Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-23 / 119. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 23., HÉTFŐ FELÜTÉS Feketén-fehéren A NAV közzétette a fekete- munkásokat foglalkoztatók feketelistáját. Index.hu CSAK hogy a munkaerőpiaci szereplők, a munkások és a munkáltatók ne lássák túl sötéten a jövőt... K.G. HÍREK A sorstársakat segítette MARCALI Somogy Mozgássérült Polgáraiért alapított emlékérmet és oklevelet vehetett át Salamon Györgyné, a marcali körzeti csoportvezetője, amikor a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete fennállásának 35 éves évfordulóját ünnepelte a napokban, és egyben megtartotta küldött közgyűlését, melyen rangos elismeréseket adtak át. K.G. Mentik a termést a szőlészetekben ORDACSEHI Sikerült csökkenteni a fagykárokat az ordacsehi szőlészetekben, ahol a Csabagyöngye terem, mert hatékonyak voltak az elmúlt hetekben folytatott növény- védelmi munkálatok. Egyes területeken a szőlő 70-80 százaléka is elfagyott május elején, ám a növények gyökere nem károsodott, és már megjelentek a mellékhajtások. Hogy milyen lesz a termés, azt még nem lehet megjósolni. K.G. Évfordulóhoz értek a nyugdíjasok MARCALI Az idén ünnepli megalakulásának 20 éves évfordulóját a Boronkai Nyugdíjas Egyesület. Színes programmal köszöntötték a tagokat a boronkai művelődési házban. Ezt megemlékezés követte, majd az élők sorából eltávozottak emlékére mécseseket gyújtottak. Ezután a Bajtársi Dalárda ünnepi műsora következett. K.G. Táncsics: 45 éve érettségiztek KAPOSVÁR 45 éves érettségi találkozóját tartotta a kaposvári Táncsics Gimnáziumban az 1971-ben végzett 4/a osztály. Az egykori diákok közül többen sikeres pályát futottak be, mint például Kerékgyártó István író, László Attila jazz-zenész, és Franki Péter matematikus és akadémikus, aki Japánban él, és világszerte tart előadásokat. Aznap szintén a 45 éves érettségi évfordulójukat ülték a Dolgozók Iskolája kereskedelmi tagozatának tagjai. K.G. A kilencvenesztendős Fésűs Éva meseírót köszöntötte Szennán a Somogyiak Baráti Köre Hazatérés a kaposvári lélekkapun keresztül A kaposvári lélekkapu sokaknak félúton áll az iskola és a pályaudvar között. Ha a városból és a megyéből elszármazottak hazatérnek, mindig itt gyűlnek ösz- sze, mert a szobor azt szimbolizálja, hogy bár másfelé sodorta őket az élet, a hűségük töretlen maradt a szülőföld iránt. K.G. gabor2.kovacs@mediaworks.hu KAPOSVÁR-SZENNA Kiing József alkotását a Somogyiak Baráti Körének elnöke, Simon László egykor a magánadományából állíttatta, hogy nyomot hagyjon érzéseinek, és kifejezze azt, hogy a megye számíthat rájuk. A kaposvári lélekkapu fogadta a hétvégén azt a mintegy ötven embert, akik ismét visszatértek, hogy Fésűs Éva meseírónőt, a Baráti Kör tagját köszöntsék 90. születésnapján.- Ez a hazalátogatás a 3ó éves Somogyiak Baráti Körének a 36. kaposvári látogatása- mondta Simon László elnök.- Mindig szívesen jövünk, örömmel emlékezünk vissza a régi gyermekkorra. A város hangulata, a család, az iskola emlékei, a temető mind visszahúznak. A baráti kör tagjai Somon kezdték a látogatásukat, majd Szennára is betértek. A zselici faluval tíz éve ápolnak szorosabb kapcsolatot. Salamon Gyula polgármester elmondA 36 éve alakult baráti kör ismét visszatért, csaknem ötvenen járták be a hétvégén tervezett útjukat ta, hogy az óvodások ünnepi műsorral készültek Fésűs Éva tiszteletére, ám ez elmaradt, mert az idős írónő belázasodott és gyengélkedett. Előbb csak a kaposvári háza ablakából fogadta csak a népes küldöttséget, majd a kertbe is beengedte a művészetkedvelők csapatát, akik hosszú sorokban járultak elé ajándékaikkal. Dér Tamás alpolgármester, aki a Somogyiak Baráti Körét is köszöntötte, egy tűzzománcképet adott át a város nevében. A kerti karosszékben ülő Fésűs Éva alig hallható hangon köszönte meg az ajándékokat, és azt mondta, hogy feltöltötték a szívét a látogatással, és legszívesebben mindenkit megölelne. Meglepetés. Fésűs Éva legszívesebben mindenkit megölelt volna Versenyeztek az önkéntes tűzoltók BALATONSZENTGYÖRGYHat településről jött 12 csapat állt rajthoz Balatonszentgyörgyön, az önkéntes tűzoltók körzeti versenyén a hétvégén. Váltófutásban és kismotorfecskendő szerelésben mérték össze