azt is megértem, hogy kell egy hely a helyi vezetőknek is, ahol fontosnak, törvények felettinek érezhetik magukat, mégha ezt csupán négy kerék határolja is. Az igazi baj megint a reakcióikkal van. Ezúttal sem jutott ugyanis eszükbe azt mondani: felszereltük, hibáztunk, leszed­jük. Egyenes beszéd helyett megint csak tagadás, maszatolás, ar­rogancia jött. Mintha nem tudnák, hogy egyre többünkben van már bekapcsolva a biológiai hazugságjelző, ami az évek múlásá­val egyre érzékenyebben mér. S nincs az a lézerblokkoló, ami a jelét összekuszálhatná. Gumiasztalról a levegőbe CSURGÓ A helyi Csusza-feszti­válon is nagy sikert arattak pro­dukciójukkal a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gim­názium, Általános Iskola és Kol­légium diákjai. Nemcsak a 2. és 3. osztályos néptáncosok Kristóf Dániel tanár vezetésével, hanem a gumiasztalos csapat tagjai is. Utóbbiak Tápler Orsolya szak­edző tanítványai, és idei meg­alakulásuk óta először mutat­koztak be nagyközönség előtt. A gumiasztal olimpiai sportág és a csurgói térségben csak a refor­mátus intézményben van lehető­ség űzni - mondta Kovács József iskolaigazgató. Gamos A. Látványos produkció készült Egyre fejlettebb bennünk a biológiai hazugságjelző „-J—MM nemzetig I sport A HIRDETÉS ÖSSZEKÖTJÜK AZ EB-VEI! MOS 1 MÉG TÖBB EB-TARTALOMMAL Exkluzív helyszíni beszámolók, eredmények, háttérinformációk, elemzések és extra Eb-tartalmak a Nemzeti Sportban. Keresse kibővült foci Eb-tartalommal az újságárusoknál a hát minden napján. FennvJ^BB a ffűtáiÉWHM

Next

/
Thumbnails
Contents