Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-02 / 102. szám
2016. MÁJUS 2., HÉTFŐ Gyorsulok TÁSZÁR Hűen a korábbi évekhez, idén is számos nevező részvételével és nagy érdeklődés mellett zajlott Taszáron a gyorsulási verseny vasárnap. A versenyt autóbarát nézők ezrei kísértek figyelemmel. A nevezőket meglepetések is várták - valamennyien tortát kaptak. Két pályán zajlott a megmérettetés az autós gyorsulásban, s a Taszárra kilátogató közönség számára is kedveskedtek a szervezők, akik például élményautózáson vehettek részt. Gy. Zs. ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY - Az általános forgalmi adó csökkentése segítene a szolgáltatás színvonalának emelésében és a szakképzett személyzet megtartásában - közölte Szabó-Löffler Zita, a kaposvári élmény- és gyógyfürdő kft. ügyvezetője. Hozzátette: 2015-ben a Virágfürdő teljes forgalma 224 ezer fő volt. Tény, hogy nagyon régen nem emelkedtek az OEP térítési díjak, ez valóban sürgető lenne, hogy a gyógyászati tevékenységet is végző fürdők magasabb színvonalú fejlesztéseket is megvalósíthassanak. A szakember kitért rá: idén az első negyedévben több mint 7100 alkalommal látogatták a gyógyászati részlegüket, s ehhez még hozzá számolható a gyógyúszáson részt vevők köre. Ez csaknem százszázalékos kihasználtságot jelent, vagyis egyre nagyobb igény van az általuk biztosított kezelésekre és a gyógyvízre, ami persze az üzemeltetési költséget is növeli. Ezért lenne fontos az OEP térítési díjak növelése. Györkös Tamás, a marcali fürdő vezetője is egyetért az áfacsökkentést javasló felvetéssel. A létesítményben 2010 óta először idén emeltek árat, ami enyhe forgalom-visszaesést okozott, ám a remélt for- galmiádó-mérséklés minden bizonnyal jótékony hatást gyakorolhat az üzletmenetre. Az észak-somogyi fürdőt évente mintegy 60-80 ezer vendég keresi fel, s a szakember szerint a szakmát nem csak a forgalmi adó foglalkoztatja. Nem mellékes kérdés - különösen a dél-dunántúli régióban - a fejlesztés. A műszaki, gépészeti, illetve technológiai beruházás elindítása több helyen időszerű, ehhez viszont pályázatokra van szükség.- Idén sem nőtt a belépődíj, 2014-es árakon dolgozunk, miközben egyes költségeink emelkedtek - tudtuk meg Pozsár Mónikától, az igali fürdő ügyvezetőjétől, aki szerint a 18 százalékos áfakulcs már rövid távon látványos eredményeket produkálhat az ágazatban. Kertész Rezső, a Kisosz somogyi elnöke rámutatott: a fürdők is a turizmus, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatás körébe tartoznak. Az áfacsökkentés kapcsán egy folyamatról van szó, melynek kiterjesztése kedvező változásokat indíthat el az ágazatban. Az elnök rámutatott: szervezetük hosszú ideje alaposan kidolgozott, számításokkal, érvekkel alátámasztott szakmai javaslatokkal bombázza a döntés-előkészítéssel foglalkozó szervezeteket. Céljuk a helyi gazdaság megerősítése, a somogyi vállalkozások hatékony támogatása. H. M. Vitorlásokkal nyitott most a Balaton Folytatás az 1. oldalról BALATON Az elektromos, motoros és vitorlás hajókat ki is lehetett próbálni Balatonlellén, ahol a hagyományos Balaton Boat hajókiállításra várták a látogatókat. A településen negyven cég mutatta be hajóit, vitorlásait az érdeklődőknek a tavaszi Nyitott Balaton akció keretében. Igazi látványosságnak számított a Lagoon 39-es katamarán, mely az Atlanti-óceánról indult fel a Balatonra, több mint hetven zsilipen keresztül, három héten át hajózott, hogy végül a Balatonra érjen. Azonban bemutatkozott a 2016. évi amerikai hajóforgalmazók versenyének családi túrahajó kategóriagyőztese vagy a Hanse 315-ös vitorlás, Európa legnagyobb hajókiállításának, a düsseldorfi Boat Show-nak az osztálygyőztes hajója is. Balatonlellén láthatták Magyarország legnagyobb elektromos hajóját is, mely hazai tervezésű és gyártású, vagy a Sze- rednyey Béla színművész ötlete alapján kifejlesztett egyedi tervezésű Speedy 40-es vitorlást, melyet a nagyközönség most tekinthetett meg először. F. I. ■ Olcsóbban még kellemesebb lenne az tér Csobbanáwv áfa nélkül jobb lenne