Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-08 / 133. szám

X MEGYEI KÖRKÉP 2016. JUNIUS 8., SZERDA KÉKHÍREK Somogyi elnöke volt az első hazai sírásó versenynek Debrecenben Árokba csapódott az autó NAGYBAJOM-JÁKÓ Megcsú­szott a vizes útburkolaton és árokba csapódott egy sze­mélyautó Nagybajom és Jákó között. A járműben né­gyen utaztak, őket a mentők kiszabadították a roncsból. A műszaki mentést a böhönyei önkormányzati és a nagyba­jomi önkéntes tűzoltók vé­gezték: áramtalanították a személyautót. M. G. Elkapták a fiatalkorú tolvajt KAPOSVÁR A körzeti megbí­zottak az egyik helyi áruház­ban elfogtak egy 16 éves fiút, aki ellopott egy farmer- nadrágot, az üzletvezető azonban tetten érte. A fiatal­korút az egyenruhások előál­lították a Kaposvári Rendőr- kapitányságra, ahol tulajdon elleni szabálysértés elköve­tése miatt szabálysértési el­járást kezdeményeztek elle­ne, majd szabadon távozha­tott. M. G. Egymillió forint nyomravezetői díj TÚRONY Nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetője a túro- nyi gyilkosság nyomravezető­jének. Emberölés bűntett el­követésének gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2016. má­jus 14-16. közötti időben Tú- ronyban megölte az ott egye­dül lakó 80 éves német ál­lampolgárt, majd a házból különböző értéktárgyakat tu­lajdonított el és elmenekült a helyszínről. Erdélyben a kodályos diákok KAPOSVÁR A Kodály Zoltán Központi Általános Iskola nyert a Határtalanul! pályá­zaton, így negyven gyermek és négy kísérő Erdélybe ki­rándult. - Múlt szerdán indul­tunk útnak, s hétfő hajnalban értünk haza - mondta Szabó Zoltánná Kudomrák Zsuzsan­na, a Kodály Általános Iskola főigazgatója. - Többek között ellátogattunk a gyimesbükki ezer éves határhoz, s Farkas­lakán Tamási Áron sírjához. Megnéztük Szovátán a Med­ve tavat, Parajdon a sóbarlan­got és a csiksómlyói kegyhe­lyet is. Nagyváradon, a Szent László Székesegyházban is fe­lejthetetlen pillanatokat töltöt­tünk el. A szállásunk pedig egy Csíkszeredái hotelben volt.- Farkaslakán, a helyi Tamá­si Áron Általános Iskola növen­dékeivel ismerkedhettek meg a diákjaink, s az intézmény ösz- szetartozás napi rendezvényén mi is műsort adtunk - tette hozzá Szabó Zoltánná Kudom­rák Zsuzsanna. Molnár G. A kérges tenyér nem elég Meglehetős érdeklődést váltott ki az első hazai sír­ásó verseny, melyen nem in­dult somogyi csapat, ugyan­is a zsűrit a kaposvári Pus­kás Béla vezette. Vas András andras.vas@mediaworks.hu SOMOGY - Nem lett volna eti­kus - magyarázta a somogyi in­dulók távolmaradását a múlt hét végi debreceni rendezvényről Puskás Béla, a Somogy Temet­kezési Kft. ügyvezetője. - Ab­ból is adódott némi vita, hogy a rendezők csapata nevezhessen, hiszen a kiírás ezt nem tiltotta, de jelen helyzetben is mellettük szólt a hazai pálya előnye. Merthogy - noha a viadal előtt meglehetősen sok gunyo- ros cikk született az esemény kapcsán - a verseny jóval több­ről szólt, minthogy kik tudnak kilapátolni a legrövidebb idő alatt egységnyi földet: a csapa­toknak a szakma szabályai és a törvényi előírások teljes betartá­sa mellett kellett lapátot, ásót ra­gadniuk.- A szakma presztízsének a helyreállítása mellett a verseny kiírói azt is szerették volna be­mutatni, cseppet sem egyszerű munka a sírásóké - jelentette ki Puskás Béla, a nyolctagú zsűri elnöke. Akit azért jelöltek a bí­rálócsapat élére, mert egyedüli­ként rendelkezett tapasztalattal ilyen megméretéssel kapcsolat­ban: tavaly részt vett a visegrádi négyek sírásó versenyén Tren- csénben - ahová az idén már magyar csapat is kvalifikálta magát, igaz, a debreceni viadal­ról göröngyös út vezetett a szlo­vák városba... Persze, mint minden elsőként megrendezett eseménynél szo­kásos, a hajdúsági megyeszék­helyen is akadtak nehézségek: például a szervezők nem válasz­tották szét a mezőnyt a nagy cé­gek és a kisebb vállalkozások csapataira, így utóbbiak j elentős hendikeppel indultak, hiszen míg a nagyok emberei hetente akár két-három-négy sírt is ki­ásnak, addig akadt a mezőny­ben, aki havonta kap ennyi le­hetőséget. Ezek után nem meg­lepő, hogy a végső győzelmet a házigazdák egyik duója nyerte meg: alig negyven perc alatt mé­lyítették megfelelőre a gödröt, s varázsoltak rá pofás hantot.