felkészültségüket és gyorsaságukat. A házigazda általános iskolás fiú csapatnak nem akadt kihívója, ahogy az ifjúsági korosztálynak és a hölgyeknek sem. így tét nélkül a dobogó legfelső fokára állhatták. A férfiak versenyében az első három helyezés sorsa a papírforma szerint alakult, mert ugyanazon csapatok nyakába került érem, mint tavaly. Nem sikerült a szőkedencsi férfi csapatot letaszítani a dobogó tetejéről. Második lett Balaton- szentgyörgy csapata, a harmadik hely a kéthelyieknek jutott. A vegyes kategóriájú felnőtt csapatok közül a balatonberényiek arattak győzelmet. K.G. Statisztika: több vendég a hotelekben BALATON A balatoni régióban 22,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a szállodai vendég- éjszakák száma, közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Adataik szerint javult a turizmus teljesítménye: a szállodák első negyedéves bruttó forgalma 9,9 százalékkal, a bruttó szobaár-bevétele pedig 13,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált időszakban a szállodák bruttó szobaár-bevétele 34,362 milliárd forintra, bruttó forgalma 63,154 milliárd forintra emelkedett. A belföldi vendégéjszakák száma 15,8 százalékkal, a külföldieké pedig 8,4 százalékkal nőtt. A belföldi kereslet erősödéséhez nagyban hozzájárult a SZÉP-kártyák 24,2 százalékkal bővülő szállodai felhasználása. K.G. Nyolcvan ingyen színházjeggyel lepték meg az állami gondozottakat Motorosok a szegény gyermekekért Kis-Pál Judit a nevelőszülők képviseletében vette át Kovács Balázstól a színházjegyeket KAPOSVÁR Felkiáltott lelkesedésében egy hat év körüli kislány, amikor megtudta, hogy hamarosan láthatja a Ludas Matyit a színházban. Bőrruhába bújt marcona külsejű motorosok hoztak ingyen színházjegyeket a rászoruló gyermekeknek, ezeket adták át a kaposvári színház épülete előtt a hétvégén.- A korábbi években mi is ingyenjegyeket biztosítottunk azoknak a gyerekeknek, akik egyébként nem engedhetik meg, hogy eljussanak hozzánk - mondta Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója. - Ám különleges alkalom a mai, mert egy civil szervezettel tudtunk ösz- szefogni, a gyerekeknek pedig szenzációs élmény, hogy ilyen hatalmas motorokat láthatnak. Sok gyermekdarabunk van, de az évad nagy eseménye, hogy a színészhallgatók egész egyetemista osztálya játssza néhány színművészünkkel kiegészítve a Ludas Matyit, ez egy nagy produkció lett. Aki tud segíteni, annak ez kötelesség, mondta a motorosok közül a kaposvári Szíva László. Párja, Sipos Rita hozzátette: az együttérzés hozta ide őket, mert nekik is hasonló korú gyermekeik vannak. A csinos szőke hölgy szerint egy nő is megtalálhatja a helyét a motorosok között, többnyire a hátsó ülésen. A baranyai motorosok adták az ötletet az akcióhoz, emelte ki Kovács Balázs, a kaposvári Széles Út Egyesület elnöke. Nyolcvan ingyenjegyet adományoztak a gyermekvédelmi gondozásban lévőknek, és a hallássérülteket nevelő-oktató Somogy Megyei Duráczky EGYMI és Kollégiumnak. A rendezvényeikkel több száz embert csatlakozásra bíró motoros egyesület nagyon fontosnak tartja a jótékonykodást. Az állami gondozott gyermekek egy csoportja egyébként előző nap már megnézte a Luxemburg grófját, a kaposvári Nyár utcai gyermekotthon lakói pedig rendszeresen járnak színházba. A nevelőszülők is igyekeznek mindent megtenni, hogy a rájuk bízott kicsiket iskolai bérlettel, vagy a család saját költségére elvigyék a teátrumba. Kaposvár környékén 243 gyermekvédelmi gondoskodásba vett gyerek és fiatal felnőtt él.- Ezek a gyerekek olyan környezetből jönnek, hogy a vér szerinti családban maradva esélyük sincs arra, hogy eljussanak színházba, moziba, koncertre, vagy könyvtárba - mondta Kis-Pál Judit, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ kaposvári nevelőszülői hálózatának szakmai vezetője, aki megköszönte az adományt. - Amikor bekerülnek a gyermekvédelmi szakellátásba, akár gyermek- otthonba, akár lakásotthonba, akár a nevelőszülői hálózatba, mi igyekszünk pótolni ezt a hiányt. A 13 éves Horváth Zoltán kikerekedett szemmel bámulta a motorokat, ám szerényen csak annyit mondott, hogy nem merne rájuk felülni, csak ha felnő. Aztán mégis nyeregbe ültették, meghúzhatta a gázkart, és felbőgtek a motorok a színház előtt. K.G.