Demokrácia Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu M agyarország demokrácia. Szombaton délután kiesett a labdarúgó NB I-ből az Orbán Viktor által alapított fel- csúti Puskás Akadémia és egyelőre nincsenek olyan hangok, hogy központi döntéssel váratlanul fölemelnék az első osztály létszámát. Féldiktatúrában se igen eshetne meg ilyen csúfság, úgyhogy örüljünk, mert bár minősíthetjük ízlés szerint illiberálisnak, vagy autokratikusnak, ez még demokrácia, ha nem is a legkiválóbbak közül, s ha nap, mint nap látjuk is jelét: azért volna itt igény másra is, nem csak demokráciára... Futball-élvonalunk utolsó tavaszi fordulójának voltak pikáns előhangjai, már annak számított a korábbi MTK-Felcsút derbi (az egyik klub elnöke Deutsch Tamás, a másik meg ugye keményen Orbán Viktor-Mészáros Lőrinc-érdekeltség) 0-1-es eredménye, aztán hogy szövetségi döntéssel Dunaújvárost jelölték ki a kiesés sorsát voltaképpen eldöntő MTK-Vasas meccs helyszínéül (úgy, hogy még azt is meghatározták: 378 Vasas-drukker kaphat jegyet), vagy hogy pont Fel- csút-Kispest találkozást sorsoltak a záró fordulóra. A Honvéd-hívek számára köztudottan nem éppen kedves a Puskás Akadémia, Farkasházy Tivadar ezt úgy mondja, hogy „nincs már messze az idő, amikor Puskás Öcsi is Felcsúton született”. Megyünk hát Felcsútra, a következő szezonban Felcsút-Sió- fok az NB II-ben. Pedig szombaton ünnep volt, felavatták a VIP-vendégek a felcsúti kisvasutat, a sajtófotósok messziről kattintgathattak, de Orbán Viktor végül mégis kamera elé állt és azt mondta, a Lánchíd építésekor Széchenyi is sok cinikus támadást kapott, ilyen a magyar. Ezt követte a meccs Felcsúton és ilyen a magyar: legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység. Dunaújvárosban a Vasas-futballisták kisvonatost játszva ünnepelték a bentmaradásukat. Megyünk Felcsútra, jövőre Felcsút- Siófok HIRDETÉS Ingyenes vizsgálat május 05-én és 19-en A mozgás az élet alapja Sebész szakorvos végzi a vizsgálatot és annak kiértékelését Az alsóvégtagi érszűkület hazánkban kb. 400-500 ezer embert érint. Az életkor növekedésével azonban ez a szám jelentősen megnő. A betegség maga ugyanaz az érelmeszesedés, mint a koszorúerek, vagy az agyi erek hasonló betegsége. Az ugyanis globális betegség, az egész érrendszert érinti és veszélyezteti, bárhol jelenjen is meg először a betegség. Az érszűkület tünetei a szerint változnak, hogy hol fészkel a baj. A végtagokban jelentkező kór elsősorban a járóképesség romlásában mutatkozik meg, a beteg egyre rövidebb útszakaszok megtételére képes, míg végül már néhány méter után is jelentkezik az izom- fájdalom. Az utóbbi oka az, hogy a beszűkült erek nem képesek elegendő oxigént és tápanyagot szállítani a végtagokba. A fájdalom később állandósulhat, a láb hűvössé, zsibbadná, kékes színezetűvé válik, súlyos esetben elindul az üszkösödés folyamata. Az üszkösödés már a láb amputációját vonja maga után. Kiemelten veszélyeztetettek azok, akik dohányoznak, magas a koleszterinszintjük, cukorvagy magasvémyomás-betegség- ben szenvednek, illetve ha a családban gyakran fordul elő érbetegség Szerencsére a fizioterápiás eljárás segítségével a páciensek döntő többségénél jelentős javulás érhető el. A diagnózis és a kezelés egy egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó műszeres vizsgálat és az azt követő húsz kezelésből álló fájdalom- mentes kúra, napi egy alkalommal, melynek során a különböző frekvenciájú hullámok a szervezetet mellékerek képzésére serkenti a beszűkült érszakasz környékén. Mindazoknak, akik bejelentkeznek a május 5-én, 19-én vagy 28-án Kaposvár, Fő u. 45. szám alatt található rendelőben tartandó vizsgálatra 30ezer forint kedvezményt kapnak. Sőt a kuponnal további lOezer forinttal csökken az ár. A vizsgálat ingyenes, www. medhungary.com, 06-72/551-714, 06-20/541-1466, 06-70/290-3216, 06-30/339-6963 A kezelőcentrum a vizsgálati idő változtatásának jogát fenntartja. 16 óra után illetve hétvégén ügyeleti telefon: 06-20/495- 8280, 06-30/596-8599, 0630/336-9525. A kezelőcentrum a vizsgálati idő változtatásának jogát fenntartja