- Pedig a méretezéssel kicsit elcsúsztak, de még így is jobbak és gyorsabbak voltak a többiek­nél - mondta Puskás Béla.- Komoly előírások vonatkoz­nak a sírokra - tette hozzá a So­mogy Temetkezési Kft. ügyve­zetője -, az ásásnál a gödör szé­létől ötven centire kell eldobál­ni a földet, s a hant kialakításá­nak is megvannak a szabályai. Mint ahogyan a sírásói mun­kának is. Csak zárt-védett cipő­ben és ruhában lehet dolgozni, egyméteres mélység után védő­sisak, 160 centitől pedig biztosí­tókötél szükséges, melyet a gö­dör szélén dolgozó tart.- S hogy szükség van az utób­bira, jól mutatja, Kaposváron már háromszor életet mentett, amikor beomlott a föld - állítot­ta Puskás Béla. A versenyzőknek az átlag­szabványnak megfelelő ko­porsóméretű, vagyis két mé­ter hosszú, lóO centi mély és 80 centi széles, függőleges falú gödröt kellett kiásniuk, a meg­felelő méretet egy fakerettel el­lenőrizték az ítészek.- Hogy nem olyan egyszerű a munka, jól mutatja, hogy sokak­nál megakadt lebocsátásnál a kaloda - mondta a zsűri elnöke. Aki szerint a látottak alapján a somogyi szakemberek minden bizonnyal az elsőségért küzdöt­tek volna. A somogyi temetkezési cég­nél jelenleg 28-30-an dolgoz­nak sírásóként, ám nagy a le­morzsolódás, ugyanis a fizikai terhelés mellett komoly pszi­chés kihívásokkal is meg kell küzdeni. Ezer sírt ásnak évente Somogybán A Somogy Temetkezési Kft. nagyjából kétezer temetést vé­gez évente a megyében, ezek körülbelül fele sírhantos, a töb­bi urnás. Kaposváron tizenket- ten. a többi településen ösz- szesen 16-18-an dolgoznak a cégnél, egy szakember átlago­san éves szinten 50-100 sír­gödröt ás ki. Temetésenként legalább négyen dolgoznak, a gödör és a hant elkészítésében mindannyian részt vesznek, a koszorúk elhelyezése viszont mindig egyvalaki feladata, aki előre eltervezi a díszítést.- Néhány éve kifejezett szak- emberhiányról beszélhetünk - jegyezte meg Puskás Béla -, ré­gebben hosszú listánk volt ön­életrajzokból, manapság viszont nehéz embert találni, a fiatalok inkább elmennek külföldre. Aki marad, s jelentkezik sí­rásónak, rögtön ásót-lapátot ragadhat, hiszen az alkalmas- sági vizsga első része azon­nal egy gödör kiásásával kez­dődik. Ám az még messze nem elég, hogy a derék, tenyér bír­ja a kiképzést, hiszen a halot­tak állandó látványával is meg kell birkózni.- Volt olyan munkásom, aki már öt éve nálunk dolgozott - mesélte a temetkezési cég veze­tője -, s amikor meghalt a nagy­mamája, részt akart venni a te­metésében. Néhány nappal ké­sőbb viszont felmondott, mert akkor fogta fel, hogy halott em­berekkel dolgozik. Természetes lenne, hogy va­laki alkohollal próbálná olda­ni a felgyülemlett stresszt, ám a szondáztatások miatt ez kizá­ró ok, mint ahogyan a lopás is azonnali elbocsátással jár.- Természetesen nem hulla­rablásról van szó - mondta Pus­kás Béla -, hiszen az elhunyttal, megelőzendő a sírkifosztásokat, a törvény szerint nem lehet ék­szert és pénzt elhantolni. Kivé­tel a romák, ahol néhány fém­pénz lapulhat a zsebben, a hi­tük szerint ugyanis ezzel fizet­nek Kharónnak, az alvilág ré­vészének. A sírásó versenyt a tervek szerint ezentúl évente megren­dezik, jövő évi helyszínként Ka­posvár is felmerült, ami rossz hír a somogyi szakemberek­nek, hiszen Puskás Béla sze­rint nem lenne etikus hazai pá­lyán versenyezniük, mint aho­gyan míg ő a zsűri elnöke, szin­tén nem indulnak el emberei a megméretésen. A szakszervezeti vezető szerint ismét csak a dolgozók érdekei sérülnek Osztanak-szoroznak a cégvezetők Gazdaság: Somogybán az országosnál minden mutató rosszabb ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A kormány honlapján olvasható tájékoztatóban a többi közt az áll: az új, egyszerűsített cafeteria-rendszernek köszön­hetően jövőre több mint négy­millió munkavállaló kaphat 100 ezer forintot készpénzben. A közszféra alkalmazottjainak ezen felül 100 ezer forintot, míg a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat Szép-kár­tyára a munkáltató. Svajda Jó­zsef, a Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei elnöke rámu­tatott: aligha véletlen, hogy ek­kora felzúdulást keltett a cafe- teriával kapcsolatos változás. A kormány ugyanis néhány nap­pal ezelőtt egyoldalúan elhatá­rozta, hogy miként akarja mó­dosítani a béren kívüli juttatás rendszerét.- A dolgozók érdekei egyik napról a másikra sérülhetnek, ésszerű lett volna, ha figyelem­be veszik ezt a döntéshozók - emelte ki. - Úgy gondolom, a változtatással egyszerűen ki­veszik a dolgozók kezéből a vá­lasztás lehetőségét, szűkül a mozgásterük. Svajda azzal érvelt: a béren kívül juttatás fontos azoknak a munkavállalóknak, akik ezt eddig is megkapták. Csakhogy korántsem élvezte mindenki a rendszer előnyét, hiszen a ver­senyszférában - országosan - nagyjából minden negyedik vállalkozásnál biztosítják a ka- feteriát, Somogybán vélhető­en ennél rosszabbak a muta­tók. A Magyar Szakszervezeti Szövetség korábbi állásfoglalá­sában egyebek mellett azt írta: azt a változtatást kezdeménye­zik, hogy a dolgozó maga dönt­hesse el, hogy a cafeteria-keret mekkora részét kéri készpénz­ben és bruttósítva épüljön be az alapbérébe valamint mennyit igényel SZÉP-kártyán. Szerin­tük ez a változtatás a SZÉP-kár- tya kibocsátókat arra ösztönöz­né, hogy versenyezzenek a dol­gozókért, és kedvezényekkel igyekezzenek megnyerni őket szolgáltatásuk igénybevételére. Az érdekvédők azt is közölték: ismét bebizonyosodott, hogy a nem megfelelő előkészítés, az érintettek kihagyása a folyama­tokból, az egyoldalú érdekérvé­nyesítés elfogadhatatlan igaz­ságtalanságokat, kezelhetetlen helyzeteket eredményez.- Szerintem az lenne a meg­oldás, ha minden munkaválla­ló tisztességes bért kapna, ami­ből becsülettel el tudná tartani a családját - hangsúlyozta Svaj­da. - S nem különféle “ezüst fil­lérekkel” kéne megtoldani a bé­reket, hanem az lenne a jó, ha normális fizetést biztosítaná­nak számukra. Osztanak-szoroznak a cég­vezetők, hogy milyen juttatás­ra futja a jövőben. Szalai Gyu­la, a KVGY tulajdonos-ügyve­zetője azt mondta: 340 dolgo­zónak fizetnek kafeteriát. Ta­valy mintegy 50 millió forintot szántak erre, s fejenként nagy­jából egy havi nettó fizetésre jött ki a juttatás, idén - egyfajta elő­legként - havi 5000 forint érték­ben adnak Erzsébet-utalványt. Az év vége előtt, a 2016-os ered­mények ismeretében dönte­nek majd arról, hogy biztosíta­nak újabb összeget. Bálint Ildi­kó, Gige polgármestere érdek­lődésünkre közölte: étkezési je­gyet vehetnek fel a közalkalma­zottak és a közös hivatalban dol­gozó köztisztviselők. Ha lehető­ségük lesz rá, jövőre is fenntart­ják ezt a juttatási formát, amely bevált.- A cafeteria nálunk nem fér a keretbe - jegyezte meg Kalo­csai Bálint, a böhönyei Szabad­ság Zrt. elnöke. A társaságnál 17-en dolgoznak, s csaknem 600 hektáron gazdálkodnak, éves árbeévtelük közel 400 millió forint. - Régebben még számíthattak erre a juttatás­ra az alkalmazottaink, ám az utóbbi néhány évben nem úgy alakult a mezőgazdaságban a pénzügyi helyzet, hogy erre le­hetőség nyíljon. Legalábbis ná­lunk. Ha a nyári betakarítási munkálatok után, ősszel már részletes adatok állnak ren­delkezésünkre a 2016-os for­galomról, akkor esetleg szóba kerülhet ez a kérdés, de addig nem. Harsányi Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents